Mindenki szurkoljon!
|
Így várjuk a versenyt...
|
|
Gadányi Bálint
Maratonon indulok, a tervezett idő 3 órán bellüli. Az egyik főpróba az ironman előtt, ezt követi majd a féltávú ironman. Ha sikerülne 3 órán bellül futni, akkor ironmanen reménykedek a 3:30-as befejezésen.
Futó szemszögből a felkészülésem a maratonra nulla. 150-180as hónapok voltak idén, amik egy maratonra nem megfelelők. Hetente kellett volna ennyit futnom, ezért kíváncsi leszek, hogy fog sikerülni. Viszont az úszásnak és bringás edzéseknek köszönhetően mégis csúcsforma közelébe kerültem rövidebb távokon.
Szerintem nálam az hogy meglesz e 3órán bellül 80%ban fejben fog eldölni. Úgy érzem, képes vagyok rá, de nagy falakat kell majd ledöntenem hogy célba érhesek. Ha sikerül, 11percet lefaragok a rekordomból, ami szép visszatérés lenne a tavalyi pár perccel 2 órán bellül futott félmaraton után.
|
|
Rudolf Tamás
Nekem ez a hétvége az utolsó nagyobb mérföldkő lesz az UB előtt, maratonon indulok.
Sajnos a Balaton Szupermaraton után 6 hétig szinte nem is futottam sérülés miatt. A lábaim még nem teljesen jók, de azért már az utóbbi 3 hétben tudtam rendesen edzeni. Azért erre nem mondanám, hogy optimális felkészülés …
Szombaton egy másik versenyen is maratont futok, így kiugró eredményre Keszthelyen sem számítok – de most nem is ez a cél. Azért jó lenne 3:30-on belül beérkezni, de ez annak is a függvénye, hogy mennyire fáradok el szombaton – ha nem lesz meg ez az idő az sem tragédia.
|
|
Farkas Edit
Félmaratonra neveztem. Utolsó erőpróba ez, az UB csapatverseny előtt, amire heti 40 körüli kilométerekkel készültem. 3 évvel ezelőtt itt, Keszthelyen futottam első félmaratonomat.
Akkor 15 km-nél egy elég szép megzuhanásom volt a hőség (és a rutintalanság) miatt. A rekkenő meleg a következő években is mindig kísérője volt ennek a versenynek, így most sem számítok másra. Ezért nem is tervezek nagy PB-t, inkább csak egy tisztességes teljesítést, két órán belül.
Természetesen ha kirobbanó formában leszek, nem fogom vissza magam :))
Ti se fogjátok vissza magatokat! (és kívánjatok borús időt)
Hajrá Futóklub!
|
|
Farkas Jocó
Félmaratonon indulok. Felkészülési versenynek szánom, mivel én is tagja vagyok az egyik UB csapatnak.
A futball edzések mellett próbáltam néha elkísérni Editet egy-egy hosszabb futásra. Bár az összegyűjtött kilométereim száma így is elég szerény, remélem ettől függetlenül nem vallok szégyent.
Szeretném megközelítem a siófoki eredményemet, és sikerül 1.46 körül célba érnem, de ha ez nem sikerül, akkor sem leszek szomorú.
Mindenkinek jó futást kívánok!
|
|
Vajda Anita
Keszthelyt nagyon szeretem, és közel is van....ezért indulok ezen a marcsin.
A tél nem a "gyors futásra alapozásról" szólt, ezért ezen a téren egy kicsit nehezen fejlődök. Prágában nem futottam túl jó időt, de ráfogtam, hogy túl közel volt a 12 órás Sárvárhoz. Ha most nem sikerül, valószínűleg a melegre fogom fogni:-)))))
Kevés verseny van amikor mindketten futunk Szilvivel, ezért most nagyon örülök, hogy ott lesz a mezőnyben, és legalább el tudom magam azzal foglalni, hogy Őt kísérem figyelemmel...
Keszthelyen ilyenkor mindig nagyon meleg van, aztán meg jég esik.......remélem idén megússzuk max. 15 fokkal, eső és szél nélkül......
Kívánok minden klubos indulónak sok sikert és HAJRÁ, tuti lesz:-)))
|
|
Lubics Szilvia
Keszthelyen most futom a 3. maratonomat. Az idén igazából egy keményet edzeni megyek oda. Gyakorlatilag egész héten a megszokott edzésmunka megy, csak szombaton lesz egy könnyebb futás ráhangolódásképpen. Ezért nincsenek is nagy reményeim az időt illetően. Régen futottam már meg rendesen maratont, úgyhogy nem is tudom, mit várjak. PB-t azt tuti nem. :-)
Várom a sok ismerőssel való találkozást, a Balcsi parti hangulatot. Klassz lesz, hogy sokan leszünk a klubból.
|
|
Szólj hozzá
3 hozzászólás szilvi [ 2011-06-05 22:00 ]
Köszönjük a szurkolást Rudi!
peter [ 2011-06-03 23:43 ]
Hajrá Mindenkinek, toljátok!
KatzR [ 2011-06-03 21:37 ]
Kedves Futótársak!
Földrajzi helyzetemtől függetlenül Veletek leszek, és sok sikert kívánok!
KatzR
|
| |
| |