Szilveszteri hegyimaraton
Valamikor réges-rég egy messzi-messzi galaxisban ... jajj nem, az egy másik történet volt. Szilveszter is elmúlt már vagy két hónapja, mégis úgy gondoltam, írok pár sort a versenyről. Jobb később, mint soha... s most az internet világában, lehet, hogy valamilyen eldugott szerveren a végtelenségig fennmarad az utókornak ...
Előző éven sérülten csak a 24 kilométeres közepes távot vállaltam, kocogós tempóban. Előző három évben a hosszú távon mindig sikerült felkerülöm a dobogóra, így idén sem lehetett más a cél. Az edzések is végre kezdtek jól menni, kilábaltam egy hosszú elhúzódó sérülésből. Az útviszonyoktól sok minden függhet ilyenkor, de ideális körülmények között a 3 órán belüli teljesítés volt a minimális cél, de bent volt egy 2:55 alatti idő lehetősége is.
Eljött aztán a verseny napja. Korán érkeztünk a nevezéshez, sok ismerőssel találkoztam. Száraz hideg volt, -10 fok alatti hőmérséklettel, így tanakodtam nagyon mit is vegyek fel. Végül egy lazább szerelés mellett döntöttem: egy rövid póló és rá egy vastagabb hosszú felső – a két réteg elég lesz. Ez végül is bejött, nem kellett volna több ruha rám.
A rajt előtti percekben Sipos Csabival és Korpával gyorsan megbeszéltük a helyzetet. Németh Gabi „UFO”, ő nem a mi kategóriánk, így oda is adtuk neki az első helyet (ehhez mondjuk nem kellett nagy jóstehetség). Úgy gondoltuk, hogy az ezüst és a bronzérmes pedig hármunk közül fog kikerülni. De hogy pontosan mi lesz a sorrend köztünk, az egy nagy kérdőjel volt.
Elindultunk, néhányan a rövidebb távról is vegyültek köztünk, de Gabi, Csabi, én majd Korpa sorrend alakult ki az elején. Így mentünk fel az első hegyre, ami furcsa volt, mert Korpa a felfeléket meg szokta húzni, most meg mögöttem volt. Lefelé kis hóban vágtattunk le, itt elég jó sebességkülönbséggel mentem el Csabi mellett. Ez a könnyű, nem technikás lefelé megy nekem, szeretem is. Visszakanyarodva a szőlőhegyre megálltam az első frissítésnél, Korpa viszont nem és elment mellettem. Meglepődtem, hogy nem Csabi jön már mögöttem. Együtt haladtunk ketten, néha-néha előzgettük egymást. Lefeléken nem tudtam menni a saját tempómat, mert csúszott kissé a jeges aszfalt. Aztán leértünk a síkabb részre, Korpa nagyon segítőkészen mondta is, hogy hol menjünk át az úton ha éppen mögöttem volt. Sőt még a saját frissítőjéből is kínált – ez az igazi sportszerűség, köszönet érte! Nem fogadtam el, a gyomrom is vacakolt. Pulzus is a maximumon – ennyivel végig tudom futni a versenyt nem gond, de az nagyon nem lesz sétagalopp. Ismét megbizonyosodtam róla, hogy ez nem az én távom. 3 óra rohanás – ezt nem nekem találták ki... A kevésbé megterhelő, de hosszabb futások jobban fekszenek nekem. Elkanyarodtunk Botfa felé, a gyomrom helyreállt, Korpa pedig kezdett lemaradni. Ez jó jel volt, hogy síkon tudok szerezni egy kis előnyt, a dombon felfelé ő úgyis erősebb. A második domb aljában frissítés, majd irány felfelé. Kesztyűm is levettem, mert melege volt a kezemnek – mindezt -10 fokban. Furcsa mód a meredekebb szakaszokon a combom kezdett ellenkezni – talán nem pihentem ki az előző napok dombos edzéseit. A legmeredekebb részeken séta. Felértem a tetőre, de Korpa nem ért utol. Itt egy picit visszavettem a pulzusból, nem akartam teljesen kihajtani magam, de ha versenyezni kell akkor még maradt egy kis tartalék.
Leértünk a második hegyről is, kezdtem feljönni egy középtávon induló versenyzőre, de aztán ő elkanyarodott a körforgalomnál. Itt néztem csak hátra és legnagyobb meglepetésemre Korpa látótávolságon kívülre került. Kaptam egy bringás kísérőt innen végig, ami nagyon jólesett. Egyrészt mutatta az utat, másrészt nem egyedül kellett mennem. Innentől kezdve (ami tulajdonképpen a verseny második fele) nem is találkoztam másik versenyzővel.
Tettem a dolgom, gyűrtem a kilométereket. Az utolsó dombról visszanézve még továbbra sem láttam Korpát, ez jó hír volt. Tudtam azért, hogy jönni fog ő, nem adja könnyen a második helyet. Innen azért már jobbára csak lefelé visz az út (meg egy kis sík), de ott ezt az előnyt már nem nagyon lehet behozni. Az utolsó hegy tetején hirtelen begörcsölt a jobb combon. Ha valami, akkor ez nem hiányzott. Tudtam vele haladni, de csak lassabban. Aztán elmúlt, majd jött a bal combomban ugyanaz. A kettő váltogatta egymást. Nem volt jó érzés. Pedig íme megint lejtő jön, amit szeretek. De ilyen állapotban csak óvatosan futottam meg. Majd egy kis sík futás a városban és beértem. Megvan a második hely!
|
