| Jegyzet
|
Találkozás az esőben
Reggel rosszul ébredek. Fáj a torkom, a nyakam, gyenge vagyok. Gondolom, az előző két napi esőben futás nem tett jót. Főleg a tegnapi, amikor 27 km-t tettem meg szakadó esőben, ami még nem is zavart volna, de a viharos szembeszélben visszafelé elég jól átfagytam.
Persze ma reggel megint esik - mit esik? Szakad! Sajnálom magam: gyenge vagyok - lehet, hogy nem kellene a mai edzést erőltetni… Miután elviszem a gyerekeket a suliba, oviba, hazamegyek. Teszek-veszek, húzom az időt, hátha eláll, de nem sokat várhatok, délben már vár a munka. OK. Futópad lesz. Cucc a zsákba, zsák a kocsiba. Indulás előtt még kinézek az udvarra: szakad az eső, de nem fúj a szél. Akkor meg mi a baj? Hiszen ma csak egy „laza„ félmarcsi az adag. Mégsem megyek futópadra…Kabát fel és már futok is az esőben. Nem is rossz, sőt!
|
|
Nézem a pocsolyákat, buborékolnak a szakadó esőtől. Akkor nem mostanában áll el… Legalábbis a nagymamámtól ezt hallottam, neki pedig mindig igaza volt. És akkor Ő mellém szegődött. Pedig nem vártam, hogy jönni fog. A 24 órás versenyen vártam, de hiába. Ott nem volt velem.
Miért most jössz? Most a városban futok, nem kellene, hogy itt legyél! A kabátom és a ruhám már nem is vizes, teljesen átmelegszem. Ő ölel így, attól van melegem, hogy velem van. Mint régen, mikor mellé bújtam, és volt, hogy 10 magyar népmesét olvasott, miközben simogatta az arcom, míg el nem aludtam. Most is ugyanúgy itt van, és melegít.
Folyik végig az arcomon a könny - még jó, hogy esik, így talán nem látják, hogy sírok. Igaz, nincs is senki az utcán ilyen időben. Csak mi vagyunk ketten. Nagyon jó. Csak sírok és annyi mindent átélek, amit régen. Még az illatát is érzem, és a nagy dunyháét. Meg azt az érzést, mikor utoljára búcsúztam el tőle, mikor másnap már elment. Persze tudtam, hogy itt marad és vigyáz rám. Fura, hogy ma megint mellém szegődött. Felkavar, de örülök.
Futok lassan. 10 kilométert elhagyva visszafordulok. Apránként megnyugszom. Nem fúj a szél. Erős vagyok, megy a futás, úgy ahogy szeretem - könnyedén. Csurom víz vagyok, de ezt csak akkor veszem észre, amikor rám szólnak a benzinkúton: fel kell mosni utánam…
Az utolsó 2 kilin már úgy szakad, hogy szinte nem is látni tőle. Belegázolok a pocsolyákba - úgyis mindegy. Fölemelem az arcom, hogy érezzem, ahogy mossa az eső. Hú, de jó! Futok, csak futok…Aztán hazaérek. Alig tudom lehúzni magamról a csuromvizes cuccokat, úgy eláztam – de nem bánom cseppet sem.
Örülök, hogy kimentem - mennyi mindent kaptam! A találkozást, teljes megtisztulást, nyugalmat és erőt.
Hát igen, futni jó, nagyon…
sz.
|
|
Szólj hozzá
7 hozzászólás
anya [ 2010-06-15 17:55 ]
Még most olvastam csak ezt a beszámolót.Szivet facsaró érzés az Ő emléke!!!!! Tudod mikor a 24 óráson vártad tudom,hogy ott volt Veled!Ő vitt az utolsó métereken,amikor már nem is hitted, hogy képes vagy rá!Az életünk minden pillanatát vigyázza az én ÉDESANYÁM!
szilvi [ 2010-06-12 15:33 ]
Őszintén szólva kicsit féltem ezeketaz érzéseket nyilvánossá tenni. Köszönöm mindazoknak, aki érző szívvel fogadták.
1 futó [ 2010-06-12 15:14 ]
Számomra is sokat adott ez a pár sor. Férfi létemre könnyes szemmel olvastam el többször is, és közben engem is átöleltek az emlékek. Hiába, a futás közbeni tudatállapot-változás sok csodára képes. Köszönöm, hogy írtál, és nagyon személyes jellegű érzéseid nem féltél nyilvánosságra hozni.
Köszönöm!
vassgabi [ 2010-06-11 22:05 ]
Köszi.
Ölelés mindenkinek, aki megkönnyezi ezt az írást, vagy a saját emlékeit.
Judit [ 2010-06-11 18:44 ]
Ez szép volt!
Köszi az írást!
Fedit [ 2010-06-11 15:39 ]
bocsi, persze nem hata, hanem hete
Fedit [ 2010-06-11 15:38 ]
Ez annyira jó!!! Néha velem is ott vannak...És még onnan sem még most sem értik mit kell annyit szaladgálni, de azért vigyáznak rám!
Köszönöm, hogy leírtad!!!
Másfél hata nekem is volt egy esős örömfutásom, kicsit más jellegű...de klassz volt az is.
Ed
|
| |
| |
