Szenzációs szezonzárás, és last minute kalandtúra Siófokon!

A Józsi, - no meg a háta- a „versenycselszövőmágnes”.

Először is röviden a futó eredményemről.3:17: valamennyi – bőven sikerült elérnem a célom. Persze „bőre szabtam” direkt. Elmegyek, edzésnek kiváló: egy nekem kényelmes, laza tempójú edzés, melyet magamtól le nem futnék úgy sem.
Igen ám, de az elnök, nem véletlenül az, hisz olyan képességekkel is rendelkezik, melyek segítségével észrevétlen „beoltja” a kisördögöt a gyanútlan emberfiába. Beszél, duruzsol, lelkesít – verseny előtt, közben, és utána..
Aztán rajt, futás! – és mikor megláttam a Józsi hátát a távolban (mind 3 távon) akkor a kisördög előbújik: a „nehogymá” ne érjem utol motiváció „befigyel”. S ha utolérted? Megint kezdi: duruzsol, lelkesít, meg „bírod Te ezt” szavakkal operál ravaszul. Sőt! „Nyomni kell, mert a füvön lassulni fogunk”- titkos cselszövést is „beadja”. Nyomod. Aztán tényleg jön az a füves rész, és úgy neki iramodik, hogy megint: „nehogymá”.. – alig bírod utolérni.
Persze, közben elkap a versenyszellem is.
Jön „a még 20-at azért meg kellene előzni” – rafinéria. Észre sem veszed, és csak kövted rendületlenül. Majd a cél előtt 400 méterrel önzetlenül azt mondja: nyomjad, mert nekem már nem megy. Elhiszed, oszt szeded a lábad, ahogy bírod, és berepülsz a célba.
Tehát: aki a Józsi hátát meglátja, gondolja meg utol éri-e? - mert ha igen „berafinériázza” és kihozza belőle a maximumot! Köszönöm Józsi a segítséget. Ennyit a futásomról.

A Csodák palotája

Jómagam csatlakoztam Nikihez, Józsihoz, és így keltünk útra szombaton. Versenyre velük még soha nem utaztam, így nem ismertem őket ezen oldalukról egyáltalán. Sőt a többieket sem ismertem, akik csatlakoznak majd hozzánk. Leginkább egyedül, vagy közeli hozzátartozóimmal, ismerőseimmel szoktam versenyre menni. De álltam elébe, mert mi történhet ugye?

Megérkezésünkkor felvettük a rajtszámokat, majd elkezdtünk készülődni. Itt kiderült, hogy Józsi, plazma Tv-t is hozott. Legalább is erre következtettem abból a táskából, melyet megpillantottam a csomagtartóban. Hmm-hmm? A futók furcsa emberek (velem együtt), kinek-kinek meg van a maga heppje”, de ez talán egy kicsit túlzás.. Kérdésemre aztán kiderült, semmi „baj” kedvenc elnökünkkel, csupán csak egy ilyen táskába pakolt.
Természetesen a két nap alatt rengeteg apró csoda történt, melyeket, vagy Józsi, vagy én véltem felfedezni: hova tűnt a kocsi kulcs, telefon, chip stb. – ami általában vagy az orrod előtt van, vagy a kezedben..- ez színesítette, tette még egy kicsit izgalmasabbá a hangulatot.

Az 14 km-es futás után foglaltuk el a szállásunk. Itt találkoztunk össze további társainkkal. Balázs Szombathelyről jött. Julcsi, Tibi Budapestről. No és Krisztián – futóklub tagunk Kaposvárról.

A szerintem 80-as években épült épület, még volt NDK-sokat is kiszolgált, s az akkori turizmushoz igazodó túlméretezett területű apartman, telis teli volt csodával.
A felső szintet kaptuk meg. Itt 2 szoba (3 ágyas), és egy konyha ággyal állt a rendelkezésünkre.
Az első látszatra idegennek tűnő ház, a stílusok, és korok kavalkádját hordozta magában. Szerintem egy kicsit a Csodák palotája ez a szállás.
Ahány szoba, annyi bútor, konvektor, szőnyeg, és egyéb berendezés!
Amúgy kedves vendéglátó hölgyünk előző nap „bedurrantott” nekünk. Egyesen ment a konvektor a bazi nagy, kihűlt hodályban. Ajtókat nyitva hagyni szigorúan tilos, mert kimegy a szobákból a meleg! - figyelmeztetett az amúgy tényleg kedves Teri néni.
Ennek nyomatékot is adott, mikor egy jó fél óra múlva visszatért egy kulccsal, mely a konyhából nyíló, zárt ajtót tárt fel – a sok közül, melyek mögé úgy bekukkantott volna még az ember..- ahonnan, előhozott még egy adag ágyneműt, melyet elfelejtett. A nyomatékot pedig én szolgáltattam, mert bizony nem csuktam be a szoba ajtaját, ahol Józsi és Balázs volt a szobatársam. Kicsit el is szégyelltem magam, mert a 10 fokos folyosóra tényleg dőlt ki a 14 fokos -„egyes”- meleg, de szabadkozva mondtam, miközben igyekeztem a szoba felé, hogy épp az előbb ugrottam csak ki – s ő kedves határozottsággal, azért behúzta előttem az ajtót.Így ni, demonstrálta!
Niki választotta a konyhai összkomfortot. Utólag – kicsit előre tekintve – neki most, elárulhatom: később én, és Józsi is járt abban a titokzatos helységben, ahonnan az ágyneműje előkerült. Igaz ő egy nagyon talpraesett lány. Nem hiszem, hogy nagyon izgatja, hogy szerintem abba a szekrénybe, ahonnan előkerült az ágynemű, a nyári szezon elején bekerült frissen egy átlagos nyári mennyiség (nem volt jó az idei szezon, mert még maradt is, láttam később), és most nem a nyár vége van, hanem inkább a tél eleje. Magyarul a frissessége megkopott ugyan, de tuti tiszta még, és tényleg nagyon pedánsan volt elrakva, abba az 50-es évekbeli rozoga, véleményem szerint, a munkásőrségtől leselejtezett szekrénybe. Ja, és bizonyára a mienk is onnan „való”.
Szóval, Niki a konyhai ágyat választotta, az általam régen látott, - talán Munkácsy tipúsú (lekopott a felirat) - tévével, és remekbe szabott, működő „féltégla” távirányítójával. A többiek a másik – fürdőszobás,– elnöki - szobába költöztek. Egy kicsit irigyeltem őket, mert nekünk – ugyan a felelőtlenségem révén, immár 14,0001 celsius fokos - folyosón, átellenben volt a fürdőnk. Pedig Julcsinak, Tibinek, Krisztiánnak tulajdonképpen az a szoba úgy maradt, tehát véletlen a választás. Különben is, később kiderült, hogy az elnökök nem szeretik „a nagyon” meleget, mert ugyan a konvektoron (2.fajta) legalább 6 fokozat van, de az igazából csupán csak kettőt rejt magában. Haha, csukták is az ajtót maguktól!
Nos, a mi szobánkban viszont a fokozatok jól működtek, és jómagam kiválasztva a szerintem optimális állást, befűtöttem. Nyár a késő őszben! Jól is aludtunk. Illetve hát tényleg, csak éjjel úgy kb. 2 óránként kellett egyet-egyet inni, ha nem akartál kiszáradni. Reggelre mindenki ágya mellett ott figyelt, minimum egy fél literes üres üveg. Még alszunk egy pár órácskát, és mumifikálódtunk volna. Bocs fiúk, kicsit feltekertem..
Niki szereti a csendet, amikor alszik. Nem ő mondta. A konyhai konvektor (3.fajta) már kicsit fáradt volt. A nagy harcokat valószínű megvívta rég. Pislákoló tüze, épphogy gyengén tudta meglegyezgetni, simogatni a tarkabarka berendezéseket: a régi konyhaszekrényt, ami valamikor kb. 70-ben egy iskolaigazgató szobájának dísze lehetett, az újkor mikróját, s ki tudja még hány - és hány közeli, és régebbi évből származó berendezést. S volt segítő társa is. Mert ha csend volt duruzsolás hallatszott. Igen. Bár nem tudott úgy teljesíteni, de az illúzió meg volt, halk duruzsolás. Igaz azt kicsit fiatalabb orosz hűtőszekrény barátja szolgáltatta, mert ő haláláig dolgozik, és kifogástalanul hűt bármi (energia) áron!
Izé, ott tartottam: Niki szereti a csendet, ha alszik, hisz a fentiek tudatában, nyitva kellett volna hagynia az ajtaját, mert mi bűnös és hanyag lelkek, addigra, legalább 16 fokra „felfelelőtlenítettük” a hőmérsékletet a folyosón, és az több volt, mint amit reggelre biztosítani tudott az öreg fűtőgép. De ő becsukta az ajtót, kizárta azt a pár fokot, -gondolom - a nyugalomért cserébe.
Ha ezek után bárki azt képzelné, hogy valami nem jó helyen voltunk, téved! Mert igaz az ezerszínűség, meg a sok pici hiba, meg minden, de mi jól belaktuk a kéglit. Persze nyilvánvaló, hogy pl. a szobánk padlószőnyege, két különböző szálloda megépítésből származó, kifogástalan maradék, mely pontosan van beillesztve, és megy hozzá a valamelyik barkácsáruházban vett új szekrény, meg komód. Meg az a karosszék is az ágy mellett Józsi, amiben szerinted a nagymama halhatott meg. Szerintem meg az ő mamája, de ez részlet kérdés. Remek volt a „feeling”. Se fáznunk, se nélkülöznünk, nem kellett. Kicsit „Retro Balaton”, a 70-80-as évek, és a magyar ember széleskörű, utánozhatatlan improvizációs készsége. Meg minden jó valamire!

Hihetetlen társak, és a jó futóteljesítmények titka feltárul!

Rövidre kellene fognom, mert soha nem érek a beszámoló végére. Lényegileg mindenkit itt ismertem meg. Egytől egyig kiváló futók, kedves emberek. Nyilván kicsit a klub felé húz az ujjam majd ahogy írok, és ezért elnézést is kérek Julcsitól – akit a rajtszám félbehajtásáért „karóba húzásra” ítélt BSI bírósága, mert félbe hajtotta a rajtszámát (amitől még látszott a szám, csak a szponzorok nem ugye..), s az ítélet végre is hajtatott 10 perces időbüntetés formájában. Igaz, a szabály az szabály, de talán elég lett volna egy pár botütés is, mondjuk 2-3 perc formájában (szerintem). Tibi is egy nagyon jópofa srác. Az ő futásának egyik titka az általunk csak „penészes kenyérnek titulált” – gyümölcskenyér lehet. Balázst pedig puskalábú, nagyon vidám fickó, aki azért gyanús, mert amikor Krisztián a méztermelés rejtelmeibe avatott be minket, úgy vágta ki azt, hogy van facélia méz, mint a huzat. Lehet sutyiba ez az ő titkos fegyvere, amikor repeszt futás közben!

No és akkor Krisztián, aki törött lábbal fut, ha kell, meg néha, felgyújtja magát, ahogy meséli. Remek mézet készít – ami lehetne a remek spotteljesítményének titka – csakhogy a saját bevallása szerint, az utolsó üveg mézéből melyet elhozott, nemigen futhatott sebesen, mert azt mi termeltük jobbára be.(Igaz mi is jól futottunk) Talán ott lehet a titok, hogy remek tésztát készít! Ő volt a szakács, és Józsi a konyhai kisegítő személyzet. Nyerő páros. Teljes körű kiszolgálás, az előkészítéstől, az elkészítésen át a rendrakásig. Azt hiszem, Krisztián nem sértődik meg, ha elárulom: szerintem az ő titka még az lehet, hogy a vasárnapi 21km méter előtt annyi kaját betermelt, hogy mi a csodájára jártunk!
Niki titka, – akitől sokat tudtam meg egyebek közt, az ejtőernyőzés titkairól, melyből elég volt azért egyszer, hisz ő katonáskodott is; no meg „rend a lelke mindennek": pillanatok alatt rendet vágott- sok minden mellett, talán az egészséges ételek, és a tudatos táplálkozás lehetnek.
A Józsi, meg a Sznupi, az elnök, a szervező, a futó stb. stb.
Ja, én meg mindig ott voltam és, semmit nem tettem, hanem remekül érezhettem magam a többiek által! Rengeteg beszélgetés, móka és nevetés.
De azért résen voltam ám, mert megtaláltam a közös pontot. Meg van a futók féltve őrzött titkos receptje, és le fogom ide írni. A titok neve: sör!

Rómeó és Júlia, az erkély jelenet!

Vasárnap úgy döntött a kanizsai különítményünk, Balázzsal, hogy elmegyünk futni, és addig ott hagyjuk a szálláson a cuccainkat. Futás után visszamegyünk, lezuhanyozunk, és „go” haza. Többiektől elbúcsúztunk, kicsit később elindultunk mi is a rajthoz. Felemelő érzés volt, ahogy Kanizsai Futóklub bevette Siófokot. Remek ötletnek, és vissza nem térő alkalomnak tűnt, hogy egy nagy csoportképet alkothassunk.
Igyekeztünk is haza. Csak közben a Csodák palotája, Elvarázsolt kastéllyá változott! Már a kapun sem tudtunk bemenni. A kétnapi etap után, végül Niki és Józsi ugrott át a kerítésen. Bátor cselekedet volt, de az izmaik azért, nem tolerálták a magasból való ugrálást.
Gyanú uralkodott el mindenkin. Végül is autóbejáró (kapu) kitárult némi belső ráhatás után, csak a bejárati ajtó nem. Azon ugyanis két zár volt, s nekünk egy kulcsunk, ami nem lett volna baj, ha a másikat közben nem zárják be.
Történt ugyanis: Teri néninek eredetileg azt mondtuk, hogy késő délelőtt valószínű elmegyünk. Ő elmondta, hogy jó, de végül is ő elutazik Budapestre vagy hova, – így addig a vonalas elérhetősége sem lesz aktuális – és valami rokon jön majd bezárni.
Mi azóta tudjuk, hogy a rokon megbízható. Hogy írta a BSI? Szenzációs szezonzáró. Pista bá – nevezzük őt így - ezt komolyan is vette, és bezárta a szezont, mint a pinty, egy ajtó formájában. Mi meg ott álltunk a három emeltes házak által átölelt apartman udvarán, és vágyakozva néztünk, fel az első emeletre, ahol reméltük, hogy ott vannak még a cuccaink. Tulajdonképpen mindenünk. Ha ott van, mert ilyenkor hajlamos az ember tovább gondolni a dolgot. Eltelt jó pár perc, mire épkézláb cselekedetre szántuk el magunkat.
Volt egy telónk, egy kocsi kulcsunk, meg az utcára néző eladó táblákon lévő telefonszámok. Ezen a vonalon, Balázs telefonjával „indult” el Józsi, de egyebet nem ért el, mint lehet megdobbantotta egy-két ingatlanos szívét (megjött a vevő), amikor a címet azonosította be, reménykedve valami használható infóban.
Balázs, Józsi tanácstalannak, nyugodtnak tűnt, de Nikiből már kezdett kijönni a „kommandós”.

A zseniális szállást körbeírtam már. Ha esetleg valakinek nem „jött volna át”, akkor leírom máshogy: a bolhapiacon rengeteg holmi van, hasznos, és nem hasznos. Kinek mi az. Más és más. Itt mindez megtalálható volt. Na és mi ebbe a jó? Az udvaron is!
Így került elő egy 3 tagból álló –igaz már külön-külön – valamikor kitolható alumínium létra, leghosszabb viseletes darabja. Ha ezt a létrát elhelyeztük a bejárati lépcső bizonyos fokára, akkor az elért az első emelet erkélyére, melyre nyílott: a konyha, és az elnöki lakosztályból egy ajtó.

Igen! Hátha nyitva van. Nem kérdés, magas- nem magas, ez meg tudjuk. Sajnálattal kellett közölnöm a többiekkel, miután felmentem: alapos ember volt a rokon, minden zárva.
A mellettünk lévő emeletes ház második emeletén, a függöny mögül ekkor megláttam már egy gyanúsan leső szempárt. (Később integettem is neki, hátha valami kapaszkodót ad Pista bá felől, de ő inkább csak lesett)
Az erkélyről felfelé pillantva, hívogatóan tárva volt a ház piciny padlás bejárója. Veszélyesnek tűnt ugyan, de kit érdekelt. A többiek tartották a teraszra feljuttatott létrát, és átpréseltem valahogy magam a nyíláson. Na, ekkor jutottam el egy lejárón keresztül a már említett helyre, ahonnan az ágynemű előkerült. Egy titkos ajtó feltárult mégis, aztán mondja még valaki, hogy nem teljesülnek a vágyaink. Igaz ez a feltárulás csak jelképes, mert másik oldalról jutottam ide, és Pista bá kegyetlenül precíz ember: még csak véletlenül sem hagyta nyitva ezt az ajtót. Tuti évtizedek óta őt kérik meg a házigazdák, ha ők valamiért nem érnek rá bezárni. És ő jön, bezár, lezár, nem hibázik. Még ha táskák, holmik vannak a szobákban, étel az asztalon, kaja a hűtőben. Villany, gáz le, ajtó becsuk. Ritka az ilyen megbízható, precíz ember manapság. Szerintem Pista bá valamilyen fegyveres testülettől ment el nyugdíjba!
Az, hogy mi volt a padláson, illetve a konyhai ajtó túloldalán, meg mi történt ott –a kétségbeesésen, meg a különböző "minimum érdekes" megoldásokon, ajtó kinyitási ötleteken kívül- az a Józsi, meg az én titkom marad.
Végül vesztesen hagytuk el ezt a helyszínt, és akrobatikáztunk vissza egy szintet. Ahonnan végül is bejutottunk! Tisztességtelen kérdés lenne, az miként, aki ott volt tudja.
Hál Istennek, belül a szobák nyitva voltak, és a konyhából is ki lehetett jutni kulccsal a teraszra. Meg volt a kiút, és nem különben a holmink.
Gyönyörű szép volt minden odabenn, és miközben kávézva élveztük mindezt, született egy két ártatlan poén: Mi van, akkor, ha miközben mi benn örülünk, valaki elviszi a létrát? Vagy valaki a szomszédból hívja rendőröket? - melyen jót derültünk.
Közben sikerült értesítenie Józsinak Teri nénit, és a busznál minket közös fotóra várókat is.
Ne haragudjatok, amikor ránk vártatok, tulajdonképpen mi épp jó szándékkal „nyomtunk” fel egy nyaralót négyen, és „húha” de örültünk, hogy ez sikerült!
Aki akart lezuhanyozott a hideg vízben – mert az általam Pista Bának keresztelt titkos idegen – mindenhol nyomot akart hagyni bennünk, hogy ő a legjobb megoldás, és mindent be és lezárt! Mi nem áruljuk el, hogy nem biztos, hogy ez így van, mert valahogy mégis bejutottunk.
Azt is remélem, Teri néni nem olvassa a honlapot.

Leköltözni viszonylag egyszerű volt. Bár szirénázás törte meg a csendes délutánt, és közeledett felénk eme hang, épp a leköltözésünk pillanatában. De igazából minket nem érdekelt. Mert mi lesz? Mi jöhet ezek után? S lám, ahogy közeledett, úgy távolodott el.
S jött az utolsó felismerés, mely a Józsiban fogant meg, amikor a létrán költözködtünk le:
Rómeó és Júlia, az erkély jelenet!

Hát így esett valahogy ez a hétvége. Mindent leírni lehetetlenség. Tartottam meg magunknak is élményt, (pl. Józsi poénos a telefonját reggel, hogy vette Niki, akitől az újságot kérette behozatni.. Aztán nem kevés idő után kiderült, hogy Niki telefonja Kanizsán maradt, és az anyukájával beszél..), hisz miről anekdotázunk majd később.

Szuper hétvége volt. Érdekes embereket ismertem meg, jól éreztem magam, rengeteget tanultam, és nevettem.

Péter