Úton

Úton vagyok, több, mint 150 napja. Még néhány nap és lassan odaérek egy fontos szakasz végéhez.

A 24 órás futás már évek óta érdekel, persze csak megfigyelőként. Míg én Sárváron a 12 órákat futottam 4 éven át - először párban, majd egyéniben - reggelente mindig meghatottan néztem, és bizony megkönnyeztem a 24 órások utolsó óráit. Nekem ez nem menne, gondoltam. 24 órát majd akkor fogok futni, ha 12 óra alatt 120 km fölött tudok teljesíteni. Aztán 2009-ben ez is összejött, ennek ellenére nehéz döntés volt, hogy 2010-ben megpróbáljam-e ezt a fajta kihívást. December elején azonban döntöttem. Ha meg sem próbálom, sosem derül ki, meddig tudok eljutni. Megtaláltam azt embert is, akire minden kétség nélkül rábíztam magam futás-ügyileg. Azóta Lőrincz Olivérrel edzek.

Kezdődött a munka. Hidegben, szélben, volt, hogy szakadó esőben 0 fokban futottam 3-4 órát. Valahogy mégis élveztem. Soha nem szerettem még ennyire futni!

Minden napra meg volt a játék, a feladat, amit meg kellett csinálni. Változatos volt, kihívásokkal teli. Csak magamra figyeltem, a pulzusomra, az érzéseimre. Gyakoroltam a futás közbeni evés-ivást. A futás mindig szabadságérzetet adott. Most, ahogy a dombokon futottam nézelődve, vagy épp levegőért kapkodva, zsibbadó karral toltam, mintha ez még erősebben érződött volna. Sokszor átjárt az érzés, amikor egybeolvadok a körülöttem levő világgal: a Mindenség része vagyok.

Úgy gondoltam rengeteget lassultam a télen. Sok volt a kilométer, a hóban nem nagyon lehetett tempózni. Nem baj, gondoltam, ez az év nem a gyors futásoké lesz.
Aztán mikor elolvadt a hó meglepődve láttam, hogy még a hosszabb edzéseken is simán 5 percen belül haladok.

Annyi, de annyi nagyszerű futás volt! Mindent megtettem, csakhogy „tökéletesen” meg tudjam csinálni, ami elő van írva. Jó párszor lefutottam az egerszegi hegyi maratont; volt, hogy csak azért jártam Egerszegen, mert ott volt 8 percnél tovább tartó emelkedő. TV toronyig föl-le. Mennyi küzdés! Levezetéskor pedig az öröm, hogy meg tudtam csinálni! Rászoktam az edzés utáni imára. Levezetéskor, még az endorfinnal telve éreztem az erőt amit a Mindenségtől kaptam. Mindig köszönetet mondtam érte.

Útközben 2 edzőversenyem volt. Az első a „hatórás”.

Annak idején gondoltam, írok beszámolót. Aztán elmaradt. Röviden ennyi: jól ment, viszonylag könnyedén, egyenletesen. Egy nagyon kedves barátnőm segített a frissítésben, ugyanaz, aki ugyanitt 3 éve, amikor szintén első lettem - csak akkor majdnem 12 kilivel kevesebbet futottam a 6 óra alatt. Nagyon boldog voltam utána.

Örültem Anita sikerének, szinte pontosan ezt az eredményt vártam tőle, a dobogós helyezése már csak hab volt a tortán.. Magam részéről bíztam a 70 kiliben. Odamentem, tartottam magam a megbeszéltekhez, meglett.

Tettem tovább a dolgom.

Második állomás a bécsi maraton volt.

Igazából Gyurival mentem elsősorban, persze azt ki nem bírnám, hogy csak szurkoljak egy ilyen versenyen , ha ott vagyunk, fussunk! Előtte persze eldöntöttem, hogy tolni fogom. Hosszasan tudnék írni, arról a versenyről is.

El sem hittem, hogy ilyet tudok futni! Rápihenés nélkül főleg nem.(Az előtte levő hetem 180 km fölötti volt.) 41 kilinél a szurkolóktól körülvéve ránéztem az órámra és kishíján elsírtam magam. Én Lubics Szilvi ezt tudom? Soha nem hittem volna…

Azt hiszem a befutófotón minden rajta van, amit éreztem a célban. Szeretem is azt a képet! Gyuri eredményének is nagyon örültem, sokkal jobbat futott, mint amire számított. Jó kis hétvége volt!

Kanizsa-Karos után este elmentünk Anitával Sárvárra körözni kicsit, ahol épp a 24 órás OB zajlott. Gyakorolni a frissítést, szokni egymást, hisz Ő fog kísérni a „Nagy napon”. Igazából jó tempót mentem, bár egészen máshogy éltem meg. 52 kilit futottam nem egészen 4 és fél óra alatt, mégis összedőltem kicsit. Úgy éreztem én még nem vagyok kész a 24 órára. Éjjel hideg volt, nagyon magányosnak éreztem a körözést , pedig ugyanúgy kaptam a buzdítást, mint akik versenyben voltak. Végig azon agyaltam, hogy ezt egy teljes napon át kell tennem majd 3 hét múlva. Azóta persze rendbe tettem már magam fejben, mégis ezt a részt érzem legnehezebbnek. A másik pedig a frissítés lesz. Arra is kész van már a terv, lassan tudom egy vagon kaja szénhidráttartalmát, ha álmomból keltenek is :-)

A segítőm sokáig kérdéses volt. Szerettem volna, ha Gyuri van mellettem, de mivel szeptemberre már tervezünk egy közös kiruccanást Görögországba :-) és kétszer nem szerettük volna egyedül hagyni a srácokat, csupán azért, mert „anya fut”, valaki mást kellett keresnem. Az „állandó” segítőm, Húgom nem ért rá a VB hétvégéjén. Nem igazán tudtam, hogy mi lesz. Mikor az UMSZ-től hívtak, mondjak már valamit a segítő személyét illetően, spontán Vajda Anitát mondtam, ő akkor még nem tudott a dologról. :-) Persze működött a telepátia 2 perc múlva csörgött a telefonom és Anitát már meg is tudtam kérdezni, mit csinál május 10-től egy héten át? Szinte azonnal igent mondott: velem tart.

Azóta ugyanolyan lelkiismeretesen készül a frissítésemre, mint én a futásra. Rengeteget beszélgettünk arról, mit, hogy csinálunk majd. Pestre is elmentünk egy közös megbeszélésre az edzőmhöz. Anita végig jegyzetelt, másnap már word dokumentumként kaptam az elhangzottakat. Sárváron pedig megmutatta, hogy nyávogás kizárva, amit meg kell enni-inni, azt ha kell belém tömi :-).

Hogy mégse legyen minden sima ügy, nem tudunk egyszerre utazni a VB helyszínére, a franciaországi Brive-be, mivel 9-én Anita még Prágában képviseli a rendőr maratoni EB-n a magyar rendőrnők válogatottját és csak hétfőn ér Magyarországra, amikor én már úton leszek. A csapat nagy részével ugyanis hétfőn reggel indulunk egy kisbusszal, útközben egy strasbourgi éjszakázással, Anita pedig kedden hajnali 3-kor indul a csapat kisebb felével Pestről, egyhuzamban utazva utánam. Otthon Gyuri virraszt majd velünk. Remélhetőleg online tudja követni a versenyt és biztonságérzetet ad, hogy, ha baj van, bármikor hívhatom. Lőrincz Olivér, szintén elérhető lesz végig. Tudom, hogy sokan mellettem lesznek majd, ha csak gondolatban is. Én hiszek abban, hogy általuk erősebb leszek.

A versenyről: május 13-án 10 órakor rajtolunk, és 1200 m-es köröket futunk. A pálya fele-fele arányban aszfalt és földút.

A női csapatot Gurdon Évi (legjobbja:194,203 km; közülünk a legtapasztaltabb 24 órás versenyző), Horváth Mónika (171,827 km; 2-szeres Spártai hős) és a velem együtt első bálozó Máténé Varjú Edit alkotja majd.

A fiúk és legjobb 24 órás eredményük: Cserpák József 229,018 km
Kónya Ákos 242,609 km
Lajkó Csaba 209,383 km
Szabó Sándor 203,600 km
Zahorán János 227,095 km
Szitó Ervin első bálozó

Tervek: Szeretnék mozgásban lenni 24 órán át és méltó tagja lenni a magyar válogatottnak. Elég erősnek lenni fejben. A nehéz perceket órákat átvészelni, bízni abban, hogy egyszer megszűnnek a problémák. A minap találtam néhány jó tanácsot a Spartathlon Wikipédiában, amit igyekszem szem előtt tartani majd a versenyen. Ez a sikeres teljesítőről szól:

„• Felkészül arra, hogy átmeneti gyomorproblémái lesznek, és ezekre tudatosan készül. A felmerülő problémák idővel megoldódnak, a pánik felesleges erőpocsékolás.
• Kimerültség esetén és evés közben gyalogol.
• Egyértelmű célt tűz ki maga elé, és ezt a célt folyamatosan szem előtt tartja.
• Élvezi a versenyt.”

Hát ezeket igyekszem észben tartani majd.

Szilvi

A verseny honlapja itt!