13 óra esőben, avagy a 2010-es T100

Sokan álmodozunk róla, hogy egyszer végigcsináljuk.
Én második alkalommal vágtam neki, először 2 évvel ezelőtt - akkor a Kinizsi100 útvonalán zajlott a verseny- teljesítettem 13 óra 46 perccel. Emlékszem akkor az volt a célom, hogy sötétedés előtt érjek célba.Sikerült.
Sokkal többet most sem szerettem volna, de éreztem hogy valami nem stimmel a számokkal. Aztán lassan rájöttem: az akkori rajt reggel fél fétkor volt, ez meg 8-kor. 1,5 óra csúszással nem lehett hozni a „világosban célbaérni” tervet.
Na! nem baj, ettől még lehet futni valami 15 óra körülit.
Szabó Bélával úgy terveztük, hogy ott alszunk a közelben, s reggel pihenten vághatunk neki a Duna-zug hegyeinek – Pilis és a Visegrádi- hegység. A szállásunk príma volt, -Béla intézte. Négy darab csillag volt a Normafa Apartman homlokzatára pingálva, -gondolhatjátok milyen klassz kis helyre kerültünk ! Ugyan a bemenetel és kijövetel kívánt némi könnyed eleganciát, de vettük az akadályt /hogy értsétek, potyavendégek voltunk :-)/.
Még az este felvettük a rajtszámokat, hogy reggel az se legyen gondunkon. Az időjárás a korábbi napokban nem biztatott semmi jóval, de reménykedtünk. A prognózis szerint dél környékére volt várható, hogy megérkezzen az esőzés. A reggel szép volt ,tiszta,ragyogott. Egyéni frissítőt és széldzsekit 30 km-re küldtem, majd újabb adag egyéni csomagot az 50 és 75 km-hez, ami természetesen az útvonalból adódóan ugyanaz volt. Sok ruhát nem lehetett küldeni, mert mindig emiatt morognak a rendezők.
Aztán eljött a rajt ideje 8-kor. Szépen nekivágtunk, nagyon jó érzés volt, az idegesség kezdett elmúlni, s csak a élvezni kellett a friss levegőt, a mozgást, ……., szóval klassz volt minden.
Aztán 8 kili körül kicsit elkavartunk néhányan, így rádobtuk +2 kilit.
Lassan újra behoztuk a „lemaradást”, és 27 kilométernél 3 órányi idő volt mögöttünk. Nagyon príma :-), -ne feledjük terepen vagyunk.

Aztán következtek az igazán nagy hegyek : felfelé olyan meredek hogy nem lehet megfutni /én legalábis nem tudtam/, lefelé olyan hirtelen ereszkedik alá, hogy ott meg arra kell vigyázni nehogy legurulj. Eredmény :-) 50 km = 6h45min
Ezzel nem is volt semmi baj, hiszen nem egy időfelmérőre jöttem, hanem hogy teljesítsem a távot, s ezzel megerősítsem magam az Ultrabalaton egyéni teljesítéséhez.
Persze közben -ahogy ígérte az időjárás jelentés- délután 1 körül megjött az eső. Szépen csendben esett. Így amire az 50-hez értem átáztam. Száraz ruhám már nem volt, csak egy pár zoknim, meg egy sapkám. Ezeket felvettem, aztán ettem-ittam, s kerestem társakat az út folytatáshoz, de valahogy nem akaródzott a futóknak útra kelni. Töprengve néztek ki az esőbe –ami egyre jobban esett ekkor már.
Aztán végre a egyik futóhölgy határozottan mondta kérdésemre: persze hogy megy tovább, mindjárt meg is kérdeztem tarthatok e vele, s nem mondta hogy nem. Így innen együtt indultunk, őt Szabó Jutkának hívják, s úgy alakult, hogy a hátralévő időt már együtt töltöttük, néha csapódtak hozzánk, de végül mindig csak ketten maradtunk.
50-től 75-ig rendben ment minden. Ugyan a víz folyamatosan esett, néha döbbenetes sűrűséggel, de haladtunk.
Fáztunk ekkor már nagyon, a futás alig melegített, és sok helyen a meredek utakon erős gyalogtempót sem lehetett diktálni.

A 75 közelébe érve el is határoztuk,hogy nem sokat leszünk az állomáson, -nehogy ott ragadjunk. Így is tettünk, mentünk gyorsan tovább. Az előző 25-öt 4 óra alatt tettük meg.
Bizakodtunk, hiába van hideg, hiába fúj és esik, már csak 25 van.
Aztán lassan elkezdődött amire álmunkban sem gondoltunk. Még egy kilit sem tettünk meg az erdőben a meredeken lejtő úton, amikor a jelzések átirányítottak bennünket a mellettünk lerobogó patak túloldalára. Ez vagy ötször eljátszódott, a víz a combig, a fenékig ért. A hideg úgy markolt, hogy alig kaptam levegőt, kínunkban már kézen fogva vágtunk neki az újabb és újabb átkelésnek. Aztán vége lett ennek is, -hittem, mígnem Jutka elmondta, hogy Ő volt itt bejárni a terepet, s az aszfaltút túloldalán már akkor volt egy elég széles árok , amin már akkor sem mert átmenni.
Biztattam, -valahogy megoldódik az is. Aztán átmentünk az előbb említett aszfaltúton, s néhány 100 méter után ott dübörgött előttünk
„morva folyó” :-( 10-12 méter szélesen hömpölygött alá a hegyről nekizúdult folyam. Félelmetes volt. Nem volt mit tenni, meg kell próbálni, - 1 méter után akkor volt a sodrás, és a mederben a kövek is akadályoztak, hogy jobbnak láttam kihátrálni. Kerestünk szűkebb helyet, de ott meg irtózatos sebességgel robogott a víz. Kezdtem tanácstalan lenni.

Aztán hangokat hallottunk, s megérkezett utánnunk egy 5 fős társaság. Kérdezték miért állunk, -mondtuk, mutattuk. Aztán az egyik ’adoniszi alkat’ határozott léptekkel megindult, neki a folyamnak éppen abban az irányban ahogy a felfestett nyíl mutatta.
2 méter után a víz már derékig ért neki –mondom nem volt olyan törpilla mint mi Jutkáva- s aztán kezdett billegni a nagy sodrástól. Éppen csak fel nem lökte a víz, hátrálni kezdett, de még az sem ment
gyorsan neki, mert a mederben a nem látható kövek akadályozták.
Végre kiért !
Próbáltunk keresni biztatóbb átjárót, de nem volt. Aztán az egyik fiú
megkérdezte, hogy a térkép segít-e ? Naná !!
Még kis em nyitottuk a térképet, már elázott, de azért találtunk egy 4 kilis kerülőt, s így is odaértünk a következő pontig – Lajos-forrás.
Közben csak reméltem , hogy Béla kiáll, mert ha szokásához híven magányosan ér oda a folyamhoz –nem tudni mi is történhet vele.
A folyamról még csak annyit: volt aki át akart kelni, de a sodrás ledöntötte a lábáról, övtáskája odaveszett, benne telefonja, kocsikulcsa. Még szerencséje volt, hogy nem verte be a fejét, s kitudott evickélni.
Mire Lajos-forráshoz értünk / 80km/ már sötét volt. Haladtunk szépen tovább, közben Jutkával lemaradtunk a lámpát előkotorni, felrakni. Mire felnéztünk az 5 sportman már el is tűnt a sötétben, a ködben. Szomorú lettem, mert éjszaka nagyon kellett volna hogy többen legyünk, de hát így alakult. Közben esett folyamatosan,
megállás nélkül. Egyre jobban fáztunk, alig váruk már az újabb ellenőrző pontot. Végre odaértünk, ekkor már mindent ettem ami a kezem ügyébe akadt, -az ennivaló kicsit melegített.
Vacogtam a hidegtől, szerencsémre ezen a ponton ott volt néhány kedves ismerős –Gál Andi , Jojóka és Ala. Így mertem kérni tőlük valamiféle kabátot, s ki is segítettek. Így már sokkal jobb volt, de előttünk még a célig 16 kilométer, a következő állomás pedig 9 .
Egy dolog járt már csak a fejemben: minden egyes lépéssel közelebb jutunk a célhoz, már csak emiatt haladtam. Az előttünk lévő 16kili még végtelennek tűnt.

Ne higgyétek, hogy ekkor még futni is bírtunk, nem. Mentünk erőltetett tempóban hogy ne fázzunk, s közben mind gyakrabban elvétettük az utat. Az utolsó ellenőrzőpont oly távoli lett számunkra, hogy azt hittük valahogyan kimaradt. Mérgelődtünk is kicsit, hogy emiatt nem fogják teljesítettnek tekinteni a versenyt. Aztán hirtelen
ott lett a checkpoint.
Aztán meglepődtünk amikor tőlünk kérdezték hogy nem találkoztunk véletlenül a korábbi 5 fős társaság egy lány tagjával ?
Hát nem. Lehet hogy ott hagyták valahol őt is amikor kicsit lemaradt ? - mint később kiderült igen.
Innen már csak 6 van vissza, volt rá bő 1,5 óránk. De mégis futva vágtunk neki az éjszakának. 5-6 percnyi aszfalt után mezőben kellett futni, néhol vádliig ért a sár, de mentünk.Aztán ismét kis aszfalt, majd az utolsó hegy.
Kb. 2 kili lehetett a hegy - így utólag - de nagyon sokszor eltévedtünk. Aztán előkerült a telefon, mert nem tudtunk megfelelő útra találni, segítséget kértünk, hogy merre is menjünk.
Sajnos a mi helymeghatározásunk az nem az volt amit a Rendező vélt hogy ott vagyunk. cca. 200 méter eltérés volt /utólag kiderült/.
S ekkor feladtuk, kértük jöjjenek értünk. Mondták mindjárt ott leszünk, mert a céltól 1,5 kilométere vagyunk -mondták.
Hogy a hideget elviseljük , -mondtam menjünk felfelé, úgy nehezebb, több hőt termelünk.
S ekkor –az előbb említett cca.200 méter után ráismertünk arra a kőre amiről a Rendező beszélt /mi lentebb voltunk egy másik ugyanolyan kőnél/. Gyorsan újabb telefon, -ne jöjjenek mert megvan a megfelelő kő, és a hazavezető út is.
És már iparkodtunk is lefelé a hegyről, a kutyák ugattak mellettünk, s a Rendező is megjelent autójával. Mondta , -üljünk be. Megköszöntem szépen, s válaszoltam ,hogy a maradékot már szeretném letudni, Jutka is így gondolta.
S előttünk Lupus /a Rendező/ autójával haladva bakisért a célba.
Célban ott várt Béla, nagy örömömre épségben.
A szintidőből kicsúsztunk 22 percet, de végigmentünk a T100 –on ismét.

Remélem jövőre nem fog esni !!!
S még egy gondolat:
Köszönet a Rendezőknek ! Igazi Rendezők voltak , méltóan helytálltak ebben az embertelen időben. Köszönöm !

Sznopek József

Képek a T100-ról itt!
Honlap itt