Az én Balaton - köröm
Mióta az ultrás eszemet tudom, azóta szerettem volna valamilyen formában körbefutni a Balatont. Eleinte csak a több napos versenyek jöttek szóba, aztán mióta megrendezik az UB-t, még nem voltam felkészülve az egyéni indulásra.
2007-ben Lelkes Gusztival futottuk párban a versenyt. A déli part volt az enyém. Abban az évben kezdtem ultrázgatni, így a 2. 60 kilis napot megszenvedtem rendesen. A Siófok-Kenese szakasz szenvedése elég élénken él még most is bennem.
2008-ban szintén Gusztival voltam ott, éjjel kísértem futva. Nagyon keménynek láttam a versenyt egyéniben. Na ezt sem fogom én kívánni egyhamar, gondoltam, mikor az utolsó órák egyéni befutóit láttam, a hőségben menetelni Tihany felé.
2009-ben a torhouti 100 km-es VB egybeesett az UB-vel, így szóba se jött.
Az idén eszembe sem jutott az UB-n egyéniben indulni. Aztán mégiscsak ott találtam magam és felejthetetlen élményben volt részem. Ugyanis az év elején úgy gondoltam nagyobb kedvem van 24 órát futni Franciaországban, így hát azt választottam, bár lehet, hogy a Spartathlon szempontjából az UB logikusabbnak tűnt volna. A VB után azonban maradt némi hiányérzetem. Nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna. Elkezdtem futni és éreztem, hogy jól megy, semmi nyoma a 24 órának. Rögtön a VB utáni héten meg is említettem Olipapának (az edzőmnek), mi lenne, ha valami hosszabbat futhatnék a Balatonon. Ő türelemre intett és azt mondta fussunk még 2 hetet. A 170-180 km-es heteket lazán bírtam, pedig nem lötyögés volt! :-)
Alig vártam Olipapa emailét: mi lesz az UB-vel? A válasz: indulás egyéniben! Örültem, de nem sok időm volt tervezgetni, dolgoztam egy csomót, gyerkőcökkel is folyt a tanévvégi káosz, persze az edzések mentek keményen.
Versenyt megelőző csütörtökön leutaztunk a gyerekekkel a Balcsira, hogy egy kis pihi is legyen a verseny előtt.
Pénteken rajtszámfelvétel, tésztaparti, találkozás sok-sok ismerőssel. Anitát, az elsőszámú kísérőmet is fölvettük. A kísérőautónk Dörgicsén maradt, ugyanis Anita a váltóban is futott. Övé volt első nap az első szakasz, utána autózott velem.
A frissítést még átbeszéltük , semmi változtatást nem terveztünk a 24 óráshoz képest, az nagyon bejött. A verseny első felében Anita kísért, Lellétől pedig Gyuri, így ő még szombaton a srácokkal tudott maradni.
Szombaton 10-kor elrajtoltunk. A tervem csak annyi volt, hogy senkivel ne versenyezzek, magamban azért arra gondoltam, hogy Kenesén megnézem hol állok, ha kell és van erőm ott még mehetek. 5:50-es 6:00 perces ezrekkel kell kezdeni és ezt tartani, amíg tudom.
Indulás után 2-3 órán át nem volt egyszerű ebben a tempóban haladni, de a társaság akikkel futottam elterelte a figyelmem a lassú tempóról. Beszélgettem egy csomó ismerőssel, így könnyebben ment az idő. Sokat gondoltam arra, hogy észen kell lennem, ne ismétlődjön meg a Brive-i “behalás”. Szóval haladtam szépen 6 percesekkel, a társaság cserélődött folyamatosan, maraton után már egyre több embert hagytam el ebben a tempóban is. Anita fél óránként felbukkant kulacs cserére és etetés céljából. 60 kili körül éreztem először, hogy fáradok, és a 6 perces nem is olyan lassú :-) Anita hozott a “Mekiből” jegeskávét, igaz nem csokisat, de azért jól esett! :-)
Keszthelyre úgy emlékeztem, hogy ott majd valami hosszasabb pihenő kell, talán azért, mert Gusztiékkal innen kezdtem futni 2 éve és akkor sok egyénit láttam itt pihenni. Én azonban mégsem éreztem szükségét, csak átfutottam a ponton.
Keszthely-Mária közt felbukkant Katz Rudi klubtársam, rettenetesen örültem neki, csakúgy , mint Molnár Zoliéknak, akik családostul szurkolták végig a napot, a legkülönbözőbb helyeken felbukkanva drukkoltak. Köszönöm nekik, rengeteget jelentett, amikor csak láttam őket!
Mária után kissé leeresztettem, Gyuri és két kisfiam Fonyód előtt elém jött, elvitték a Garminomat tölteni, mivel az aksija nem bírta volna az egész kört. Addig Anita órájával futottam. Jó volt kontroll alatt lenni, nekem ez mindig segít. Nagy fiam, Olivér kérdezte, hogy fáradt vagyok-e. Csak annyit mondtam, hogy mint az állat.:-) Jó volt őket látni, de nem nagyon tudtam kimutatni, hogy örülök.
Olipapa is telefonált Anitának, de nem volt erőm beszélni vele. Lellén terv szerint átvett Gyuri. Éreztem, hogy valami energia kell, mert lemerültem. Az utolsó órában kevésnek éreztem a kaját. Egy-két kanál sós krumplit kértem, viszonylag gyakran, gélt is ettem. Nem is tudom pontosan meddig tarthatott a gyengeség. Nem sétáltam, nem akartam, mert féltem nem tudom újra kezdeni a futást, de elkezdtem mondani Gyurinak, hogy csak egy picit hadd feküdjek le az autóba és maszírozza meg a lábam. Hosszas könyörgésre belement. Előre ment autóval, hogy majd megáll. Amikor sikerült neki, már nem akartam megállni. Kicsit nehéz eset lehettem, de szerintem Gyuri nem bánta. Ahányszor odajött hozzám mindig dicsérgetett, milyen szépen megyek, milyen ügyes vagyok. Sőt úgy tűnt komolyan is gondolja! :-) Ettem levest és futottam. Elég hosszan behunyt szemmel haladtam, hosszú egyenesek voltak, néha felnéztem és újra behunytam a szemem. Teljesen kipihentem magam. Érdekes volt, megint tele voltam erővel és ment a tempó rendesen, nem sokkal lassabban, mint a rajt után. Nagyon élveztem! Jó volt a sötétben futni, nem akartam, hogy jöjjön a reggel. Csak futni akartam a sötétben. Valahol Siófokon átadták egy frissítőponton Olipapa üzenetét, hogy szorít és velem van, milyen jól esett! Siófokon mondták, hogy második vagyok. Kérdésemre közölték, hogy Verus kb.1 órája járt itt. Hát ez nem nagyon behozható, főleg, hogy lassan a tempóm is csökkent.
Világosnál megcsodáltam a panorámát. Milyen csodálatos helyeken futottunk! Az UB legnagyobb vonzereje talán ez a szép környezet.
|
A célban anyu és Gyuri várt. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan beérünk. Fürdés-masszázs és befeküdtem az eredményhirdetésig az autóba.
