Kanizsai UB Fanatik tókerülése
Ultrabalaton 2014 – 212 km nonstop
|
|
Nem is emlékszem mikor írtam utoljára futós beszámolót, ami alapvetően nem lephet meg senkit, aki ismeri az állapotom, hiszen kvázi nem futok. De Maci Zoli beszámolója megihletett, úgy gondoltam, hogy a mi ötösünk is megérdemli a megemlékezést.
Ez a negyedik körünk volt változatlan csapattal (nekem már az ötödik, de más csapattal futottam akkor).
Csapatunk:
Farkas Jocó, Takács Ildikó, Farkas Edit, Koller Judit, és Molnár Zoli (nem a Maci, hanem a Férj)
|
|
Magamról pár szó. No, nem mintha különleges helyem lenne a csapatban, de ha már én írom, akkor ennyi kiváltságom lehet, nem? Naszóval, 3 hónapja nem tudok futni. A sarkam behúzta a féket, én meg hiába tettem meg minden létező orvosi és nem orvosi lépést a fájás megszűntetése érdekében, ez a gyulladás, vagy mittudoménmicsoda nem múlik el. Durva fájdalom, gyakran bicegve járós, néha enyhén érzős, de nem elmúlós. A csapatom ragaszkodott hozzám (persze, nem nekik fáj :P, de én azért örültem ám a hűségüknek). Zoli felkészült fejben, hogy beáll helyettem akárhol, ha meg kell állnom. Ezzel a megnyugtató gondolattal én is elfogadtam, hogy elindulok. Elvégre heti 2-3 alkalommal futottam 4 km-t a kutyával, és 20-30 km minden hónapban összejött. Kivéve egy 3 hetes teljes megállást. Vagyis még edzettem is. És persze ott volt az aerobik, meg az erősítés, kemény vagyok! Nah, ennyit a nyűgömről és magamról, menjük az úbére!
Verseny előtti meeting megvolt, körömlakkozás csajoknál OK, bicikli felkészítve, polo névfelirat rendben. Induljunk!
Rajtunk 11:45-kor, majdnem a legvégén. Ennek részben örültünk (nem kellett korán kelni), részben meg nem, mert így a mezőny végén kell haladni végig, ami meg eléggé demoralizáló tud lenni. Azzal tisztában voltunk, hogy idén sokkal lassabbak leszünk, mint tavaly (18:22), hiszen én tavaly baromi gyors voltam, idén meg inkább hagyjuk, Jocó és Ildikó nem tudott készülni rendesen, más-más okokból, szóval ők is elmaradnak a legjobbjuktól, az hóttziher. Eda erős, mert sokat edzett, Zoli meg alapban egy gyorsvonat.
A taktikánk évek óta változatlan, mindenki kb. egy maratont fut 2 részletben, nem aprózzuk el. Így kevesebb ruhát kell vinni, és több idő jut egyben regenerálódni. Meg különben is… Bírjuk mi a strapát! Minden évben más-más etapot futunk, egyet előrelépve a listán. Jövőre körbeérünk.
Nagy csodálkozásunkra a Club Aliga parkolója majdnem tele van. Hm, talán mégsem leszünk annyira egyedül a pályán?
Chipet felvesszük, fotózkodunk, szokásos ráhangolódás, nézelődés. Beállunk közösen a rajtba, (rajtam papucs), az első métereket közösen futjuk, majd elengedjük az első futónkat.
1. Jocó : Balatonvilágos – Balatonalmádi 25,2 km
|
|
Jocó focizott, meg evezőgépezett a felkészülés időszakában, sőt, fel is tudja húzni magát akár többször is a nyújtón, de futni nem futott. Mert arra nem maradt ideje. Vagy fut, vagy alszik. Így inkább aludt az utóbbi pár hónapban, és IQ-ból tervezte lenyomni élete eddigi leghosszabb egyben futott etapját. Bizony! Ő még soha nem futott egyben 25 kilit. Ez meg is látszott rajta a végére. Nem állítom, hogy lazán, és nem is a saját tempójában, de megcsinálta. Mi addig hédereztünk a pokrócon Almádiban, kávéztunk, Pelso-t néztünk, szurkoltunk, Zoli meg melegített a napon. Jól megfigyelhettük közben az idei futócucc trendeket. Megállapítást nyert, hogy a futás is divat már, minden szempontból.
Egyszer csak felvillant a narancssárga poló, Jocó megjött. Dugott, Zolival összeölelkezett, összecsókolózott, majd lerogyott egy fa alá. A szexuális jellegűnek hangzó, de azzal semmilyen más szinten rokonságot nem mutató aktust követően Zoli elindult, hogy azt csinálja, amiért jött.
Jocó izzadt, (a szemén is), kimerült, totálisan kifutotta magát. Belediktáltunk egy kis szénhidrátot, tisztába tette magát, majd elkocsiztunk a következő váltópontunkra.
1. Zoli: Balatonalmádi – Aszófő 23,7 km
|
|
Aszófőt nem szeretjük, mert marhára nem lehet parkolni. Hiába indultunk a végén a mezőnynek, talpalatnyi helyet alig találtunk. De csak alig. Lett végül. Ildikó készülődött, felvette a gyönyörű pink versenyzős szettjét (mondom én, hogy látványsport a futás), nagyon jól áll neki, el kell ismerni!
Azzal tisztában voltam, hogy a Zolinak kalkulált 5 perces kilik helyett Ő gyorsabban ideér (mindig óvatosan kalkulálok). Be is robogott Aszófőre 1:45 alatt, ami ugyebár elég erős tempó ahhoz képest, hogy visszafogta magát. Megvolt a dugóka csere, és Ildikót elengedtük futni.
Zoli gyorsan átöltözött, nem kellett megsülni ma sem. A szél is fújt, meg meleg sem volt. Én személy szerint nem örülök, hogy 1 hónappal korábbra tették ezt a versenyt, én az igazi nyarat jobban kedvelem, és bírom is. Így meg csak fázunk. Tavaly is, idén is. Bár azt elismerem, hogy futni így könnyebb talán.
Amikor elindultunk Zánkára, a következő pontunkra, már alig volt autó a környéken. Majdnem végig ez ment. A váltóhelyet nagy tömegek lepték el akkor, amikor megérkeztünk, majd lazult a sűrűség, amikor elindultunk. Egy órával korábbi rajt ideális lett volna. Nah, talán majd jövőre jobban szeretnek a szervezők.
1. Ildikó: Aszófő – Zánka UNK 21,8 km
|
|
A ponton, Ildikót várva, ugyancsak szemrevételeztük a ellenfeleket. Találkoztunk egy „Lubics Szilvia Fun Club” csapat taggal, ami feldobta a hangulatunkat. Ez azért elég érdekes nem? Pedig Szilvi nem is egy celeb! (micsoda szerencse). És mi ismerjük őt személyesen, meg minden… Juhujj, és fun club-ja van. :D
Eda itt már többször meglátogatta a toi-toit, pedig 400 méterre volt a ponttól elhelyezve az erdőszéli szántásba. Nagyon idillikus, romatikus látvány volt a természet ölén a 2 toi-toi
Készülődött, nagyon nagy etapot vállalt be ma, mert így nekem kevesebbet kell futnom kb. 3 km-rel. Igazi csapattárs, nagyon hálás vagyok érte, de még nem mutattam ki. :P
Ildikó a hegyeket futotta, 6 perces kiliket kalkuláltunk neki, ami így félig edzetten reálisnak tűnt a dombos terepen.
Hozta is ezt az időt, sőt, 1-2 perccel jobb volt, mint reméltük. Azt mondta, hogy ez az útvonal az egyik legszebb volt eddig. Igen, ezzel egyet tudok érteni, nekem is az egyik kedvencem, bár az igazi kedvencem a régi útvonalon volt, a Dörgicse és Nemesgulács közti, de az már sajnos nincsen. Nah, de letértem egy mellékvágányra, így is többet írok, mint kéne. Vissza a főmenübe.
Ildikó igazán vígan futott be, én nem láttam, hogy kifutotta volna magát, olyan laza volt a mozgása. Puszi, pacsi, és Eda már pályára is állt.
Ildikó élményeit hallgatva lassan nekem is kedvem lett futni. Fel is vettem a futócuccot és futócipőre cseréltem a papucsomat.
1. Eda: Zánka UNK – Badacsonytördemic 25,1 km
|
|
A tördemici váltópontot 1 kilivel kitolták idén. Így Edit 3 helyett 4 km-t vállalt át tőlem. Nem bánta, ő ajánlotta, én meg szintén nem bántam. A kezdeti parázását hamar leállítottam, nem szeretem, ha valaki fölöslegesen belepörgeti magát egy olyan állapotba, ami nem visz előre, sőt, sehová sem visz. Edzett, többször futott 30-at, erős, állóképessége 100 %-os. Mi a francnak kell előtte saját magát megingatni? „Jajj, mi lesz? Meg tudom csinálni? Nagyon aggódok!” stb. Közben meg rajta kívül mindenki tudta, hogy erősebb talán mint eddig bármikor. Akkor meg mire való ez? Edám, legyen meg az önbizalmad, hidd el, úgy könnyebb! Nah, Edit lelkileg és fizikailag is felvértezve nyomta a 25-öt, mi meg küldtük neki az energiát. Az ő etapja is szép, ezt futottam tavaly. Megváltoztatták ezt is idén, nem volt benne tereprész sajnos, pedig arról meséltem Edának, hogy az tök jó lesz.
A tördemici váltóponton is dugó volt az elején, de a háttérben a Badacsony minden kellemetlen élményt és érzést kisöpört. A nap már kezdett lefelé menni, mélyebb volt a sárga, mint korábban, hosszabbak az árnyékok, teltebbek a színek. Csodálatos kép volt ez, ha nem itt állunk meg észre sem vesszük, mert a futónak háttal volt ez a látvány.
Ezen a ponton már rengeteg egyéni futó haladt el előttünk. Lassan beértük őket. Itt találkoztunk Bélával, nagyon vidámnak és erősnek tűnt. Reméltem is, hogy idén nem fog korábban hazamenni, mint szeretne. (Így is lett, megcsinálta!) Anitának is integettünk, kerülgettük egymást végig a verseny során.
Levettük a bringát a tetőről, mostantól már lesz kísérés. Zoli jön velem a szakaszomon végig.
WC itt nem volt, bokroztam, majd egy kis ugrálós bemelegítés imitálás, de csak óvatosan, hogy a sarkam tovább bírja.
Megjött Eda, „Hú, nagyon erős voltam!” ezzel érkezett. És igen! Valóban nagyon erős volt, úgy végigment, hogy ki sem merült igazán, érezte, ahogy izmai viszik előre, a karja, a háta, az egész törzse, a lába mind azért dolgozik, hogy harmonikusan mozogjon, és fusson. Ezt mesélte utólag
1. Judit: Badacsonytördemic – Gyenesdiás 18,5 km
|
|
Nos, akkor lássuk a medvét! A medve a sarkam, és én is, ha a tömegemet tekintjük mostanság. Szép nyugodtan indultam, puha avart képzeltem a lábam alá, finoman gördítettem a talpam, beindult a biogépezet. A szigligeti vár látványa megihlette Zolit, kattintott rólam párat a tájjal a háttérben. Közben folyamatosan dícsért, hogy milyen szépen mozgok, mennyire jól megyek. Nem esett rosszul, inkább jól. Kb. 15-20 perc múlva sötét lett, Edáék megálltak, hogy lefotózzanak a bicikliúton, de már nem jött össze a történet, nem baj. A lényeg, hogy el tudtam felejteni a sarokfájásomat, ment a futómozgás. Kb. 8 kilinél arra gondoltam, hogy ilyet már negyed éve nem futottam. Ez már a 4 km duplája. Aztán a tök sötét gyenesi bicikliúton már megbotlottam néha, a fejlámpánk fénye kevés volt, hogy megmutasson minden buckát, vigyázni kellett. Számolgattam vissza, meddig kell még menni. A sarkam bírta, pontosabban akartam, hogy bírja. Valahogy úgy voltam már ezzel a dologgal, ha a hosszú kihagyás után nem gyógyult meg, akkor már úgyis mindegy. Szarrá futom, ennél rosszabb már nem lehet, mint amit az utóbbi hetekben átélek.
Egy kert mögül kispriccelő öntözőberendezés szó szerint hidegzuhanyt spriccelt ránk, de nem azt a kis lágy permetet, fenét, tisztára eláztatott mindkettőnket. Nekem OK volt a zuhany, nem fáztam, de Zoli a bicajon a legvulgárisabb szókincsével vezette le a hirtelen felgyűlt feszkót. Meg tudtam érteni, a szembeszél is egyre erősebb lett, hideg van, alig látunk, és még telibe kap a jégeső slagból.
Pikk-pakk Gyenesdiásra értünk, dugtam egyet, majd Jocónak passzoltam az eszközt, cipelje most egy ideig ő a dugdosós chipet magával.
Bekaptam pár falatot, és elárulom, hogy meglehetősen boldog és elégedett voltam. 5 perces átlaggal lenyomtam ezt a kb. 19 kilit, ami pedig nagyon hűha, mert sem az állóképességem, sem a futós izmaim nincsenek erejem teljében jelenleg. Éééés, futás közben (figyu: közben!!!!) azt ecseteltem Zolinak, hogy tényleg meg kellene csinálni az UB-t párban egyszer. Ő meg én, ketten. Ő már most is készen van rá. Ha én is meggyógyulok, és újra tudok edzeni, akkor még 1-2 év, és megcsinálhatjuk. Pedig, ha az ember futás közben mond ilyeneket, akkor szeret futni, nem? ;)
1. Jocó: Gyenesdiás – Balatonmáriafürdő 21,2 km
|
|
Nem tudom Jocó mekkora elánnal indult, de nem láttam rajta, hogy vonakodna, amikor átvette a stafétát. Edit kirántotta Zoli alól a bicajt és már követte is férjét. Együtt jóban, rosszban, de szép romantikus pillanat.
Mi hárman már rég nem a délutáni buzgalommal, de annál fázósabban és álmosan elautóztunk Balatonmáriára. Amíg Jocó kanyarodott Edával, mi bevackoltuk magunkat a kocsiba, és lecsuktuk a szemünket egy percre. Vagy többre. Nem tudom, de igen jól esett volna folytatni ezt, ha lehet. De nem lehet. Ez a verseny nem erről szól. Ki kell mászni a didergős éjszakába, felvenni a száraz ruhát, és csinálni kell tovább. Már több mint a fele megvan.
Jocó jön, jól van. Zoli kicsit bemelegített, indul tovább. Én magamra vettem minden ruhát, amit a kocsiban találtam, bringára pattantam, és mentem Kedves után, hátrahagyva Jocót és a csajokat.
1. Zoli: Balatonmáriafürdő – Fonyódliget 20,3 km
|
|
Találkoztunk Bekk Csabival. Kicsiket lépett, nem az a nagy lendületes száguldás volt már, amit látunk tőle Kanizsán nap mint nap, de el van nézve. A kedélyállapota viszont abszolút rendben volt, Zolival váltottak pár szót, hajráztunk, gratuláltunk, és nyomtuk tovább.
A löszfal omlásának veszélye miatt a Fonyódi szakaszon a bicikliút le lett zárva, Fonyód felé kerülő. Aki volt már Fonyódon, az tudja, hogy nem kis emelkedőt jelent ez a szűk 1 km-es kitérő a kilátóhoz. Zoli jó futó, ment felfelé szépen, rajta kívül mindenki gyalogolt gyakorlatilag, hagytuk hátra a mezőnyt. Én alig bírtam bicóval kapaszkodni utána. Lassan lekerültek rólam is a cuccok, nagyon melegem lett. Hulla fáradtan indulunk, de valahonnan csak-csak ki tudunk még préselni magunkból annyi energiát, ami előrevisz. Ez a szép benne. Hogy megérezzük az erőt. Mindig velünk van.
Szeretem ezt a szakaszt egyébként, Fonyód csodaszép. Mondjuk így éjfél után kevésbé látni a környezetet, de akkor is szeretem. Próbáltam Zolit fotózni, de nem sikerült jól a sötétség miatt. Kár. pedig nagyon szépen mozgott!
Fonyódliget előtt 2 km-el felhívtam a többieket, hogy készüljenek, érkezünk. Zoli csak ennyit fűzött hozzá: „De kár hogy már vége. Mentem volna még.”
1. Ildikó: Fonyódliget – Balatonszemes 16 km
|
|
Jocó kísérte Ildikót biciklivel, mi pedig már autóztunk is tovább. Bekaptunk pár falatot, bár nem igazán tudtam már enni, Zoli sem. Pedig jó lenne, mert én még futok reggel. De nem ment. Eszkimónak öltözve dideregtünk Szemesen a ponton, és rácsodálkoztunk egy francia egyéni futóra, aki egy székben próbálta megenni a tésztáját. Amíg a kísérője kanalat keresett neki, lehunyta a szemét, és már aludt is. A kanál megérkezett, elvette az evőeszközt, nyugodtan, fegyelmezetten elfogyasztotta az ételt. Amikor visszafordultam, már ott sem volt. Ment tovább, ez volt a feladat. Én nem értem honnan jön ez az elszántság, menni tovább, mindegy mit akar a test.
Ildikó erős volt, a szeles parti szakaszt kevésbé szerette, de nem foglalkozott ezzel különösebben sokat, inkább gyorsan futott, hogy hamarabb vége legyen. Befutás után Jocó le sem szállt a bicajról, Edittel folytatta tovább az utazást.
Ildikó átöltözött, picit pótolta a elvesztett energiát, és már mentünk is Széplakra Edit elé, hogy aztán elkezdhessem az utolsó, a befutó szakaszt.
1. Eda: Balatonszemes – Széplak 21 km
|
|
Edit, miután jól szétröhögte magát rajtam, hogy mennyire be vagyok öltözve ázott verébnek, (hozzáteszem, hogy ő sem egy szál kombinéban indult neki, de mindegy), elkezdte ezt a hajnali félmaratont. Sötétségben indult, majd szép lassan ráreggeledett. Olyan szinten fáztunk, hogy semennyi kedvünk nem volt kikászálódni a kocsiból. Ildikó már megkönnyebbülten szundikálhatott a hátsó ülésen, engem meg evett a fene, hogy neki kell állnom még egyet futni, pedig már semmilyen porcikám nem kívánja ezt az egészet. A sarkam persze jelezte, hogy jelen van, nehogy már elszálljak magamtól, hogy milyen fasza csaj vagyok. Ő bizony itt van alattam, és fáj. Bekaptam egy fortedolt, tudom, hülyeség, hogy fájdalomcsillapítóval csinálom meg, mert akkor mi az értelme, ha sérülten erőltetem, meg mi benne a jó, meg mire föl az egész, milyen sportoló vagyok én? Nem kell a szentbeszéd! Bevettem a bogyót, jobb is lett. Akkor is megyek, ezt akarom. Kimásztam az autóból, picit toporogtam, aminek következményeként hamarosan meglátogattam a toi-toit. Jó volt megkönnyebbülni. Ildikó nem nagy lendülettel, de kiállt velünk a váltáshoz megvárni Edát, aki szerencsére hamarosan felbukkant a kanyarban Jocóval a háttérben. Az arcáról sok mindent le lehetett olvasni, de azt, hogy „Imádok futni!”, na azt konkrétan egyáltalán nem. Kicsit elege lett. Megértem, én tudom, hogy milyen úgy futni, ha ránkhajnalodik egy át nem aludt éjszaka után egy pár órával korábbi 25 km-el a lábunkban.
Szerintem nagyon megkönnyebbült, hogy átadhatja a dugókát, kínozzam most már én magam tovább. Elindultak hát kocsival a célba, én meg Zolival nekivágtam az utolsó etapnak.
1. Jómagam: Széplak – Balatonvilágos / Club Aliga 20 km
|
|
Mint egy rozsdás talicska. Kb. Nyikk-nyekk. De csak tettem az egyik lábam a másik elé, és újra és újra. Mozgattam a karom, le és fel. Egyszer csak beolajozódtam, már nem fáztam. Elindult a vérkeringés, kinyílt a szem, jött az oxigén. És haladtam. Az éjszakai tempó nem ment, de azért az 5:20-30-as kilik megvoltak. A lábam nem akadályozott, inkább állóképességbeli problémák voltak. Az sem vészes. Merevebb izomzat, pici savasodás. Ennyi. Nem lehet panaszom, ügyesen reagált a testem. Emlékszik még hogyan kell ezt csinálni. A tavalyi futásaimat meg sem közelítette az, amit idén le tudtam tenni az asztalra, de azt hiszem nem kell szégyenkeznem.
A legcsodálatosabb részén futhattam idén a Balcsinak. Imádom a Balatonvilágos és környéke részt, ahogy a magas hegyoldalról hosszában látszik a tó, és mindez a reggeli fényekkel. A futás egyre kellemetlenebb lett, főleg, amikor fel kellett futni azon az irdatlan emelkedőn. Hú, leesett a vércukrom is, ahogy felértem, egyből ittam izo-t, kértem egy citromot is az asztalról. Nagyon kedves volt a frissítő személyzet ezen a szakaszon. Most, hogy visszaemlékezek, ez volt eddig a legeslegjobb szakaszom az összes UB-s emlékeimet beleszámítva. Csodaszép, tudok haladni, nem akadályoz a sarkam, legyűröm a merevséget, azt teszek, amit akarok, ura vagyok a helyzetnek. Lassú voltam, lassabb, mint máskor, picit hisztis is, de mégis nagyon nagyon király volt ez így.
Zoli a végén eltekert előre, hogy vigye a hírt az érkezésemről. Nagyon beindultam a lejtőn. Az utolsó km-em 4:10-es lett. Dugtam egy utolsót a célegyenes előtt, ez volt a legjobb dugásom az éjjel a sok közül, igazán kielégítő, nagy megkönnyebbüléssel járó aktus. A többiek vártak, beálltunk csatasorba, és bevettük a kaput. Áááá, de vártam! Aztán már el is kezdtem sajnálni, hogy vége van. Szuper volt, alig várom a következőt. A többiek is, abban biztos vagyok! Olyan varázsa van ennek a versenynek, hogy nincs párja. Pedig egyre több bosszantó momentum van a szervezésben, de mégis ott vagyunk.
A befutóképem a szokásos. Kb. olyan, hogy 4 megszállott állatvédő besegíti a célba a komplett idiótát, aki nem ura a testének, de főleg az arcizmainak. Ez vagyok én. A másik kép se jobb, de azért azt megosztom veletek.
|
|
Végeredmény: Kanizsai UB Fanatik – Balcsikör 2014: 19 óra 42 perc
Gratulálok mindenkinek, aki bármilyen formában részt vett, és teljesítette a kört.
|
|
Szólj hozzá
5 hozzászólás
giorgio [ 2014-06-10 22:09 ]
Szuper beszámoló! Akinek ettől sem jön meg a kedve körbefutni és közben végigdugni a Balatont, akkor semmitől! :-)
runka [ 2014-06-10 19:42 ]
Nagyon megleptél, hogy futottál, én meg azt hittem már tök rendben vagy. Csodás leírás volt, öröm volt olvasni :) Gratulálok a csapatnak ! Szerintem meg tök jó a befutókép !!
peter [ 2014-06-10 19:08 ]
Akkor, ha szabad, a beszámoló után én is UB fanatik lettem..
Gratulálok a CSAPATNAK!
maci [ 2014-06-10 16:17 ]
Szuper csapat,sokadszorra is kipipálva az UB.Sérülten is,ez már az igazi megszállottság.De nem lehet kihagyni,gratulálok!!!!!!!
szilvi [ 2014-06-10 13:51 ]
Mikor láttam, hogy van Jutka által írt beszámoló, nekiálltam készülődni: kávé, lábfölrakás, relax. Mert nekem most jó lesz, pihenni fogok, míg olvasom Jutka élménybeszámolóját, közben átélhetem, ami velük és velünk történt egy bő hete. Nem kellett csalódnom :-)
Nagyon jók voltatok már megint!
Szerintem nem is kell túl sokat várni arra a páros UB-ra!
|
| |
| |
