Spar Budapest Maraton - 30 km

Egész héten figyeltem az időjárás jelentést és a legtöbb esőt végig vasárnapra ígérték. Bár szeretek esős időben futni, azt el sem tudtam képzelni, mi lesz ha három órán át ázni kell. Egész héten csak ezen agyalódtam. Hogy 30km-t még életemben nem futottam, az mellékessé vált...Egész jól bírtam a hónap elején a Nike-n, ezért úgy gondoltam, hogy a tempóból kicsit visszavéve meg kell hogy legyen ez is. Nem is voltam különösebben ideges, teljesíteni akartam, lehetőleg három órán belül. Ez volt a cél.
Már szinte rutinos előző napi pakolás és reggeli korai indulás után nemszép időben érkeztünk Budapestre. A verseny központ területén minden elérhető közelségben volt, sehol nem volt tömeg, jól eloszlott az a sok ember. Hihetetlen, de győri barátainkkal megint sikerült találkoznunk, mint a Nike-n, pedig akkor sem volt megbeszélve.
Amikor a kiállítósátoros nézelődés után elindultunk a rajt felé Ildikón már látszottak az idegesség "kisebb" jelei. Én még egész nyugodt voltam, volt még egy óra a saját rajtomig. Amilyen észrevétlenül kezdett szemerkélni az eső, olyan észrevétlenül lett 10 óra. Gyors búcsúzkodás, Tesóm néhány taktikai tanácsa(!!!) és már indult is a mezőny. Itt sem észleltem, hogy milyen sokan vannak, mert a futó folyosó mellett végig szurkolók álltak az egyre erősödő esőben, és bátorították a futókat.
Velük együtt mi is indultunk a kisföldalattihoz, hiszen el kellett jutnunk a Duna partra. Több helyen is kereszteztük a futók útvonalát. Niki olyan lelkes volt már, hogy majdnem beállt, mielőtt még a rajthelyhez értünk volna. Én pedig azt éreztem, hogy sürgős dolgom volna, így amikor a váltó helynél megláttam a helyes kis mobil alkalmatosságokatt azonnal be is álltam a sorba. De Jutáék intettek, hogy siessünk inkább és a mi beállási helyünknél menjünk el, ami kb 500 méterre volt, biztos ott is lesznek wc-k...Nem voltak. Volt viszont szerencsére bozótos:)) Hátunk mögött a mezőny eleje, előttünk a Duna... Csak remélem, hogy a hihetetlen tempóban száguldozó maratonistáknak nem jutott eszébe a bozótost figyelni :))
Egyre jobban kezdett esni és mi is egyre idegesebbek lettünk. Folyamatosan haladtak el mellettünk a futók, nekünk is mehetnékünk volt már. A negyedik rajtzónából 11:03-kor indultunk Jutka, Zoli, Niki, Deregi Laci és én is. Jocó még fotózott egyet és indulás a Lánchíd felé.
Jó iramban ment az eleje, szokás szerint. Az Árpád-híd felé utolértük( Jutkáék nem sokkal előttem haladtak) Hans Gyurit aki a barátját várta és Druskó Zsófit is, aki igen szépen, okosan, egyenletesen futott. Olyan 5-6 km körül éreztem, hogy az öt perces kilométerek nekem erősek lesznek, így a fordító után kicsit visszavettem a tempóból. Annál is inkább, mert következett a nagyon hosszú rakparti szakasz egészen a Lágymányosi hídig. Még jó hogy nem láttam egészen a végéig, mindig csak a következő hidat figyeltem. Közben a fordító után intettem Ildikónak és Györgyikével is üdvözöltük egymást. Jött a Rubik-kocka, bohócok és a torta is.A Lánc-hídnál szpíker,Jocó, Peti, mosolygás, fotó, erőmerítés. Futás tovább. Csak futni kell és kész, egyiket a másik után. Pocsolya, eső, nem számít, nem fázom, nem fáj semmim, jól vagyok. Frissítő:izo, víz. Még egy híd, meg még egy. Szemben az új Nemzeti. Jé, már itt vagyunk? Fut előttem egy lány ismerős pólóban. Mi van a hátán? Hóóó! Hát ez futóklubos! Ki ez? Naná, hogy szólok neki és bemutatkozok. Így sikerült Gaál Mercivel a rakparton megismerkednem:)) Elhagyva őt, alig megyek 20 métert, hallom a felső rakpartról a váltótól, kórusban egy csomó gyerek, hogy "hajrá Merci néni"! Ha egy kicsit elfásultam volna, itt újra jó kedvem lett.
Kellett is, mert a dél pesti kitérő nem volt valami kellemes, azt leszámítva, hogy itt megint szemben haladt a mezőny és mindjárt az elején Gál Józsi kiáltott rám, ez tök jó volt. Aztán már figyeltem a szembe jövőket, és a fordítóhoz közeledve újra intettünk Jutkáéknak és Nikinek, olyan 600 méterre voltak tőlem.A következő frissítőtől kezdve izo-víz-banán volt a menü. Ez úgy tűnik be is vált.A Szabadság-hídra vezető szakaszt nem szeretem, olyan kuka emelkedős, de most sikerült a rendezőknek elterelniük a figyelmemet, mert csak az egyik sáv volt lezárva és a villamos is járt. Mire ezt feldolgoztam, a híd közepére értem. Je!
Aztán a híd utáni kanyarnál valahogy nem értettem 31-es táblát. Kinek 31? Növekednek vagy csökkenek a számok? Akkor most nekem mennyi van még? Pedig addig egész jól ment a számolás. Így aztán a 32-esnek nagyon megörültem, hogy már csak tényleg tíz van vissza és nekem még egész jól van erőm! Jött a szembeszél és elég rendesen rákezdett az eső is, de nem zavart, sőt! Hamarosan újra Lánc-híd, megint látom a fiúkat! Amikor megláttam, hogy tesóm fut felém, Jocó mögötte csőre töltött fényképezővel, olyan feldobódott lettem, hogy a kezemet kitárva mutattam nekik, mennyire élvezem a futást, az esőt, ezt az egészet. Jocónak adtam egy puszit és irány a híd alá. A váltót elhagyva a szpíker bemondta a nevem, ez már csak hab volt a tortán.
És újra egyiket a másik után, szembe eső, pocsolya, cipőcuppogás, nem baj essé csak, szél, hideg van. Úristen szegény Ildikó egy szál trikóban hogy fázhat. Mind küszködnek körülöttem, de mindenki egész jól halad. Fentről hallok megint valami kiabálást, megint egy fordító. A fordító után már tudom mi ez a hang. A frissítő állomásnál a fiatalok torkuk szakadtából együtt kántálják a maguk költötte buzdító versikét, és fáradhatatlanul adják a poharakat a zuhogó esőben már talán órák óta. Ott kicsit megálltam és visszaordítottam nekik, hogy "..rva jók vagytok". Mert tényleg azok voltak, le a kalappal nekik!
Viszont ezután azért kezdett alábbhagyni a lelkesedésem. Kezdtem érezni a vádlimat, lassultam, ólmosodtam. De már csak 5km volt hátra. Az lett a jelszó, ezt már fél lábbal is. Jöttek az ismerős utcák, és ahogy számítottam tényleg segített , hogy ismertem az útvonalat. Nyugati felüljáró, tényleg itt lesz Monspart Sarolta? Ott volt, esőkabátban, kiabált, buzdított. Egy pacsi, majdnem elbőgöm magam. Hoppá, akkor nem lehetek valami jól pszichésen-ezt szépen megtárgyaltam magammal. Azért csak haladtam, bár a vádli fájdalmam folyamatosan erősödött, és az sem segített, hogy egyre több guggoló, padkánál nyújtó embert láttam. Nem akarok begörcsölni, még sose tettem, most se akarok! Híd alatti frissítő víz-banán-kóla. Kóláról mindig Szilvi jut eszembe, persze hogy nem sétálok tovább, neki biztos jobban fájt. Látom Zsófi elhagy, ugyanolyan szépen mozog, mint két órája... Én már elég kicsiket lépek, egész ultrás :) mozgásom lehet, de futok és már csak két kili. Elhagy egy motoros fényképész, intsünk neki, hátha lesz egy útvonal képem is. 41-es tábla, Hősök tere, jaj mindjárt beérek. Ki van írva "víz". Ne adjanak nekem már vizet, hadd érjek már be, hol van már a cél?! Azt hiszem a táv leghosszabb kilométere az utolsó volt, de annak is vége lett egyszer. És a célban újra bemondják a nevem!!!
Beértem! És ahogy Jocót meglátom persze megint bőgnöm kell, de épp nem tudom hogy kéne közben levegőt is venni és majdnem megfulladok már a cél vonal után. Hallom a saját hörgésemet, levegő se be, se ki. Lehajolok, jól lecseszem magam, hogy csak nem fogok most rosszul lenni a hisztis levegő vétel miatt és szépen rendeződik is a légzésem. Már "csak" az érem átvétel van hátra.
Megcsináltam.
Lefutottam 30km-t! És ott futhattam Budapesten "A nagymaratonon"!
Óriási volt!
Természetesen megvártuk Ildikót, aki gyönyörűszép befutót produkált, nem kevésbé szép eredménnyel.
Aztán liluló száj széllel megkerestük a női öltözőt és elgémberedett ujjakkal és lemerevedett lábakkal próbáltunk száraz göncöket magunkra erőltetni. Ez legalább olyan gyönyörűséges volt, mint a futás :))
Hazafelé a buszsofőrtől még rendeltem a fiúknak extra meleget, nehogy a következő hétben ápolási maratont kelljen vállalnunk.
Szuper verseny volt, eső ide vagy oda!!!
Remélem jövőre is sikerül elmennünk!
Gratulálok mindenkinek aki teljesítette bármelyik távot!
Farkas Edit