UB - 2013

Ultrabalaton 2013. 27:55. Ennyi lett a vége. Sok vagy kevés? A várthoz képest sok, ahogy alakult a hétvége, ahhoz képest talán elfogadható. Számomra a 2013-as Spartathlon a fő verseny, ezért nem is indultam úgy, ahogy kellett volna. Nem pihentem rá eleget, még utolsó héten is edzettem, talán csak az utolsó két nap volt már lazább, persze az már késő volt. Ezt már a rajt pillanatában érezni lehetett.M a nem fog olyan könnyedén menni, nem lesz olyan sima ez a dolog. Így utólag visszagondolva egy holtpont volt az egész, benne egy 70 km-es még nagyobb holtponttal, de erről majd később.

Reggel 6 óra. Rajt. Próbáltam iramot menni, kíváncsiságból, meddig tart az erő és a lendület. Kísérőim szerint nem szabad ilyen iramot menjek, többször felbukkannak és óva intenek, és kérnek, lassítsak. Ugyanezt próbáltam Sárváron is a 24 óráson. Ott jól esett, itt hamar kiderült, valami hiányzik. A frissesség, a kipihentség. Mentem előre, fogytak a kilométerek, de valahogy olyan nyűglődősre sikeredett az egész. Egyedül mentem,előzgettem, engem előztek. A verseny első "kellemes" fél órája egy nyíregyházi váltó-taggal történt együtt futás, együtt beszélgetés során várt rám. De sajnos elfogyott a reá kimért táv, így egyedül mentem tovább.

Nem sokkal később "összeakadtam" Egyed Janival, akivel szintén jó volt együtt menni. Nem mentem jól, de Vele legalább sikerült elterelnem a figyelmem arról, hogy ez a nap nem az én napom. Közben zuhogott az eső. Én szeretek esőben futni,de ma valahogy még az sem dobott fel. Mentem tovább. Jobb híján Keszthelyt vártam. Hosszú-hosszú kilométerek után végre elértem. Ott egy alkoholmentes sör, egy tészta. Sajnos nem tudok futás közben enni,így a sör lement, de a tésztából vagy 2 falat. Itt nagy-nagy örömömre találkoztam Noszik Janival.Pár szó Vele és már indulok is tovább.

Lassan sötétedik. Nincs más "dolgom",tolni,tolni,még akkor is ha nem megy. 26 óra körül volt a terv, de úgy gondoltam, éjfélig tolom, azután megnézem, hogy állok és akkor újratervezés. A Sárvári 24-esből indultam ki,ami hiba volt mert egyrészt minden verseny más, másrészt az sík, ez meg dimbes-dombos. Eljött az éjszaka. Álmos nem voltam,így szép, nyugodt tempóban haladtam előre. Kísérőim előre mentek, megvártak,segítettek,biztattak. Fél 3 körül jött az,amit nem vártam, amivel nem számoltam. Felfordult a gyomrom,folyamatosan hánytam. Ami nem csak azért volt rossz, mert fájó hassal nem kellemes a futás, hanem mert az energizálásom szűnt meg teljesen. Ami bement azonnal ki is jött. Sajnos az utolsó 70 km így telt. Étlen-szomjan. Ekkor már nem lehetett más a cél csak az,hogy 10 óra előtt beérni. Segítőim mindent megtettek,szinte kilométerenként vártak be.Ha Ők nincsenek,talán fel is kellett volna adjam....

Futok tovább, ha úgy érzem, útszél, hányás (bocs,de nem tudom szebbem mondani), majd indulás tovább. Lassan világosodik, már lehet számolgatni a távot, az időt. A 10 órán belüli beérkezés elérhető, de sajnos nem fér bele a nagyon lassú futás vagy a túl sok séta. Egyik kísérőm pár kilit jön mellettem, kezében citromlé, víz. Ezzel próbál helyrehozni, ami hála Neki, sikerül is. 200 kilométernél óra, sebesség, távolság egyeztetés. Van remény, akkor toljuk meg a végét. Találkozom Amattal(Sipos Józsi).Vele megyek pár kilit. Jó volt mellettem tudni, nagyon örültem,hogy találkoztam Vele. Az utolsó 4,4km már könnyen megy,feldobott a tudat,hogy lassan vége ennek az egésznek,lassan megvan amiért jöttem.

Beérni...."Spártás" szemmel ez az eredmény mit ér? Nem tudom. Valójában mindegy is. Az egy másik verseny. Majd meglátjuk mi lesz kint....Beérkezés. Fényképezkedés, sör, jégkrém.

Hogy milyen volt ez az UB? Fárasztó. Nem az én versenyem volt, nem az én napom. De a nehéz edzések közé, a Sárvári 24 óra után, a májusi 100 óra edzés után elégedett vagyok, és örülök, hogy eljöttem. És mi az, ami még a versenyzéstől is fontosabb, az amiért érdemes az ultrafutást "csinálni",amitől ez az UB olyan szép lett? Az Amattal és Egyed Janival való együtt futás, az, hogy megölelhettem a Spártai Hős Noszik Janit, vagy válthattam pár szót az általam legtöbbre tartott, és általam legtöbbre becsült ultrafutóval,Lubics Szilvivel. Az,hogy két olyan kísérőm volt,akik szeretetből,odaadásból olyan példát mutattak ami ritkaság ebben a világban. Örök hála Nekik,és nagy-nagy köszönet.....Ezek az igazán fontos és felejthetetlen pillanatai ennek a hétvégének. Ezek nekem többet érnek és fontosabbak, mint az,hogy 27:55 vagy 27:12.

Mindenkinek jó edzést,sikeres felkészülést. A Spartathlonon találkozunk.
Üdv. Palásthy István