Részvételi-, és pályacsúcs a VI. Kanizsai Futófesztiválon!
Szeptember 17-én, hatodik alkalommal gyülekeztek a futók a kiskanizsai Szent-Flórián téren, hogy megmérettessék magukat a különböző távokon kiírt versenyszámokban. Jelentkezőkben nem volt hiány, sőt örömmel állapíthatjuk meg, hogy az egyéni indulók száma bőven meghaladta a százat, mely még soha nem volt ilyen nagy ezen a versenyen.
Az őszi időjárás szerencsére a szebbik arcát mutatta, sőt talán túl szépen is sütött a nap, mely így megnehezítette a futók dolgát.
Először az 50 kilométeres egyéni és páros mezőny rajtolt el Murakeresztúr irányába, a mindvégig nagyszerű hangulatot teremtő Marton Zsolt konferálását, és visszaszámlálását követően. A félszáz kilométert Steib Péter nyerte meg, aki rajt-cél győzelmet aratott, és bár mindvégig egyedül futott, sikerült új pályacsúcsot felállítania, 3:21:13-as eredményével. Az ezen a távon országos csúcsot is tartó futó eredményének értékét tovább növeli az a tény, hogy egy hete, még a 100 km-es VB-on versenyzett. Második Vránics László, harmadik Rudolf Tamás lett. A hölgyeknél egyenletes, szép futással Sifterné Doszpot Andrea győzött, őt az ezen a távon most debütáló Tóth Nikolett követte, míg a bronzérmes Sebestyén Linda lett. Mindegyikőjüknek gratulálunk!
Ugyanezt a távot párban is meg lehetett tenni, a 2x25 km-es verseny a férfiaknál az alábbi sorrendet hozta: 1. lett Rakó Tamás, Ferenczi Ábel, 2. Kardos József, Szabó Piroska 3. dr. Molnár Zoltán, Gál József . A hölgyeknél két váltó indult, a Lubics Szilvia, Vajda Anita páros győzött, Koller Judit és Farkas Edit előtt.
Míg az 50-es futók még javában rótták a kilométereket, a célterületen felállított színpadon a Palini Általános Iskolából érkezett kisiskolások adtak elő egy nagyszerű hangulatú néptáncműsort, a 10 km-es és a félmaratoni indulók pedig már a 10 órás rajthoz készülődtek.
A hölgyek 10 kilométeres számában megvédte tavalyi elsőségét a magyarkanizsai Bognár Csilla (43:32), őt a szintén a testvérvárosunkból érkezett Bognár Anna követte, harmadik Vránics Virág lett. A fiúk versenye is nagyszerű küzdelmet hozott, itt az egerszegi Dóra Péter (37:54) győzött, Gorza István második, Trencsényi Gábor harmadik lett. Gratulálunk!
A félmaraton igazi presztízscsatát hozott a férfiaknál, két Egerszegi Aszfaltszaggató futó között Kanizsai Futóklubos versenyző állhatott fel a dobogó második fokára, nevesítve: első Korpics Attila, második Gadányi Bálint, harmadik Lakatos Roland lett. A női mezőnyben Hadnagy Ágnes végzett az első helyen, Almási Éva és Kondákorné Vági Katalin előtt.
A dobogósokon kívül természetesen minden célbaérkezőt megillet a gratuláció, hisz nem kis távokat kellet legyűrniük a lelkes futóknak, akik az ország távolabbi helyeiről sem voltak restek ellátogatni Nagykanizsára. Mindenkinek gratulálunk, és köszönjük!
Az utolsó versenyszám a 3x2 kilométeres versenyszám volt, ahol különböző életkori kategóriákban, de egyforma lelkesedéssel álltak a rajthoz, majd futották le távjukat a leginkább gyermekekből álló csapatok.
A befutókat két, a szemet eltérő módon elkápráztató műsorszám követte a színpadon: először a Sensei Sáfár Karate SE kiváló sportolói tartottak bemutatót, őket pedig a Zafíra Hastánc Stúdió lányai követték, nem kis sikert aratva a megfáradt lábú, de még élénk szemű közönség soraiban.
Időközben kezdetét vette az immár hagyományossá vált tésztaparti is, így a versenyzők az éhségüket is csillapíthatták, ezen kívül pedig megtekinthették a High5 és a Forever Products termékeit, valamint kipróbálhatták a Bemer kezelést is.
Nem maradt más hátra, mint az eredményhirdetés, melyet Cseresnyés Péter polgármester, és Dénes Sándor alpolgármester is megtisztelt, akik a kupákat, míg a verseny támogatói a szponzori ajándékokat adták át.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, és megtiszetlte jelenlétével a versenyt, reméljük, jövőre újra találkozunk!
Köszönjük támogatóinknak, hogy a verseny megszervezését segítették: Nagykanizsa MJV Önkormányzata, Marton Zsolt - az Asics keszthelyi márkaképviselete, High5, Forever Living Products, Gelse Termálvölgy, Gyemelyi Tészta, Decathlon, McDonald’s – Nagykanizsa, Sallai Hédi mestrekozmetikus, Bemer Group, Honvéd Kaszinó étterme
A verseny részletes eredményeit is hamarosan közzétesszük, valamint tájékoztatjuk az abban érdekelt versenyzőket, hogy a helyszínen elhangzott téves információval ellentétben az eredményük természetesen beleszámít a Félmaratonokat Fut6sz Kupa sorozatába is!
A versenyről készült beszámolókat várjuk Klubunk címére: kanizsaifutoklub@citromail.hu, melyeket szívesen közzé is teszünk
Képgaléria itt!
Részletes eredmények itt!
|