KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Versenybeszámoló

IV. Nagykanizsa-Zalakaros - jó helyen, jó időben

A feladott Pécs maraton után igazából "csak" a futás volt a cél, amolyan fun-run alapon és az, hogy ezúttal futóbolond pólóm ne csak a rajtvonalat lássa, hanem a célkaput is. 10 órakor rajtoltunk, mondhatni családias légkörben, negyvenegynéhány férfi és 14 női egyéni indulóval, valamint 15 váltócsapat első tagjával (remélem a számok megközelítőleg helyesek :) ).

2007-ből emlékeztem arra, hogy eléggé dimbes-dombos a pálya, illetve arra, hogy akkor kb. az 5. kilométernél feladtam a versenyt, a maradék 15 amolyan levezetés volt, aminek nem minden szakaszára emlékszem szívesen.




Idén azonban máshogy alakultak a dolgok. Csak futottam, futottam, nem törődtem senkivel és semmivel. Érdekes módon az emlékeimben élő hegyek már nem voltak hegyek, csak futható dombok. A hosszú, egyenes szakaszon ismételten nagyon tűzött a nap, de szerencsére a legtöbb helyen jótékony szél fújt. A verseny számomra nem volt verseny, nem űzött, hogy az előttem haladót lehagyjam, csak mentem és mentem, egyik láb a másik után és mosolyogtam a szurkolóknak.

Magamhoz mértem jó tempóban, mindennemű rossz érzés nélkül jutottam el a rajttól a célig, ahol az órám 1:49:28-at mutatott. Felvettem a befutócsomagot (a verseny emblémájával ellátott törölközővel!!! :D ), majd visszamentem Andi elé kb. 200 métert. Szerencsére ő is abszolút pozitívan zárta a versenyt, akárcsak én.




4. lettem egy nagyon jól szervezett, jó hangulatú versenyen (hála a Kanizsai Futóklubnak!!!). Nem emlékszem arra, hogy valaha teljesítettem volna ilyen "simán" versenyt. Most béke van, és egy időre kisimult a világ. :)

Tóbiás Bernadett - Pécs, Futóbolondok SE




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:






Honlapkészítés