Versenybeszámoló
|
Nagykanizsa-Zalakaros országúti futóverseny 2009-04-25
Korpics Attila (ZASZ)
A tavalyi váltóban elért harmadik helyünk és a sok pozitív élmény nyomán megannyi lelkes aszfaltszaggató határozta el mintegy újévi fogadalom gyanánt, hogy idén bizony mindenki a teljes távot teljesíti. Na jó, a történeti hűség kedvéért: valahogy’ mégiscsak összekalapáltunk egy olyan 2 főből álló váltó(cská)t, ahol az első tag egyéni versenyző, míg a második egyben a harmadik futóként is funkcionált…
A 20km önmagában is tisztes távolság, de futva és jópár domb társaságában már egyenesen tiszteletet parancsolt.
Mindezek és a másnapra tervbe vett 160km-es kerékpározás okán hosszabb távon is tartható tempót és abból egyszercsak történő óvatlan gyorsítást terveztem, utóbbi opciót csak jókedv és még kellően friss testszag esetén iktattam volna be a második frissítő látványától megrészegülve(13km).
A rajt aktívan telt, mégiscsak nulláról kellett felgyorsítani dombra felfelé menet. Azonnal kiszúrtam, hogy a későbbi, ráadásul kanizsai győztes rálépett a rajtvonalra, az óvást az egyesület ügyvédeivel konzultálva komoly(tal)an(ul) fontolgatjuk:-)
|
|
Sikerült a visszafogott kezdést végrehajtani, így „örömmel” nyugtáztam, hogy a fél mezőny előttem stafétázott.
Olivérrel terveztem a táv első felében tartani, de ő is szépen bekezdett, hiába, egy verseny könnyen magával ragad mindenkit. Roland még nála is előbbre látszott, de vele amúgy sem közvetlen vetélytársként kalkuláltam.
A 3. kilométernél viszont, tartva a 4 05 perces jóleső tempót, sorra kerültem el a korábban még lelkes, akkorra már inkább jól hallható légszomjjal jellemezhető sporttársakat.
Kifejezetten kellemesen éreztem magam, ami annál inkább is meglepett, hogy a tavalyi , eddigi egyetlen félmaratonomon már a 6. kilométernél szétesőben voltam, mígnem a végére aztán szépen szét is estem…
A 10. km táján értem be azon versenyzőket, akikhez csak emelkedőkre felfelékor tudtam fokozatosan közelíteni, de az is lelket melengetett, hogy a Rolit még mindig észleltem hosszabb egyenesek alkalmával.
Második váltópont: gyorsítás opció elvetése. Lényegében nem éreztem szükségét, hisz az egyenletes tempóm megfelelőnek és ami még fontosabb, tarthatónak tűnt.
Előttem a második helyre pályázó váltó utolsó tagja szedte a lábait, akit sikerült a meseszép galamboki tó után elcsípnem, ahol néhány kiskölök „Hajrá Magyarok” bíztatással fejezte ki sportszerű pártatlanságát.
|
|
Az utolsó hosszú egyenes Karosig eleinte lejtett, minek következtében javult az átlagsebességem, ám utána már illett végül úgy gyorsítanom, hogy – a nap folyamán először – az már igazán ne essen jól. Ezt könnyedén meg is valósítottam, így hát a karosban nyaraló vendégek egy kellően elgyötört fejet láthattak elhaladni a termál előtt.
GPS mérés alapján a 19,7km távot 1h19m02s alatt teljesítettem, ami most az 5. helyre volt elég, noha tavaly még elsőséget ért volna. Roli végül okos erőbeosztással ezüstöt, Ági és Andi a hölgyek között aranyat és bronzott hozott el, de a többiek is szépen és lendületesen futottak.
Innen gratulálunk a szervezőknek a szép napos időért (ezt valahogy mindig összehozzák), a km-táblákért, a csinos kerékpáros kísérőkért (a fényképész urakról ilyen megvilágításban nem nyilatkoznék:-) ) és a lelkes forgalomirányításért.
Korpics Attila
Zalaegerszegi Aszfalt Szaggatók
|
|
Szólj hozzá
3 hozzászólás Hofi [ 2009-04-28 18:04 ]
Élvezet volt olvasni! Csak igy tovább! :-)
szilvi [ 2009-04-27 12:39 ]
Gratulálok!Nagyon tetszett a beszámoló!Láttalak magam előtt :-))
Anita [ 2009-04-27 06:38 ]
Szuper időt mentél,gratula a helyezésekhez!
|
| |
| |