Irány Siófok!
Lássuk hát, ki melyik távon indul, és mit vár magától:
Fekete Laura:
Igazi kihívás lesz! Remélem sikerül végigcsinálni, de ha nem, az sem akkora baj:) V.Zoli azt mondja, nem hagy cserben, de nem szeretném, hogy rossz legyen neki, hogy velem kell végig döcögnie, azért, mert meg vagyok halva.
Félek az első naptól - főleg a végétől: nem tudom, hogy fog esni a délutáni futás egy nem is olyan rövid délelőtti után, mivel még sosem futottam egy nap kétszer. Na meg félmaratont sem, egy ilyen nap után:D
Aztán nem is merek belegondolni a másnapba, hogy fog sikerülni egy félmaraton, ha előtte kétszer is futottam. Hosszú lesz a másnap.. kíváncsi vagyok, meg nem is:)
Remélem mindenki eléri a célját a versenyen,és én is, hogy valamikor végig érjek.
Molnár Zoli:
Épp most értem haza a mai 15-kilis távomról (vasárnap), és volt időm gondolkodni a jövő vasárnapi célokról. Egyetlen célom van, hogy jól érezzem magam veletek, és a többit majd hozza a verseny magával. Remélem azért páran új PB-t futnak, és akkor hazafelé majd egy kicsit ünnepelhetünk is. Persze azért én is igyekezni fogok.
Mindenkinek sok sikert a versenyre!!!!!!!
Rudolf Tamás:
Ezt a versenyt már csak levezetésnek szánom, a hangulat lesz a fontos nem az eredmény. 42 km-en indulok, szombaton valószínűleg szép lassacskán fogok csak futni (vagy nem), vasárnap pedig Judittal közösen megfutjuk a tutit.
Köves Peti:
Nekem ez a az egyik kedvenc versenyem! A 2004-ben első alkalommal megrendezett Balaton Maratonon futottam le életemben először a 21 km-t. Zseniális eredmény volt, majdnem két tök egyforma 54 perces körrel. Irtó nagy akarattal készülhettem az akkori 90 pár kilómmal, de mint látszik jól :).
A teljes távot háromszor futottam. 2005-ben 3:18:43, 2008-ban 3:05:13-at. A 2006-os 2:54:51 perces "össz.időm" pedig erős emóciókkal köt ehhez a versenyhez. Természetesen PB azóta is ez az eredmény, mind a 3 távon. Soha olyan erős nem voltam futásban, mint akkor.
Aztán 2007 volt, amikor két részletben futottam a 21 km-t. Ez utóbbi is remek élmény (nem is az időeredmény végett) , mert az első nap után a BSI honlapján ott állt 2.Köves Péter.. - ami simogatta az általam nem létezőnek hitt hiúságom.
Futottam ezen a versenyen esőben, jeges szélben, gyönyörű hóesésben, és kora nyári, igazán meleg -"rövid gatyás-trikós"-időben. Hol a békés Balaton mutatta arcát, hol jeges hullámok nyaldosták a sétány partjait - és nem különben a futók lábát, melynek akkor nem igazán örült senki.., de az is ugyanolyan szép volt, mint az az idő, amikor csak a part fáinak őszi levelei vittek csodás színeket a szürke, vacogó, ködös novemberbe!
Egyedül a tavalyi verseny maradt ki. Akkora már "leharcolódtam" a nagy kihívásokban..Idén sem jobb végül is a helyzet. Tavaly a jobb talpam, most a jobb térdem szórakozik velem. Kiszámíthatatlanul. Viszont ennek ellenére vannak határozott elképzeléseim még a futással, triatlonnal kapcsolatban, és "test ide- oda", én fogok győzni!
Így hiába a szép emlékek, remek idők, a realitás talaján álldogálva, "egy nagy egész részeként indulok neki majd a versenynek", tehát most elsődlegesen a célba érés a fő cél! Egy, 3 óra 48 perc alatti eredménnyel teljesen elégedett lennék.
Hajrá Mindenkinek!!
Koller Judit:
Félmaratont fogok futni. Azt vettem észre, hogy függetlenül a futásaim mennyiségétől, nem tudok félmaratonon jobb időt futni, mint amit általában mindig futok. Valószínűleg a futóedzéseim minőségével lehet a probléma. Így lassan elfogadom, hogy ez az én tempóm...
Természetesen nagyon szeretnék PB-t futni, de úgy gondolom ezt mindenki leírhatná. Amire a legeslegjobban vágyom: Úgy lefutni ezt a 21 km-t, hogy ne essek szét a végén. Tudjak erős maradni 15 km után is. Azt az erőt szeretném érezni a 2. körben, amit 4-5 kilinél. De jó is lenne!
Farkas Edit:
Siófokon tavaly nagyon jól éreztük magunkat, ezért úgy gondoltam idén is muszáj elmenni. Az edzéseim a Spar óta inkább csak szinten tartóak voltak, csak arra figyeltem, hogy meglegyen a heti 30 körüli kilométer. Másra most nem futotta az energiámból és nem is vagyok egy nagy versenyző alkat. Így most akkor lennék elégedett ha egy nem belehalós jó futás lenne. Jó lenne ha 1:55 körül lenne a vége, de ha több lesz akkor sem leszek nagyon szomorú. :)))
Hajrá mindenkinek!
Farkas József:
Nem tudom igazából mire számítsak. Mostanában elég sűrűn bajlódok kisebb-nagyobb sérülésekkel, így az edzések sem a régiek...Valószínű, hogy szombaton még meccset kell játszanom, nem tudom ez most mennyit vesz ki belőlem, hiszen nem vagyok már húsz éves :)) Edit megtiltotta, hogy vele fussak, így most kipróbálhatom mire vagyok képes. A keszthelyi időnél, ami 1:55 mindenképpen jobbat szeretnék futni.
Remélem mindenki a legjobb formáját tudja hozni! Jó futást!
Vass Gabi:
Nem úgy alakult az elmúlt hét, és ez a mostani sem úgy látszik, hogy kellően fel tudjam magam tuningolni a hétvégi versenyre.
Már csak a kiéheztetésben bízok…Szeretném magam jól érezni, és kíváncsi vagyok egy ekkora versenyre.
Várom azt is, hogy veletek utazhassak, remélem, nem kell rám sokat várni a hazainduláskor.:)
Mindenkinek jó időt, és jó kedvet kívánok! Hajrá: KFK!!!
Lubics György:
A félmaratonon indulok, immár hatodszor a verseny történetében, vagyis egy alkalmat kivéve eddig mindig ott voltam. Szeretem ezt a versenyt - hangulatos, időjárásilag változatos. A két utolsó őszi versenyem (Zágráb maraton, 50 km OB) nem az elvárásaimnak megfelelően sikerült - most viszont különösebb terv nélkül állok majd a rajtvonalra, egyszerűen csak élvezni szeretném a futást. Aztán majd meglátjuk...de azért jó lenne a tavalyi-, itteni legjobbam (1:32) körüli időt futni.
Mindenkinek szurkolok!
Fazekas István:
Ha a szeptemberi formámban tudnék futni, akkor mindenképpen 1ó45perc körüli idő az, amit a félmaratoni távonszeretnék elérni, de sajnos a stopperóra jelenleg más eredményt jelez előre. Így vasárnap lazán próbálok futni és a többit majd menet közben meglátjuk!
Jó versenyzést kívánok mindenkinek!
Török Krisztán:
A Balatonon a maratont futnám. Mondanám, hogy edzettem, felkészültem rá testben és lélekben, de nem így van - kicsit ideges is vagyok. Persze nem ez az első eset, hogy fel készületlenül állok rajthoz. Ha nem halok meg közben, 3 óra környékére szeretnék célba érni.
Szokoli Csaba:
A hétvége a futás jegyében telik majd. Szombaton Matyi fiammal (10 éves) közösen a 7 km-en indulunk. Célunk a táv együttes teljesítése, lehetőleg fokozódó tempóban.
Másnap félmaratonon indulok. Célom egy kellemes, lendületes futás, nincsenek előzetes időelvárásaim.
A verseny honlapja itt!
Mindenkinek sok sikert kívánunk!
|