Mivel nem akartam, senkivel elfutni, az én tempómban meg senki nem haladt, elég magányosan maradtam, jó volt mikor Anita felbukkant mellettem. El is kértem tőle a rádióm, így aztán jobban telt az idő. Nem szerettem volna másokkal törődni, de azért megnyugodtam, mikor kiderült, hogy az előttem futó Rácz Adél párban fut. Kicsit futottunk együtt, de gyorsabban ment, mint én szerettem volna, pár lépés sétával elengedtem.
Már az első órától kezdve meg kellett látogatnom a bozótost, gyakorlatilag óránként és nem csupán folyó ügyek miatt. Mindenesetre nem izgattam magam. A futás ment, vidám voltam, énekelgettem, ha jó szám ment a rádióban. Szegény Anitának, miket nem kellett kiállni... Biztos jól nyomtam a kedvenc MIKA számom. :-) A másik furcsa dolog a gyakori bozótlátogatáson kívül az volt, hogy kegyetlen melegem volt, pedig általában nem zavar a meleg. Keszthelyig a széllel küzdöttem, utána pedig túl melegem volt. Na már megint előre szaladtam, pedig kihagytam az út mentén álló lelkes szurkolókat, akiktől annyi erőt kaptam!Időnként Anita és Bandi beszéltek egymással, tudtam, hogy Gyuri is jól van, halad szépen. Ezt is jó volt hallani. Pont passzolt az “Otthon ott van, ha jössz mellettem, még, ha nem is nézel rám.” a lelkiállapotomhoz, együtt futunk, még, ha nem is egymás mellett.
Keszthely előtt Käsz Feriék voltak a frissítőnél, nagyon megörültem neki, bár azt hittem futni fog. Keszthelyen pedig Mazsi szurkolt, megdicsérve a pólómat, amit tőle kaptam támogatásként. Jó volt
Látni őket!
Fenékpusztán nagyon vártam klubtársamat Rudit, de csak nem jött, viszont megpillantottam egy kedves ismerősöm kék Renaultját. Tudtam, hogy végre lesz jegem. Anita föl is hívta őket és Anci, mint valami angyalka hamarosan várt is a jéggel egy kereszteződésnél. Sapkát, melltartót teleraktuk és minden OK volt. A jegelést egyébként este fél 7-ig folyamatosan kaptam. Lehet, hogy már akkor lázam volt, de nagyon jól esett.
Máriafürdőn rengeteg ismerős szurkolt, ami új lökést adott, pedig már kezdtem kicsit elcsendesedni, Mária után újra tudtunk Anitával viccelődni.
Boglár előtt aztán megjelent végre Rudi, bár már nem tudtam beszélgetni vele, jó volt, hogy tekert mellettünk és hallgattam, ahogy Anitával beszélgetnek. Közben Anita anyukámmal is tartotta a kapcsolatot, aki hamarosan elém jött autóval a fiúkkal. Sajnos ez nem volt túl jó hatással a tempómra, a gyerekekkel nem igazán sikerült kommunikálnom, pedig kiabáltak, beszéltek hozzám. Anita szerint, amíg láttam őket egy perccel rosszabb kiliket futottam és ezt éreztem is. Hiába, úgy tűnik ugyanabban a pillanatban nem tudok jó anyuka és ultrafutó lenni egyszerre.
Lellén elrobogtunk a házunk előtt. Anitának itt be kellett menni az anyósomhoz, hogy felvegye a táv második felére a cuccokat. Tudtam, hogy elhagytuk a házat, de nem volt erőm szólni Anitának, épp egy soron következő hasmarssal voltam elfoglalva. Anita visszafordult, én meg elrendeztem magam fejben, most jó volt az egyedüllét.
Szemesen aztán kifogtam egy vonatot, amit nem is bántam, végre legálisan megállhattam. Zamárdiban minden előzmény nélkül sikerült egy jót hányni. Az egész napos bokorba járkálás (ekkor már biztos túl voltunk vagy 10 alkalmon), színesedett jó erős rókázással. Sebaj, nem gond, ami kijött visszatesszük, futottam tovább, a sétálgató nyugdíjas csoport legnagyobb megdöbbenésére. :-) Viszont újra könnyed lettem és üres is sajna. Úgy ítéltem meg 2-3 óra teljes folyadék és kajamennyiségét hagyhattam az út mentén. Innentől evéskor-iváskor már gyaloglásra váltottam, még így sem volt könnyű benn tartani a dolgokat. Talán egy óra múlva már megint erősebb voltam, futottam szépen.
Ahogy haladtunk megállapítottam, hogy a tavalyi állapotomhoz képest lényegesen erősebb vagyok, még a gyomorbaj ellenére is. A fura az volt, hogy koffeint nem is vittem szinte be, álmos mégsem voltam, holott tavaly ez is gond volt. Persze lehet, hogy a korai rajt ebben is segített. Siófok mindig fontos pont nekem, pár éve, mikor párban futottunk itt Lelkes Gusztival nagyon meg voltam zuhanva. Most minden OK volt, futottam. Kb. 3 óra elteltével sajnos viszont láthattam az előző hányás óta bevitt folyadékot is teljes egészében. Gyakorlatilag, mintha leállt volna az emésztésem, sőt sajnos a hasmars is maradt elég gyakran. Azért nem kedvetlenedtem el. Futottam rendületlenül és próbáltam iszogatni ahogy kell. Közben Anita felöltöztetett éjszakai szerkóba, kaptam hosszú ujjú pólót és fényvisszaverő mellényt, kesztyűt.
Világoson megcsodáltuk a panorámát. Jó volt Csőre Ernőéket látni, vannak emberek, akiket, ha csak meglátsz erősebbé válsz. Na ők ilyenek Gabival. A sötét eléggé zavart, lelassított. Jövőre biztos erősebb lámpával fogok futni, hogy éjjel is jobb legyen a tempó.
Visszaemlékezve talán 190 km körül elég nyűgös lettem, a pontok egyre távolabb kerültek, láttam Anitám is unja már, hogy nem haladok normálisan, fázott is, a bringát tolva futott előttem, én meg próbáltam követni. A 193 km-nél levő pontra azt hittük, hogy már 198 lesz, úgyhogy a tábla látványa finoman szólva nem dobott fel. Már kitaláltam mindent, hogy kicsit sétálhassak, hol ettem, hol ittam. Persze Anita átlátott a szitán. :-) Rugdalt, ahogy kell.
Az utolsó pont után hagytam el végképp magam, amikor megláttam a táblát:Belső tó: 3300 m. Na ne! Ennek sosem lesz vége! Úgy éreztem összecsuklok. Jött minden belőlem felül-alul. Az utolsó kiliket a bringára támaszkodva gyalog tettem meg. Áááá! Hogy utálom ezt! Szeretnék már egyszer beFUTNI Tihanyba! Célbaéréskor se kép, se hang. Csak le akartam feküdni. - Péter Attila szerint, minden nő ezt akarja :-) Infúziót nem sikerült kapnom, de 1-2 óra és magamhoz tértem.
Gyuri is beért gyönyörűen az első UB-ján. Óriási élmény volt neki, tudtam, hogy így lesz! Így már semmi sem menti meg attól, hogy végleg ultrafutó legyen. :-) Nagyon büszke voltam rá. Fantasztikus kísérője is volt, köszönet Bandinak is, hogy azonnal igent mondott a kérésünkre. Én meg külön köszönöm, hogy becipelt a cél után az autóba és a szállásra.
|
