Az idei évben harmadszor indultam ezen a versenyen. Edzegettem előtte, de nem volt az igazi. Előzetesen úgy gondoltam, hogy az első 10-be azért bekerülhetek.
Sznupival együtt mentem erre az eseményre. A közelben töltöttük az előző éjszakát, mégis valahogy a versenyek reggele mindig sűrű. Most sem volt ez másképp, a helyszínen neveztünk, kicsit összeszedtük magunkat és már indultunk is.
Pulzus már magas volt az elején a maximon mentem (155-160 volt ameddig elmehettem). Hosszú távon ez így nem lesz jó, de szűk egy óra után kezdett visszatérni a normális tartományba. A helyezéssel nem foglalkoztam különösebben, tudtam, hogy az élmezőny után haladok, tőlük leszakadva. Trackem is volt és a pálya is ismerős volt már az előző évekről, így nem tévedtem el, fogytak a kilométerek a szokásos koreográfia szerint. Lefeléken előzgettem az emberkéket, síkon is gyorsabb voltam picit náluk, felfelé viszont lassabb.
20 és 40 kilométer között néhány embert hagytam el, engem talán senki. S akkor jött a hírhedt Vadálló-kövek. Előtte a frissítőállomáson elkerültem Zserzselit, de a pulzusom is felment magasra ismét. 160-nal érkeztem az emelkedő aljához (s ez nem km/óra volt), így egy könnyű felgyaloglás mellett döntöttem, hiszen messze még a vége. Biztos voltam benne, hogy Zserzseli elhagy majd, de ez nem következett be. Viszonylag kényelmesen mentem fel, a tető közelében egy botos kolléga előzött meg, ő elég tempósan haladt, valamint egy már régen lehagyott sporttárs jött fel rám. Lefelé picit rákapcsoltam, leszakadtak mindketten, és beértem féltávhoz a Kisrigóban. Jó állapotban voltam, picit voltam fáradt csak.
Lefelé nem volt gond Visegrádig, ahol azt az információt kaptam, hogy öten vannak előttem (ide nem jöttek a 80-as távon indulók). A frissítő után az emelkedőn jött a szokásos holtpont, ez itt mindig utolért. Fáztam csak a nagy melegben, nem éreztem jól magam. Sétálás azért ment, futni meg úgyis nagyon kevesen futják meg ezt a hosszú emelkedőt. Alig kikeveredtem ebből a holtpontból, jött a következő. Nekiálltam szédülni gyalogláskor. Futáskor ez nem jelentkezett, de annyira meg nem éreztem jól magam, hogy fussak. Azért ha lassan is, de haladtam, nem ért utol senki. Amint jobban lettem a futás is ment újra. Nem sokkal a második Kisrigó előtt Olit értem utol, húzta a lábát, csak sétált. Nagyon fáradtnak éreztem magam ezen a szakaszon. Amint beértem a frissítőállomásra Speró épp akkor ment ki. Hirtelen minden fáradság elmúlt, gyorsan frissítettem és irány utána. Hamarosan el is kerültem, nem nagyon tudott futni, mert gond volt a gyomrával. Nekem viszont nekiálltak begörcsölni a vádliaim. Nem folyamatosan, csak egy egy lépésnél, de akkor nagyon. Át kellett váltanom arra, hogy csak aprókat lépek. De még 30 km van vissza, és csak lassan tudtam haladni. Mindenesetre mentem, de nagyon vigyáztam minden lépésemre. Lefelé nagyon óvatosan, felfelé pedig sétálva tudtam csak haladni. Egyenesben még úgy-ahogy, de itt is görcsölgetett a lábam. Persze a szokásosnál nagyobb mennyiségben kapkodtam a magnéziumot, de úgy látszik nem sokat segített. Papp Gabit is elkerültem, szintén a gyomrával volt gondja.
Eljátszottam a gondolattal, hogy akkor hányadik is lehetek? Lehet, hogy már harmadik? De az utolsó frissítőponton lehűtöttek, hogy az ötödik hely körül vagyok, sorolták ki van előttem. Kocogtam tovább apró léptekkel. A lábaim miatt nem tudtam gyorsabban haladni, pedig alig voltam fáradt. Egyszer Olcsák Józsi hozta rám a frászt, aki dombon felfelé hamar utolért – kiderült ő nem versenyez, csak kijött edzeni. Jakus Béla ért utol az utolsó hegyre felfelé menet. Próbáltam vele tartani a lépést, de nem ment, nem engedték a küllők. Lefelé már nem is láttam, eltűnt előlem.
11 óra 21 perc alatt értem célba. Ez az eddigi leggyengébb időm, ami persze várható is volt. Ez a hatodik helyre volt elég most. Az eredménnyel most nem lehetek elégedetlen.

Üdv,
csika