KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Riport

Akinek az álmai Spártába szállnak

Béla az Ultrabalaton céljában Athén, Spárta. Közte 246 km kőkemény kilométer.
Hőség, hideg. Síkság, hegység. Nappal, éjszaka. 36 óra limit.
A Spartathlon.
Az Ultraverseny.

A Kanizsai Futóklub tagja Szabó Béla nekivág, hogy teljesítse. Vele beszélgettünk.

-Mióta futsz rendszeresen?
-2000-ben kezdtem rendszeresen mozogni, de csak 4 év eltelte után kaptam rá a futásra. Hamar meg is találtam első nagy célomat: lefutni egy maratont. Másfél évem volt a felkészülésre, és végül 2006. októberében ott álltam a „Plus” Budapest Maraton rajtjánál.
-Hogy sikerült az a verseny?
Nagyon jól, sikerült megelőznöm a záróbuszt! 4:58 alatt értem be a célba, „nagyszerű” teljesítményemről még a Spuri c. lapban is írtak…
-Mikor hallotál egyáltalán először a Spartathlonról?
-Az az igazsgág, hogy már ekkor, az első maratonom után. Nagyon megtetszett mindaz, amit megtudtam erről a versenyről. Természetesen akkor még fel sem merült bennem az indulás lehetősége, úgy olvastam róla, mintha egy regény lenne. Aztán fel is tettem ezt a „könyvet” egy jó magas polcra.
-És mikor vetted le onnan?
-Többször is, néha belelapoztam, de igazán 2008 végén, a második Bécs-Budapest teljesítésem után maradt a kezemben végleg.
-Hogy jutottál el a „Bé-Bu”– ra bő egy évvel az első maratonod után? Nem volt ez egy kicsit korai?
-Tudni kell rólam, hogy az álmaim gyorsan szárnyalnak, gyorsabban, mint ahogy a testem követni tudja őket, de azért mindig megpróbálom. Így jutottam arra is, hogy meg kell próbálnom lefutni a Bécs-Budapestet. Fokozatosan növeltem a lefutott kilométereimet, és próbáltam minél több ultraversenyre elmenni év közben. Ezeken mindig egy célom volt: szintidőn belül teljesíteni a távot. Így lett meg az első 50 km, majd a Tisza tó kör, Fertő tó kör, 4 napos zöldgömbös Balaton kör. Szerencsére a sérülések mindig elkerültek, a gyomrom jól működött, a testemnek pedig mindig tudtam annyira parancsolni, hogy beérjek a célba.
-Sikerült is az első Bécs-Budapest, ugye?
-Csak majdnem. A 4. napon ugyanis 40 km-nél fel kellet adjam a versenynapot gyomorgondok miatt, utólag elemezve, valószínűleg túlterheltem előző este a hasamat. Másnap azért újra rajthoz álltam, és le tudtam futni a záró félmaratonit, így összesen 300 km sikerült a 320-ból.
-A 2008-as éved hogy telt?
-Ismét a bécs-Budapest volt a fő cél. Gondot az jelentett számomra, hogy kevés irodalma van az ultrafutásnak, hogy miként is kell felkészülni az ilyen versenyekre. Amikor erről kérdeztem egy általam elismert ultrafutót, aki a kövtekező egyszerű választ adta: nincs titok - gyűjtsd a kilométereket. Így is tettem, és a Spartahlonra való felkészülésemben is ez volt a döntő módszerem, amire a hangsúlyt fektettem. 2008-ban sikerült is teljesíteni a „Bé-Bu”-t. Ezt követően szilveszterkor elmentem a hagyományos egerszegi futásra, majd január elsején rádöbbentem, hogy ez az évem a Spartathlonról kell, hogy szóljon.
-Mikor döntöttél végleg az indulás mellett?
-Május végén jár le erre a versenyre a nevezési határidő, így sokáig nem tudtam húzni, kénytelen voltam már akkor nevezni, amikor még a számomra döntő megmérettetés, az Ultrabalaton visszavolt. Fejben azonban egész évben mindig csak a következő versenyre összpontosítottam, persze mindig ott volt a végső cél: eljutni Athénből Spártáig. A nevezés előtt 2 héttel még elindultam a Békéscsaba-Arad 2 napos versenyen, ami szerintem a legdurvább magyar ultra. Sajnos azonban a 2. napon kb. a táv felénél ki kellett állnom, de emiatt nem kedvetlenedtem el, úgy éreztem , hogy ebből is csak „épültem”. Végül beneveztem…
-Aztán jött az Ultrabalaton.
-Nekem ez volt az utolsó ugródeszka. Úgy gondoltam, ha ez sikerül, akkor az nagy lökést ad a Spárta felé vezető úton.
-Sikerült…
-Szerencsére igen. Ezt követően pedig mindent a végső felkészülésnek vetettem alá. „Gyűjtsd a kilométereket.” Továbbra is ez volt az alap. Ennek megfelelően pl. augusztusban 754 km-t futottam, annyit, mint előtte sohasem. Fokozatosan emeltem a kilométeradagot. A fokozatosság amúgy is a legfontosabb számomra. Mióta futok, mindig ezt tartom szem előtt. Mindig csak egy kicsivel többet. A felkészülésem végefelé volt kettő 200 km-es hetem, majd az utolsó 3 hét már az adagok csökkentéséről szólt. Ekkor már csak 4x futottam 20 km-t, ezen a héten pedig csak 2x5-t. Teljesen behúztam a féket, szinte tűkön ülök, alig várom már, hogy futhassak.
-Hogy tudsz ennyi futást beilleszteni az idődbe? Mikor, és merrefelé szoktál futni?
-Mivel a munkaidőm kötött (önkormányzati dolgozó vagyok Keszthelyen), csak délután tudtam kimenni edzeni, illetve hosszabb futásokat hétvégente csináltam. Általában a Keszthely környéki kerékpárúton szoktam futni a 20-30 km-es távokat, hosszabb futásként pedig például 4x lefutottam Tanúhegyek teljesítménytúra 51 km-es útvonalát, ami 4 hegyet is magában foglal. Ez persze azért is történt, mert a Spartathlon egyik legnagyobb kihívása megküzdeni éjszaka a mintegy 30 kilométeres szakaszt magába foglaló 1200 m magas Parthenio heggyel.
-Készültél-e külön éjszakai futással?
-Erre külön nem.
-Van-e valami különleges táplálkozási szokásod, amit az ilyen hosszú futásokkor alkalmazol?
-Nincs semmi különös. Általánosságban elmondtható, hogy mindenevő vagyok. A futásokra is csak a szokványos dolgokat szoktam vinni. Sós keksz, csoki, innivaló. Semmi extra.
-Hogy zajlanak az utolsó napok?
-Szerdán indulunk Judittal, feleségemmel, aki a kísérőm lesz a versenyen. Sajnos kicsit kacifántos lesz a repülőútunk. Mivel átszállással utazunk, a szerda estét Svájcban töltjük a repülőtéren, és csak csütörtökön délelőtt érünk Athénba. Ott bérlünk egy autót Juditnak, pihenek, majd másnap hajnalban 5-kor kelés, 6-kor indulás a rajthoz, és 7-kor rajt. (Az időpontok helyi idő szerint értendőek, nálunk egy órával kevesebb van.)
-Hogy zajlik a verseny? Mit viszel magaddal? Hol találkoztok Judittal?
-Egy övtáskával futok, lesz benne egy kis (2,5 dl) kulacs, Ca, Mg, sótabletta, csoki, hasfogó, savcsökkentő. Zenét nem lehet hallgatni, de nekem nem is fog hiányozni, csak ritkán hallgatok futás közben. A frissítések 3-5 km-enként lesznek, széles választékkal, annak elégnek kell lennie. Az szigorúan meg van szabva, hogy a segítőkkel hol lehet találkozni, például első alkalommal csak 80 km után. Ezeket a találkozási pontokat természetesen a verseny előtt Judittal átbeszéljük, hogy mikor mire lesz szükségem. Pl. a „Hegy „ előtt fogok átöltözni, hisz míg napközben 30 C fok körüli lesz a hőmérséklet, éjszaka csak 10-12.
-Judit hogy készül a versenyre?
-Ő már nagyon profi, szegénynek volt alkalma az elmúlt években megtanulnia a kísérők nehéz szakmáját. Most már tudja például, hogy mikor kell szeretgetni, és mikor van az a pont amikor tovább kell rugdosni. Nagyon sokat köszönhetek Neki.
-Hogy tervezed a tempódat?
Az elsőrendű célom természetesen a célbaérkezés, a tervezett időmet is ez határozza meg. Az első 81 km-en szeretnék a 9:30-as szintidőn belül fél órávak beérni, és akkor a megszerzett időelőnyöm talán elég lesz a táv második 2/3-ára, amikor amúgy is lassabb a megkövetelt sebesség. Mindenképpen legfontosabb a nyugalom, nehogy elfussam az elejét. Csak a saját tempómra fogok figyelni, ezért nem is tervezem, hogy a verseny elején másik magyar futóval haladjak. Ha úgy alakul, akkor a táv második felében csatlakozom valakihez, ha segíteni tudjuk egymást.
-Min múlik szerinted a siker?
-Először is merni kell nagyot álmodni, majd az ennek megfelelő felkészülést gondosan megtervezni, azt pedig végigcsinálni. Erre már lehet építeni, hisz, ha a felkészülés sikerült, akkor a testünk már készen áll. De ez még csak szerintem 40%-ot jelent, a maradék fejben dől el. Sokat kell dolgozni majd a versenyen fejben az biztos. Amúgy egyszerű verseny ez: csak menni kell…

Kedves Béla, menjél, és jussál el nagyon messzire, egészen Spártáig! Mi ott leszünk Veled!

Lubics György

Linkajánló a versennyel kapcsolatban:
A verseny honlapja
On-line eredmények
Magyar szurkolói fórum




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:


3 hozzászólás

Koller Judit [ 2009-09-25 09:40 ]

Béla,
Hermész kísérje utadat!
:-) Kitartást kivánok!



Lakatos Roland [ 2009-09-23 11:19 ]

Béla!
Egerszegről is szorítunk Neked, reméljük, Spártai Hősként fogunk Téged viszontlátni!
Hajrá!




szilvi [ 2009-09-23 09:07 ]

Szia Béla!

Jó utat Neked! Egy biztos én nagyon sokat gondolok Rád ilyenkor egyébként is egyfolytában a spartathlon fórumot nézem, most meg miattad méginkább! Kívánom, hogy váljon valóra az álmod, a holtpontokon gondolj arra a sok munkára, amit az indulásért végeztél!Élvezd ki a hosszú út minél nagyobb részét! Péntek reggeltől szombat estig minden futásom alatt nagyon koncentrálok majd Rád és küldöm az Erőt! Fogadd majd el!







Honlapkészítés