Kis-Balaton félmaraton
Télen: már dilemmáztam azon, hogy mit is csináljak...?
Fejlődni kellene a futásban, vagy abbahagyni. A fejlődés mellett tettem le a voksom, bár sokszor sok minden gátolt ebben, de leginkább a munkám, és gyermekeink foglaltak le - mindkettőt nagyon szeretem. Ha már gyorsulás, és minőségi javulás nem következett be, próbáltam a számomra hosszabb (soha még le sem biciklizett) távok felé nyitni.
A Kanizsa-Karos nagyszerű élménye után célként tűztem ki min. 1 idei félmaratoni próbálkozást. Ez az őszi Futófesztiválon meghiúsult, rettenetesen beparáztam, hogy vizes cipővel kell végigfutnom 21 km-t egy vesével, vizes ruhában. De már aznap felkészültem, hogy a következő adandó versenyt végigcsattogom, akár esőben is. Maradt így a Kis-Balaton futóverseny, ami rögtön pozitív visszajelzést kapott Judittól a levelezőlistánkon - NEM mondhattam vissza!
Előtte való hetek, napok:
Aztán már megint el kezdtem dilemmázni, hogy ez így jobb, meg könnyebb lenne, ha nem… hajnal ötkor kelnék és éjjel feküdnék mostanában folyamatosan, meg ha a gyerek nem kapott volna be egy tisztítókúrás vírust (éjjel virrasztottam, nappal pedig már nagyon jól volt), ha heti két rövid futkorászásnál többet is mentem volna, és társai. DE ha most nem mentem volna ki futni, akkor valószínűleg sohasem.
Aznap:
Kifelé menet Karosba kicsit izgultam, hogy nem csapnak-e el az út mentén a ködben – de a galamboki erdőnél eloszlott a köd, és szikrázó napsütés borította be a gyönyörű őszi tájat. Már jó jel volt ez is, hát még az, amikor megláttam Györgyit a nevezésnél! Azt a meglepetést, nagyon sokat dobott a hangulatomon, hogy ő is ott lesz! Majd Rudi jelent meg szép csendesen, mosolyogva rövidnadrágban kb. 6 fokban. =) (Rajtam is volt - a macinaci alatt, mert fáztam.)
Aztán Györgyi átöltöztetett szép rétegesre, nem a falusi szaunázósra (tudományos technológiás ruhadarabok a pamut ruhákkal felváltva kb. 5 rétegben), ahogy én szoktam. Jött Judit is kis családjával, két fürge, lelkes, jókedvű legénnyel. Megérkezett Molnár Maci Zolink is, de nem tudtunk igazán szót váltani sem előtte, sem utána. A rajtot húzták, már nagyon mentem volna (haza ebédre :-)), de egyszer csak elindultunk.
Györgyi nem az én tempómat diktálta (köztudott), ezt 3 km után el is hitte, addig hiába próbáltam meg lerázni. Nem bántam, hogy elhúzott, nagyon jó volt a vádliját nézegetni, bár nem sokáig nézhettem.Az idő gyönyörű volt, nagyon lehetett élvezni a tájat (ennél a sebességnél pedig már szinte fűszálakat is számolhattam volna...).Mindenkinek örültem, akivel találkoztam (a 9 km-t futókkal, akik elég gyorsan jöttek vissza a célba), aztán Garabonc után egy lelkes, vidám autóból kikiabáló drukkerrel, aki hogy ki sem emeljem Renault-val volt. :-) (Kellene kérni a klubnak kedvezményt.) Igyekeztem, nézegettem az időmet, a fordítóhoz közeledvén nem is olyan sokan jöttek még visszafelé- ennek kiváltképp örültem. (Mert sokan továbbmentek a Kis-Balaton-körre!!!) Aztán a lelkes szurkoló felfedte kilétét a fordítónál, Takács Ildikó volt élete párjával, akik annyira aranyosak voltak, hogy nagyon-nagyon feldobódtam tőlük. Gyorsan le is dobtam minden hosszúruhát magamról (rövid maradt - azt tudjátok, szeretem), elvitték vissza a célba – köszönet nekik ezért is!
Visszafelé már kezdtem belassulni, már tudtam, hogy mennyit kell még a célig megtennem. Rudi próbált húzni magával, de én egy kis csökönyös szamár vagyok, ragaszkodom ahhoz, hogy én ezt nem bírom, nem tudom. Így szép lassan megfigyelhettem az ő vádliját is, majd a futómozgását is (ami nagyon könnyednek, szinte légiesnek tűnt). Aztán már azt sem, eltűnt Rudink a szemem elől, pedig a köd már feloszlott. Valamiért nagyon beleuntam, és kb. 500 méterenként belesétáltam, pedig testileg semmi bajom sem volt. Igen, ezt teszi az edzetlenség, és az, ha az ember beijed, plusz ha az ember akaratossága pont erre a dologra nem terjed ki.
Egyetlen drága Juditunk és Molnár dr. Zoli még majd a világ végére is eljött elém Garaboncra utifotózni, hogy egy újabb nem portfólióba berakható kép készüljön – bár csak abból dolgozott, ami rendelkezésére állt.
A drukkolásért, és a biztató szavakért külön köszönet nekik is.
Nagy sokára beértem a célba, és mindenki nagyon várt (hogy mehessünk már végre haza). Nem ám..., tényleg ölelgettek a csajok, de ez volt az első, és még ha csak egy pár másodperces pislogás erejéig, de elfutotta szememet a könny.
Megérte.
Még soha ennyit nem is bringáztam egyszerre, hát még futásnak álcázott gyaloglásként sem tettem meg.
Az időm 2: 10 perc körül lett, ami nekem PB. :-)
|
Kezdtem baromira ideges lenni a második körben. Már számolgattam, hogy én ennyit még nem sokszor futottam, meg nem bírom, és idegesítenek is a sporik, stb.
