KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Versenybeszámoló

Yours truly - Nagykanizsa, 2009.01.25.

Lelkes futók gyülekeztek a Kanizsai Futóklub felhívására a kiskanizsai rajthelyen január 25-én a reggeli órákban, hogy képzeletben felvegyék a versenyt a világ számos helyén ugyanezen a napon futó társaikkal. Az időeredmény ezúttal másodlagos volt, a valódi cél a mindeki által önnmagának előírt táv teljesítése volt. Örömmel vettük, hogy a futóklub tagjain kívül érkeztek versenyzők Zalaegerszegről, Keszthelyről, sőt még Budapestről is. Külön örömünkre szolgált, hogy az esemény apropóján csatlakozott futóklubunkhoz három új tag (Molnár Zoltán, Hans György és Valgut Zoltán), akiket ezúton is üdvözlünk sorainkban!
A futókat Jeszenői Csaba lelkes szavai köszöntötték, majd közös visszaszámlálást követően indult útjára a mezőny. A hidegre, és a hosszú távra való tekintettel hálát adtak a futók Sznopek József elnökünknek, aki egy igazi házi jellegű frissítőt iktatott be Bajcsán édesanyja portájánál, ahol meleg tea, eszem-iszom várt rájuk.
Szerencsére az időjárás elfogadható volt, csapadék nem esett, csak az északi szél zavarta a futókat, akik mind becsülettel teljesítették a távjukat. A célban meleg szavak és meleg tea fogadta a versenyzőket, akiknek ezúton is gratulálunk!
A nap legnagyobb eredménye, hogy sok nagyszerű sportembernek ismét sikerült legyőznie önnmagát, és függetlenül attól, hogy 5-, 10-, 25-, vagy 50 km-t futott, a szoba kellemes melegének csábítása ellenére próbára tette magát, és több száz futóhoz képzeletben csatlakozva a Földön, részt vett ezen a megmérettetésen.

Képeinkhez klikk ide!

Kanizsai eredmények - itt!

A világ eredményei - itt!


Versenybeszámoló

Szilvi's truly

Évek óta készülök futni YT 50-et. Mivel azonban az egyedüli futás nem vonzott túlzottan, két éve már majdnem elutaztam Budapestre a Margit szigetre, hogy ott teljesítsem a távot, a "Futóbolondokkal" közösen.

Aztán idén jött az ötlet: van nekünk egy jó kis klubunk, sőt, hitelesített pályánk is - fussunk itt!

Nem is gondoltam, hogy ennyien összegyűlünk! A rajt reggelén nem volt parkolóhely a kiskanizsai önkormányzat előtt! :-) A teremben már mindenki készülődött, feliratkoztunk Évinél, aki betegsége ellenére is eljött. Jeszenői Csabi lelkesítő gondolatai után nekivágtunk a távnak. Józsival, két egerszegi futóval (Rolival és Rudival), illetve a keszthelyi Szabó Bélával kellemes beszélgetős tempóban haladtunk. Józsi anyukája előtt hatalmas felirat hirdette, hogy itt a frissítő. Látszott, hogy a frissítést sok-sok ultratávot teljesítő elnökünk állította össze. Volt ott minden ami kellhet. Le is ragadtunk volna forraltborozni, de aztán azt a második körre halasztottuk. A 12,5 km-es fordító után döbbentünk rá, hogy mindaddig hátszelünk volt. Az északi széllel dacolva, de még mindig vidáman kocogtunk visszafelé. Voltak kósza gondolataim, hogy ez a második körben már ütős lesz, de hát ilyen negatív dolgokat el kell hessegetni.

A kör vége felé, szemben feltűnt Bontovics Tímea és Lelkes Guszti Budapestről, akik épp síelni mentek, de „ha már Kanizsán ilyen rendezvény van, be kell ugrani egy 30 kilire. :-)”
Az első kör végén elidőztünk kissé a frissítéssel, búcsút vettünk Roliéktól, akik elindultak haza, Egerszegre, mi pedig immáron négyesben elindultunk a második körre.
Úgy tűnt, hogy már nem is fúj a szél. Guszti szerint elállt, de nem hittem neki - mi már az első körben ezt megjártuk. A Sznopek villánál céloztam rá, hogy visszafelé végre vár a forraltbor, mire Guszti felhívta a figyelmemet, hogy haza is kellene vezetnem. Ez kissé lelombozott, de a meleg tea is jólesett. A fordítónál bevártuk Bélát. A szél nem állt el, úgyhogy jött a küzdés vissza. Alig vártam a frissítőt, ahonnan már igazi ultráshoz illő mozgással álltunk tovább:-) Mindenkinek sajgott itt-ott. Az utolsó 4-5 km-en már csak azt vártam, hogy vége legyen, kicsit bele is erősítettünk, mindenkit a meleg szoba motivált :-)
A célban ettünk-ittunk. Béla elindult Keszthelyre, mi is haza. Józsi még kissé elidőzött a frissítőállomás lebontásával.

Szerintem nagyon jól sikerült az első YT itt Nagykanizsán. Legközelebb február 22-én futunk együtt. Jó lenne,ha ez a verseny is hagyománnyá válhatna nálunk!

Szilvi




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:


1 hozzászólás

Anita [ 2009-01-29 10:09 ]

Gratula az 50 kiliért amit teljesítettetek, büszke vagyok rátok!!!Egyébként gratulálok mindenkinek aki futott akár 1 km-t is a YT alkalmából.Hajrá!







Honlapkészítés