In medias res kezdeném, hogy Zágrábban egy 5:12-es (nem, ez nem a tempó!) maratont sikerült október 12-én abszolválnom. Futásnak nem nevezném, de a távot teljesítettem. El is fáradtak a kísérők, hát hosszú nekik volt a verseny.
A horvátok nem olyan kitartóak, és türelmesek, mint a körülöttem élők (hála nekik)- már szedték a sátorfájukat mire mi beértünk. A befutóérem is elmaradt, bár, amit ott és addig kaptam, az - ha nem is kézzel fogható - amiért IGAZÁN HÁLÁS lehetek és vagyok is. (A Tomi által prezentált meggyes sör és őrült nagy és annál is finomabb belga csoki természetesen ideértendő, nomeg Józsi Alpha söre- amit egy illő alkalomra tartogatok.) Ami miatt azóta sem keserűséggel, vagy sikertelenséggel gondolok erre a klassz versenyre:
Volt egyszer egy kislány, aki egy gyerekkori baleset révén épp hogy életben maradt, de már akkor is makacs volt, és ez azóta sem változott- de jó esetben az akaratát jó dolgok szolgálatába tudja rendelni.
A kislány felnőtt, családja lett, gyermekei és egyszer csak ki kellett lépnie a lakásajtón, hogy friss levegőhöz jusson. A táv nem volt több mint 6-800 méter, de 200 méter után cipőt kellett kötni. Még pár alkalomig, aztán már nem, a körök is nagyobbak lettek, aztán érdekesebbek lettek az emelkedők is. Isten, sors, eleve elrendelés? Kanizsa újság- Kanizsa-Karos kiírás- Futóklub honlap-Vajda Anita bevállalta miattam a váltót is. Imádtam ezért, és ez azóta mit sem változott.
A versenyeken részt vettem, bár hozzáállásom és eredményeim alapján sokan nem kell, hogy rettegjenek attól, hogy a dobogóról letaszítom őket. Kivéve falusi noname nulllétszámos :-)
Egy időre a munkám és az életem eltérített eme remek kikapcsolódási formától, de eljött az a nadrágméret, amikor igenis vissza kellett, hogy „térjek”. Nem, nem amolyan Schwarzis „I’ll be back!” csatakiáltással, hanem egy baromi jó Brutálfutással. Na, ott is csak töttyögtem…, de durva nagy buli volt. Majd jött a YT, Mura kupa és Vujity Trvtko Zalaszentbalázson. Predesztináció? Naná! Valószínűsítem, hogy Nagykanizsa legsportosabb kerti kisgépboltjában kezdődött el a kérdezősködés a maratonról egy szezonális gépszervizelés közben. Aztán folytatódott egy közös 10!!! km-es „ebédidő helyett- futáson”. Meg a következőn, mert Maci tudott beszélni, nekem még csak a hallgatás ment inkább…
Futottunk erdőben, rókát láttunk, szarvascsorda rohant át előttünk 20-30 méterrel, jártunk mocsárban, szakadékban, iszkoltunk kutyák elől, a fatolvajokat nem faggattuk annyira, tévedtünk el tájékozódási versenyen 200 méter (!!) után, hagytunk el embert erdőben, aki ezek szerint mégis hazatalált, pedig az asszony keményen rajta volt a témán – nem én. Futottunk párban, csapatostól, kísért a fiam bringával, mentem egyedül.
Megszámlálhatatlan élménnyel és beszélgetéssel lettem gazdagabb, a hobbimmal –még mindig nem a mosogatásról írok- töltött időt olyan értékes emberek társaságában tölthettem, amit sajnos csak kevesen tudnak elmondani magukról a világon.
|
