KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Beszámoló

Magyarkanizsán futottunk

1882-ben néhány lelkes sportbarát futóversenyt (korabeli szóhasználattal élve: czél-versenyt) szervezett a horgosi gyógyszertár és a kanizsai főtér közötti 13.5 km-es távon. A beérkezőket akkor ágyúlövés fogadta, ma ez kisebb háborús incidenst idézett volna, miután a távot 229-en teljesítették.

Azt a távot, amely az új célhelyszín, a tiszai strand miatt mintegy 300 méterrel rövidebb, mint egykor. Annak idején nem vált hagyománnyá a rendezvény, de 1982-ben a meglévő 100 éves gyökéren új hajtás kezdett sarjadni, s idén már 28. alkalommal gyűltek össze a futás szerelmesei az újkori megmérettetés hívó szavára.

A versenyen, mint arról már korábban hírt adtunk, nagykanizsai csapat is futott.
Az úszóverseny, amely hasonló történetű, sajnos számunkra – szándékaink ellenére – kimaradt, mivel azt délelőtt rendezték, amikor is mi még javában a Délvidék felé utaztunk.

Első ízben tavaly vett részt a Kanizsai Futó- és Szabadidősport Klub néhány sportolója a versenyen, idén 11-en vágtunk neki az útnak, részben az önkormányzattól a Testvérvárosi Alap Pályázaton nyert összeg segítségével.

Utunk során megismerkedtünk Palics és Szabadka nevezetességeivel, valamint sportmúltja és jelene mellett (kultúr)történeti vonatkozásokról (Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, szecesszió, magyarság stb.) is esett szó.

A palicsi fürdő területén szobor és dombormű állít emléket annak a Vermes Lajosnak, aki már akkor olimpiai jellegű versenyeket rendezett, amikor Coubertin báró még talán nem is álmodott hasonlókról. Sporttörténeti jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Találkoztunk Jánosi Elvirával, többszörös világbajnok ultrafutóval, a Szerb Ultrafutó Szövetség elnökével, sportszervezővel. Beszélgetésünk későbbi gyümölcsöket is fog teremni várakozásaink szerint, akár már őszi futóversenyünkön is.
De érdekes a Szabadkán száz évvel ezelőtt serénykedő Szárits János szellemi hagyatéka is, úgy, mint élsportoló, s mint repülő- és közlekedés-mérnök.

De vissza Magyarkanizsára! A 11 ezres (90 százalékban magyarok lakta) kisvárosban dr. Bimbó Mihály alpolgármester úr fogadott minket. Rövid eszmecserénk, s szállásunk elfoglalása után nem sokkal kezdődött a verseny, amelyen ismételten jól szerepeltünk.

Dr. Lubics Szilvia kategóriájában az első helyen futott át a célvonalon, míg Porpáczy Adél 6., Vajda Anita és Porpáczy Éva 5., Sznopek József 9. helyezést ért el.
A tavalyinál szerényebb költségvetésből is emlékezetes viadalt rendeztek a házigazdák, s már most bizonyosnak látszik jövő évi részvételünk.

Jeszenői Csaba

Eredménylista itt!




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:






Honlapkészítés