KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Versenybeszámoló

Keszthelyi kilométerek - 2009.06.07.

Rajt!



Június 7-én immár második alkalommal állhattak rajthoz a versenyzők a Keszthelyi Kilométerek futóversenyen.
A tavalyi kánikulát idéző időben, remek hangulatban (adrenalinlöketet adó AC/DC bombával) rajtolt el a tekintélyes (500 fő körüli) mezőny Keszthely központjából, hogy aztán a Festetics kastélyt megkerülve, majd annak parkján átrobogva térjen vissza a rajthelyre. Inenn az út a Balaton partjára vezetett, ahol a félmaratonistáknak 2, a maratont vállalóknak 3 (nagyobb) kört kellett megtenniük. A szervezés nagyszerű volt, gyakran lehetett frissíteni, a váltóhelyen pedig a magyar átlagnál sokkal lelkesebb szurkolók is erőt adtak.



Zenészek a célban



Az időjárás viszont szeszélyes arcát mutatta: az első órában kisebb eső frissítette a mezőnyt, bő 2 óra elteltével azonban igazi kiadós nyári zivatar mosta le a verenyzőkről az út porát. Igyekezett is mindenki a célba :)
A maratoni távon ez a hölgyek mezőnyében Lubics Szilvinek sikerült a legjobban: egyéni csúcsot futva, 3.23 órás idővel győzött!



Szilvi a célban



Vajda Anita is nagy elszántságot mutatva küzdött, és túllépve a holtpontokon sikeresen ért célba ezen a távon (ideje: 4.39).

Mindkettejüknek gratulálunk!

Maradva a klasszikus távnál, a váltókban taroltak a Kanizsai Futóklub csapatai!

A nők mezőnyében első helyen végzett a "spontán csajszik"-kal megerősített Lubics Szilvia, Váradi Adrienn, Földváry Zitu , Benácsi Szandra összetételű váltó (3.26), míg 3. helyezést ért el a "Kanizsai Csajszik" nevű kvartett: Koller Judit, Vránicsné Ildikó, Vargáné Kocsis Katalin, Tuboly Kinga (3.49).
A férfiak mezőnyében szintén kanizsai győzelem született, a "Csibészek" elnevezésű Kolonics Tamás, Gadányi Bálint, Nagy Tamás, Török Krisztián (utóbbi 2 futó kaposvári) csapat nyert nagyszerű időt futva (2.33).

Gratulálunk a csapatoknak!






A helyeztteken kívül említést érdemel minden további kanizsai részvevő is.

A 42,2 kilométeres távot futotta le Sznopek József (3.29), Vránics László (3.33), Szabó Béla (3.47), és Lubics György (3.59), a félmaratont pedig Varga Zsolt (1.28), Valgut Zoltán (1.36), Hans György (1.45) és Molnár Zoltán (2.11) gyűrte le.

A maratoni váltóban indult még egy női csapatunk, a Kanizsai Boszik: Vajda Anita, Vuity Veronika, Fekete Laura, Valgutné Kupó Melinda(4.30), és egy férfi négyesünk: Sznopek József, Varga József, Szabó Dani, Varga Zsombor összetételben (3.17).

Gratulálunk nekik is!

A verseny eredménylistájához, képeihez:
Klikk ide!
Zalai Hírlap fényképei a versenyről:
Klikk ide!

lgy.

Vajda Anita írt arról, hogy ő miként jutott túl a több mint 42 kilométeren:
Katt ide!





Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:






Honlapkészítés