Első maraton, első beszámoló

Oly sokan kértétek, hogy most már nem húzhatom tovább, muszáj szavakba öntenem az elmúlt hétvégén történteket.

Előzmények

Először kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Az Úr megteremté a férfit… Na, ennyire azért mégse :-)
Az Úr 2013-dik esztendejében, annak is a novemberében, amit az ősmagyarok az enyészet havának hívtak. Munkám során sokat ülök (kocsiban, asztalnál, stb.), ami meglehetősen mozgásszegény életmód volt. A futást akkor még a TV-ben sem mertem megnézni. Az előző években szabad szemmel jól látható súlyfeleslegre sikerült szert tennem, így éreztem is az enyészet havát magamon. Mikor hazaértem, s ledobtam magamról minden göncöt, még akkor is úgy éreztem rajtam van egy pufajka meg egy esőkabát egymásra húzva. Meleg is volt, kényelmetlen is volt, ekkor döntöttem el, hogy ettől meg kell szabadulnom mihamarabb! Aztán Tomi szomszédom jött velem szembe, aki ekkor már 1-2 hónapja futott rendszeresen, háta mögött hagyva jó néhány kilót. Remek! Követni való példa. Ez inspirált, bármit is jelentsen a szó. :-) Gondoltam, ez lesz az én sportom pár hónapig. Bárhol, bármikor, bárkivel tudom csinálni, nem is túl költséges. Belevágtam, csináltam nagy elszántsággal, de az elején nagyon utáltam. Tél volt, hideg volt, egyedül voltam, néha esett is… De aztán 1-2 hónap után jött az eredmény, majd 4 hónapnyi futás által elértem a kívánt paraméteremet, ledobtam 20 kg felesleges terhet. De mindeközben beleszerettem a futásba. 1-2 naponta kívánta a szervezetem a futást, mint a drogot, nem volt mit tenni, hát adagolni kellet neki és azóta így maradtam. Akkor még különösebb cél nélkül, de rendszeresen róttam a km-eket a sportpályán vagy a városban, alkalmanként 7-10 km, néha 15-20 km távokon.

Futás, mint élmény

A futás meglehetősen népszerű sport lett az utóbbi időben, egyre többen futnak a környezetemben. Így gyakran tudtam közös futásokat szervezni szomszédokkal, kollégákkal, cimborákkal. Azt vettem észre, bármerre járok a világban, szinte mindenhol találok futótársat. Ha már társaságban futunk, akkor meg közben jókat tudunk beszélgetni, ökörködni, vagyis saját magunk szórakoztatására élménnyé vált a futás. Megtapasztaltam, hogy nem csak a társaság tudja emelni a futás élvezeti értékét, hanem a helyszín vagy az időpont is. Így kimerészkedtem a városból, elindultam környékbeli kisebb futóversenyeken. Mindenhonnan élményekkel teli tértem haza. Versenyeken nem azért indultam, hogy bárkit is megelőzzek, sokkal inkább, hogy magamnak megmutassam, mire vagyok képes. Rengeteg futótársat ismertem meg, akikkel számtalan felejthetetlen élményt gyűjtöttünk össze. Társaságban gyorsabban repül az idő, kevésbé fáradunk el, tehát jótékony hatással működik. Másrészt a társaság lehet motiváló is. Beléptem a Kanizsai Futóklubba, ahol a magyar futótársadalom kiemelkedő alakjai futnak. Sokat tudok tőlük ellesni, tanulni.

Ki vagyok én? Futós vagy fotós?

Akik már ismernek, tudják, hogy a fotózás, mint szabadidős tevékenység már jóval a futás előtt is megvolt nálam. Így hát futás közben sem kell hanyagolnom ezt a hobbimat, a kettőt együtt tudom csinálni. Ez szerencsés egybeesés! Beszereztem egy fotógépet, ami bírja az extrém igénybevételt (rázkódás, izzadtság, stb.), ami csak futás közben felmerül, de nem túl nagy, mert ugye nekem kell cipelni. Ezzel elnyertem a környék futó fotósa avagy fotós futója címet, minden közösségi futásról, eseményről, amin ott vagyok már csorgó nyállal várják a friss képanyagot a futótársaim. Számomra elismerő az a rengeteg mosoly és hangos kacaj, amit akkor látok, mikor visszanézzük egy-egy esemény sajtóanyagát képekben és felidézzük az ott átélt pillanatokat. Ezzel nem csak magamnak szerzek élményeket, hanem a társaimnak is. Ha valaki fényképezőgépnek látszó tárggyal a kezemben lát futni, akkor az nem a véletlen műve.

Ha futok, akkor már legyen értelme

A futás gyorsan az élet része lett, nem kellett gondolkodnom, hogyan és mikor oldjam meg, szinte észrevétlenül átalakult az életem és automatikusan ehhez igazodott minden más elfoglaltságom. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás. Igen, ez a futással is így volt. Egyre messzebbre merészkedtem el a lakásajtótól. A futással töltött idő alatt remekül lehet gondolkodni, gondolatokat rendezgetni, terveket szőni, ideális esetben akár még világot megváltani is. Így gondolataim mindig kicsit előbbre jártak (járnak), keresgéltem a kihívásokat. Az első évben cél volt, hogy fussak hivatalosan is félmaratont, ez meg is lett. Aztán az idő javításán dolgoztam. Később bevillant, hogy egy adott év alatt fussam meg az aktuális évszámot km-ben (pl 2016). Ehhez már szorgalmas talpalás kellett, de bőven meg lett. Többen is zaklattak a gondolattal, hogy képes vagyok maratont futni, de valahogy nem láttam benne motivációt. De tavaly karácsonykor az agyamnak volt ki nem használt kapacitása, ami belül mondogatta, hogy mégiscsak meg kellene futni azt a maratont. Oszt egyszer csak átszakadt a gát és eldöntöttem, onnan már nem volt visszaút. Ha valamit egyszer eldöntök, az úgy is lesz!

Miért éppen Trieszt?

Egyszerű az oka => élmény! A futáson kívül, ami még a szenvedélyem, az a szép táj. Lehet tengerpart vagy hegyvidék, bármi. Nem akartam nagyvárosban futni az első maratont, mindenképpen olyan helyszínt kerestem, ami futás nélkül is motívál. Magyarországon elhanyagolható mennyiségű tengerpart és hegyvidék (1000 méter feletti) található, ezért szétnéztem a környező országokban, így találtam rá Triesztre. Fizikailag képesnek éreztem magam a maratonra már karácsonykor, mikor megvilágosodtam, ezért nem tűnt korainak egy májusi verseny. Bő négy hónapom volt, hogy felkészüljek arra, hogy ne a túlélésért fussam meg a távot, hanem az élményért. Szinte minden héten futok egy félmaratont, ez nem jelent gondot, bármikor rákészülés nélkül megy, akár kaja, pia nélkül. Viszont a maraton más dimenzió, ott már oda kell figyelni a táplálkozásra és a folyadékbevitelre.

Érkezés

Ahogy korábban már említettem, az élményért választottam a helyszínt, ezért az egész hétvégét a futás köré szerveztem. Szombaton délelőtt érkeztem párommal, Timcsivel a városba. Itt külön megköszönöm Neki, hogy elkísért, várt a célban és egyáltalán elviseli a futással kapcsolatos összes hóbortomat! Amikor megérkeztünk a városba, abban a pillanatban úrrá lett rajtunk a tengerparti mediterrán érzés. Szállást a belvárosban sikerült már jóval korábban foglalni. A versenyközpont a tengerparton egy nagy neves szállodában volt. Nem volt könnyű a parkolás a belvárosban, de sikerült megoldani a szállás és versenyközpont között, így egész hétvégére elfelejthettem az autózást, hisz futni jöttem, nem vezetni. A tipikusan keskeny utcák tele voltak már a helyiek és a rengeteg idelátogató autóival, robogóival. Az egész városban érezhető volt a többnapos fesztivál hangulata, egyszerre pezsgő, de mégis ellazító érzés volt. Elsőként a versenyközpontot kerestük fel, átvettem a rajtcsomagot, benne technikai póló, rajtszám, táska, termékminták bőséggel. Aztán kicsit lazultunk a városban, elfoglaltuk a szállást, majd megint lazultunk a városban. Az idő kellemes volt, nem volt szikrázó napsütés, időnként a felhők, időnként a nap uralta az eget. Estefelé kerestünk egy hangulatos pizzériát, ott kikértük a magunkét majd elfogyasztottuk. Én a jól bevált futás előtti szénhidrát beviteli módozatomat alkalmaztam => pizza + sör. Mert ez is egy élmény! Ahogy esteledett, egyszer csak a felhők zokon vették a délutáni napsütést és gyorsan beborították az eget és elkezdtek könnyezni. Szerencsére pont beértünk a szállásra, így nem igazán hatódtam meg attól, hogy kint esett, tudtam, bent tisztább, szárazabb érzés :-) Éjszaka egész jól aludtam, egyszer riadtam meg, hogy már reggel van, de hamar kiderült, van még időm, így kipihentem magam 0530-ig, amíg csörgött a vekker, eljött a nap!

Készülődés

Egész éjszaka esett az eső, de reggelre elállt. Kipihenten ébredtem, a szokott módon összeraktam magam fejben és testben majd 0620-kor indultam a központi vasútállomáshoz, onnan indultak a buszok, amik a rajt helyszínére szállították a futókat => Miramare Kastélyhoz. 0700 körül érkeztem az első busszal a tett színhelyére, nyugodt voltam, tudtam van még 1,5 óra az indulásig. A kastélytól bő egy km-re volt a rajtvonal, elsétáltam a kastélyig, körbejártam, majd vissza, ezzel is telt az idő és még turistáskodtam is.
Éppen a hegy mögül kelt fel a nap, s közben még egy utolsó erőlködésként az eső permetszerűen alá ereszkedett az égből. Ez a gyönyörű időjárási jelenség egy teljes íves szivárványt eredményezet a tenger vize felett. Páratlan látvány volt, már csak emiatt is megérte felkelni és idejönni! Gyorsan úrrá lett a nap a permeten és elüldözte az esőfelhőket. A hangulat már kezdett emelkedni, megszólaltak a hangfalak, gyülekeztek a futók, kb 400-an lehettünk maratonisták. Ugyanerről a helyszínről indultak később a 30 km és 21 km távok indulói is. Aztán hirtelen 0830 lett és elindultunk. Pontosan.

Hegymenet

Születésem óta ismerem magam, így jól tudom, hogy a futóverseny elején nagyon figyelnem kell magamra, nehogy túl gyors tempóval induljak, mert szétfutom magam idő előtt. Magamnak 4,5 órán belüli teljesítést tűztem ki. Induláskor szinte még együtt futottak a 4 órás és a 4 óra 30 perces iramfutók, ezért beálltam közéjük. Sokan gondolkoztak így, mert a 4 órás iramfutók mögött jó kis tömeg gyűlt össze. Még 2 km-t sem haladtunk, de már zavart, hogy az előttem lévők összes illóanyagát rám hozza a menetszél. Gondoltam, inkább legyen ez fordítva, így megelőztem a 4 órás iramfutókat, s néhány méterrel előttük haladtam, ahol volt bőséges hely, akár még cigánykerekezni is tudtam volna. Itt merült fel bennem először, hogy ha tudom ezt a tempót tartani, akkor akár 4 óra körüli időt is futhatok. Álom kategória! Hát ez nagyon imponált és sok energiát adott, nincs több dolgom, mint tartani ezt az utazósebességet. Kezdtem élvezni a tájat, tényleg királyságos érzés volt futni. Balra a nyugodt tenger, jobbra a legalább annyira nyugodt hegy, felül pedig festett kék ég. Végig betonozott vagy aszfaltos úton vezetett az útvonal, kezdetben még nedves volt az éjszakai esőtől. Induláskor 10 fok körüli hőmérséklet volt, teljesen nyugodt idő, ideális a futáshoz. Agykapacitásom csekély része volt lekötve, végiggondoltam, hogy pont aznap rendezték Zalaegerszeg és Keszthely között a koraszülöttekért futást, ahol a futótársaim többsége részt vett egyéniben vagy csapatban. Fájt is a szívem, mikor kiderült, hogy a trieszti futásom egybeesik ezzel. Az első 10 km-t a hegy árnyékában tettük meg a tengerpart mentén, majd eltávolodtunk a hegy belseje felé. Kis falvakon futottunk keresztül, ahol a helyi lakosság buzdította a futókat az utcán a gyerekektől az idősekig egyaránt. Ez remek alaphangulatot adott az egész futásnak, igazán lelkesítő volt, ahogy ez az olaszokra jellemző. Az egyik kis faluban komplett tűzoltó zenekar adta a ritmust az út szélén. Zseniális! Az első 18 km végig egyenletes emelkedő volt, kb 250 méterre emelkedtünk el a tengerszinttől. Szintén egy futótársam jutott eszembe, Katica, aki szereti jellemezni az emelkedő adta nehézségeket, ez végig hiányzott.

Lejtmenet

18 km után már lejtmenetre váltott a domborzat, kicsit könnyebb volt szedni a futócipőket az aszfalton. A tengerpart menti útról az autóforgalom ki volt tiltva, teljes szélességében a futóké volt az út. A falvak közötti úton félpályás lezárással oldották meg a közlekedést, de nem volt jelentős forgalom, ahol volt, azt megállították, míg egy-egy futó elhaladt. Az útvonal biztosítása, kijelölése, a km-ek, frissítések jelölése hibátlan volt. Frissítő állomások 5 km-enként voltak, szokásos kínálattal, bőséges ellátmánnyal. 25 km után pillantottam meg újból a tengert, visszaértünk a tengerparti útra. Itt már találkoztunk a 30 km és 21 km távok futóival, népessé vált az út futóktól mindkét irányban. Bár ugyanazon az úton futottunk visszafelé is a tengerpart mentén a kastélyig, de visszafelé már melegebb volt a helyzet. A szikrázó napsütés párologtatta az aszfaltról az éjszakai esőt, néhol párafelhőn haladtunk át, mintha köd lett volna. A párás levegő befolyásolta a légzést, de gondot nem okozott. Bár a lejtőn könnyebb futni, de a meleg (itt már 15-17 fok körül lehetett) és a pára kompenzálta a lejtő adta könnyítést. Gondolataim már mindenfelé jártak. Eszembe jutott, hogy van egy futótársam, a Móni, aki szeret élmény dús beszámolókat írni az egyéni és a közösségi futásairól, na, itt most biztosan össze tudna dobni egy egész regényt tele festő jelzőkkel a tájról, furásról és minden ingerről. Csak hozzáraknám a fotóimat és kész lenne a komplett színes, szélesvásznú beszámoló.

Célegyenes

35 km után visszaértünk a kastély mellé, gondoltam, onnan már csak be kell futni a városba és megvagyok! Innen már nincs se domb, se lejtő. A 35-km-re tervezett frissítő pont korábban volt, meg is örültem, hogy biztosan a vége felé már sűrűbben lesz, mint ahogy írták. 37-38 km körül számítottam egy frissítőpontra, de nem volt, csak a 40 km-nél. Az előző frissítőponton kívántam valami szénsavasat, kóla nem volt, ezért ittam pár korty energiaitalt. Az energiaital és a hosszabb szakasz megzavarta a gyomrom, nem volt semmi gond, csak egy kicsit a közérzetem romlott, emiatt lassultam a futásban. Itt éreztem nehéznek az egészet, de tudtam már csak pár km és vége, azt meg biztosan meg tudom csinálni. Szép ez a város, de ekkor már valahogy nem kötötte le a figyelmemet. Pedig karneváli hangulat uralkodott az egész szakaszon a kastély és a belváros között. Itt már az összes táv (21 km, 30 km, 42 km és Family Run) résztvevői előfordultak, rengeteg szurkolóval. Aztán a 40 km után szemmel láthatóvá vált a város központja, 41 km után már a befutó is, mindezek lendületet adtak, összeszedtem magam és nekiiramodtam a célegyenesnek. A célvonalban még egy örömugrásra is futotta az erőmből, mikor megpillantottam Timcsit a kordonon kívül. Megható érzés volt, amikor átléptem a célegyenest, mintha álmodnék. Éreztem, hogy most teljesedett be a terv, az elképzelés, az álom és minden, amit beletettem ebbe a futásba. Megfizethetetlen érzés! Minden másra ott a MasterCard :-) Jobbra Timcsi integetett, hogy szeretne rólam fotót készíteni, balra a szervezők integettek, hogy ott kapom meg az érmet. Azt se tudtam merre induljak. Zavarban voltam, mint Ádám anyák napján! Majd felébredtem, validáltam, hogy 4 óra körüli időt futottam (4:02), aztán Timcsi fotózott, átvettem az érmet és elhagytam a versenyterületet.

Realx

A befutó a város legnagyobb terén volt felállítva, tele rengeteg futóval, szurkolóval, emelkedett hangulatban. Közben sorban érkeztek még a különböző távok futói. Némi nyújtás és frissítés után kerestünk helyet a téren egy vendéglátóipari egységben, kikértem 2 sört és nyomban eltelt 2 óra a megnyugvással. Egy kis séta után késő délután elindultunk haza.

Összegzés

Ha egy szóval kellene jellemezni az egész élményt, akkor azt mondanám => hibátlan. Remekül szervezett verseny, feledhetetlen hangulat, nem akarom ismételni a korábban leírtakat. Úgy érzem jó választás volt minden tekintetben (város, verseny, stb.), élveztem minden pillanatát! Hát így lett élmény nekem a futás.

Köszönet

Rengeteg érdeklődést és bíztatást kaptam a versenyt megelőzően és utána, ezek mind hozzásegítettek, hogy beérjek a célba. Hálás vagyok mindenkinek, aki gondolt rám, szurkolt és bátorított. Nélkületek ez nem jöhetett volna létre! KÖSZÖNÖM!