24 órás OB - Sárvár

Az utóbbi években inkább terepen futottam a fő versenyeimet, most azonban mégis egy 24 órás, körözős verseny mellett döntöttem. Több dolog is közrejátszott, hogy Sárvárra esett a választásom. Még tavasszal van, a terepfutó szezon még nem nagyon indult be. Országos Bajnokság is egyben és ha sikerül egy jót futnom, az akár kvalifikációt is érhet a közelgő világversenyekre. A sárvári versenyről jókat hallottam, így nem is volt kérdéses, ha körözésre adom a fejem, akkor ez lesz a helyszín.

Szinte semmi tapasztalatom nem volt az ilyen típusú versenyekkel. Egyszer futottam 12 órát 4 fős váltóban, valamint a tavalyi VB-n vettem részt mint segítő. Ennek ellenére 240 km volt a célom, amely a nemzetközi „A” szintnek felel meg. A kiírt edzéseket megcsináltam, így fizikailag jó állapotban voltam. Az utóbbi 2 hónap edzéseit aszfalton csináltam, ami számomra nagyon unalmasnak tűnt a terep utám, de valamit valamiért. A kérdés az volt inkább, hogy hogyan fogom bírni a monotonitást.

A frissítést nem bíztam a véleltlenre, 4 fős frissítő csapatom volt. Olivérrel is többször átbeszéltük, hogy mit egyek és igyak. Már előző nap megérkeztünk Sárvárra. Közel volt a szállásunk a pályához így elég volt, hogy 5 perccel a start előtt értem ki a rajtba.

4:45-5:00 közti tempót szerepelt a tervben kezdésre valamint maximum 150-es pulzus. Az első óra hamar eltelt, 132-137 közötti pulzusértékkel, lazán futottam. De elrontottam a gyomrom. Nincs ezzel gond, előfordul az ilyen, számítottam is rá de nem ennyire korán. Egyből változtattam a frissítésen, de nem segített. Először mást ettem, aztán kevesebbet, lassítottam, de úgy sem lett jobb. Hiába hűtöttem magam, a meleg és a kevés bevitt szénhidrát miatt a pulzusum felkúszott 150-ig. A gyomrom továbbra is fájt, hiába ejtettem útba 50 percenként a WC-t. Se a tempóra, se a versenyre nem nagyon tudtam figyelni, a gyomrom lekötötte minden figyelmemet. Azzal nyugtattam magam, hogy majd jobb lesz, csak kell neki egy kis idő.

Ezt 5 óra gyomorfájás után azért elég nehéz volt megbeszélni magammal. Közben úgy sejtem kezdtem egyre rosszabbul kinézni. Végül 6,5 óra kínlódás után rendbe jött a gyomrom, könyebb lett a futás. Már csak rendbe kellett raknom magam energetikailag. Közben a zenét is kiadtam, mert hol működött az MP3 lejátszó, hol nem. Furcsa módon ez később sem hiányzott. A pulzusmérőm is leesett, kiadtam a segítőimnek, mert már úgyse tudom elfutni a versenyt.

10 óra elteltével tudtam meg, hogy a negyedik helyen állok, addig foglalmam sem volt a helyezésekről. Azt láttam, hogy Fekete-Belej Bálint jópárszor lekörözött, de a többiekről nem volt információm.

Néhány kör alatt összeraktam a képet, ki is van előttem. Nem álltam le versenyezni, mentem a saját tempómat tovább. Bálint hamarosan kiszállt a versenyből, így Csécsei Zoli mögé feljöttem a harmadik helyre. Este még egyszer elrontottam a gyomrom, de ez már „csak” 3-4 óráig tartott. Hasonló helyzet volt mint reggel. Kaptunk egy kis esőt is, de nem volt vészes.

Éjszaka kellemes időjárás volt, teltek a körök és 15 óra körül vettem át a vezetést Mazur Bélától. Innentől folyamatosan figyeltem őt és Zolit is, de kezdtek leszakadni. Jól ment a futás, de itt gondoltam csak bele, hogy nagyon messze van még a vége. Hajnalban jókora esőt kaptunk, de a java még hátravolt. Az eső végére erős szél is érkezett, embertelenül cudar idő volt. Esőkabátban és rövidnadrágban róttam a köröket. Nagyon kemény volt.

Az eső elálltával kaptam száraz felsőt, majd a következő körben száraz alsót is. A segítőim öltözettetek, egyedül képtelen letten volna rá, annyira remegtem a hidegtől. Két vastag hosszú ujjú felső és egy szélálló mellény volt rajtam. Úgy éreztem magam mint egy múmia. Alig tudtam elindulni, lépni is alig bírtam. Kellett egy kör amíg rendbe jött a mozgásom. Az öltözéssel töltött 2 kör több mint 30 perc volt, mégis hihetetlen jó érzés volt újra száraz ruhában futni.

Maradtam az első helyen, de Béla feljött 2 körön belülre. Ismét fel kellett töltenem magam energiával kicst, ami az éjszakáról jól bevált tea + sportszelet + sós perec kombinációjával meg is történt. Fáradt voltam már és a szél is erősen fújt, de sikerült 5:20-5:30 közötti tempót mennem. Zoli lassabban haladt, Béla tartotta a tempót.

Az utolsó 2 órában már fix, kiszámítható frissítéssel mentem. Minden harmadik körben egy kis tea meg sósperec. Semmi más, pedig sokféle űrkaja be volt tárazva, mint egyéni frissítő. De úgy néz ki, most ez használt. Nem volt itt már semmi sem kigrammolva, hogy mikor mennyit egyek. Valószínűleg a pulzusom is olyan alacsony volt, hogy szinte csak zsírból futottam. Még a frissítős körök is 6 perc körüliek voltak. Az utolsó 2 órában Béla is leszakadt. 23 órán belül megvolt a 240 kilométer, az „A” szint, amiért jöttem. Innen már nem volt messze a pályacsúcs (246 km) sem. Következő kis cél a 250 km volt, onnantól már minden kilométer ajándék.

Végül 255,25 kilométert teljesítettem, ami több mint amire számítottam (5:39-es átlagtempó). A verseny után derült ki, hogy ez az utóbbi 20 év legjobb eredménye. Eddig csak két magyar futó futott ennél jobbat, és az igen előkelő negyedik helyezésre elegendő a magyar ranglistán:
I. Bogár János - 263 km, 1993
II. Bogár János - 261 km, 1994
III. Győri Ferenc - 259 km, 1994
IV. Rudolf Tamás – 255 km, 2016

Mi kellett ehhez az eredményhez? Szerintem az elmúlt 6 évben beletett edzésmunka és a kemény fej. A nehézségek ellenére fejben végig koncentrált voltam, nem volt holtpontom.

S mi lesz azután? Visszatérek terepre, vár a Lavaredo és a nagy álom a TDG. A jövő év még bizonytalan, viszont osztom ahogy a híres fimben mondták: „ … de úgy érzem, hogy van még cucc a pincében”.

Köszönöm Olivérnek a felkészítést, Ritának, Dórinak, Sznupinak és Janinak a frissítést. Nélkülük nem ment volna.

A futásom trackje, 2 részletben:
https://connect.garmin.com/modern/activity/1144591973
https://connect.garmin.com/modern/activity/1141949829

Üdv,
csika