OptiVita Ultrafutó Kupa 2014. 11. 08. Velence

Sziasztok. 6 órás futás, avagy hogyan szívassam magam! Ez év elején döntöttem el, hogy be kéne nézni az ultra világ szélébe, hisz tudjuk az ultrásoknak az ultra csak 70-80 km körül kezdődik. Ez a novemberi idő tűnt a legjobbnak, bár lehetett volna szívni a hideg miatt de ezt megúsztuk. Ideális időjárás volt, végig sütött a nap és enyhe szél fújt. Igazából semmit nem éreztem abszolút úgy voltam hogy majd menet közben fog kiderülni, hogy sikerül-e vagy sem az 50 kili, mert azt tudtam, hogy 6 órát azt tudok mozgásban lenni. Készülődés, kevés alvás, eseménytelen út, igazából semmi nem történt. 10 órakor rajtoltunk és elindult az az átkozott óra amit kb 7és fél percenként nézni kellett. Nagyon lassan telt az idő, kell rendesen az agy, hogy ezt jól viselje az ember. Teljesen ingerszegény monoton futás volt igazából csak a frissítőpontnál volt egy kis élet. Ott szurkolt a család, és az első körökben lepacsiztam MATEVE Spartai hőssel, aki végig nagyon aranyosan szurkolt. Igazából ezen kívül sok mindenre nem emlékszem csak az órát figyeltem és tudtam, hogy gyorsabban kell kezdeni mert a végére időt kell nyerni hisz tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a vége. Semmivel nem foglalkoztam csak az időt figyeltem folyamatosan, meg azt a rohadt nagy órát amin alig akart menni az idő. Óránként gel, sótabi, mg, víz. Három darab gel, három mg-meg sótabi, egy marék mazsola, fél banán 3dl kóla meg kb egy liter víz ezt fogyasztottam 6 óra alatt, ja nem számoltam el magam csak undorodtam a geltől ezért háromnál megálltam. Két óra után kiálltak a két órások, mi meg szívtunk tovább, a tempóm még mindig a vártnál jobban sikerült, az idei év legjobb félmaratoni idejét futottam. 30km-nél aranyos családom megkérdezte, hogy vagyok, mondtam minden oké csak igazából most kezdődik a verseny. Muhammad Ali mondása "nem tudom hány felülést tudok csinálni, mert csak akkor kezdem el számolni amikor már fáj". 4 óránál újabb duda és kiálltak a négy órások, és Mi még mindig szívtunk, itt már sokan néztek megint, hogy ez a nagy marha mennyit akar futni, de mindenki aranyos volt szurkoltak rendesen. Folyamatos matek volt továbbra is, a tervezett időt tartottam, kb 4 percel jobb volt a maratoni időm mint tavaly Zágrábban. Innentől fogva már tudtam, hogy nagy bajnak kell, hogy ne legyen meg az kitűzött cél. Az utolsó két órában már nagyon fájt a csípőm, de azért bírtam haladni, a 42 körig egy méter séta sem volt, és ekkor már tudtam, hogy meglesz. Az utolsó előtti körben mondtam a családnak, mire ideérek legyen náluk a söröm és az utolsó kört már sétálni szeretném, ami így is történt bár azért még egy keveset futottam a leghosszabb egyenesben ami kb 400m lehetett .5.58.30 körül értem be még sétáltam 176 métert így lett 50.76 km 6 óra alatt.Igazából csak a csípőm fájt, egy vízhólyag, egy kidörzsölés, egy görcs semmi nem volt. A verseny után egy fincsi vacsi, kaptam egy kis különdíjat azt gooooo haza. Köszönöm a kitartást a családnak sok hétvégém ment rá a felkészülésre, köszönöm a társaknak akik edzettek velem, akik szurkoltak, és jó tanácsokkal láttak el. 2015-re kitalálok valami újabb őrültséget. Maci aki nem ultrafutó!!!!!!