'Ilyenkor futni?'

Szóval miért is jó ilyenkor futni? Vasárnap reggel van, épp túl vagyok egy hétköznapokkal telezsúfolt héten, plusz egy 24 órás ügyeleten, de ahelyett, hogy otthon ülnék a melegben, megyek futni 33 km-t. Muszáj mennem, mert készülök a tavaszi célversenyemre, ami az áprilisi bécsi maraton lesz. Szeretném az eddigi legjobb időmet megjavítani, így az eddigi felkészüléseimhez képest többet kell teljesítenem. Szóval, hogy majdan nyugodtan állhassak rajthoz, nem mérlegelek, megyek kifelé egy Palin-Galambok-Csapi-Palin körre. És mivel ez egy alapvetően pozitív élménybeszámoló (és Köves Peti írása óta végképp tudjuk, hogy ugyanannak az edzésnek többféle érzelmi töltete van) én most túl is esnék a negatívumokon. Szóval nagyon hideg van, az arcomba folyamatosan zúg a jeges északi szél, fél órán belül úgy érzem, hogy le fog fagyni az arcom a fejemről, az úton hófúvások, az emelkedőkön alig haladok, mégis zakatol a szívem, és úgy érzem, hogy ennek soha sem lesz vége, fáradt vagyok, elegem van … és különben is: ilyenkor futni? Szemben velem 1 mámor(?)ittas borvirágos arcú biciklitámasztó gyalogos-, majd nemsokára egy dzsip sofőrje pillantásában ugyanezt a kérdést látom felvillanni: Ilyenkor futni?
A választ aztán persze megkapom, ahogy eddig mindig: igen, igen, igen. Mert sok olyan élménnyel gazdagodom az út során, amit egyébként nem élhettem volna át.

Első „égi” jelként eláll a szél, körülöttem csak a hófödte táj - gyönyörködöm benne, mintha mindez csak az enyém volna, és pont ekkor szólal meg fülhallgatómban régi kedvenc dalom: Enjoy the silence. És látom magam előtt a klipet, ahogy Dave Gahan cipeli a kis kempingszékét a havas hegyen, leül rá, és körbenéz. (All I ever wanted, All I ever needed, Is here in my arms, Words are very Unnecessary)… Igen, most mindez az enyém - a lelkemben.
Megyek tovább, és arra gondolok, hogy hol van ez a dombfutás attól, amit Béla művelt az elmúlt hétvégén, amikor 4x futott fel a Kékesre - erőt merítek belőle. És aztán ahogy haladok, látom magam előtt a tájat, ami tavasszal a Kanizsa - Karoson sárgállot a repcéktől...

és most mennyire más:

Milyen szép az örök változás. És látom magam előtt, hogy bő 2 hónap múlva nyoma sem lesz ennek a hatalmas hónak az úton, és sok-sok futó teper majd ugyanitt a versenyünkön. És lelki szemeimmel látlak Titeket, akik először vállaltok majd ekkora távot – ebből is erőt merítek. Arra gondolok, hogy jó, hogy van ez a klub!

A galamboki tónál aztán több élmény is ér: a gyönyörű befagyott tavon egy futótársat fedezek fel: egy nyest (?) iszkol át a túlsó partra a jégen résztávozva - ez igen! A fákon pedig ott a felirat a kifüggesztett táblákon: „Fürödni tilos!” :-)
Még ezen mosolygok, amikor a rikítóan fehér hóban egy riadt koromfekete cica néz rám. A kontraszt utánozhatatlan! A cicus szemében a kérdés (na nem az, mint eddig…):„ugye nem bántasz?” – Dehogyis.

Telik az idő, fogy a táv, én mégis egyre erősebbnek érzem magam. Magányosan futok, körülöttem erdő. Egy dombról jövök lefelé, kicsit meg is tudom pörgetni a lépéseket, amikor szembe fúj hirtelen a szél, úgy érzem mindjárt fel is kap – kitárom a karjaimat… és ebben a pillanatban egy sólyom (?) száll föl a fáról. Repülök én is…!
A csapi lovardában pónik szaldgálnak a hóban, látszik, hogy élvezik. Én is egyre jobban, elő is veszem a telefonom, mert érzem, hogy pár képi emlék is kell erről a futásról. Így néha meg is állok fotózni.
A keresztet az út szélén…

az utat átölelő havas fákat…

az út szélén felhordott havat, melyeket utánozhatatlan alakokba rendezett a szél…

És már azt sem bánom, amikor egy elhaladó busz beterít a finom hóval, vagy amikor térdig süllyedek a hóba, hogy egy fénykép jól sikerüljön.
Ez az, amit csak az tud megérteni, aki fut. Mert az autóból nézve a hóbucka csak akadály, ami miatt szentségelni kell, ha kiszállunk, a hó belefolyik a cipőbe, az állatokat pedig meg se látjuk. Meg különben is: a fenébe már a téllel, meg a hóval.

Közeledek hazafelé, mindazzal amit ma kaptam. Erősödtem testben, lélekben. Már csak pár kilométer van hátra, kicsit fázok, a cipőm nedves, a lábam fáradt, de a szívemet melegség járja át, mert vár az otthonom, gyermekeim és Szilvi mosolya.
Szóval ilyenkor futni? …

lgy.

Utóirat: tudom, hogy mindannyian átéltetek hasonló pozitívumokat futásaitok alatt. Kérlek, minél többször osszátok meg Ti is élményeiteket, és küldjétek el nekem a lubicskukacchello.hu-ra ! Köszönöm!