Kis-Balaton kör

Vészesen közeledik a futóév vége, így megpróbáltam a bagodi futásra koncentrálni – ott szerettem volna megfutni az ez évre tervezett többször módosított szintet.

Két éve kezdtem el kicsit többet futni: 5-7 km-t hetente két- vagy háromszor. Nem nagyon ízlett… Minden nyavalyám lett tőle kezdetben… Először is a gerincem fájt, az ízületek, térdem… Gondolom ti is tudnátok folytatni. Kaptam a jó tanácsot: ha többet futsz, majd elmúlik… Úgy is lett.

Több mint 22 évvel utolsó futóversenyem után tavaly éreztem először fékezhetetlen késztetést, hogy ismét elinduljak egy versenyen. A bagodi futás volt (10 km) - azóta sem szenvedtem futástól úgy, mint akkor. Eredmény: 45 perc. Hogy a búbánatban van ez? Hiszen ennek a távnak több mint 4-szeresét futottam sokkal - sokkal gyorsabban. Bocs, az több mint 22 éve volt.

Egyébként 1984-87 között futottam már 5-6 maratonit, amelyeket rendre elszúrtam, és egy kivételével elég csúfosan megzuhanva értem a célba. Az az egy szép volt, emlékezetes így sok év távlatából… Volt pár rövidebb sikeres versenyem és heti 70-100 km a Mecsekben… Lecsengett, vége lett a futókarriernek. Azt követő 10-15 évben néha futottam egy-egy ötezret a seregben, vagy a tanítványaim ötfős váltóját vertem tönkre a szakközepes fordított napon. Jópofa buli volt.

Láttam Palin környékén egy-két nagyon szépen mozgó, akkor ismeretlen futót és találtam a neten két nagyon inspiráló oldalt, Gusztosfut és a Kanizsai Futóklubot. Le voltam teljesen nyűgözve, hogy ilyen széles és elkötelezett tábora van a futásnak itt Kanizsán.
Hát adódott a kérdés. Ennyi év után valami hasonlóra képes vagyok-e ismét? Legalább meg tudom-e közelíteni egykori önmagamat több mint 22-23 évvel később?
Alapvetően ezek a motivációim voltak, illetve az a meggyőződés, hogy minden km nem más, mint invesztíció az egészségbe és alapja a hosszú sikeres szakmai pályának is.

Már a legújabb futókorszakom legelején eldöntöttem, addig nem „keveredek nagyobb kalandokba (félmaratoninál hosszabb táv), amíg egy bizonyos szintidőt el nem érek a félmarcsin. Persze ahogy teltek a hónapok, ami még elképzelhetetlen volt korábban – az valósággá vált. Mondtam is poénkodva a Molnár Zolinak úgy április táján a Mindenkin… Megfutottam a 10 km-t a 22 éves maratonimból. Azzal a tempóval tudtam menni 10 km-t. Igen jó érzés volt és az is, amikor megtaláltam a régi rajtszámaimat – eredményekkel és időkkel megírva. Magamat hívtam versenyre – az egykori magammal.

Év elejétől fogva szorgalmasan küldtem a lábamba és Gyurinak a kilométereket.

Most volt némi csúszás a munkarendemben és nem tudok Bagodba menni. Adódott a Karosi verseny. Verseny előtt egy héttel miközben Szilvia a Spartatlont futotta - küldtem egy Palin – Kiskanizsa - Sormás kört majd másnap egy lendületes Palin - Kiskanizsát. Igen könnyedén, jó ritmusban, minden nyavalya nélkül élveztem a futást, a gyönyörű időt, a friss levegőt és a sok - sok zöldet. Mindjárt itt a verseny - gondoltam kellene egy jó 5-6 km-t futni úgy csütörtök tájékán versenytempóban. Kimentem normál Kiskanizsa körre (13,4km), visszafelé pedig próbáltam felvenni a kívánt ritmust. Nem igazán ízlett a térdemnek. Most már mindegy. Majd meglátjuk...

Megettem szombat este a sajtos tésztámat és jól aludtam. Reggel még a mérlegre is ráálltam. 64,7kg. Csak alig 2kg többlet az egykori versenysúlyomhoz viszonyítva. Természetesen már nem ettem reggel. Csúnya ködös idő a városban kb. 5 fok. Felségem kérdőn nézett rám. Muszáj? Ráadásul már a kisebbik fiam is futó lett (10 éves) és velem együtt indul (ő 2 km-en). Megbeszéltem fiammal a taktikát. Lendületes kezdés, nincs leszakadás, fél távtól pedig tolni keményen. Az enyém kísértetiesen hasonló volt. Tempósan elkezdeni, megfutni a kívánt szintet féltávon, utána pedig csak tartani a tempót és időn belül a célba érni. Roppant egyszerű.

Tekintettel arra, hogy mindenki együtt indult a 2-, 9-, 21km és a Tókerülők, plusz néhány biciklis a futók között - szép kis tömeg az alig 2,5 m-es járdán. Itt voltak a klubból sokan – különösen szépen futott Góberné Györgyike és Rudi is. A többieket, Varga Lacit és Molnár Zolit nem láttam, csak halottam a szép időket.
Régi szokáshoz híven mi fiúk megbeszéltük, hogy kinek mi hátráltatta a felkészülést és a szokásos futónyavalyákról is szót váltottunk. Érdekes módon ezek mindig gyorsan gyógyulnak a kezdés utáni pillanatban!

A rajtnál egy kicsit előbbre mentem utolsó, taktikai megbeszélés a fiammal – kicsit hátrébb indulj, fuss gyorsan az elején, nehogy elsodorjanak, majd húzz bele. Egyébként 9,27-et ment nagyon szépen, harmadik lett első versenyén.

Elindultunk. Jó volt a pozícióm már az első 10 méteren. Úgy a 6-8 helyen futottam. Fogalmam se volt, hogy ki mit fut előttem. A 2 km-esek hamar visszafordulnak és valószínűleg Ők gyerekek, tehát az előttem lévők 9, 21 vagy Tókerülő kollégák. Egyébként is miért lenne ez fontos, én csak magammal állok versenyben, azért jöttem, hogy megpróbáljak 91 perc közelébe, esetleg azon belül besurranni a célba - a többi nem fontos.
Nagyon megindultak az elején, engem is magukkal szippantottak. Lement kb. 2-3 km és úgy tűnt, hogy gyorsan kezdtünk, nem szakadtam le, jól éreztem magam, elég jól toltam és nemsokára egy-két társat beértem úgy, hogy már csak 3-an voltak előttem. Sejtettem, hogy legalább 4. 20-as km-eket megyünk - később kiderült, hogy volt az 4. 05 - 4.10-es is. Kicsit sokára értük el - legalább is így tűnt - a 9 km-es fordítót, nagyot csodálkoztam, mikor a három előttem lévő futó visszafordult. Buzdítottuk egymást és elhúztunk egymás mellett. Igen komoly küzdelem lehetet közöttük, mert elég sűrűn voltak.

Nos, ott maradtam tök egyedül, matekoltam egy kicsit - határozottan 4,20-on belül ment a 4,5 km ez jó, de nem könnyen - elég ritka volt a levegő - nem volt senki körülöttem mégis alig jutott elég belőle nekem. Egy félmaratoni első felét illik könnyen futni- emlékeim szerint. Na, ez itt ma nem fog menni - tolni kell egyedül, ha meg akarom csinálni a 91 percet. Elég hosszúnak tűnt a fordítóig hátra lévő kb. 6 km - volt néhány kisebb emelkedő is még egy kisebb biciklis társaságot is be értem. (Na, ez nem az én érdemem, mert igen lassan mentek)

Nemsokára feltűnt a fordító, előtte azonban meg kellet mászni egy nagyobb dombot - megéreztem, de nem volt vészes. A fordítóhoz értem - végre egy fix pont, 43.10 a részidő. Ez megduplázva kevesebb, mint 87 perc. Volt ennél sokkal jobb - csak több mint 22 éve, de itt és most ez félelmetesen jó idő. Kizárt, hogy én ebben a tempóban beérjek a célba. Nyílvánvaló, hogy ugyanúgy elfutottam az elejét, mint legutóbb Komáromban… fejre fogok állni, legjobb esetben pedig csak belassulok. A frissítőpontnál meg is álltam inni, amit ezelőtt soha nem tettem, de most megtehetem, már féltávon volt legalább 2 perc előnyöm. Bekaptam a víz után egy marék szőlőcukrot - most sem tudom, hogy miért - csak 45 perc van hátra, ráadásul a víz után. Száraz pofával mehetek legalább 5 km-et a következő frissitőg. Hát nem vagyok pancser?

Megfordultam és nyugtatgatni kezdtem magam – nem lehetek annyira béna, hogy most szúrom el. Itt van a siker már a markomban, mindössze csukva kell tartani, azaz csak be kell futni a célba. Nincs több hősködés, tessék szépen nyugodtan menni!
Aztán jöttek szembe először a legjobb Tókerülő - alig lemaradva mögöttem, de neki még több mint 20 km volt vissza - nem semmi! Lelkesen buzdítottuk egymást, ahogy elhaladtunk egymás mellett. Tünde és Péter is ismét feltűntek, lelassítottak mellettem - mondtam is, hogy vissza kell vennem, mert fejre állok - kizárt, hogy az első féltáv tempójával beérek. A hátralévő táv már gyorsan lepergett, de igen vártam a kilences fordítót. Onnét még 20 perc a cél,4:30-as ezrekkel. Az pedig most nem tűnt nagyon gyorsnak. Végre feltűnt a fordító és kiderült, hogy rengeteg időm van, innét már be kell, hogy érjek akár 90 percen belül is. Még egy kis lendület is maradt, habár a templom utáni emelkedő kicsit megfogott, de az utolsó ötszázon ismét száguldottam. (Legalábbis nekem úgy tűnt - mentem ismét jó tempóban, lazán, görcsök nélkül, csaknem úgy, mint régen - nagyon régen…)

Átfutottam a kapun, elsőként, 87:56-os idővel. Határtalanul örültem. Megcsináltam azt, amire egy éve még gondolni sem mertem, hogy hasonlóra ismét képes leszek.

Molnár Zolinak mondtam is: megvan a maratonim 2. negyede is. Tehát a fele már kész, a fennmaradó részen még dolgozunk jövőre.

Mindenkinek kellemes kilométereket, sérülésmentes futást kívánok.
Fussatok, mert az jó!

Szokoli Csaba, Nk. 2010 Okt. 15.