KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Versenybeszámoló



IV. Nagykanizsa – Zalakaros futóverseny - 2009.04.25.

Gyülekezés Gyönyörűen sütött a nap, enyhe szellő lengedezett, a tér zsibongott a vásári hangulattól. Gyerekek ugrándoztak a légvárban, vagy éppen nyalogatták vattacukortól ragacsok ujjaikat, felnőttek mustrálták a kézművesek portékáit, sokan pedig a nagyszínpad műsorát figyelték érdeklődve. Az Erzsébet tér egyik sarkában pedig futók gyülekeztek. Sportemberek, akik úgy gondolták, hogy nincs ezen a napon jobb, hasznosabb, élvezetesebb elfoglaltság annál, mint futni egy jót. Persze nem azért jöttek, hogy csak „úgy” kocogjanak – annál nemesebb feladat várt rájuk: verseny. Kihívás. Legyőzni a távot, vele együtt az időt. Önmagukat. Némelyeknek másokat.

Nagykanizsa Város Napja volt. És a futóké, a IV. Nagykanizsa – Zalakaros országúti futóverseny napja.



Rajt! A (rajtot jelző) magyar zászló meglobbant a szélben, a futók pedig nekivágtak a 20 km-es távnak, hogy a nagykanizsai Erzsébet térről indulva megérkezzenek a zalakarosi Dísz térre. A rajt pillanatát megelőzte Balogh László köszöntője, aki mint a főszervező Kanizsai Futóklub tagja, és a város önkormányzat sportbizottságának lelkes elnökeként is szólt a versenyzőkhöz. A Kanizsaiakon kívül legtöbben Zalaegerszegről jöttek, de érkeztek futók Pécsről, Budapestről, Szombathelyről és számos más településről is.



Repce... 2 kilométer futás után elcsöndesdtek a város ünnepi zajai, a versenyzők máris a zalai dombok közt találták magukat, és ez az állapot nem is változott a célig. Dombra fel, völgybe le. Virágzó rétek, repceföldek, madárcsicsergéssel teli erdők, gyönyörű tó. Ez várt a futókra. És sok-sok izzadságcsepp. Sok gyötrelemmel teli lépés. Itt-ott fájdalom. De ugyanakkor sok mosoly, lelkesítő taps, bíztatás, integetés is - amit a kaptak (és viszonoztak is) a szurkolóktól, szervezőktől. Akik sokat készültek, hogy minden jól sikerüljön. Hogy ismét bebizonyosodjon: a futás gyönyörű sport, a verseny pedig a futók ünnepnapja.



Balról: Roli, Koló, Balázs A verseny, amelyet a férfiak igen erős mezőnyében Kolonics Tamás, a Kanizsai Futóklub tagja nyert, kiváló 1:14 órás eredménnyel, gyakorlatilag rajt – cél győzelmet aratva. Kolót az Egerszegi Aszfaltszaggatók kiválósága, Lakatos Roland követte, harmadikként pedig a PVSK versenyzője Dr. Nagy Balázs Zoltán ért célba, néhány másodperccel lemaradva.

A nőknél Hadnagy Ágnes diadalmaskodott 1:32 órát futva, másodikként a kanizsai Koller Judit ért célba, a bronzérmet a győzteshez hasonlóan az Egerszegi Aszfaltszaggatók versenyzője, Sifterné Doszpot Andrea szerezte meg.




A váltók mezőnyében a Kanizsai Futóklub csapatai nyertek. Érdekesség, hogy a nők váltójában csak az utolsó méterek döntöttek a dobogó 3. fokáról. Jó volt látni a színes mezőnyben családi váltókat, valamint több iskolai csapatot is.

Külön elismerés illeti a mindössze 10 éves Trencséni Zsoltot, aki ilyen fiatalon teljesített bő 7 kilométert!




Gratulálunk Neki, és ugyanúgy gratulálunk minden résztvevőnek, aki elindult a Nagykanizsa – Zalakaros futóversenyen! Reméljük, hogy szép volt minden versenyző számára ez a nap!
Egy ünnepnap.


A versenyről tudósított: Lubics György

Rövid hozzászólásokat a lap alján lehet megejteni, de szívesen vesszük a versenyzők bővebb élménybeszámolját is, melyet a honlapunkon közzétennénk. Ide írhatsz nekünk beszámolót!

Versenyeredményeket itt találtok:
Klikk ide!

A versenyen rengeteg fénykép készült, katt ide!




Szólj hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:






Honlapkészítés