Amire büszkék vagyunk 2010-ben...
Szokoli Csaba
Nem hiszem, hogy büszkeség- korunknál fogva túl vagyunk mi ezeken a kategórián. Egyszerűen örülünk és jó érzéssel tölt el a futás. Ennyi év után ismét mozgásban vagyunk - és néha még zúzzuk a kilométereket.
Íme:
-Elég gyakran megkérdezik otthon: Mi van ? Nem voltál még futni? - Ilyenkor ha nincs is kedvem, menni kell!!
Tuti hogy én futottam a legtöbb kört - a futópályám kerülete 35-36 kettős lépés a cégnél. (Zárjatok be egy szobába én azt is körbe futom !)
Ismét futóbolond lettem - Többek között az a csoport társam is így hívott a fősulin, aki Siófokon nagy lelkesen fényezte az 1:45-ös félmaratonját. Meg is kérdezetem: Mi van? Te is futóbolond lettél? (Három éve láttam utoljára- szerintem biztosan gyakrabban fogunk ezután találkozni!)
Egy kicsit arra is büszke vagyok , hogy Siófokon is „rövidebb” a félmarcsi pálya. Karoson is az volt (1:27)!
Kétszer a nagy hó előtt megcsináltam a régi hetes - Récse - Csapi - Galamboki tó távot oda - vissza. Indulás előtt zsebembe tettem a telefont. Hazaértem és sem a nejem, sem a mentőt nem hívtam.- Jövőre maratonit fogok futni! Ez tuti!!
Valgut Zoli
A 2010-es év jól indult, Yours Truly-k, jó hangulatú közös futások a klubtagokkal.
Aztán a Kanizsa-Karos előtti éjszakán váratlanul dolgoznom kellett és fáradtan kellett futnom, pedig nagyon készültem. Szenvedtem, nem élveztem a hazai versenyt. Ez volt ez első rossz jel.
Aztán úgy éreztem, hogy a keszthelyi maratonra is jól felkészültem, de negyedik körben lemerültek az elemek. Utólag magyaráztam az étkezés hiányával, vagy a túl gyors első harminc kilométerrel, de ez csak ámítás volt saját magamnak. Egyéni csúcsot futottam (3:51), de talán nem túlzok, ha azt mondom, életem legrosszabb emlékű futása volt. Meg a legfájdalmasabb. Végtelennek tűnt az utolsó 10,5 km.
Megváltozott bennem valami a célban. Mintha eltörött volna bennem az a rugó, ami a futásra ösztönzött nap mint nap.
A km. gyűjtés táblázatból is kiolvasható, hogy ezt követően csak azért vettem fel a futócipőt, hogy ne nulla szerepeljen a nevem mellett.
Így telt el a nyár, aztán jött a hűvösebb ősz és a futóklubtagokkal közös futások ébresztették fel bennem a vágyat ismét az igazi futáshoz. Újra motivált voltam, és nem volt nyűg felhúzni azokat a bejáratott dorgókat.
Most ismét imádok futni, amihez M. Zoli, Hans Gyuri és Laura segítségét köszönöm! Ők talán nem is tudják, hogy amikor együtt róttuk a métereket a városban, a Csó-tónál, vagy épp a Normafánál, akkor igenis hozzájárultak ahhoz, hogy újra "normális" életet élek.
A siker részemre tehát ebben az évben az, hogy nem mondtam le végleg a futásról, hanem sikerült visszatalálnom arra az ösvényre, ahol jól érzem magam. És újra elmondhatom, hogy futó vagyok.
Molnár Zoli
Pár sorban leírom,hogy mire vagyok a legbüszkébb a 2010-s évben.
A nyolc félmaratonomra + egy 30km-s futásra a Valgut Zolival.
Az első két órán belüli félmarcsira (Kiskanizsa),
a 9 kilométeren elért 45 perces időre (Zalakaros), és az
idén eddig lefutott 2100km-re.
Természetesen büszke vagyok Klubtársaimra is akik nagyon sok jó eredményt értek el az idei évben,és remélem ez 2011-be sem lesz másképp!
Sznopek Józsi
Jó visszagondolni azokra a "rövid" futamokra, melyek magamhoz képest gyors tempóban lepörögtek , pl Pécs-Harkány
a Sárvár-Kőszeg 45 km-rére, igazából ez az egyik kedvenc versenyem.
S igazán örülök annak is, hogy tudtam futni 3 igazi ultratávnak nevezhető etapot:
Kisbér 100km
Terep 100
Ultrabalaton 212km
Ezen kívül sok-sok mindenről hosszan, örömmel tudnék beszélni, de majd egy más alkalommal.
Vajda Anita
6 órás magyar bajnoki 3. helyezett : 63 km-el
50 km-en PB: 4:32
Maratonon PB: 3:46 (Zágráb)
Fekete Laura
Amire büszke vagyok idén?
A siófoki két napos "maraton" , de az bent van a beszámolóban : ))). inkább azért vagyok rá büszke, mert ez volt az utolsó versenyem fiatalkorúan. "még" fiatalkorúan...
Azt hiszem más nem, még annyi, hogy harmadszorra teljesítettem a nike-t és szuper volt. : )))
Vass Gabi
Első félmaraton: Zalakaros (2:09), majd Siófok - 2:11:32
Farkas Edit
Számomra ez az év mindenképpen pozitívan alakult.
Még egyetlen évben sem futottam ilyen sokat( valamivel 1200 fölött vagyok). Ez betudható a kmgyűjtő versenynek (az ember csak nem akar lemaradni, ha már ki van írni a neve) és annak, hogy elég sok versenyt vettem célba. Míg tavaly két félmaratont teljesítettem, idén ötöt. Az idők is szépen javultak, szinte futásról futásra, és a siófoki 1:50.33-ra tényleg büszke is vagyok. Azt hiszem összeállt a fejemben ez a táv. Így visszatekintve látom és érzem a folyamatos (igaz szép komótos) javulást. Mindegyik futás pozitívan maradt meg, a legjobb érzéssel mégis a Kanizsa-Karosra és Siófokra emlékszem.
Természetesen a legnagyobb élmény és sikerélmény mégis a Spar 30km volt. Felemelő érzés volt egy ilyen, számomra NAGY rendezvényen részt venni. Végig erősnek éreztem magam mentálisan és fizikálisan is. Élveztem minden percét és talán az eredményemet sem kell szégyellnem :)) Nagyon büszke voltam Ildikóra! Jó volt érezni az erejét, látni bátyám kicsit nosztalgikus lelkesedését és érezni Jocó maximális támogatását!
Nagy lökést jelentett a sportéletemben, hogy klubtag lettem. Ez is mindenképpen pozitív :))
Willmanné Edit
Nem hanyagságból nem írok, hanem mert nincs mit. Nem futok. Nemcsak azt sajnálom, hogy nem tudom gyarapítani a Klub teljesítményét, leginkább magam miatt rossz, hiszen szó szerint életem része volt hosszú időn át a futás. Most legfontosabb számomra, hogy megtaláljam azt, ami valamennyire pótolja. Legfőképp a fejemben kell helyére tenni a dolgokat, úgy is mondhatnám, utat engedni a bölcsességnek. (jól hangzik) Talán ugyanazt mondhatom, mint aki emberfeletti küzdelemre és teljesítményre képes; (majdnem) minden a fejben dől el. Így aztán ez az év számomra nem a nagy teljesítmények éve, nincs is mire büszkélkednem. Egyébként sem ez motivált soha. Ebben önző voltam, mert magamnak futottam. Mégis mit tekintek az év sikerének a magam szemszögéből? Azt, hogy csodálhatom mások olyan tulajdonságait, ami belőlem hiányzik, barátaimnak tekinthetem őket és felnézhetek rájuk. Vagyis futás nélkül is klubtagnak lenni.
Lubics György
Sikerült az idén két PB-t futnom:
Maratonon 3:09:46 (Bécs)
félmaratonon: 1:28:17 (Nike)
Tuboly Kinga
Idei sikereim három versenyhez tudom kapcsolni, ebből kettő természetesen a Kanizsai Futóklub versenye.
Az első a Kanizsa-Karos Futóverseny, ahol Vránics Ildivel és Virággal váltóban teljesítettük a távot és végül 3. helyezettek lettünk. Nagyon tetszett a verseny a hangulata és természetesen a helyezésünk is.
A második sikerem többszörösen is nagy élmény volt számomra: esőben sikerült lefutnom életem első félmaratoni távját 1:58:28-as idővel. Ez is a hazai pályához, az őszi kiskanizsai versenyhez köthető. Ebben a sikerben Vránics Ildinek is volt szerepe, akivel a nyár folyamán együtt készültünk, a verseny napján pedig biciklivel kísért.
Harmadik sikerem a novemberi siófoki versenyen értem el. Itt Álmossal futottuk a félmaratont párban. Ezen a versenyen az eddigi 10 km-es PB-t sikerült megjavítanom, itt ugyanis 10,5 km-t futottam le 52:59 alatt (eddig a legjobb 10 km-em 55:19 volt).
Röviden ez volt az idei évem, remélem, hogy jövőre is hasonló eredményekről tudok majd írni, az álmok már megvannak... :-)
Vránicsné Ildi
Ubinak a dupla ironmain és azon elért abszulut 9. hely + szimpla ironmainen elért 10:41-es idő.
Álmosnak a Spar mini Maratonon elért 32.hely(28 perces idő) + futott Bagodon + a kanizsai versenyünkön is 10 km-t jó idővel + Siófokon párban futott félmaratont Kingával 1:40-es idővel.
Én lefutottam 5 év kihagyás után újból a maratont Pesten, időben életem legrosszabb maratonja, de már nem tekintem kudarcként. Futottam Bagodon fél marcsit 1.53-mal (nem ez a legjobb időm,de nagyon közel van). Siófokon a 2 napos maratonon 3:46-ot futottam,és nagyon örültem neki. Nekem a legnagyobb eredményem, hogy ebben az évben újból neki álltam intenzíven futni, és bármi történjen is,a futásról nem fogokk lemondani soha!
Ja,ebben az évben még csapatban körbe futottuk a Balcsit a Kacsákkal,nagyon élveztem.
Porpáczi Évi
Az idei legnagyobb sikerem nem a futáshoz kötődik, hanem a biciklihez: ugyanis Sznopek Józsit kerékpárral kísértem végig a Balaton körüli 212 km-en.
Takács Ildi
Nem titkolom, én a maratoni futásomat tartom a futós életem legnagyobbjának.
Félmaraton PB-t futottam:1:53:41
Balogh Laci
Sajnos kevesebbet tudtam edzeni, mint szeretnék, de azért az idén is sikerült lefutnom azt a négy versenyt, ami a legtöbbet jelenti számomra: A Kanizsa-Karost, valamint három félmaratont: a Kanizsai Futófesztiválon, a Nike-n, és a siófoki évadzárón.
Farkas Jocó
PB-t futottam félmaratonon (1:45:48), novemberben Siófokon.
Gál Józsi
Legbüszkébb arra vagyok idei évemből futás szempontjából, hogy a Keszthelyre kitűzött félmaratoni 1:45-on belüli időt jócskán elbukva, rá egy hétre el mertem menni Győrbe és ott megfutottam azt ami éreztem magamban, de nem jött ki Keszthelyen. (1:43:04)
Mert nem az a legerősebb, aki sosem bukik el, hanem aki bukás után fel tud állni. :)
Góberné Györgyike
A lényeg: tavaly a Kanizsa-Karos lefutását tűztem ki célul két órán belüli idővel – sikerült (1:51), nagyon örültem, ez pedig további lendületet adott.
Most, hogy átgondoltam a teljesített versenyeket, elégedett vagyok:
5 versenyen futottam 20-22 kilométert viszonylag jó eredménnyel, ötször pedig 10 kilométer körüli távokat.
Összegezve:elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem, mivel tavaly gondolni sem mertem volna arra, hogy idáig juthatok.
Végül , de nem utolsó sorban köszönetet mondanék ennek a szuper csapatnak itt a klubban, mert a bíztatásuk nélkül közel sem sikerült volna így az év!
Köves Peti
Az egész sportpályafutásom óta, - nem csak a 2010-es évre vonatkozóan-a legbüszkébb eredményem, legnehezebb versenyem, legnagyobb tettem, legszebb élményem - és még folytathatnám a sort -, az idei nagyatádi Iron Man eredményem a maga 14 óra 34 perc 20 másodperces idejével.
Közelében nincs az előző évi nagyatádi eredményének, nem PB. Mégis ez a legnagyobb, és ez is marad a legnagyobb eredmény nekem. Sok összetevő miatt, amit egyszer talán írásban is megfogalmazok - ha tudok. Az biztos, hogy ez az élmény meghatározóvá vált: akkor ott, utána és a jövő szempontjából is, mint sport, mint az élet egyéb területén. Röviden talán úgy tudnám megfogalmazni: le kellett győzni magamat, a testemet, és egyéb "muníció híján, fejből" kellett megcsinálnom.- és győztem!
A legmókásabb dologról beszámoltam Siófok után. Bár van még érdekes dolog, versenyhez kapcsolódóan.
Szinte mindegyik távú (sprint, rövid, hosszú) duatlon és triatlon OB-n ott lehettem, célba érhettem. Az orfűi középtávú triatlon versenyen - ami nekem úgy tűnt, vetekszik az nagyatádi versennyel, a bringapálya miatt, ezért extra keménynek minősíteném.. - a hőség, pontosabban a napsütés miatt, halványan mai napig is látszik a bal vállamra tollal ráírt (filccel lábra, vállra is ráírják a rajtszámot) 368-as rajtszámom, mert ugye körülötte, ahol nem volt ruha rajtam, hiába sötét bőröm, védelem, leégtem..
A leghülyébb érzés: a tök üres, tizenfokos Balatonban kipróbálni a neoprén ruhát. Úszva messze a parttól (pár kacsával, hattyúval..), néhány, a parton meg-megálló, megdöbbent nézelődőt- nem is látni!- magad mögött tudni.
Legnagyobb élmény pedig, a budapesti Age Group Triatlon Vb volt.
Rudolf Tamás
Nos én idén kezdtem el futni, úgyhogy lehetett csúcsokat döntögetni. Én a következőket könyvelem el sikerként:
- Keszthelyi Kilométerek, maraton: 3:51:27 (alig 3 hónap edzés után, első maraton 4 órán belül)
- Velencei-tó szupermaraton (54 km): 4:29:54 (5 perc alatti kilométerek, végig sérült bokával)
- 25. Spar Budapest maraton: 3:07:39 (118. helyezés a férfi mezőnyben)
- Szaggasd az aszfaltot, félmaraton: 1:25:04 (3. helyezés)
Közben a Kanizsai futófesztiválról sikerült elorozni félmaratonon a második helyezést (1:26:20).
Török Krisztián
Az idén kevesebbet edzettem, mint kellene, de azért nagy élményt jelentett, hogy csapatban kétszer megkerültük a Balatont, az UB-n 5.-ek lettünk.
Gadányi Bálint
büszke vagyok magamra mert:
-amikor semmi erőm és okom se volt futni, akkor se adtam fel és tovább futottam
-amikor kételkedtek bennem, meg tudtam mutatni, hogy meg tudom csinálni
-pár hónapon belül 30percet tudtam javítani az idei legjobb félmaratonon
-sikerült 10 kilin 40perc alá kerülni, félmaratonon 1:30alá
Varga László
2010 májusától lettem a futóklub tagja, ami nagyon jó döntés volt részemről.
Nekem az én koromban ésa labdarúgó játékvezetői pályafutás utáni időszakra gondolva már minden sérülésmentes edzés sikernek számít.
2010-ben 2 versenyre tudtam csak felkészülni és azokon elindulni. Mindkettőn nagyon jól éreztem magam a jó társaság miatt.
Legbüszkébb az V. Kanizsai Futófesztiválon nyújtott teljesítményemre vagyok büszke, mivel ez volt az első - és remélem nem az utolsó - félmaratonom. Ez örök élmény marad nekem. Időeredményem: 1:54:19.
Sajnos jelenleg is sérüléssel bajlódom, de mindent elkövetek, hogy rendbe jöjjek és minél előbb elkezdhessek futni, hiszen nagyon közeledik az Ultrabalaton rajtja....
Jeszenői Csaba
Melinda legnagyobb sikere, hogy Magyarkanizsán lefutotta, ráadásul remekül az élete leghosszabb távját jelentő 13 km-t.
Nekem a szeptember végén a Kaposvár mellett elért ezüstérmem a legkedvesebb a Pedagógus Duatlon Országos Bajnokságról.
Katz Rudi
Balaton Szupermaraton teljesítése.
Varga család
Varga József 4 korosztályos dobogós helyezést ért el tájfutó magyar bajnokságon, ebből 1 arany, 3 bronz.
Varga Zsolt teljesített egy 55 km-es terepfutást Káváson, és 1:30-as félmaratont Siófokon.
Varga Zsombor nagyszerű idővel ért célba Kaposváron, 3 km-en.
Tóth Niki
Vármaratonon Lubics Szilvivel párt alkotva aranyérmet szerzett, bár addig sosem futott még ilyen hosszú távot (28 km).
Korosztályos harmadik (abszolút 4.) helyezést ért el 1:46:13-as idejével az őszi Sárvár-Fürdő Félmaratonon.
Hans Gyuri
Ironman teljesítés - Nagyatádon (13h 36min)
Maraton PB – (3:55:53) – Budapest, Spar
Koller Judit
Nekem nagyon sok sikerem van! :-) Sorolom, de nem is lesz teljes a lista szerintem.
Januárban a yours truly után tettem egy fogadalmat, hogy minden hónapban lefutok minimum egyszer egy félmaratoni távot. És jelentem: sikerült! Sőt több olyan hónap van, hogy többször is sikerült! A decemberi még hátravan, de az is meglesz!
Az Ultrabalatonra nagyon büszke vagyok. Az első kemény nap után sikerült a második napon teljes erőmmel futnom, sőt, a második napon jobban, erőteljesebben futottam, mint az elsőn. Itt ébredtem rá először, hogy az akaratnak tényleg nagy ereje van a hosszú futásokban.
A családomat megfertőztem futással: Férjem és 2 fiam is futócuccot kértek. Levi fiam lefutotta egyben élete első 10 kilijét, Simi maga kéri, hogy menjünk már a sportpályára. Zoli már túl van 2 félmaratonin, jövőre maraton futunk!
Ja! Lefutottam leghosszabb távomat egyben: 30 kilométert jó erőben, nem meghalva.
Lubics Szilvi
Maraton – PB: 3:06 (Bécs)
OB 1. hely 6 óráson (74,6 km) – vilángranglista 5. legjobb 2010-ben
OB 1. hely 50 km-en (4:03)
24 órás VB: 39. hely (183 km)
UB egyéni, 2. hely (25:45)
Spartathlon teljesítés
Deregi Laci
30 kilométert futottam a Spar-on.
A középmezőnyben végeztem a budapesti Triatlon VB Age Group versenyszámában.
Horváth Judit
A saját sikereimről: nekem nagy eredmény volt, hogy idén 3 félmaratont lefutottam. A saját legjobb időmet ugyan nem sikerült újra futni, de legalább van cél jövőre is :).
Személyes sikerélmény még, hogy a Zsohár Zsolti is lefutotta ugyanazt, mint én, hiszen ő csak 2 éve kezdett futni a hatásomra, és a keszthelyi volt élete 1. félmaratonja.
És az is sikerélmény, hogy a 3 gyerekem közül a Lányom is futja már a félmaratonokat. Nem olyan rossz érzés jó példának lenni :).
Szabó Béla
Ha úgy vesszük 2010. évben nem nagyon lehetek büszke, hiszem "már" második éve nem vált valóra nagy álmom, most is keserű ébredés volt.
DE! Azért keresgélve számomra három hasznos eredménye volt ennek az évnek:
1. A Spartathlon 97 km-re rávezetett, hogy álmodnom kell, de sokkal józanabbul.
2. Büszke lehetek arra a 13 versenyre, amit végigküzdve összesen 1204 verseny kilométert teljesítettem. Nem volt semmi év, de nem is lesz még egy ilyen. ;)
Részletek:
212 km = UltraBalaton
195 km = BSI SzuperBalaton
164 km = Sárvár 24 órás OB
100 km = Kisbér 100 km OB
97 km = Spartathlon
78 km = Swissalpine Davos
75 km = Terep Százas
63 km = Veszprém 6 órás OB
54 km = Velence-tó kör
42 km = Keszthelyi Kilométerek
42 km = Balatonalmádi 12 órás OB
42 km = Tanúhegyek marathon
40 km = Téli Mátra
3. A harmadik pedig, egy fejlődési mérce: 1 óra 33 percet javultam 100 km-en Kisbéren, ami talán jelzi, hogy nem volt hiába való ez a kemény év.
Druskó Zsófi
Idei terveimben a futótávok emelése szerepelt, saját korlátaim megismerése és tapasztalatok szerzése mellett.
A Félbalatonon megkóstoltam, hogy milyen két nap egymás után maratonnál hosszab távot futni.
Terepen megtudtam,hogy milyen több mint 12 órát futni. Milyen is sötétben tájékozódni.
Megtapasztaltam a 12 órás futás élményeit 1,7 km-es körpályán. Most már tudok 100km-et futni egyvégtében.
És a végén futottam egy félmaratont /1:40:35/, ami eddigi legjobb időm.
Következtetés: A távok emelése sikerült, a korlátaim megismerése nem, mivel a célokat mindig kijjebb toltam. Határok meg azt hiszem nincsenek, azokat csak mi képzeljük
Kanizsai Futóklub
Az idei évem egészen jól sikerült!
Először is tovább gyarapodtam, de ez esetemben pozitív dolog, hisz többen tartoznak hozzám, mint egy évvel ezelőtt.
Aztán pedig számtalan eseményt szerveztem, amin több száz embert mozgattam meg: a hideg, szeles, de baráti hangulatú "Yours Truly" futások, a vidám farsangi futás, a napfényes Kanizsa - Karos, a kilométergyűjtő nap (ahol Prágáig futottunk közösen), az esős Kanizsai Futófesztivál, a jéghideg, de gyönyörű karácsonyi futás mind-mind felejthetetlen élmény volt.
De szívesen emlékszem azokra a versenyekre is, ahová közösen, sokan utaztunk: Pécs-Harkány, Ultrabalaton, Nike, Spar, 2 napos Balaton Maraton és félmaraton egyformán szép napok voltak.
Voltam olyan versenyen, ahol csak egyedül versenyeztem, de voltam világbajnokságon is. Keresztül - kasul befutottam az országot, de versenyeztem Bécsben, Prágában, Cipruson, Francia-, és Görögországban is...
Szép emlékeket idéz bennem az egyéb események sora: Szilvi előadása a sportolók táplálkozásáról, később pedig a Spartathlon beszámolója. Kónya Ákos is vendégem volt, és sosem felejtem az évzáró vacsoránkat sem.
Azt hiszem, boldog lehetek, hogy így, ilyen formán létezem, és egyformán büszke vagyok minden egyes porcikámra, azaz tagomra - RÁTOK!
|