...körbefutni a Balatont

Katz Rudolf a Kanizsai Futóklub alapító tagjainak egyike, sőt nélküle talán nem is létezne a Klub. Évekkel ezelőtt többek között ő szervezett iskolai váltókat a Plus maratonra, és hazafelé buszozva a versenyről a lelkes futók „megalapították” az egyesületet.

Akkor talán ő sem gondolt arra, hogy 5 év elteltével ilyen szép számú tagja lesz ennek a közösségnek, és arra sem, hogy ő maga olyan célokért fog küzdeni, mint például 4 nap alatt a 3. BSI Szupermaratonon körbefutni a Balatont.

- Rudi, 4 nap alatt 195 kilométer vár rád. És a Balaton. Mióta vár rád a Tó?
- Amióta futok…
- Emlékszem, már évekkel ezelőtt is erről a versenyről beszéltél. Miért a Balaton megkerülése jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
- Mindig is különleges volt a viszonyom a Balatonnal. Gyermekkoromban sok időt töltöttem el a tó partján, rengeteg emlék fűz hozzá. Nagyon szívesen emlékszem arra például, amikor édesapám körbemotorozta velem a tavat.
- 43 és 53 kilométer közötti szakaszok vár rád egy-egy nap. Mekkora kihívás ez Neked?
- Hatalmas, hisz még maratonon sem indultam. De nekem mindig a Balaton körbefutása volt a vágyam, és úgy gondoltam, ha becsülettel végigcsinálom a felkészülést, és okosan versenyzek, akkor meg tudom csinálni.
- Gyermekkorodban sportoltál?
- Versenyszerűen nem. De emlékszem, hogy szívesen futkostam már gyerekfejjel is Barcson, ahol felnőttem. Azóta is mindent beleadok, ha a Barcs – Vitroviticán versenyzek.
- Mindig is futottál?
- Folyamatosan nem, sajnos mindig voltak évek, amikor egyáltalán nem, de aztán mindig újrakezdtem. Úgy gondolom, hogy sok múlik azon, hogy sportolunk-e. Egyáltalán nem mindegy, milyen a kondíciónk, hogy öregszünk meg. Valahogy úgy látom, mint amikor egy csónakban sodródik az ember a tengeren, és bizony nem mindegy, hogy merre viszi a víz - akkor jó volna az áramlatok irányát befolyásolni. Az életben ezt megtehetjük – a sporttal jó irányba terelhetjük egészségünket.
- Ha jól tudom, sokat dolgoztál külföldön. Akkor is futottál?
- Ha tehettem, igen. Voltak extrém helyzeteim is. Bő egy évet töltöttem el például Irakban, és akkortájt rendszeresen futottam. Sokfelé nem tudtam futni, csak a táborunkat körülvevő kietlen sivatagban. Ott viszont egyszer kb. 30 kiéhezett kutya támadt rám, és csak annak köszönhetem az életem, hogy volt nálam egy saját kezűleg faragott baseballütő-szerű tuskó, amivel távol tudtam tartani az állatokat. És egyszer csak feltűnt a táborhelyünkön élő kutya, amelyik elkergette a rám támadó falkát. Ma sem értem, hogy hogyan…
- Ilyen veszélyek most nem fenyegetnek. Csak a táv és az idő, amit le kell győznöd. Hogy készültél fel erre a versenyre?
- Tavaly augusztusban kezdtem el ismét futni egy több hetes kihagyás után, mert sérült voltam. Mindig ott motoszkált a fejemben ez a verseny, és akkor úgy éreztem, hogy talán fel tudok rá készülni becsülettel. Aztán novembertől négy hónapot intenzíven edzettem, Monspart Saci tervét követtem, szinte betűről betűre. Még akkor is, amikor egyik héten váratlanul keveset kellett futnom. Aztán később kiderült, hogy véletlenül egy kisebb verseny felkészülési tervét kaptam meg. De sebaj, legalább volt egy lazább hetem. Így is messze-messze többet futottam, mint bármikor eddig életemben. A 4 hónap alatt 1200 kilométert. De a nevezéssel így is szinte a végsőkig kivártam, mert azért mindig bennem volt a kétely: menni fog ez nekem? Emlékszem, mikor a nevezést követően kijöttem a BSI irodájából szinte hangosan kiáltottam fel: „Jézus Úristen Rudi! Te beneveztél!” Azóta is hitetlenkedve nézem a monitoron a nevezési listán a nevemet…
- Mikor szoktál edzeni?
- Általában a hajnali, kora reggeli órákban. Úgy éreztem, így veszem el a legkevesebb időt a családomtól. Volt olyan, hogy hajnali 4:30-kor mentem ki futni, de olyan is előfordult, hogy éjszaka futottam ½ 11-től ½ 2-ig.
- Ez utóbbi milyen érzés volt?
- Utánozhatatlan: elmúlt már éjjel 1 óra, alszik a város, csak a csend vesz körül. Én pedig futok a nappal a város egyik legforgalmasabb utcájának közepén, ami ilyenkor „csak az enyém”. Már csak az ilyen pillanatokért is érdemes belevágni egy ilyen felkészülésbe.

- Milyen távú volt a leghosszabb edzésed?
- Kétszer futottam 40 kilométert. Ez azért is jó, mert ha nem esek ki, akkor napról napra PB-t fogok futni - már ami a távolságokat illeti :-)
- Sikerült tartani az edzéstervet?
- Két olyan hét volt, amikor sérülés miatt nem.
- Láttam a lábad az egyik ilyen alkalommal. Szép színes volt: kékes-pirosas-lilás. Meg egy kicsit dagadt is…
- Sajnos van egy bütyök a nagyujjam tövében, ami a lúdtalpam következménye. Sokat szenvedek vele, és úgy érzem, hogy a sikeres teljesítésemnek egyik feltétele az lesz, hogy miként sikerül gyulladásmentes állapotban tartani.
- Milyen tempót választasz a versenyen?
- Egyetlen célom van, a célbaérkezés. Szerencsére a szintidők, amit minden szakaszra és minden napra meghatároztak nem túl szigorúak, 7.42 és 8.02 perc/km közt ingadoznak. Tekintettel a futómúltamra, az 57 éves koromra, az edzéseim tempójára nagyjából negyedóránként szeretnék 2 km-t haladni.
- Akkor csak 15 percenként nézel majd a futóórádra?
- Arra nem, mert az nincs. Úgy vagyok vele, mint annak idején a színes TV-vel. Szinte sportot űztünk abból, hogy minél később legyen. :-)
- Hallgatsz zenét a verseny közben?
- Nem, sohasem szoktam. Mint ahogy valószínűleg társalogni sem fogok futás közben. Amolyan magányos futó típus vagyok.
- Hogy próbálod fejben kezelni ezeket a távokat?
- Már ezerszer végiggondoltam a versenyt, mikor merre járunk majd. Próbálok pozitívan gondolkozni: vannak szakaszok, amiket kifejezetten várok valamilyen emlék miatt és általában megpróbálom fölfogni ezt az egészet úgy, hogy én csak egy turista vagyok a Balaton körül, és élvezni fogom ezt a lehetőséget, hogy itt lehetek.
- Van, amitől tartasz?
- Úgy érzem, hogy a második nap utolsó harmada lesz a legnehezebb. Akkor már biztos nagyon fáradt leszek, és az lesz a leghosszabb szakasz.
- Kísérőd lesz?
- Nem, egyedül futok, övtáskát sem viszek, a frissítőket veszem igénybe. Aztán minden nap a központi szállásokon fogok aludni.
- Feleséged, nagylányod mit szól az elhatározásodhoz?
- Mindvégig támogattak ebben, ez is sok erőt ad. Lehet, hogy az utolsó napon eljönnek szurkolni.
- Várod már a versenyt?
- Igen, főleg a vasárnap délutánt! :-)
- Látod magad előtt a célkaput?
- Sokat nézem a BSI honlapján a befutófilmeket erről a versenyről. És elárulom, hogy bizony gyakran könnybe lábad a szemem ilyenkor. Azt hiszem, ha sikerül a 4. napon is célba érnem, akkor ott biztosan elsírom magam.
- Ilyen érzelmi töltettel biztos nem bánod, hogy ilyen sokat edzettél az elmúlt hónapokban…
- Nem. És akkor sem fogom bánni, ha nem sikerül. Nekem már az nagy eredmény, hogy következetesen végig tudtam csinálni ezt a négy hónapot. Ezt már nem veheti el tőlem senki.
- És megvan már a színes TV?
- Igen, az már megvan! :-)

A Kanizsai Futóklub nevében erőt, kitartást, és sikeres célbaérkezést kívánok. Teljesüljön az álmod!

lgy.

ui. Rudi ígéretet tett arra, hogy minden nap beszámol a versenyről, amit a honlapon közzé is teszünk. És természetesen szurkolunk a szintén egyéniben induló Szabó Bélának, Kerényi Farkasnak, valamint a 2 napot teljesítő Druskó Zsófinak és a váltótag Kolonics Tamásnak is!