Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, 2010

Farkas Edit:

Mindig nagy izgalommal megyek Budapestre versenyre, mert szerintem az Andrássy úton, a Duna parton, az Országház mellett, a Hősök terén futni varázslatos! Az útvonalon végig lelkes szurkolók és zenészek /a zongoristák fantasztikusak voltak/ terelik el az ember figyelmét az esetleges szenvedésről. Ami idén kb. 12 km-től 16 km-ig tartott.
Az elején jó tempóban haladtunk, annak ellenére, hogy a budai rakparton meglepetésként tűző napot kaptunk :(( Viszont hasznos volt, hogy tavalyról tudtam meddig kell itt menni, így fel tudtam készülni rá. Ennek ellenére nagyon vártam, hogy visszaforduljunk :))
Tíz kilométernél 52.30-at mutatott az órám, ami nekem eddig a legjobb! Viszont éreztem is, hogy ez egy kicsit erős lesz, végig nem fogom így bírni. De Ildikó úgy ment mint a gőzös! A Szabadság hídra vezető emelkedő végét is nagyon vártam már, tavaly ott kaptam szárnyra. Na idén ez másképp alakult. 12km-nél kezdtem kicsit lemaradni Ildikótól és a váltópontnál, ahol Jocó és Dóri vártak már kb. 30 méterrel hátrébb voltam. Kellett, hogy kicsit visszavegyek a tempóból /amiben a szembe szél is nagy mértékben segített/ és összeszedjem magam.
Ez egész jól sikerült és a következő fordítónál már jobban éreztem magam. Az is erőt adott, hogy itt láthattam, Ildikó sincs túl messze. A Nyugati felüljáró után már erősíteni is tudtam egy kicsit, a 18-as táblától pedig érzésem szerint szárnyaltam:)) Nekem nagyon tetszett, hogy idén a Hősök terén futhattunk át a célhoz, itt már türelmetlen voltam, rengeteg embert elhagytam (ha tudom, hogy csak 9 másodperccel csúszok ki az 1:54-ből, még jobban tekerek:)) Bár úgy éreztem így is nagyon kifutottam magam. A célban elkapott az ismerős katarzis élmény és alig vártam, hogy meglássam Ildikót és a családomat. Nagyon jó volt a nyakukba borulni!!!
Azt hiszem valóban beleadtam mindent, nem tudtam volna jobbat menni. Gratulálok mindenkinek a fantasztikus eredményekhez és köszönöm mindenkinek a szurkolást!
Jó volt nagyon, hogy találkoztunk klubtársakkal a verseny előtt és utána is! Jó szaladgálást mindenkinek!

Lubics György:

Számomra nagyszerűen sikerült a verseny, tavalyi időmet (eddigi legjobbamat) bő egy perccel meg tudtam javítani.
A rajt előtti hangulat szokás szerint fantasztikus volt, az itt kapott adrenalin egy darabig elkísért. A tervem az volt, hogy 4:05-4:13 közötti kilométereket próbálok tartani, amíg tudok, így meglehet a PB.
Az első kilométereken úgy éreztem, hogy nem vagyok elég laza, de azért a tervezett időn belül tudtam maradni. Újdonságnak számított, hogy az Andrássy úton még zongoristák is játszottak a tiszteletünkre, ami igazán hangulatos volt, bár én ebből nem sokat hallottam, mert zenével futottam. A rakpartra érve vált biztossá, hogy idén is meg kell küzdenünk a széllel, mely az első 5 kilométeren is inkább szembe fújt, a Duna partra érve viszont először hátba. A tempóm maradt a tervezetten belül, de inkább a felső határon, és továbbra sem éreztem túl fittnek magam, úgy gondoltam, hogy a fordító után a szembeszél elfújja majd rekordjavítási kísérletemet is.
10 kilinél rosszabb volt a részidőm a tavalyinál 1 perccel - ez sem töltött el bizakodással. De ekkor már az egész mezőny küzdött az északi széllel: tulajdonképpen 9 és 16 kilométer között mindvégig. A Parlament környékén többször is úgy éreztem, hogy teljes erőből futok, de alig haladok, és az időim is bőven a tervezetten kívül voltak ekkor már. Ezeken a kilométereken többször is eszembe ötlött, hogy nem küzdök tovább – nincs értelme, de aztán mindig arra gondoltam, hogy amíg minimális esélyem van a javításra, addig nem adom fel.
Aztán megtörtént a „csoda”, a feltámadás: jött az újabb fordító, 5 km-el a vége előtt, számomra pedig az örömfutás. Már nem sok volt vissza, a szél már nem fújt szembe, én pedig gyors fejszámolást követve láttam, hogy 4:09 körüli kilikkel meglehet a PB.
Ahogy közeledett a cél, egyre erősebbnek éreztem magam, és sikerült is gyorsulnom. A célegyenes pedig megint maga a „mennyország” volt.
Az időm 1:28:17 lett, ami számomra még mindig egy kisebbfajta csoda, úgyhogy nagyon örülök neki :-)
Köszönöm mindenki biztatását, gratulációját. Jó volt találkozni a rajt előtt, és a verseny után is a célban, Editék örömkönnyeit sosem felejtem…

Hans György:


Mi megfutottuk a tervet, 1:50:21 lett a vége, de még fontosabb volt, hogy a verseny második felében folyamatosan gyorsultunk (10 km még csak 55 perc volt) és a célba érkezés után nem volt semmiféle gond, így 3 hét múlva jön a folytatás hasonló felállásban (barátom élete első 30 km-es futása, én meg megyek egy maratont).

Takács Ildikó:

Budapest különösen kedves a szívemnek,sok gyermekkori nyári élményem köt hozzá.Bármikor felutazom,s meglátom a Dunát,hidakat...könny szökik a szemembe,rendre elérzékenyülök.A férjem,Peti,aki már sok maratonon és félmaratonon van túl,egyszer azt mondta nekem,hogy az első ilyen távú versenyemet,ha rászánom magam,csak Pesten szabad futni. 2006-ban kísértem el az eddigi utolsó maratonjára(sérülés,műtét miatt azóta nem fut),s bizony sírtam a rajtnál a meghatottságtól.Az az emelkedett,örömteli hangulat számomra addig elképzelhetetlen volt.Aztán figyeltem,kik futnak el előttem, s szégyelltem magam,hogy én meg itt állok,semmit nem értve a futók világából.
Mire jó ez?Tettem fel magamnak a kérdést,amikor Peti hajnalban,hidegben,hóban,esőben mindennap útnak indult.Aztán 2007-ben egy szombat délután,gondoltam,most vagy soha.Elmentem egy edzőterembe,hogy futópadon próbálkozzam,mert milyen égő lenne az utcáról visszasétálni 500 méter után. Ugyanis én sehova nem futottam addig,még busz után sem.Soha nem is gondoltam,hogy én alkalmas lehetek erre a sportra.De a lelkesedésem hamar alább hagyott,kifogások jöttek-mentek.Így a futás elmaradt.
2008 tavaszán kezdtem újra,persze az alapoktól.Nem vagyok tudományosan futó,próbáltam Peti tapasztalatait adaptálni. Kimerészkedtem terepre,jó helynek bizonyult a csótó.Sok edzés után végre sikerült lefutnom egy kört 37 perc alatt.Borzasztó büszke voltam.Aztán mindig javítottam ezen,s már doppingolt,hogy fejlődök. Kezdtem megérezni a futás ízét.Sógornőm, Edit,akinek szintén nagyon sokat köszönhetek,rávett,hogy fussak vele a Coca-Cola testébresztőn októberben.Az volt életem első versenye.Rettenetesen féltem,hogy felvesz a busz.Egy óra alatt futottam a 10 km-t.
Következő évben már félmaratonra készültem,sikerült két órán belül futnom.Voltak holtpontjaim,nem is egy.19 km környékén megálltam,s mondtam nekem ennyi elég volt.Ha Eda nincs ott velem,szerintem onnan sétálok.Aztán jött a többi verseny,s a kilométerek a lábamba.Volt egy könnyelmű kijelentésem,hogy 50 éves koromig lefutok egy maratont.Ez a gondolat idén realizálódott, 26-án ott leszek a Spar-on. Ezért egész nyáron,illetve június közepe óta erre edzek.Így a Nike-ra sok kilométert szedtem össze.Úgy éreztem fejben is,fizikailag is erős vagyok. Jó eredményt vártam magamtól,s azt,hogy könnyedén fussak.
Edittel és férjével,Jocóval,no,meg lelkes kicsi lányukkal indultunk vasárnap hajnalban.Már szombaton bennünk volt a harcibenga,hívogattuk egymást telefonon.Előtte két napot kihagytam,hogy ki legyek éhezve a futásra.Vártam a kihívást most éreztem először,hogy számomra tétje van ennek a versenynek.
Hamar felértünk,így kényelmesen volt időnk mindenre.Az autónál öltözködtünk a parkolóban,s idén elkerültük a rettenetes tülekedést az öltözőkben,mosdókban.Vártuk hogy találkozzunk a többiekkel.Örültem,hogy Gyuri összerántotta a bandát egy rajt előtti fotó és néhány biztató szó erejéig.Amikor már idegesen liftezik a gyomor,akkor minden plusz jól jön.Így jó hatással volt rám Szilvi végtelen nyugalma,gondolatelterelő beszélgetése,dicsérő szava is.Köszi!! Jocó,aki a világ legjobb sógora,odaadó figyelemről biztosított bennünket.Végtelen türelemmel viselt el bennünket,cipelte a cuccainkat,s lelkesen fotózott .Így a rajt előtti pillanatok kellemes nyugalomban teltek.
Aztán beálltunk a rajtzónába.Kicsit előrébb,mint tavaly.Az 1:45-ös iramfutó mögé. Aztán hamarosan elkezdődött az őrület!Visszaszámlálás,rajt,aztán már nincs más dolgod,csak futni ahogy bírsz.Hát, mi beleadtunk mindent..Az első kili bemelegítésre elég volt,aztán jól nyomtuk.Edával együtt futottunk.Az idő kellemesnek ígérkezett,úgy láttam minden adott egy örömfutáshoz.Az Andrássy úton felemelő érzés volt a sok dobogó talpat hallani.Aztán a zongorások az út közepén igazi kuriózumnak hatottak.Meg is tapsolták őket a futók,mi voltunk a reggeli első műértő közönségük.A hídon átérve az alsó rakpartra fordulásnál nagyon mellbe vágott a meleg.Elég sokáig futottunk a napsütéssel szembe.A hidak alatt jólesett az árnyék,s a néha fel-feltámadó szél.Örültem,hogy a tavalyi útvonalon nem változtattak,így szinte kiszámítható volt minden kilométer,frissítés.Ki is használtam a lehetőségeket,mindenhol ittam egy keveset.Az időmet figyelve láttam,hogy minden táblához egy perccel jobb idő alatt értem,mint az edzéseimen.Aggódtam,hogy el ne fussam magam.De Peti szavai jutottak eszembe,tartottam a saját tempóm,amit a készüléskor már időmérés nélkül is éreztem.Így nem lehet baj.52:30-as 10kilivel a hátunk mögött még nagyobb lökést kaptam.A pesti alsó rakparton megszabadultunk a napsütéstől,de kaptunk jó erős szembe szelet.Ez kicsit lassított bennünket.Éreztem,hogy nem futom a saját tempóm,ezért belehúztam. Szememmel Szilvit kerestem,mert tavaly is itt állt a gyerekekkel. Boldogan fedeztük fel őket, kiabálás, integetés, öröm, hogy nem vagyunk egyedül. Jocó és Dórika is a megbeszélt helyen állt, jó volt látni őket. A váltópont előtt egy kicsivel elhagytam Editet,s onnan kezdve egyedül mentem.Kétségbeestem,lelkifurdám volt,hogy nem vagyunk együtt.A 16 kilis fordítónál láttuk meg egymást ismét,s ő mosolyogva intett-"menjél csak".Tavaly itt volt az első holtpontom egy félrenyelt szőlőcukortól,ezért idén semmit nem ettem. Megfogadva Eda tanácsát kék löttyöt vettem magamhoz. Nem is volt olyan borzasztó,mint hittem.Leöblítettem vízzel,aztán tök erőből mentem.A felüljárón már megláttam Saroltát,pont ott állt ahol egy éve.Mindenkinek erőt adott a biztatása.A dobos fiúk is ugyanazok voltak! Kész dejavu!!! Tudtam,hogy már nincs sok hátra,figyeltem a táblákat,de a 18 valahogy mégis kimaradt.Azt vettem észre,hogy hopp,már 19-nél járok.Aztán ismerős arc beszélgetett az út szélén,Balogh Laci. Kiabáltam neki,hogy jöjjön. Nem tudom mikor kapott észbe,de a célegyenesbe egyszer csak elrobogott mellettem.
Én nem tudtam vele foglalkozni,mert amikor megláttam a táblán a bruttó időt 1:55, a sírás kerülgetett,s nem mertem ránézni az órámra,hogy én akkor hol tarthatok. Könnyekkel küszködve még beleadtam,amit csak bírtam.Úgy éreztem,hogy minden lépésnél fenékbe rugdalom magam,akkora hévvel futottam.Beértem,megcsináltam az órámon hihetetlen idő 1:53:41!!!!A sírás nem tudott felszakadni belőlem,nem volt ott senki a több ezer ember között. Gyuri csinált egy közös képet Lacival, de én Editet kutattam a szememmel. Megfordultam, éppen akkor ért be. Meglátott,s akkor volt a nagy katarzis,egymás karjába borulva zokogva sírtunk,mint egy kisgyerek.Most is könny szökik a szemembe ahogy ezt írom. Imádom őt, a legjobb sógornő a világon.
Köszönök neked mindent!!!!!!!!
Most már tudom miért kelnek fel a futók hajnalban,miért mennek el futni este fáradtan munka után.Mert ez is egy megszállottság,függőség,de a szó jó értelmében.Hiányzik,ha nem mehetek,ezért mindig alkalmat kell kerítenem,hogy átlépjem a saját határaim,hogy legyőzzem önmagam.Így most már nekem is van nagy PésB betűm,amiről egy éve még nem is tudtam micsoda.Gratulálok mindenkinek,aki elindult,aki teljesített,aki PB-t futott.
Köszönöm a biztató szavakat,s azt is hogy hittetek bennem!

Gadányi Bálint:

Nem is terveztem, hogy indulok a Nike-n, nem tartozik a kedvelt versenyeim közé, na meg nem is voltam rá felkészülve. Barátnőm ötlete volt, hogy mivel ő fut és mennek, elvisznek engem is, és ha már ott vagyok, fussak. Ez volt egy hete. Kilométerekkel idén nagyon hadilábon állok, úgyhogy ezért gondoltam, hogy meg kéne csinálni, legalább szaporítom, meg kell a hosszú edzés. Idén ez lett a 2. félmaratonom. Igazából még edzés közben sem futottam a táv közelében, csak max 5x15km-t több biztos nem. Hát igen ez az év nagyon gyenge termést hozott. Nem is foglalkoztam a hosszabb távokkal.
Az idei célom csupán hogy 40 percen belül legyen a 10 km-em. Erre gyúrtam az elmúlt hetekben, mert 18. án lesz a csúcsdöntés a kanizsai futófesztiválon. Koloval futottunk gyors edzéseket, 5 km tempós, meg 10 km-ben 5 km gyors, de hosszabb távok nem voltak. Ezért kicsit félve vágtam neki a Nike-nak, hogy vajon meddig bírok menni, és milyen tempóban. A rövid edzésekből úgy számoltam, hogy sikerülhet az 1:30-as idő igaz elég nagy erőfeszítések árán. Az i-re a pontot bnőm tette. Mondtam neki 1:30-at szeretnék erre ő, hogy az ki van zárva 1:40-nél jobb nem lesz. Úgyhogy fogadtunk egy zokniba:D Szeretem, ha kételkednek bennem, plusz erőt ad és azért is bebizonyítom, hogy meg tudom csinálni.
Indulás fél 7kor, érkezés Pestre 9 körül - mire le tudtunk parkolni, 9:30. Nem volt sok időnk, de gondoltam, nem is kell csak legyünk már túl rajta. 5 perccel a rajt előtt készültünk el mármint hogy futásra készen, de nem bemelegítve. Arra volt időm, hogy elmenjek a bokorhoz könnyíteni magamon, és már mehettem is a rajtba. Betegségem óta nem szoktam bemelegíteni, gondolom, ehhez a tempóhoz nem feltétlen kell, meg mivel gyenge vagyok, többet árt, mint használ, csak elfáradok benne. Úgyhogy megint a keszthelyi technika - majd közben belejövök. Valahova 1:40 es körüli zónába másztam be haláli nyugalommal, semmi izgulás.
Elrajtoltunk, rövid időn belül ismerős futó. Bálint volt az Egerszegi aszfaltszaggatókból. Kérdeztem, hogy mit tervez, mondta 1:20-1:30. Na, gondoltam akkor jobb, ha lemaradok, nem bírom vele. De jól esett a tempó, semmi gond nem volt, úgyhogy mentem vele. Nagy segítség volt, repültek a kilik, fel se tűnt, hogy már 5 km-nél járunk. Ami furcsa volt az, hogy 4:10-en belüli kilikkel, ami komolyan aggasztott, de nem éreztem fáradtságot. 5 kili körül Bálint mondta, most kicsit előre megy. Hát jól előre ment, nem is láttam többet - jó időt futhatott. Minden oké volt, amíg délre tartottunk a rakparton. Aztán egyszer csak éles kanyar irány - észak. Na, ez nem hiányzott a szembeszél. Nem tudom, mást is ennyire fújt-e, de nekem csak vitte az erőm, mint az őszi leveleket tova. A tempó pillanatokon belül 4:20-4:30 lett. Nézve a részidőket, komolyan aggódni kezdtem. A falba körülbelül a parlament környékén ütköztem. Azt hittem, mindennek vége. A futók közt bujkáltam közel a falhoz, csak ne legyen szembeszél, de nem éreztem javulást és kezdtem fáradni. Frissítés csak 12 km felé volt, úgyhogy kezdtem azt hinni, elszúrtam - kellett volna máskor is, de utólag kiderült elég volt az.
Végre elértünk a sziget környékére és fordító. Ránéztem órára és láttam, hogy sikerülhet még az 1:30. Attól fogva újra erőre kaptam és törtettem a cél felé. Törtettem ez kicsit erős kifejezés igazából már nem előztem embereket viszont rájuk tapadtam és nem hagytam magam lerázni, most már biztos voltam magamban. 1:29:38 lett az időm. Meglett, amit terveztem neccesen, de megcsináltam. Tudtam, hogy képes vagyok rá és elnyertem a zoknit:D Ezzel új SB lett.:D
Ha ilyen ütemben fejlődők, könnyedén lehetek az új csúcstartó:D Keszthely 1:57lett, 3 hónappal később 1:30:D nem kell, már sok a régi rekordomhoz, csak 8 perc - azt jövőre lefaragom, megcsinálom:)

Balogh László:


Ez az egyik kedvenc versenyem, ha valamire, akkor ide mindig megpróbálok eljutni, így voltam ezzel idén is.
Sajnos az év első felében alig-alig futottam, de azért a Nike-ra igyekeztem már készülgetni.

A verseny magamhoz mérten jól sikerült, az időm jobb lett, mint a tavalyi, és ez nagy büszkeséggel tölt el. Sokat köszönhetek egy régi ismerősömnek, akivel a táv első felét futottam, ő ugyanis nem engedte, hogy elfussam az elejét, ami gyakori hibám az ilyen versenyeken.

Az utolsó pár száz méteren, pedig szokásomhoz híven még sprintelni is tudtam :-)

Fekete Laura:

Izomláz nincs. Nem futottam nagy időt, de kéne lennie. Inkább kiment a lábamból a fájdalom. A nagy edzéstől fájt, talán attól a 12 kilométertől, amit V.Zolival futottunk a Nike-ra való felkészülésként két nappal előtte. Ez is a Nike-s edzéstervemben szerepelt, mint a szerbiai 13,5 km. Persze párszor futottunk 7-8 km-t is a Bálinttal, ő kísért biciklivel. Szóval nem igazán készültem rá, ezért fel is szedtem egy pár kilót. Mennyire érdekes, hogy tavaly ilyenkor kb 2 perccel futottam rosszabb időt, mégis 10 kilóval könnyebb voltam. Most már hiszek abban, hogy akkor lehet futni, ha vannak mögötte alapok. Akár pár száz kilométeres két év, vagy párezres évek. Most már nem csodálkozom az első félmaratonomon, hisz alig futottam előtte. Annak is meggondolatlanul vágtam neki, mint ennek, csak hol így sikerült hol úgy.

Nem az időm lett jó most, sokkal inkább az érzés volt az, ami nagyon tetszett. Eddig mindig volt valami gond. Az elsőnél, hogy a felét végigsétáltam 2:26-al, a másodiknál, hogy majd meghaltam 18 után. a harmadiknál, hogy 18 kilométernél vitatkoztunk a Bálinttal, és sértődve futottunk be, a negyediknél, hogy tempót kellett futni Zolival.( Bár azt a félmaratont imádom. Felejthetetlen volt, meg egy szép PB.) Na de most! Lazán, nyugodtan, nem fájt semmi. Nem éreztem a 18-19 km súlyát, hogy onnantól tuti meghalok. Majd levontam a következtetést, hogy nem hiába futottam tavaly ősszel többet. De kérlek Zoli, attól még segíts nekem máskor is tempót futni, még szükségem lesz rá. Nem szeretnék mindig nézelődős félmaratont futni.:)

A Nike-ra azért neveztem, mert ez az egyik kedvenc versenyem. Úgyhogy akár fel leszek készülve, akár nem, elindulok. Remélem így lesz ez a jövőben is.

Az utunk érdekes volt, hányingerem volt az autópályán, ami a rajtig teljesen elmúlt. 9:45-re értünk oda a városligetbe, pár perc alatt felvettem a csomagot, majd 7 perc a rajtig. A bemelegítés elmaradt, de mindegy, úgysem szoktam bemelegíteni. Aztán rajt a többieknek akik elöl álltak, majd nekünk, hátsóknak, mi addig szépen kivártuk azt az öt percet, majd futás. Magáról a futásról nem sok mindent tudok mondani. Gyorsan mentek a kilométerek, nézelődtem sokat. Órám nem volt, nem akartam látni ezt a szörnyű időt, még a végén hátha megállok miatta:D Sajnos ismerősökkel alig találkoztunk, csak Csabával a pesti futóismerősünkkel, és F.Editékkel. Nem is lett volna idő hisz eléggé megkéstünk. Bálint 1:29-et futott, nem hittem volna, hogy ilyen ügyes, alábecsültem őt. Pedig szuperül futott:).