Spar Budapest Maraton - 30 km

30 km-t futottam. Ismeretlen távolság, izgultam is kissé, vajon mi van 25 km után? Ott is van élet?
Férjemmel terveztük, hogy együtt futjuk. Zoli fejben nagyon erős, így kompenzálja a kevés edzésmunkát, és egyre inkább azt látom, hogy ez legalább annyira fontos, mint a sok kilométer. No, meg a genetika, ugyebár…
Magammal szemben nem tudtam mit várhatok el. Azt akartam, hogy legyen egy jó félmaratonom, a maradék 9-et meg valahogy lefutom. Zoli egyenesen azt mondta, hogy menjünk a 2:30-ért. Tudtam, hogy ez nekem necces, tisztán 5 perces 30 kili azért meredek, de egye fene, próbáljuk meg, amíg megy, addig toljuk neki.
Én általában hülyén el szoktam futni az elejét, ezért most Anitától kölcsönkértem az óráját kontrollnak. Ez az óra egyszerűen szuper! 10 kilométerig simán ment az 5 perces átlag, nem futottam gyorsabban az elején sem, így kb. 50 perc volt a 10 kili, jobb mint a futófesztiválom :-)Aztán csak mentünk, mentünk. Zolinak sokat köszönhetek. Asszem nélkülem jobb ideje lett volna, gyakran futott előttem, néztem a hátát, és csak követtem. Tóth Niki is végig velünk futott, bár meg kell hagyni, hogy ő sokkal ügyesebben iszik futva. Nekem ezzel állandó problémám van. A nyakam, orrom, cipőm, mindenem tele van izo-val, vízzel, minden nyalánksággal, a számba csak a tizede jut. Meg kell állnom teljesen, hogy le tudjam nyelni, aztán meg ha elindulok újra, pár méteren át öklendezek szolidan, amire helyreáll a rend. Most is így volt. Amikor jól lettem, akkor meg uzsgyi, és visszaszereztem a hátrányt, ami a vége felé már egyre nehezebben ment.
Már az első pár méteren sikerült megtalálnom a legmélyebb tócsát, de nem volt jelentősége, pillanatok alatt bőrig áztunk. Volt olyan, hogy annyira esett, hogy alig láttam a sapkámon lezúduló víztől.
Holtpontom nem igazán volt, persze éreztem néha úgy, hogy elegem van, de semmi komoly megingás. Zoli jelenléte ugye…  Már a verseny közben gondoltam rá, hogy jó lenne az a 42, le tudnám futni. Persze nem biztos…, az még további 12 kemény km, de akkor így szárnyalt a képzeletem.
Jó volt, hogy sok ismerőst láttam. Találkoztunk Druskó Zsófival futás közben, majd hamarosan megpillantottam a narancssárga cipőket, amihez az újdonsült vasemberünk, Hans Gyuri tartozott. A sok fordító jó volt, mert láthattam az élmezőnyt többször is. Atyaég, hogy robogtak! Rudolf Tomi kollégám is ott tolta viszonylag az elején (3:07-es remek ideje lett maratonon), Gál Józsit nem láttam, ő is hatalmas időt futott, 3:39, csak lesek! A két Ildinkkel sem találkoztam futás közben, de sokat gondoltam közben rájuk. Takács Ildi egy szál trikóban futott, nagyon edzett és erős, percig nem kételkedtem benne. Editet is sokáig láttam, 16 kilinél még szinte együtt futottunk, úgy tűnt ő is élvezi ezt a futást, nem láttam szenvedni.
Úgy 17 kili körül volt egy nehezebb etapunk. Szembe szél volt sokáig, nagyon be is eredt az eső, ott lassultam. Mondjuk Zoli is, és szerintem az egész mezőny körülöttünk.
Láttam, hogy a 2:30 már messzire szállt, de arra gondoltam, hogy 2:40-en belül még meglehet. Láttam az órán az átlagsebességet, ez sokat segített. Ezeknél a szenvedős részeknél néha bevillant, hogy mi lehetett Szilviékkel Spárta felé közeledve, de valahogy nem tudtam ezt akkor komolyabban elképzelni, megvolt a magam baja…
Az utolsó kilométereken újra gyorsítottunk, és egész jó utolsó 3-4 kilométerünk volt. Nem is értem hogy lehetett erőnk végig így menni. Tudtam sprintet nyomni a legvégén, bár nem túl komolyan, mert megzavart a befutó kordonozása: 30 km jobb, 42 bal… Brrr, ennyit gondolkodni itt a végén!
Az, hogy ronggyá áztunk, hogy tócsákban ugrabugráltunk, gyakran fáztunk, alig-alig tudott visszafogni bennünket. Picit ideálisabb körülmények között még erősebbek is lehettünk volna, bennünk van az a 2:30, nem kétséges :-) 2:38 lett végül, én nagyon elégedett vagyok ezzel!
Eddigi versenyek közül, amin részt vettem valaha, ez volt a legnagyobb, legnépesebb. Soha nem láttam ilyen tömeget futni élőben. Megvolt a varázsa…
Negatívumok is vannak, bár a pozitív élmény elnyomja őket, de azért sorolom, hogy teljes legyen kép:
- A 30 km rajt a Parlament előtt volt, a Hősök teréről el kellett metrózni odáig. Hatalmas tömeg, ázott cuccban, izgulva, hogy felférjünk… :-( Jegyért kellett sorban állni. Prágában a maratoni verseny napján a futók a rajtszámot használhatják jegy helyett, és a tömegközlekedésen ingyen utazhatnak. Szerintem ez egy ilyen rendezvényen is dicséretes lenne, pláne ha a rajthoz el kell metrózni a versenyközponttól. – Persze futhattam volna maratont, akkor nincs ilyen gond, ugyebár.
- Nem volt wc a rajtunknál. Ez nagyon ciki szerintem. Nekünk nőknek különösen. Szégyenérzetet megpróbáltuk félredobni, és leguggoltunk a 3 db bokor mögé a Duna parton. Nem is volt égő, basszus :-(
- Azt ígérték, hogy lesz részidő a 30 kilis futóknak is a maratonosok félmaratoni idejénél. Na, az nincs. Mondjuk így, hogy Anita órája nálam volt nem is annyira fontos, de ha már megígérték, ugyebár…
- Amíg futottunk, szépen feltörték a kocsinkat. Ezzel nem akartam “dicsekedni”, de leírom mégis okulás végett. A GPS-t sikerült elvinniük, pedig nem volt látható helyen, csak a kesztyűtartóban. Közhelyes szabály: ne hagyj értéket a kocsiban!!! Még jó, hogy ez már olyan állapotban volt, hogy a kutyának se kell, de akkor is! Lehet zárat cseréltetni a kocsin. :-(
A versenyt keretező problémákat leszámítva rengeteg pozitív élményem maradt, azt hiszem az első maratonomat is nagy rendezvényen szeretném lefutni majd.