Soochow Ultra-Marathon

Az idei 24 órás világbajnokság után kaptam meghívást a Soochow Ultra-Maratonra. Úgy gondoltam, hogy a verseny után írok egy hosszabb írást erről a „kirándulásról”, mert annyira más, mint az európai versenyek.
Ennyire keletre még sohasem voltam, így számítottam rá, hogy szokatlan dolgokkal fogok találkozni. Nem is csalódtam. Nem azt mondom, hogy jó vagy rossz, inkább csak más, mint nálunk. A kisebb boltokban nem fogadják el az általunk használt bankkártyát, csak készpénzt (amit Magyarországon szinte lehetetlen váltani) vagy egy előre feltöltött helyi kártyát. Sok kis bolt van, ezekben mind van főtt étel is (magyaroknak nagyon szokatlan íz világgal) kenyér viszont nem kapható (csak előre csomagolt kalács-szerűség), felvágottak sincsenek. A szupermarket az más világ azért, közelebb áll az általunk megszokotthoz. Az viszont 20 perc buszozás volt (a közlekedés sem semmi, az utakon a robogósok is tömött sorokban állnak a lámpánál, a vezetési kultúra pedig, hogy is mondjam, távol esik a hazaitól). Azt nem sikerült megfejtenem, hogy mikor kell a buszt előre és mikor a végén fizetni – erre is feltöltőkártya van vagy készpénz (tipikusan pénzérmék, pontos összeget kell adni). Jegy nincs, az utazási díj független a megtett távolságtól. A belsőbb területeken nagy a szmog. Ez a távolból látszódik, mintha felhőben lenne a város – közelről meg nagyon is érződik.

A versenyt a Soochow Egyetemen tartják, az egyetem támogatásával. Ez Taipei külvárosában van, kellemes zöld környezetben, hegyek közt.
A bevezető út az iskolába végig ki volt zászlózva, a pálya szintén:

Máshogy tanulnak a diákok, mint nálunk. Néhány nagy épület maga a létesítmény sok fedett, de mégis nyitott térrel. Itt még este kilenc órakor is zajlik az élet, zenére gyakorolnak koreográfiát vagy épp transzparenseket készítenek. Külön ping-pong terem is van. Bármikor fel lehet pattanni a teraszon kint lévő kardió gépekre, s szabad téren csinálni rajtuk az edzést. Kosárlabda a csarnokban vagy a kinti két pálya egyikén. 6(!) röplabda pálya is van a futókörön belül, ahol nemcsak gyakorlás megy, hanem házi bajnokságok is. A diákok itt egyszerű, egy színű mezben vannak. Ruháikon csak a mezszám és esetleg az egyetem logója. Egyik csapat sem akar kitűnni a többitől vagy bárki kilógni a csapatból.

Maga a rendezvény meghívásos, nem nyílt verseny. A verseny szervezői fizetik a versenyzők utazását, 5 éjszakát az egyetemen és még egy kis költőpénzt is adnak az ott tartózkodásra. Repülőtérre is oda-vissza taxit biztosítanak. Mintegy ötvenen álltunk rajthoz. Jórészt helyi versenyzők, a meghívott külföldi futók viszont a világ élmezőnyéhez tartoznak. Többek közt itt volt:
- Ishikawa Yoshihiko: az idei 24 órás világbajnok
-Lawson, Dan Alan: az aktuális Európa bajnok, aki idén óriási pályacsúcsot futott az Ultrabalatonon (5 perces átlagtempóval futotta végig)
- Reus, Florian: az előző (2015-ös) 24 órás vilagábajnok
- Radzikowski, Andrzej: tavalyi Spartathlon győztes
- Hara, Yoshikazu: 2014-ben 285 km-t futott ezen a versenyen (ennél többet csak Yiannis Kouros futott egy nap alatt)
A gyorsabb versenyzőknek (17 fő) az egyes pálya volt kijelölve, a többiek a kettesen futottak. A 3-as és 4-es pályán pedig szinte végig rövidebb betétszámok, helyi versenyek zajlottak. Az alig 50 futóra több 100(!) önkéntes(!) diák jutott, akik a verseny lebonyolításában segítettek. Három diák hozzá volt rendelve két-két futóhoz, akik nem csak a verseny során frissítették őket, de az egész ott tartózkodásban segítettek.

Ez a verseny nagyon híres és nagyon hírhedt is.
Híres, mert a világon csak 2 versenyt rendeznek a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) arany címkéjével, s ez az egyik.
Hírhedt, mert csak nagyon kevesen tudnak jó eredményt futni itt. Általában nagyon meleg van és a páratartalom is nagyon magas. A pálya 400 méteres atlétikai pálya, de nem olyan, mint a nálunk megszokott rekortán. Mintha a betonra lenne egy nagyon vékony futófelület ráhúzva – vagyis jó kemény. Mégis van valami a pályában vagy a környezetben, ami miatt nagyon sok versenyző idő előtt kiszáll a versenyből vagy pedig messze elmarad az egyéni legjobbjától.
Hétfő este megérkeztem már, hogy a 7 órás időeltolódást ki tudjam pihenni a versenyig. Ez többé-kevésbé sikerült is. Pénteken már hivatalos programok voltak (rajtszámfelvétel, megnyitó, közös vacsora). Hihetetlen nagy tisztelet övezi itt az ultrafutókat. Nem csak a világbajnokot, vagy a verseny győztesét, hanem mindenkit. A megnyitó is ennek megfelelően ünnepélyes volt, részt vett rajt a korábbi miniszterelnök(!) is.
Rajt szombat reggel 9 órakor:

Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, az előző naphoz képest jóval hűvösebb volt, 18-23 fok között. Egyből egy négy fős élbolyban találtam magam, ahonnan Dan fél óra múlva lemaradt. Így hárman vezettük a mezőnyt 4:45-5:00 perc közötti kilométerekkel. Meglepően alacsony pulzussal (130-135 között), lazán ment a futás. Kicsit fújt a szél is, de én haladtam leghátul így a többiek fogták nekem a szelet. Mindegy 2 óráig tartott ez az állapot. Tudtam, hogy egyszer majd vége lesz a jó világnak. A japán fiú ritmust váltott, nagyobb fokozatra kapcsolt. A francia srác is elkerült a közelből, így egyedül mentem tovább ugyanilyen tempóban. Kicsit melegebb lett, a pulzusom is feljebb kúszott 5 ütéssel. Négy óránként megfordítottak minket a pályán és minden forduló után kötelező volt a mérlegelés. A szabályok szerint, aki a verseny előtti tömegének a 4%-át elveszti, azt figyelmeztetik az orvosok, aki pedig 7%-át az nem mehet tovább addig, amíg ezen értéken belülre nem kerül újra. Nekem -3% volt már 4 óra után, vagyis ez egy jelzés volt, hogy többet kell innom.
A következő 4 óra viszonylag eseménytelenül telt. Róttam a köröket a második helyen, a frissítő csapatom tette a dolgát.

83 kilométernél vettem észre, hogy a hivatalos mérés és az órám adati közt nagyon nagy a különbség. Ekkor még csak 80 kilométer volt a hivatalosan lefutott távom. Ezt még most sem értem, ilyen nagy eltérés nem szokott lenni (inkább azt értettem volna meg, ha az órám mutat kevesebbet). A második mérlegelés már rendben volt és később sem volt gond vele. 9 óra után aztán elfáradtam. Erőlködve, nehezen ment a futás. Tudtam, hogy ez csak egyszerűen energetika. Ilyenkor az ember eszik egy extra gélt és 10-15 perc múlva rendben lesz teljesen. Nekem viszont az utóbbi versenyeimen folyton gond volt a gyomrommal és a hasammal. Próbáltuk kiküszöbölni ezt erre a versenyre, s eddig nem is volt gondom vele. Géllel nem akartam most elrontani a gyomrom, így az eddigi frissítéssel mentem tovább, csak kissé nagyobb mennyiséget ettem. Eltartott egy óráig, de újra visszatért az erőm.
Sokáig volt sötét, hosszú volt az éjszaka. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet olyan, hogy végig 24 órán keresztül hangosan szurkolnak a futóknak. Ott ez alap. A színpadon folyamatosan mentek a műsorok, a külső pályákon a rövidebb futószámok, a közönség pedig végig bíztatta a futókat.
15 óránál furcsa dolog történt. Én megyek a saját tempómban (picit lassultam csak a rajthoz képest, ez teljesen normális), 3 futó viszont ekkor kapcsolt rá. A világbajnok japán srác két körrel volt mögöttem, amit egy óra alatt behozott és ugyanolyan tempóban száguldott tovább. Courtney (aki női USA csúcsott futott végül) is kezdett lekörözni, pedig addig már sokszor elmentem mellette. Dan is feltámadt.
16 óra futást követően még 80 kilométert kellett volna futnom a magyar csúcshoz. Ez motivált. 8 órám volt erre. 6 perces kilométerek kellenek hozzá átlagban, ami edzésen nagyon lassú kocogásnak tűnne. Viszont 180 kilométerrel a lábaimban tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű. A terv az volt, hogy egy kis előnyt szerzek a következő 4 órában, hogy legyen tartalék a végére, amire felkel a nap és meleg lesz az idő. Jó terv volt, csak a megvalósítás … Kezdtek fájni a combjaim, valamint a fáradtság is előjött ismét. Az órám szerint 5:30-5:40-es ezreket futottam, de a helyi mérés szerint ez már csak 6 perces átlag volt. Két óra alatt 20 kilométert haladtam csak, maradt még 60 kilométer 6 órára. Ekkor jött ismét egy energetikai mélypont (hasonló mint 9 óránál), de nem estem kétségbe tudtam mit kell tennem. Mielőtt még kijöttem volna a gödörből begörcsölt a bal vádlim. Ez új volt nekem, ilyen nem szokott lenni. Próbáltam nyújtani, de nem igazán ment. Elsétáltam az orvosi sátorig, gondoltam ott tudnak majd segíteni. Mondtam, hogy csak 1-2 percre térek be. Kicsit megtapogatták a vádlim meg infúziót akartak adni (ugyan mire?). Picit jobb lett a lábam néhány kört tudtam még kocogni, de aztán visszajött a görcs ismét. Erre is olyan egyszerű a megoldás elviekben – só tabletta és magnézium. A verseny elejétől kezdve már a maximum adagot vittem be (a magas páratartalom miatt), így ezen most nem tudtam változtatni. Maradt a séta az utolsó órákra. Az új cél a nemzetközi ’A’ szint (240 km) maradt, ami össze is jött. Végül az 5. helyen zártam 241.6 kilométerrel.

A verseny hivatalos eredménylistája:
http://statistik.d-u-v.org/getresultevent.php?event=42022

 
Képek a versenyről (több mint 6000 db!):
http://tw.running.biji.co/index.php?q=album&act=photo_list&album_id=29351&cid=5291&type=album&subtitle=%E6%9D%B1%E5%90%B3%E8%B6%85%E7%B4%9A%E9%A6%AC%E6%8B%89%E6%9D%BE-%E6%93%8D%E5%A0%B4
Az órám adatai:
https://connect.garmin.com/modern/activity/2364050518
A verseny lefújását követően 10 perc múlva(!) sajtótájékoztató, majd másfél óra múlva záróceremónia.

A vége miatt kissé csalódott vagyok azért. Az idén mind a három hosszú versenyem (24 órás VB, Spartathlon és ez) gyaloglással végződött. Pedig egyiket sem futottam el, de a végére előjött mindig valami újdonság, amiből nem tudtam kikeveredni. Lehet, hogy mindez az út része, amin keresztül kell menni, hogy majd az igazán jó eredmények is jöjjenek? Remélem.
Mindenestre örülök neki, hogy eljuthattam erre az eseményre. Sokat tanultam a versenyből valamint az itt elő emberekről is.
Köszönet a felkészítésért Lőrincz Olivérnek, a társaságért pedig Nagy Katának. Köszönöm a támogatást a Compressport Hungary-nek valamit a Hammer Nutrition Hungary-nek.
Hester, Claire, Jonathan thank you for your kind support. You did a great job, I coudn’t reach this result without you.

UI.: főleg fiúknak: ha valaki jövő évi Aston Martin modellt szeretne nyerni, akkor irány a „Duty Free Shop” Dubajban. 