KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Beszámoló

Együtt futva Kanizsától Firenzéig

...és akkor elindult a kis óvodás Csenge, hogy fusson amennyit egy ilyen kislány futni tud. Édes mosoly ült az arcán, majd kipirulva, de ugyanolyan boldogan fejezte be a futást.

Aztán jöttek sorban a többiek is.

Fiatalok és idősebbek, kezdők és haladók, lasabbak és gyorsabbak, egyedüli vagy csoportos futók. Különbözőek, de ezen a délutánon közösséggé formálta őket a Kihívás Napja, a mozgás szeretete. Ugyanolyan lelkesedéssel futott mindenki, hogy saját magához mérten betegye a közösbe a kilométereit.



Nem számított, hogy tűz a Nap, hogy kezdődik a fogatlan show a TV-ben, hogy lehetne shoppingolni, vagy csak úgy lenni és várni, hogy valamitől jobban érezze magát az ember.


Eljöttek és futottak, mert mozogni, futni jó, közesen pedig még jobb.



És ott volt a feladat, hogy sok-sok kilométert gyűljön össze. Hogy messzebbre jussunk, mint tavaly.



Sikerült!

Szinte hihetetlen, de ha a résztvevők egymásnak adták volna át a stafétát, akkor az útvonal a következő lett volna: Nagykanizsa (Mindenki Sportpályája) – Letenye – Zágráb – Rijeka – Trieszt – Velence – Padova – Ferrara – Bologna –Firenze (Palazzo Vecchio).
azaz 802,8 km!!

Íme az útvonal:


Nagyobb térképre váltás



Fantasztikus teljesítmény volt!



Koló
Igen, együtt többre, nagyon sokra képes az ember.

És ami fontos: ezen az úton nem mehettünk volna végig, ha csak egy futó is hiányzott volna!

Éppoly fontos volt a kis ovisok néhány köre, mint a legtöbbet futó Koló 30 kilométere, egyik nélkül sem értünk volna el idáig!



Mindenkinek szeretettel gratulálunk, és köszönjük a részvételt!

Adjon erőt ez a nap mindenkinek, amikor legközelebb egyedül fog futni!

Mi akkor is ott leszünk Veled!



Részletes eredmények:
Katt ide!

Sok-sok fénykép azokról, akik elfutottak Firenzéig :-)
Katt ide!




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:


2 hozzászólás

Roland [ 2009-05-21 20:18 ]

Jó buli volt, köszönöm a szervezőknek a kitartást, legközelebb megpróbálok korábban érkezni...vagy gyorsabban futni?!?
Józsi! SNICKERS nélkül mindig sokkal jobban megy...:)



szilvi [ 2009-05-21 16:47 ]

Én magam ott alig futottam, a gyerekekre kellett figyelnem.Jó volt látni Benneteket!Ma hajnalban 5-kor kezdtem az edzést a pályán.Üres volt, csak egy tegnapi "mekis" lufi árválkodott a korláton.Nekiálltam futni a narancsban tündöklő, éppen ébredező nap fényénél...És akkor mind ott teremtetek láttam a piciket küzdeni, Kolót kőkeményen tolva a kiliket, Gabit, aki ugyan "macinacisnak" titulálta magát, de a legcsinosabb anyuka volt a pályán :-), M.Zolit akire kitartásáér nagyon felnézek, a férjem, aki végre egy kicsit futni is tudott, nem csak szervezni és fotózni, a két nagyfiamat, akik ketten 42 kört futottak.Nagyon jó volt így futni.Aztán megérkezett (immáron igaziból),állandó futótársam Józsi.Mert együtt könnyebb...







Honlapkészítés