Végeredmény - 2009. december
|
Az Aszfaltszaggatók nyerték a nagy kilométergyűjtő verseny
Az év végével véget ért Zala megye két amatőr futóklubja között kiírt "Nagy kilométergyűjtő verseny", mely első alkalommal került megszervezésre.
A nemes versengést 2009-ben meggyőző fölénnyel a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE nyerte meg.
A végeredmény:
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 59155 km
Kanizsai Futóklub: 47519 km
Az egyéni "versenyt" Käsz Ferenc nyerte (6200 km), 2. Lubics Szilvia lett (5823 km), 3. Lakatos Roland (5755). Gratulálunk!
Mindkét klub tagjai alaposan kitettek magukért, hisz egy év alatt közösen több mint 100.000 kilométert teljesített a 77 futó. A kiváló, évi 1000 kilométeres határt 20 futó teljesítette túl a megyeszékhelyről, míg 16 Kanizsáról. A hihetetlen 5000 km-t pedig mindkét klubból ketten szárnyalták túl. Gratulálunk!
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag?
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Mivel pedig a futók lelkesek, a cipők nem koptak el, a barátság örök, a kilométergyűjtő verseny újra indul 2010-ben is!
Hajrá Kanizsai Futóklub, Hajrá Aszfaltszaggatók!
|
|
Szavazás - 2009. december
|
Az év fotója
Sok minden történt 2009-ben a kanizsai Futóklub háza táján, Szerencsére gyakran örökítették meg fényképek a megismételhetetlen pillanatokat, melyek mind-mind felvillantanak valamit a futás szépségéből.
A fotókból készítettünk egy válogatást, melyen a 20 legjobbnak ítélt kép látható. Közös bennük, hogy vagy Kanizsai Futóklubos versenyzőt látunk rajtuk, vagy a Klub által rendezett versenyen készültek. Ezen képek közül kerül majd ki az "Év fotója" a Ti szavazataitok alapján. A legjobb 5 képre lehet ugyanis voksolni január 31-ig, és így dől el a "verseny". A szavazás nyílt, nem csak Kanizsai Futóklubtag vehet részt benne.
Kellemes böngészést!
|
|
Szilveszteri hegyi maraton - 2009. december
|
Minden jó, ha a vége jó!
Happy end! Azaz filmes hasonlattal élve jól végződött a 2009-es futó-év, méghozzá a 15. alkalommal megrendezett zalaegerszegi futóversennyel. A hagyományosan nagyszerű hangulatú évzáró rendezvényen most is sokan sorakoztak a képzeletbeli rajtvonal mögött, hogy aztán ki-ki teljesítse a maga elé tűzött távot. A Kanizsai Futóklubot idén is sokan képviselték.
A legtöbben a 12 km-es távon idndultak, itt Kolonics Tamás abszolút 2.-, míg Varga József és Góberné Györgyike korosztályos 2. lett, Fekete Laura pedig 3. Rajtuk kívül Varga Zsombor, Molnár Zotán, Deregi László, Gadányi Bálint és Balogh László teljesítette a távot.
A 24 km-es távon Varga Zsolt és Katz Rudolf indult kanizsai részről, Rudi korosztályos 2. lett.
A maratoni távon Lubics Szilvia és Sznopek József is messze túlszárnyalta eddigi itteni legjobbját, Szilvi ezzel nagy küzdelemben a 2. lett a hölgyek közt (ideje 3:34), míg Józsi (3:35) 5. (korosztályos 2.). A nőknél a keszthelyi Görög Veronika, a fiúknál az Aszfaltszaggató Lakatos Roland győzött. Vajda Anita és Lubics György először próbálta legyűrni az egerszeg környéki hegyeket 42 km-en át, és mindketten sikerrel jártak. Anita (4:07) 3. lett, míg Gyuri (3:40) 6. Szabó Béla szintén maratont futott, és ő is javított helyi legjobbján.
A versenyen nagyszerű pályacsúcsok születtek: maratonon Lakatos Roland (2:55), míg 24 km-en Korpics Attila (1:43) adta át a múltnak az eddigi legjobb időket. Attila beszámolója itt olvasható.
Lakatos Rolié pedig itt: katt!
A futást szokás szerint teázás, forraltborozás követte, majd egy pohár pezsgővel koccintottunk boldog új évet kívánva egymásnak.
Minden célbaérkezőnek gratulálunk!
Képek itt-FRISSÍTVE!
A Zalai Hírlap galériája:itt!
Még több kép:itt!
Részletes eredmények::itt!
|
|
Beszámolók - 2009. december
|
Karácsonyi futás
Testet-lelket melegítő program kerekedett az idei karácsonyi futásból. Szükség is volt erre, hisz a hőmérő higanyszála mínusz 15 C-t mutatott a reggeli órákban, amikor a mindenre elszánt Kanizsai Futóklub tucatnyi tagja nekivágott a bő 11 km-nek.
A közös futás jelentette élményt felejthetetlenné tette a csodaszép környezet, a napsütés, a hófödte táj. A kristálytiszta levegőt helyenként felváltó köd, pedig inkább tette misztikussá az utat, mint elrontotta volna. A táv végére a fiúk arcára fagyott mosoly, valamint a lányokból hókirálynőt varázsoló dér pedig nem mindennapi látvány volt.
A futást forraltbor, tea, mézeskalács, és kellemes beszélgetés zárta Jeszenői Csabáék vendéglátásának köszönhetően.
A futást Valgut Zoli örökítette meg:
Itt élhető át újra a nap!
BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
|
|
Beszámoló - 2008. december
|
|
Hírek - 2009. december
|
Évzáró vacsora
December 12-én ünnepélyes vacsorával búcsúztatta a Kanizsai Futóklub a 2009-es évet. A Honvéd Kaszinóban szép számmal jelentek meg a klubtagok, hogy a pezsgős köszöntő után meghalgassák Sznopek József elnök beszámolóját.
Józsi köszönetet mondott mindenkinek az idei éveben végzett munkájáért, különös tekintettel a Kanizsa-Karos és az őszi Kanizsai Futófesztivál megrendezéséért, majd köszöntötte az idén belépett új tagjainkat. Kiemelte, hogy sok szép eredményt értek el futóink, és hangsúlyozta, hogy a legnagyobb örömöt a versenyeken való közös részvétel, az összetartozás élménye jelentette.
A cikk itt folytatódik!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. november
|
A nagy kilométergyűjtő verseny állása
Az év végéhez közeledve mindkét klub futói kevesebb kilométert teljesítettek az átlagosnál, de ez így természetes, hisz vége a versenyszezonnak, ilyenkor jön el az ideje a lazításnak, hogy aztán újult erővel kezdődhessen az alapozás.
Novemberben az Aszfaltszaggatók 4066 km-t, a Kanizsai futók 3476 km-t gyűjtöttek, így a két futóklub közti verseny állása a november végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:43424 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 54139 km.
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Kanizsa-Egerszeg futóbarátság - 2009. december
|
Mikulás napi közös futás
Lassan hagyományosnak számító közös futáson vettünk részt az Aszfaltszaggatók meghívására Zalaegerszegen. Az elmúlt években egyre több futóbolond gyűlik össze a megyeszékhelyen, hogy a szilveszteri hegyi maraton pályáján teljesítse a 10-, 24 km, vagy a maratoni távot, éppúgy, mint az év utolsó napján. A versennyel ellentétben viszont ilyenkor a közös futáson van a hangsúly, azaz egy mindenkinek megfelelő tempóban halad a mezőny, közben pedig lehet beszélgetni, tapasztalatokat cserélni, sztorzni, és a jövő évi célokat egymásnak elmesélni.
Így volt ez ezen a napon is, amikor a Kanizsai Futóklub és az Egerszegi Aszfaltszaggatók futói közösen rótták a kliométereket. Az időjárás kicsit ködös volt, a hangulat annál derűsebb, amit talán a Télapó reggeli "váratlan" felbukkanása alapozott meg, no meg az ajándékok, amit a két klub futói egymásnak szántak.
Kanizsai részről a maratoni távot Lubics Szilvi, Sznopek Józsi és Szabó Béla teljesítette, míg 24 kilit futott Vajda Anita és Lubics Gyuri.
A nap végén mivel is búcsúzhattunk volna másképp, mint, hogy találkozunk szilveszterkor!
A télapó képeit itt találod!
Az egerszegi Gróf Olivér élményei:
Itt olvashatod!
|
|
Beszámoló - 6. Balaton maraton és félmaraton - 200
|
Páratlan párosok Siófokon
Nagyszerűen sikerült a BSI „szezonzáró” rendezvénye az elmúlt héttvégén Siófokon a Kanizsai Futóklub tagjainak. Gyönyörű idő, napsütés várt a futókra a magyar tenger partján, ahol több százaz indultak a fenti távokon, egyéniben, vagy váltóban.
A két nap alatt több páratlanul szép pillanatot figyelhettek meg a szurkolók, mi is.
Először is volt egy „párosunk”, akik a maratonra neveztek egyéniben. Török Krisztián nagyszerű, 2:52-es összidejével 13. lett, míg Sznopek József is kiváló, 3:08-as időt futott, ő a 48. helyezést érte el a 360 indulóból. Gratulálunk nekik!
A félmaraton egyéni számában láthattunk 2 szívet melengető páros futást is: Fekete Laura régóta dédelgetett ideje volt a 2 órán belüli teljesítés ezen a távon, és a rajt előtt megkérte Valgut Zolit, hogy segítsen neki ezt elérni. Zoli igazi sportemberhez méltóan vállalta ezt a feladatot, és Laurát a táv egészén végigkísérve, bíztatva hozzásegítette őt az álomidő eléréséhez. (Eredményük 1:57:30 lett.) A célbaérkezésük igazán szép pillanat volt, gratulálunk!
Közvetlenül előttük futott be a célba kéz a kézben Farkas Edit, és férje Farkas József. Mindkettejük teljesítménye megsüvegelendő, hisz Edit PB-t futott, míg Józsi először indult ilyen hosszútávú futóversenyen! Ráadásul csak a verseny előtt derült ki, hogy Vágó Boglárka sérülése nem jött rendbe, így Józsi fogja helyettesíteni. De a jó teljesítmény nem véletlen, hátterében komoly sportolói múlt áll: a focidrukkerek jól ismerhetik Farkas Józsit, aki tagja volt a Nagykanizsai Olajbányász 1994-ben NB I-be jutó csapatának, és ma is aktívan focizik. Közös idejük: 1: 58 lett. Gratulálunk nekik is, sok szép közös futást kívánunk!
Ha már a párosoknál tartunk: a hétvége legjobb kategóráin belüli helyezését érte el a „Sziporkák” csapata. Porpáczy Éva és Willmanné Edit 2 órás teljesítménnyel a női duók között 6. lett! Másik párosunk szintén nagy tapsot érdemel: a „Kanizsai Villámok”, azaz Góberné Györgyi és Vránics Álmos nagyszerű 1:45-ös időt futott, és a vegyes párosok között az előkelő 15. helyezést érte el. Külön kiemelendő a 12 éves Álmos nagyszerű, 48 perces tíz és fél kilométere. Gratulálunk nekik is!
Egyéni teljesítőink közül Vránics László 1: 29-es idővel 37. Lubics György 1:32-vel az 51. lett, míg Deregi László 1:55-t, Hans György 2:03-t, Katz Rudolf 2:08-t, Balogh László 2:09-t futott. Gratulálunk!
Saját képeink:
Katt ide!
A verseny eredményei, képei:
Katt ide!
Fekete Laura beszámolója:
Katt ide!
Farkas Edit beszámolója:
Katt ide!
|
|
Mindenki szurkoljon! - 2009. november
|
Balaton maraton és félmaraton
Idén hatodszor lepik el késő ősszel a futás szerelmesei a siófoki aranypartot, hogy futással köszöntsék a novemberi Balatont, mely viszonzásul mindig mást ad a lelkes versenyzőknek cserébe. Volt itt már ilyenkor szikrázó napsütés, tavaszias meleg, szélvihar, gyönyörű hóesés, de a futóknak mindegy volt, csak jöttek és jöttek. Nem is csoda, hisz van-e nagyszerűbb érzés, mint jó társaságban versenyezni a gyönyörű tóparton?
A Kanizsai Futóklub tagjai is lelkesen készültek a 6. Balaton Maratonra az elmúlt hetekben, hisz több versenyszámban is rajthoz állnak.
A 2 napos maratonon Sznopek József és Török Krisztián indul. A klub elnöke múlt heti 50 km-e után most 42-t vállal 2 nap alatt, ami számára nem lesz szokatlan, hisz sikerrel indult már több napos versenyeken, így a Bécs-Budapesten és a Dunamenti szupermaratonin is.
A vasárnapi félmaratonon 10 kanizsai versenyző áll rajthoz. Együtt szoríthatunk Fekete Laurának, Farkas Editnek, Katz Rudolfnak, Balogh Lászlónak, hogy az általuk tervezett 2 órán belül érjenek célba. Laurának és Rudinak ez egyéni csúcsot jelentene! A Józsihoz hasonlóan múlt héten szintén 50 km-t maga mögött hagyó Vágó Boglárka egyelőre fájós lábait gyógyítgatja, így célja "csak" a táv teljesítése, éppúgy, mint Vránicsné Ildinek, akinek felkészülését betegség nehezítette. A Györgyök közül Hans Gyuri 1:50 alatt szeretné lefutni a távot, míg Lubics Gyuri ezen a versenyen elért eddigi legjobbját tervezi megjavítani (1:44). A félmaratonon indul még két rutinos versenyzőnk, Valgut Zoltán és Deregi László is.
A félmaratont váltóban 2 párosunk futja majd le, a "Sziporkák"-at Porpáczy Éva és Willmanné Edit alkotja, míg a "Kanizsai Villámok"-at Góber Csabáné és Vránics Álmos.
Versenyzőinknek sok sikert kívánunk azzal a gondolattal, amit Rudi fogalmazott meg mintegy közös célként: "ha egyenletes tempóban, magamat jól kifutva érek célba, akkor boldog leszek, és ez a lényeg!"
A csapatot szurkolók is elkísérik, így bízunk benne, hogy otthon és a helyszínen is hangosan szól majd a HAJRÁ KANIZSAI FUTÓKLUB!
A verseny honlapja:
Katt ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. okóber
|
A nagy kilométergyűjtő verseny állása
Októberben tovább folytatódott az, ami az egész évre jellemző volt, vagyis az Aszfaltszaggatók ismét több kilométert gyűjtöttek.
Ezáltal a két klub közti különbség átlépte a bűvös 10.000 km-t, az egerszegiek ugyanis 50.000 fölött járnak, míg a Kanizsai Futóklub a 40.000-hez közelít. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy valamikor november elején a kanizsai futók virtuálisan körbefutják a Földet az egyenlítő mentén!
Maradva a számoknál, októberben az Aszfaltszaggatók 5014 km-t, a Kanizsai futók 4594 km-t gyűjtöttek, így a két futóklub közti verseny állása az október végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:39948 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 50073 km.
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. november
|
50 km-es országos bajnokság
November második vasárnapján lezajlott az 50 kilométeres országos bajnokság. A versenyre Óbudán került sor, egy 931 méteres, 4 utcából kialakított pályán. Sajnos az időjárás nem volt kegyes a futókhoz, az eső változó intenzitással ugyan, de kitartóan "frissítette" a mezőnyt, sajnos már a rajt előtt is, hisz az csaknem fél órát csúszott....
Úgy tűnik mindez azonban nem zavarta a legjobbakat, hisz nagyszerű eredmények születtek. A férfiak között Szalóki Róbert nyert kiváló, 3:14-es idővel, míg a hölgyek mezőnyében Görög Veronika lett országos bajnok, szintén nagyszerű, 3:57-es időt futva. Egyébiránt a győztesek mintegy 8 percet javítottak a IV. Kanizsai Futófesztiválon elért eredményeikhez képest, ahol mindketten ezüstérmesek lettek.
Kanizsai részről az utolsó pillanatban az indulás mellett döntő Vágó Boglárka korcsoportjában harmadikként ért célba (4:59), Lubics György 4:24-et, míg Sznopek József 5:07-et futott.
A versenyt tészta party zárta, a futók pedig az eredményhirdetést követően immár sötétben, de változatlanul zuhogó esőben indulthattak haza.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Bogi ismét versbe öntötte érzéseit, azaz immáron nem rendhagyó beszámolót írt:
Katt ide!
Erdemények itt!
|
|
Mindenki szurkoljon! - 2009. november
|
50 km -es OB Budapesten
November 8-án rendezik meg az 50 kilométeres országos bajnokságot Budapesten, amin két Kanizsai Futóklubos versenyző is indul. Az Óbudán kialakított 931 méteres téglalap alakú pályán lebonyolítandó versenyre Sznopek József és Lubics György nevezett.
Józsi célja, hogy 2 hónapos sérülését követően biztonsággal teljesíteni tudja a félszáz kilométert, lehetőség szerint 4:15 - 4:30 közötti idővel. Ediggi legjobbját ezen a távon idén futotta Kisbéren, ahol 4:20-as idővel 3. lett!
Gyuri aki még nem indult ilyen hosszúságú távon, a jól sikerült őszi versenyeit követően döntött úgy, hogy kipróbálja magát 50 km-en, így elsődleges célja a teljesítés maga, de 4:30-on belüli idővel lenne tökéletesen elégedett.
Az 50 km mellett több versenyszám is megrendezésre kerül, többek között 30 km is, amin Almási Évi fog rajtolni.
Szurkoljunk tehát minden kanizsai versenyzőnek!
A versenyt a Zöldgömb Sport Klub rendezi, az eredmények feltételzhetően itt lesznek elérhetőek.
|
|
Beszámolók - 2009. október
|
Bécs - Pozsony - Budapest Szupermaraton
5 nap.
3 ország.
320 kilométer.
A Bécs - Pozsony - Budapest Szupermaraton.
Egy lány, aki másodszor vágott neki egyéniben a távnak.
Egy történet, mely erről az öt napról, erről a 320 km-ről szól.
Lubics Szilvi mesél:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. október
|
Kanizsai aszfaltszaggatók
Október 25-én (vasárnap) másodszor volt lehetősége a futóknak szaggatni az aszfaltot Bagod és Zalalövő között - ekkor rendezte meg ugyanis a 2. zalai futópartyt a Zalaegerszegi Futóklub.
A nagyszerű versenyre hatan érkeztek a Kanizsai Futóklub képviseletében, amely gyönyörű őszi időben került lebonyolításra.
A 10 kilométeresn távon Molnár Zoli nagyszerű egyéni csúcsának örülhettünk, aki 0:55:49-re javította eddigi legjobbját.
A többiek a félmaratoni távon indultak, és szép eredményeket értek el.
Elsőként érdemel említést Fekete Laura, aki 2:02-re szorította egyéni csúcsát, ami mintegy negyed órával jobb, mint az eddigi legjobbja, amit néhány hete futott a Nike-n. Laura ezzel megnyerte korcsoportját! A KaCsák közül még Vajda Anita futott, ő 1:48-as remek időt ért el.
A fiúk is szépen teljesítettek, Lubics Gyuri 1:31-es időt ért el, alig elmaradva PB-jétől. Sznopek Józsi mintegy 1 perccel követte őt - ezzel kategóriájában ezüstérmes lett! - míg Gadányi Bálint a mai napon Laurát segítette egyéni csúcsához, vele futott be a célba.
A futást kalóriapótló pörkölt és hurkaparty követte, így minden szempontból jóllakva indulhatott haza küldöttségünk erről a nagyszerű versenyről, melyen a rendezők egy exkluzív pezsgővel köszöntötték csapatunkat, melyet talán az évadzáró rendezvényünkön fogunk közösen elfogyasztani.
A versenyzőknek gratulálunk, a rendezőknek pedig köszönjük a versenyszervezést!
Saját képek a versenyről itt!
Képgaléria itt és itt!
Eredménylista itt!
Korpics Attila beszámolója itt, Lakatos Rolié pedig itt!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. október
|
Bécs – Pozsony – Budapest Szupermaraton
Október 23-án a záró napi félmaratonnal véget ért a 20. jubileumi Bécs – Pozsony – Budapest Szupermaraton.
A verseny idén is nagy csatákat hozott mind a mezőny elején, mind a vége felé is. Hatalmas küzdelmeket láthatott a megfigyelő, mely a csapatokban indulóknál az óra ellen irányult, míg az egyéni versenyzőknél az irdatlan távolság legyőzése volt a cél. Láthattunk sírást - nevetést, sántikálást – szárnyalást, összeomlást – feltámadást, azaz mindent ami az ultrafutást jellemzi.
A Kanizsai Futóklubot Lubics Szilvia képviselte, aki idén másodszor próbálta lefutni egyéniben a 320 kilométeres távot.
Szilvi első nap 9 óra alatt szépen, egyenletesen futva ért Bécsből Pozsonyba, a 2. nap reggelén azonban alig tudott járni, mivel begyulladt a jobb lábán az Achilles ín tapadása. Ennek ellenére megpróbálta a lehetetlennek tűnő feladatot: elfutni Győrig (ami 86 km), és ez végül sikerült is. A sérülés azonban nem múlt el nyomtalanul, sőt a 3. napon még gyomorproblémák tetőzték, így a Győr - Tata közti 63 km-es szakaszon kicsúszott a szintidőből, és bár a szakasz elején komolyan gondolkodott rajta, nem adta fel a versenyt. A legnehezebb, jelentős szintkülönbséggel tarkított 4. napon viszont Szilvi az ultrafutás szépségét bemutatva szinte feltámadt poraiból, és bőven az előírt időn belül érkezett be a budakeszi célba. És mivel az utolsó napon a félmaratont is szépen lefutotta, boldogan állhatott fel az eredményhirdetésen az egyéni teljesítők közé.
Sok szeretettel gratulálunk!
Az egyéni versenyt az előző évekhez hasonlóan a lengyel Janicki nyerte, akit a második Zabari János sérülése miatt csak az első nap tudott megszorítani. Harmadik az eddig minden alkalommal induló legenda, Bogár János lett.
A hölgyeknél a hihetetlen időt futó orosz Vishnevskaya győzött, a szintén orosz Eremina előtt, harmadikként pedig a gyermekszülés után visszatérő Czibók Ágnes ért célba.
Zalából még két induló volt az egyéniek között, Käsz Ferenc nagyszerűen futott, 7. lett. Sipos Ferenc sajnos sérülések miatt csak a táv egy részét tudta teljesíteni, de aki látta, elmondhatja, hogy ő is hatalmasat küzdött, minden elismerést megérdemel!
A záró napon rendezett félmaratonon a Kanizsai Futóklubból indult Vágó Boglárka, Kolonics Tamás és Katz Rudolf is. Bogi nővérével, Szilvivel futott 2:04-et, Koló nagyszerű 1:29-es, míg Rudi 2:11–es idővel ért célba. Gratulálunk!
A Szupermaraton honlapja, benne részletes eredményekkel:
Katt ide!
Képek Szilvi futásáról:
Katt ide!
|
|
Beharangozó - 2009. október
|
Bécs-Budapest Szupermaraton
Október 19-én hétfőn reggel 9 órakor eldördül a startpisztoly Bécsben, Ausztria leghíresebb stadionjában, az Ernst Happel nevét viselő Praterban, hogy 20. alkalommal útnak indítsa a Bécs-Budapest futóverseny mezőnyét. A táv 320 km, melyet 5 nap alatt tesznek meg a vállalkozó kedvű futók.
Az egyéni indulók közt lesz Lubics Szilvia is, aki tavaly Sznopek Józsival sikeresen teljesítette a távot. Józsi az idén sérülés miatt sajnos nem tud indulni, így most Szilvi egyedül képviseli a Kanizsai Futóklubot.
A megmérettetésre ezidáig 35 egyéni induló nevezett (köztük 8 nő), és több mint 100 csapat. A futókra első nap 90 km vár Pozsonyig, kedden 86 km-a táv Győrig, szerdán 63 km Tatáig, csütörtökön 60 km Budakesziig, míg október 23-án egy félmaratonnal zárul a verseny, melynek befutója a Hősök terén lesz.
Amennyiben lehetséges, a versenyről minden nap jelentkezik Szilvi a honlapunk fórumán, ahol üzenni is lehet neki:
Katt ide!
A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton honlapja, benne on-line követhető eredményekkel:
Katt ide!
|
|
Beszámolók - 2009. október
|
Aranyos lányok
Aranyos lányok a Kanizsai Futóklub hölgyei. Ezt mi eddig is tudtuk, de a zalakarosi hétvége óta ez már mindenki számára bizonyos, hiszen a Kis-Balaton kör midhárom versenyszámában elhozták az aranyérmet.
Hogy miként sikerült elérniük ezeket a szép elsőségeket, arról maguk a győztesek írtak.
Koller Judit (akinek bemutatkozó oldalát itt találod) élményei a félmaratonon:
Katt ide!
Vágó Bogi, (koszorús költőnk, Drakulady) pedig ismét versbe foglalta mondanivalóját:
Klikk ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. okóber
|
A nagy kilométergyűjtő verseny állása
Az ősz első hónapjában az Aszfaltszaggatók 5776 km-t, a Kanizsai futók 4430 km-t gyűjtöttek, így a két futóklub közti verseny állása a szeptember végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:35354 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 45059 km.
Ez a hónap kanizsai szempontból átlagosra sikeredett, érződött, hogy ultrafutóink a szokottnál kevesebb kilométert gyűjtöttek, viszont örömteli, hogy az új tagok teljesítményével illetve a gyűjtésbe most beszálló régi tagokkal ezt ellensúlyozni tudtuk.
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Beszámoló - 2009. október
|
Az álom és a spártai valóság
Amint arról korábban beszámoltunk, a Kanizsai Futóklub ultramaratonista futója, Szabó Béla megróbálta teljesíteni az egyik legnehezebb versenyt, a Spartathlont, de mivel kicsúszott a szintidőből, a táv 1/3-ánál nem folytathatta tovább a küzdelmet.
Hogy mi vezetett a kényszerű kiálláshoz, és miként élte meg Béla a történteket, arról ő maga írt:
Katt ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009.október
|
Sikeres részvétel a SPARtakiádon
Az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepeltek a Kanizsai Futóklub képviselői a Futás Napján Budapesten, a 24. "Spar" Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon.
A Futóklub (gimnáziumi váltókkal kiegészült) lelkes tagjai a hajnali órákban busszal indultak a fővárosba, hogy ott teljesítsék a maguk elé kitűzött célokat.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez sikerült is az egyébként nagyszerű hangulatú és igazán nagyszabású versenyen.
A maratoni távon indult Vajda Anita, aki szép egyéni csúcsot futott (4:02:34), és ezzel 118. lett a nők 420 fős mezőnyében. (Kategórájában 30. helyezett.)
A klasszikus 42,2 km-es távon szerepelt Lubics György is, aki szintén egyéni csúcsot futott - addigi legjobbját 12 perccel múlta felül - és 3:24:28-as idővel ért célba (abszolút:254/1975, kat:56).
A 3 fős stafétában indult 1-1 női és férfi váltónk is ugyanezen a távon.
A Kanizsai Csajok Fekete Laura, Vágó Boglárka, Porpáczy Adél összeállításban tették meg a 12,4 km-20 km-9,8km -es szakaszokat, és végül az előkelő 11. helyet szerzték meg 3:56:24-es idejükkel.
A férfi váltó (amely végül KFK név alatt szerepelt), a sérült Varga Zsolt helyett beugró gimnazista fiúval, Deregi Lászlóval és Katz Rudolffal 3:53:51 alatt ért célba. A csapat ezzel a 99. lett a férfiak 174 fős mezőnyben.
A rövidebb számok közül a minimaraton 7 km-es távját két hölgy teljesítette nagyszerűen a Kanizsai Futóklubból: Góber Csabáné (37:50), és Porpáczy Éva (38:32), míg a 3,5 km-es távot Csatos Emese futotta le.
Minden kanizsai résztvevőnek gratulálunk!
BSI beszámoló itt!
Eredménylisták itt!
Képek itt!
|
|
Beharangozó - 2009. október
|
Irány a Spar!
Vasárnap útra kelünk, hogy részt vegyünk Magyarország egyik legnagyobb futóeseményén, a 24. Spar Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon és ott teljesítsük a magunk elé tűzött célokat.
A Kanizsai Futóklubból a maratoni távon idén ketten indulnak: Vajda Anita és Lubics György.
Mindketten szeretnének a táv teljesítése mellett egyéni csúccsal hazatérni, ez Anita esetében 4:06, Gyurinál 3:36 alatti időt jelentene.
Két 3 fős váltócsapatunk is lefutja a klasszikus 42,2 km-t:
A "Kacsa" újra színre lép, azaz Balatonalmádi után ismét 3 hölgy alkot csapatot Kanizsai Csajok néven. A trió összetétele: Fekete Laura, Vágó Boglárka, Porpáczy Adél.
A fiúcsapat (talán "Kafa" azaz Kanizsai Fantasztikusok néven?) Varga Zsolt, Deregi László, Katz Rudolf sorrendben gyűri majd a kilométereket.
A minimaratonon (7 km) is lesz kanizsai futó: Góberné Györgyi és Porpáczy Éva szerepel majd ezen a távon.
Minden résztvevőnek szurkolunk.
Hajrá Kanizsai Futóklub !!
A verseny honlapja itt!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. szeptember
|
Dunaparti Futópartik - félmaraton
Szeptember utolsó vasárnapján Esztergomban rendezték meg a Dunaparti Futópartik 5. futamát. A félmaratoni távon indult Vágó Boglárka és Sznopek József is.
Bogi a "dobogó" 3. fokára állhatott, Józsi pedig sérüléssel bajlódva is nagyszerűen versenyezve ért célba.
Eredmények:
Nők:
1. Makai Viktória 1:36:30
2. Almási Éva 1:43:03
3. Vágó Boglárka 1:43:31
Férfiak:
1. Lelkes Gusztáv 1:22:50
2. Galgóczi Imre 1:25:51
3. Szobonya Gergő 1:26:37
A versenyről Bogi (alias Drakulady) küldött nem mindennapi tudósítást. Aki nem olvassa, megbánja...
Harapj rá!
Honlap, eredmények, képek:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - Berlin Maraton - 2009
|
A kőfalak leomlanak
A FAL.
Ismerősen cseng ez a szó maratoni futónak. Azt mondják 30-35 kliométernél gyakran beleütközik az, aki 42,2 kilométerre vállakozik. És onnan iszonyúan nehéz a célbaérés.
A FAL.
Ismerősen cseng ez a szó a Berlinbe utazónak, a történelmet ismerőnek. 28 évig osztotta ketté a várost, a világot, s bár 20 éve ledőlt, de azt mondják, hogy még minden erről szól Berlinben.
Valgut Zoli szeptember végén Berlinben járt, hogy fusson a világ egyik leghíresebb maratonján. Beszámolójából megtudhatjuk, hogy ő beleütközött-e valamelyik falba.
És még sok minden mást is.
Klicken Sie bitte hier!
|
|
Álmodtam egy világot magamnak - 2009. szeptember
|
Szabó Béla a Spartathlonon indul
Sorozatunkban olyan kanizsai versenyzőket szólaltatunk meg, akik életük valamely nagy versenye előtt állnak, függtelenül attól, hogy az 10 km vagy maraton, kis verseny vagy világbajnokság.
Athén, Spárta. Közte 246 km kőkemény kilométer. Hőség, hideg. Síkság, hegység. Nappal, éjszaka. A Spartathlon. Az Ultraverseny.
A Kanizsai Futóklub tagja, Szabó Béla nekivág, hogy teljesítse. Vele beszélgettünk.
Katt ide!
|
|
Lefutottuk! -2009. szeptember
|
IV. Kanizsai Futófesztivál és 50 km-es Világkupa futam
2009. szeptember 19-én, szombaton immár 4. alkalommal rendezte meg a Kanizsai Futóklub őszi futófesztiválját.
A több távon lebonyolított verseny sok futót vonzott, hatalmas küzdelmeket, nagyszerű időeredményeket láthattak a szurkolók.
Beszámoló a versenyről:
Katt ide!
Részletes eredmények:
Katt ide!
Az 50 km-en 3. helyezett Lakatos Roland rendkívül érdekes, izgalmas beszámolója:
Klikk ide! Ajánljuk!
Aki éjjel indult Kanizsára futni. Hogy megbánta-e?
Klikk ide!
Képgaléria:
08.00-10.00 óra
10.00-12.30 óra
12.30-15.00 óra
|
|
12 órás ultramaratoni futó országos bajnokság
|
Csapat első, egyéni második hely
Nagyszerűen ment a kacsatánc a Balatonalmádiban megrendezésre kerülő 12 órás futóversenyen, ahol az egyéni számok egyben országos bajnoki címért zajlottak. A Kacsák, azaz a kanizsai csajok 4 fős váltója nagyszerűen szerepelve, több mint 143 kilométert futott a fél nap alatt, és ezzel a női váltók közt első lett, de az összes csapatot figyelembe véve is jó eredményt ért el.
A versenyt Lubics Szilvi kezdte (aki egyéniben is indult), majd közel 3 óra után (33,4 km-el) adta át a stafétát a Koller Juditnak, aki Vajda Anitával és Vágó Boglárkával ezt követően 3-, 2-, majd 1 körönként váltották egymást. A lányok nagyjából 5 perces kilométereket produkáltak az 1,762 km-es körpályán, amely gyönyörő környezetben, a Balaton part melletti parkban került kijelölésre, így fejenként még kb. 36 km-t futottak. Bravó lányok, gratulálunk a győzelemhez!
Az egyéni verseny nagy küzdelmet hozott. Szilvi nagyszerűen kezdte a végeláthatatlan hosszúságú körözést, és a 40. körig (kb. 6 és fél óráig) magabiztosan vezetett kb. 5:15-5:45 perc/km-es tempót tartva. Ezt követően azonban egyre súlyosbodó gyomorproblémákkal küzködve jelentősen lelassult, és Gurdon Éva megelőzte. A következő órában aztán felváltva vezettek a versenyben. Ilyen hosszú távon ritkán látható szoros küzdelem zajlott a pályán. Sajnos azonban Szilvi a hasi fájdalmai miatt tovább lassult, és csak jelentős erőfeszítések árán maradt egyáltalán versenyben. Már-már a 2. hely is veszni látszott, amikor aztán az utolsó órában szinte feltámadt poraiból és hihetetlen köröket produkálva (5:15-5:30 min/km) futott. Végül 117 kilométert teljesítve 2. lett az országos bajnokságon. Gratulálunk!
Egyéni eredmények:
Nők:
1.Gurdon Éva 122,61 km - Viking SE
2.Lubics Szilvia 117,03 km - Kanizsai Futóklub
3.Máténé Varjú Edit 107,49 km - RexFontana
Férfiak:
1.Lajkó Csaba 124,95 km - RexFontana
2.Zahorán János 122,58 km - TFSE, Alföld TE
3.Kiss Zsolt 121,50 km
A verseny honlapja, részletes eredmények: Katt ide!
Anita képeihez katt ide!
Gyuri képeihez katt ide
Szilvi versenybeszámolója itt!
|
|
Helyzetjelentés- 2009. augusztus
|
A nagy kilométergyűjtő verseny állása
Augusztusban az Aszfaltszaggatók 5970 km-t, a Kanizsai Futóklubosok 5353 km-t gyűjtöttek, így a két futóklub közti verseny állása az augusztus végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:30924 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 39283 km.
Örömteli adat, hogy a kanizsai csapat ebben a hónapban gyűjtötte a legtöbb kilométert, sőt az egerszegiek is csak kétszer futottak többet egy hónapban. Bravó Kanizsa!
Sőt, az egy futóra eső kilométereket figyelembe véve augusztusban a Kanizsai Futóklub tagjai voltak a jobbak!
Halkan jegyezzük itt meg, hogy az összesítést tekintve azonban tovább nőtt az Aszfaltszaggatók előnye.
A havi kanizsai "versenyt" ismét a Spartathlonra készülő Szabó Béla nyerte, csekély 754 km-el. Gratulálunk!
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - Nike félmaraton, 2009
|
Másfél óra
A futó ember életében vannak meghatározó pillanatok, melyeket szeretne átélni: lefutni 10 km-t, célbaérni egy félmaratoni-, maratoni versenyen, elérni valamilyen szép időeredményt.
Ezek a célok természetesen mindenkinél mások és mások, a lényeg, hogy mindenki a saját képességeinek megfelelő célokat találjon és azokért küzdjön meg.
Hogy sikerült-e Lubics Gyurinak elérnie egy hőn áhított időeredményt, arról ír Nike beszámolójában.
Katt ide!
|
|
Versenybeszámoló - Nike, 2009
|
Második félmaratonom története
Fekete Laura fiatal kora ellenére idén másodszor vágott neki a Nike félmaraton 21 kilométeres távjának. Az előzményekről, a versenyről, érzéseiről írt.
Katt ide!
|
|
Hírek - 2009. szeptember
|
24. Nike Budapest Félmaraton
Szeptember 6-án rendzték meg Budapesten Magyarország legnagyobb szabású félmaratoni versenyét, a "Nike"-t. A közel 5000 induló közt volt 6 Kanizsai Futóklub versenyző is, akik mind becsülettel helytálltak.
Közülünk leggyorsabban Kolonics Tomi ért célba, ideje 1:28:04 (kategóriájában 49., abszolút nemenkénti sorrendben 204. lett).
Kolót bő egy perccel követte Lubics Gyuri, aki új egyéni csúcsot futott! (1:29:19, kat:59., absz:241.)
A kanizsai csajok (mint tudjuk a KaCsák) közül Vajda Anita volt a leggyorsabb, aki épphogy kicsúszott az általa tervezett 110 percből, igaz GPS-es mérése szerint 300 méterrel többet futott - ki tudja merre járt? :-) Ideje 1:50:20 (kat:56., absz:202.).
Balogh Laci hozta a megszokott biztos futását, és 1:56:43-al ért célba (kat:172., absz:2161.).
Új tagunk Farkas Edit szintén 2 órán belül teljesítette a távot, mely annak tükrében különösen figyelemreméltó, hogy tavaly ugyanitt 2:15-t futott! (kat:89., absz:430.).
Fekete Laura hasonló bravúrt vitt végbe, fejlődésének bizonyítéka, hogy ő is több, mint 10 percet javított tavalyi idején, és 2:15:49-s idővel végzett, amivel kategóriája 27. helyezését érte el, mely a legjobb a kanizsai indulók között! (absz:980.).
Minden teljesítőnek szívből gratulálunk!
Eredmények, képek itt!
BSI beszámoló itt!
|
|
Éjszakai futás - 2009.szeptember
|
Búcsú a nyártól
Vidám, éjszakába nyúló futással búcsúztatta a Kanizsai Futóklub a nyarat. A vállalkozó szellemű futók (Adél, Gabi, Szilvi, Anita, Évi, Edit, Györgyi, V. Zoli, M. Zoli, Józsi, H. Gyuri, Rudi) este 7 és 11 óra között tettek meg különböző hosszúságú távot a városon belül. Volt "rövidebb táv" (10 km), "nagyravágyók távja" (24 km), valamint "kizárólag eszementek távja" (30 km). A futást több frissítőállomás nyújtotta élvezet (palacsinta, szőlő, sör, stb.) varázsolta emlékezetessé, valamint a tréninget majdnem elmosó zivatar. De lelkes tagjaink nem adták fel, közösen, futással búcsúztatták a nyarat, és köszöntötték egyben az őszi futószezont.
Jó volt, szép volt, találkozunk az őszbúcsúztató éjszakai futáson (is)!
|
|
Eredmények - 2009. augusztus
|
Augusztusi maratonok - kanizsai sikerek
Az elmúlt hétvége 2 eseménye is Kanizsai Futóklubos sikereket hozott.
Szombaton rendezték a II. Velencei Szupermaratont, a 27 km-es tó körüli pályán 1 vagy 2 kört kellett teljesíteni a versenyzőknek. Az ősziesre forduló időjárás éppúgy nem könnyítette meg a futók dolgát, mint a másfél órát(!) csúszó rajt sem.
Az 54 km-es versenyszámban nagyszerű versenyzéssel első lett Lubics Szilvi, aki az első körben kényelmes tempót választott, majd a 2. körben magasabb fokozatba kapcsolt, és sorban előzet meg vetélytársait, ideje 4:36 lett. Ugyanzen a távon indult, és szerepelt nagyszerűen Sznopek Józsi és Szabó Béla is. Mindegyiküknek gratulálunk!
Egyéb infó, képek itt!
Másnap rendezték meg Jászberényben a II. Zagyvamenti Maratont, ahol szintén "kanizsai" siker született a női számban. A családias légkörű, nehéz pályán zajló viadalon első lett Vágó Boglárka, ideje 4:29.
Képek itt!
Az elmúlt hetek krónikájához kapcsolódó hír még, hogy augusztus derekán rendzeték meg 4. alkalommal a Sárvár - Kőszeg közötti Vármaratont, ahol Sznopek Józsi a nagyszerű 4. helyet szerezte meg. A 45,5 km-es távot 3:59 alatt tette meg. Gratulálunk!
Eredmények itt!
|
|
Nagyatádi IronMan eredmények - 2009. augusztus
|
Vasból vannak!
Sikeresen szerepeltek a Kanizsai Futóklub tagjai a nagyatádi hosszútávú triatlon versenyen. A 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból, majd egy maratoni futásból álló versenyre 2 klubtagunk nevezett, és mindketten célba is értek!
Vránics Laci másodszor indult ezen a versenyen, és tavalyi idejét jócskán megjavítva az 50. lett, 10:55- el.
Köves Peti először tette próbára magát ezen az extrém kihíváson, és nagyszerűen szerepelve, az előzetes várakozását túlteljesítve, 13:38-as idővel futott be a célba.
A férfiak versenyén a többszörös győztes Major József lett az első (8:23), a hölgyek között viszont az újonc Góg Anikó diadalmaskodott (9:45). Az idei IronMan-re egyébiránt 365-en neveztek, ebből 304 férfi és 23 nő ért célba.
Minden teljesítőnek szívből gratulálunk, de különösen Lacinak és Petinek, futóklubunk büszkeségeinek!
Eredeti versenybeszámoló
Eredménylista, képek
|
|
Beszámoló - 2009. augusztus
|
Magyarkanizsán futottunk
Augusztus második hétvégéjén népes küldöttség utazott Kanizsáról Kanizsára. Persze nem helybenfutásról volt szó, hanem az immár hagyományossá vált testvérvárosi látogatásról a szerbiai Magyarkanizsára.
Jeszenői Csaba írt a túráról.
Katt ide!
|
|
Verseny előtt - 2009. július
|
Álmodtam egy világot magamnak...
Most induló sorozatunkban olyan versenyzőket szólaltatunk meg, akik életük valamely nagy versenye előtt állnak, függtelenül attól, hogy az 10 km vagy maraton, kis verseny vagy világbajnokság. A lényeg, hogy a versenyre való felkészülés, a verseny teljesítése, vagy az ott elérendő idő az adott futónak sokat jelentsen, az számára igazi kihívást jelentsen.
Köves Péter vasember szeretne lenni. A célkitűzés tehát: teljesíteni az IronMant Nagyatádon. Peti az elmúlt hónapokban mindent ennek rendelt alá. A vele készült beszélgetéshez katt ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. július
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása a július végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:25571 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 33313 km.
Az Aszfalszaggatók az eddigi legtöbb kilométert gyűjtötték, szám szerint 5802-t, amivel tovább növelték előnyüket. Valamelyest árnyalja a képet, hogy az egy futóra eső kilométermennyiség gyakorlatilag azonos lett a két klub versenyzőinél.
Kanizsai szempontból érdekesség, hogy fél éves időszak után Szabó Béla átvette a vezetést Lubics Szilvitől az összesített km-k tekintetében. Az elmúlt hónap végén pont azonosan álltak, ebben a hónapban viszont Béla 20 km-el többet teljesített. A havi "versenyt" viszont Sznopek Józsi nyerte, 428 km-el. Gratulálunk!
"Ezredes" lett a hónapban Gadányi Bálint, Valgut Zoli, Molnár Zoli és Varga Zsolt, Porpáczy Évi pedig az ötszázasok klubjába került. Mindegyiküknek gratulálunk!
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Hétvégi események - 2009. július
|
Elvira maraton
Sikeresen szerepeltünk a XIX. Elvira futóversenyen Szombathelyen.
A névadó Söjtöry Elvira 60. születésnapja alkalma miatt rendhagyó körítéssel (többek között 10x6 km-es futás) megrendezett esemény sokáig emlékezetes marad minden futó számára.
A maratonon indult Lubics Szilvi, aki egyéni csúcsot futva 3.12 órás eredménnyel a többszörös magyar bajnok Földingné Nagy Judit mögött a 2. helyezést érte el! Sznopek Józsi 3.34 órás idővel pedig korcsoportja 3. helyezettje lett. Deregi Laci és Molnár Zoli 6 kilométeren indult, mindketten jól teljesítettek, idejük 29:38 illetve 30:51.
Gratulálunk!
A célbaérkezés után Elvirát a futótársak elhalmozták ajándékaikkal, Ujj Zoli, a Zöldgömb SE elnöke még saját költeményét is elszavalta az ünnepeltnek, aki sokat tett azért az elmúlt években, hogy az amatőr futók remek versenyeken tegyék magukat próbára a vasi megyeszékhelyen.
Köszönjük, és további sok boldog születésnapot kívánunk!
Képgalériához katt ide!
Eredménylistához katt ide!
|
|
Dráva félmaraton
Remek kanizsai eredmények születtek a Barcs és Heresznye között megrendezett Dráva félmaratotnon is. Gadányi Bálint kitűnő, 1.22 órás idővel ért célba, amivel abszolút 2., korosztályos 1. lett! Vajda Anita szintén félmaratont teljesített, és szintén első lett korosztályában. Fekete Laura pedig a 4 kilis távon szerepelt nagyszerűen, ő is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel!
Gratulálunk!
|
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása -2009. június
|
Megkerültük a Földet!
Eltelt az év fele, és meg kell állapítanunk, hogy a Nagy Kliométergyűjtő Versenyben az Aszfaltszaggatók sokkal jobban állnak, és bizony össze kell szednünk magunkat, ha szorossá akarjuk tenni az év végét!
A verseny állása június végével a következő:
Kanizsai Futóklub:
21212 km
Egerszegi Aszfaltszaggatók:
27511 km
Viszont örömteli esemény is történt a hónapban: a két klub futói átlépték a bővös 40075 km-es határt, vagyis az egyenlítő mentén
KÖZÖSEN MEGKERÜLTÜK A FÖLDET!
Bravó!
Megyünk még egy kört? :-)
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést, és további jó futást mindenkinek!
|
|
Linkajánló
|
Aszfaltot szaggatnak
Cikket közölt megyénk napilapja testvérklubunkról, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatókról.
Az írásban sok érdekes információ olvasható az egyesületről, megszólal benne Lakatos Roli, és Käsz Feri is.
Itt olvashatod el!
|
|
Beszámoló
|
Testvérvárosok futóversenye - Ptuj
Június utolsó hétvégéjén Nagykanizsa testvérvárosába, a szlovéniai Ptujba volt hívatalos városunkat képviselve a Kanizsai Futóklub csapata. Ekkor rendezték meg ugyanis 3. alkalommal a Ptuj testvérvárosai számára kiírt futóversenyt.
A nem hétköznapi körítéssel zajló rendezvényen szerzett élményeit Lubics Gyuri osztja meg az olvasókkal:
Katt ide!
|
|
Beszámolók
|
Ultrabalaton ígyis - úgyis
Két új beszámolót olvashatsz az Ultrabalatonról. Ugyanaz a verseny, de teljesen másképp. Két történet, amely találkozik.
Szabó Béla, beszámolója, aki egyéniben nyomta:
Katt ide!
Gadányi Bálint beszámolója, aki a Csibészek tagjaként a 3. helyet szerezte meg csapatával:
Katt ide!
|
|
Versenybeszámoló
|
100 km-es Vb. Belgiumban
Nagyszerűen szerepelt Lubics Szilvia a 2009-es 100 kilométeres Világ-, és egyben Európabajnokságon, a belgiumi Torhoutban az elmúlt hét péntekén.
A több hónapos felkészülésnek (melyet Molnár Tamás irányított) meglett az eredménye, Szilvi egyéni csúcsot (és egyben nemzetközi "B" szintet) futva, 8 óra 54 perc alatt ért célba.
Ezzel az időeredménnyel az EB-n a 14.-, a VB-n a 22. helyet érte el! (Korcsoportjában 5. lett.)
Gratulálunk!
Szilvi élménybeszámolójához klikk ide!
Magyarországot egyébiránt 4 férfi, és 2 női futó képviselte: Zabari János volt a leggyorsabb (abszolút helyezése: 24., ideje 7 óra 19), Szalóki Róbert (33., 7.38), Hajduska Balázs (57., 8.08), és a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók kiválósága Lakatos Roland (70., 8.21), valamint Görög Veronika (165., 10.18). Mindegyikőjüknek gratulálunk, Rolinak különösképpen, aki először indult ilyen hosszú versenyen!
Roli élménybeszámolójához klikk ide!
A VB-t japán férfi, és USA-beli hölgy nyerte meg, a csapatok sorrendje, (melyet 3 futó összideje alapján állapítanak meg):
ffi: 1. Japán, 2.Olaszország 3.Franciaország
nők: 1.USA, 2.Oroszország, 3.Japán
A VB dobogós helyezttjei - klikk ide!
Teljes eredménylista:
Klikk ide!
Részletesebb, köridőkkel bővített eredménylista:
Klikk ide!
Az IAU riportja a verseny előtt a magyar csapattal (angol):
Klikk ide!
Képek a versenyről:
Szilvi képei a verseny előtti napokról és az ünnepélyes megnyitóról
Lakatos Roli képei
Versenyen készült képek
|
|
Versenybeszámoló - 2009. június
|
Ultrabalaton
Idén 3. alkalommal rendezték meg az évről - évre nagyobb népszerűségnek örvendő Balaton-kerülő futóversenyt. A táv 212 km volt, melyet egyéniben (folyamatos haladással, max. 32 óra alatt), vagy csapatban 2 nap alatt kellett megtenni.
A verseny, mely egyaránt megmozgatja az ultrafutókat és a rövidebb távokat kedvelőket, idén is sikeresen zajlott. Fantasztikus hangulat, gyönyörű táj, emberfeletti teljesítmények, kitűnő csapatok jellemzték a 2009-es Ultrabalatont is. A "megszokottól" eltérően kánikula helyett hűvös idő, viharos szél, kiadós zápor várt a futókra első nap, másnap viszont már kedvezőbb körülmények közt lehetett versenyezni.
A Kanizsai Futóklubot az egyéni versenyben Szabó Béla képviselte, aki hihetetlen teljesítménnyel be is ért a célba. (Ideje: 30 óra 39 perc.) Minden elismerés Béláé, aki hónapok óta nagyon sokat dolgozott, hogy sikerüljön neki ez az eredmény.
Gratulálunk!
Béla részletes eredménye
A csapatok küzdelme hatalmas iramot hozott, és végül a "Csibészek" csapata, melyet két kanizsai futó (Kolonics Tamást és Gadányi Bálintot) is erősített, elérte a bravúros 3. helyezést!
A Csibészek részletes eredménye
A "Kanizsai Futóklub" csapat (Vajda Anita, Deregi Laci, Köves Peti, Lubics Gyuri és a kaposvári Siska Sanyi) is derekasan helytállt, a 102 csapat közül a 38. lett.
A csapat részletes eredménye
A Klubból Sznopek József indult még a versenyen, ő mindkét nap maratoni távot vállalva 2-2 szakaszt futott le egy 3 tagú váltó tagjaként. Bravó!
A "Spontán Nudlik" részletes eredménye
Gratulálunk minden egyéni célbaérkezőnek, és minden kanizsai résztvevőnek!
|
|
Beharangozó
|
BB, azaz Belgium és Balaton
Az elkövetkezendő hétvégén igazi nagy eseményeken szerepelnek majd a Kanizsai Futóklub tagjai.
Először Lubics Szilvi húz futócipőt, hogy végre elindulhasson azon a versenyen, amire hosszú hónapok óta készül. Pénteken este (!) 8 órakor kezdődik ugyanis Belgiumban (Torhout-ban) a 30. "Flandriai éjszaka" futóverseny, mely idén egyben a 100 km-es VB és EB is. Szilvi itt a magyar nemzeti színeket is képviseli! Ez a futás hagyományosan éjszaka zajlik, és az Ultrafutók Nemzetközi Szövetsége, az IAU idén ezt a versenyt jelölte ki a fenti világversenyek színhelyéül. A futóknak 5 kört kell teljesíteniük az állítólag rendkívül hangulatos körülmények között. Az alábbi linken érhető el a verseny hivatalos honlapja: katt!, és reményeink szerint itt lehet majd on-line követni!
Hajrá Szilvi!
Szombaton és vasárnap figyelmünk és szurkolásunk hangja a Balaton felé irányul, ugyanis ekkor kerül megrendezésre a 3. Ultrabalaton. Szombaton délelőtt 10 órakor dördül el Tihanyban a rajtpisztoly, hogy aztán a mezőny 212 km megtéte után térjen vissza ugyanide. A legnagyobb kihívás Szabó Bélára vár, aki egyéniben, folyamatosan haladva kerüli meg a tavat!
A váltócsapatok két nap alatt teszik meg ugyanezt a távot: Sznopek Józsi egy 3 fős csapatban indul, míg egy jó helyezés reményében rajtol majd el a Csibészek csapata, melynek Kolonics Tomi és Gadányi Bálint is tagja. Harmadik váltónkban pedig Vajda Anita, Deregi Laci, Köves Peti, Lubics Gyuri és Siska Sanyi szerepel.
Hajrá Nekik is!
A verseny honlapja:
Katt ide!
Real-time eredmények:
Katt ide!
Friss szurkolói hozzászólások pedig ezen a topicon várhatóak mindkét fenti versenyről:
Katt ide!
Mindent bele, zúgjon otthon a Hajrá Magyarország, Hajrá Kanizsa!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. június
|
Keszthelyi kilométerek - Frissítve Anita beszámolójával!
Nagyszerű eredményekkel tért haza a Kanizsai Futóklub csapata a 2. alkalommal megrendezett "Keszhelyi kilométerek" futóversenyről. Lubics Szilvi első lett a maratoni távon, győzött a női és a férfi kanizsai maratoni váltó, másik női váltónk pedig 3. lett.
A helyezetteken kívül is több nagyszerű maraton és félmaraton teljesítőnk volt.
Gratulálunk!
Részletes beszámoló, eredménylista:
Katt ide!
Vajda Anita írt arról, hogy ő miként jutott túl a több mint 42 kilométeren:
Katt ide!
|
|
Linkajánló - 2009. júnuis
|
Hírlap láb
Cikket közöl a Zalai Hírlap Lubics Szilviről a közelgő belgiumi 100 km-es Vb kapcsán "Csak láb kell hozzá" címmel.
Az írás a június 6-i számban jelent meg, így ez a lap már nem kapható az újságosoknál - és ha nincs meg a szomszédnak sem, de mégis el szeretnéd olvasni a cikket, akkor:
Katt ide!
|
|
Helyzetjelentés -2009. június
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása a május végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:16993 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 22207 km.
Az Aszfalszaggatók "szokás szerint" ismét több kilométert gyűjöttek, mint a Kanizsai Futóklub tagjai, de a különbség ebben a hónapban sokkal kisebb volt, mint az elmúlt időszakban. A kanizsai csapat több, mint 1000 km-t fejlődött áprilishoz képest, ami köszönhető annak is, hogy többen jelezték megtett távjaikat, illetve új taggal is bővültünk. Vass Gabit ezúton is köszöntjük sorainkban!
Eddig ebben hónapban volt az egy főre eső lefutott kilométerünk a legnagyobb (184), amely mutatóban sikerült megelőznünk a Szaggatókat! Bárcsak mindenki elküldené a kilométereit, akkor jobban is állhatnánk.
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Katt ide!
Összesített adatok: Katt ide!
Jó böngészést mindenkinek!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. május
|
Határon túli boldogság
Május 27-én a horvátországi Csáktornyán rendeztek utcai futóversenyt, melyen több klubtagunk is részt vett.
Sajnos a határellenőrzés még nem szűnt meg a két ország között, de azért sikeresen hozott haza kis küldöttségünk
sok - sok nemesfémet !
Jeszenői Csaba írt a versenyről beszámolót:
Katt ide!
|
|
Eredmények - 2009. május
|
803 kilométer gyűlt össze a Kihívás Napján!
1982 óta rendezik meg világszerte a "Kihívás Napját". Bár Nagykanizsa városa idén nem nevezett az országos megmérettetésre, a Kanizsai Futóklub a tavalyi rendezvényéhez hasonlóan ismét lehetőséget biztosított a közös mozgásra ezen a napon.
Május 20-án (szerdán) délután a Mindenki Sportpályáján vártunk mindenkit, hogy együtt fussunk minél több kört, hogy együtt gyűjtsünk minél több kilométert.
Hogy mi történt ezen a délutánon, hányan jöttek el mozogni, hány kilométert tettünk meg közösen, arról itt olvashatsz, illetve megnézheted a részletes eredménylistát, valamint az eseményen készült fotókat is!
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. május
|
Siófok - iso shock
Több kanizsai futó is rajthoz állt a VI. Wink Futófesztivál különböző távján Siófokon, május 16-án.
Sznopek Józsi írt beszámolót arról, hogy élte meg a klasszikus maratoni távot és az isoital hiányát, valamint hogy milyen az, amikor a kocka gurulni tanul, és mi köze ennek a káposztás cvekedlihez?
Klikk ide
|
|
Versenybeszámoló - 2009. május
|
Egerszeg Feszti-vál-tó
A 15. Egerszegi Fesztivál programjaként május 14-én futóversenyt rendeztek Zalaegerszeg belvárosában. A versenyen váltók indulhattak, 15 kört kellett minden csapatnak teljesíteni, körönkénti váltással.
A csapatok látszáma bármekkora lehetett (2 és 15 fő között).
A Kanizsai Futóklub 3 egységgel képviseltette magát, nem is eredménytelenül...
Részletek:
Katt ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. május
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása az április végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:12395 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 17223 km.
Mindkét klub futói kitettek magukért, jóval többet teljesítettek áprilisban, mint az előző hónapban, de az egerszegi csapat ismét több km-t gyűjtött, így a különbség tovább nőtt a két futóklub között.
Figyelem, újdonság!
Az alábbi linkre kattintva látható mindkét futóklub részletes statisztikája. Hányan futottak? Ki futott legtöbbet? Mennyi az egy futóra eső km. átlag? stb.
Klikk ide!
Fuss, írj, szurkolj!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. április
|
IV. NAGYKANIZSA - ZALAKAROS FUTÓVERSENY - 2009.04.25.
Április 25-én 4. alkalommal rajtolt el a Nagykanizsa - Zalakaros országúti futóverseny mezőnye. A 20 km-es táv teljesíthető volt egyéniben, illetve 3 fős váltóban is.
Az időjárás is nagyszerű is volt, így nem csoda, hogy több mint száz futó érezte úgy, hogy ezt a versenyt nem szabad kihagyni!
A verseny eredményeit itt találjátok:
Klikk ide!
Beszámoló:
Klikk ide!
Molnár Zoltán élményei:
Klikk ide!
Korpics Attila beszámolója a versenyről:
Klikk ide!
Tóbiás Bernadett is írt a versenyről:
Klikk ide!
Fényképek a versenyről:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. április
|
Valami Sárvár
Szilvi mesél arról, hogy milyen volt számára a 12 órás futóverseny Sárváron, melyet idén 8. alkalommal rendeztek meg a helyi várkert körüli 1030 méteres pályán.
Története végén, egy meglepetés formájában kiderül a győzelem titka: "mikor a többiek fékeznek, akkor is tövig nyomom a gázt!"
Katt ide, ha kíváncsi vagy!
|
|
12 órás futás - Sárvár
|
Fél nap az élet
Április 25-én délelőtt 10 órakor rajtolt el Magyarország egyik legnépszerűbb és legrangosabb ultrafutó versenyének a mezőnye.
Az indulók 12 vagy 24 órán keresztül futottak Sárváron a várkert körüli bő egy kilométeres pályán. Az utóbbi versenyszám egyben országos bajnokság is.
A Kanizsai Futóklub tagja, dr. Lubics Szilvia a 12 órás versenyen indult, és kiváló formát mutatva első helyeztt lett a nők mezőnyében!
Szilvi 122 km-t futott, teljesítményéről sokat elárul, hogy a férfiak közül is csak az abszolút győztes, Pető István tudta megelőzni. Ez a megtett táv ráadásul a verseny történetének eddigi második legjobb eredménye a nők között!
Gratulálunk!
Részletes eredmények, képek itt:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. április
|
A félelem bére
Április negyedike. Az országot végképp elözönlik a felszabdító hős szovjet csapatok. Sznopek Józsi ijedtében 50 km-t fut. Ide-oda szaladgál Kisbér és Bakonysárkány között, mert nem tudja merre meneküljön. Bő 4 óra elteltével azonban feltartóztatják, és akkor a nyakába akasztják ... de nem a kötelet, hanem a bronzérmet!
Egy rémálom ér így véget, mely csak a képzelet szüleménye. A versenybeszámoló viszont valóságos, azt Józsi "követte el", megcsillantva benne a költői tehetségét is!
Figyelmetekbe ajánlom:
Klikk ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. április
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása a március végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub:8838 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 12107 km.
Mindkét klub futói valamivel kevesebb kilométert teljesítettek az év harmadik havában, mint februárban, de az egerszegi csapat ismét jóval "szorgalmasabb" volt, így a különbség tovább nőtt a két futóklub között.
Részletes adatok: itt!
Fuss, írj, szurkolj!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Hírek - 2009. április
|
Április 4-én rendezték meg Kisbéren a 100 km-es országos bajnokságot, valamint az ezzel párhuzamosan futó 50 km-es versenyt. A hosszabbik távon indult Szabó Béla, aki 2 héttel azután, hogy sikeresen körbefutotta a Balatont, ezt a távot is maga mögött hagyta. Béla végül néhány perccel több mint 12 óra alatt, 16.-nak ért célba. Gratulálunk!
Az országos bajnok Zahorán Ádám lett, a nők versenyét Gál Andrea nyerte.
A "rövidebbik" távon nagyszerű kanizsai eredmények születtek: a hölgyek mezőnyében 4:36 órás idővel (és nem kis gyomorproblémákkal küzködve) Lubics Szilvia ért elsőként a célba! A férfiak között pedig Sznopek József ért el kimagasló eredményt, az erős mezőnyben a dobogó 3. fokára állhatott fel 4:20-as idejének köszönhetően.
A versenyt Kisbér és Bakonysárkány közti bő 8 km-es úton rendezték. A hirtelen jött meleg idő, valamint a több száz méteres szintkülönbség alaposan megrostálta a mezőnyt, így a Kanizsai Futóklub versenyzőinek eredménye méginkább elismerésre méltó. Gratulálunk!
Hivatalos eredmények, fotók:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. március
|
Magyar Gladiátor
Köves Péter írt nagyszerű beszámolót a 15. Róma Maratonról. A történet forgatókönyvíróért, producerért, operatőrért, rendezőért kiált.
Ha Hollywoodban olvasnák Péter sztoriját, hamarosan Oscar díjas film készülne belőle.
Vagy már készült is?
Hiszen a beszámolóban fellelhető az "Országúton", a "Római vakáció", a "Baljós árnyak", a "Gladiátor" és szerencsére az "Édes élet" egy-egy pillanata is.
Aki kíváncsi rá, nézzen bele:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. március
|
Nyuszi, futás, kerékpár
Jeszenői Csaba rég nem múló szerelmeiről vall kendőzetlenül az alábbi írásban, avagy nyuszi duatlonos élményei a kanizsai sétakertben március végén.
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. március
|
4 nap alatt a Balaton körül
19 óra. 194,5 km. Egy tó. Egy kör.
Egy ember.
Egy elszakadt köldökzsinór.
Szél. Nap. Hó. Láng.
Szabó Béla élményeit olvashatod, milyen is volt számára a 2. Balaton Szupermaraton:
Klikk
|
|
Versenybeszámoló - 2009. március
|
Zágráb - Cazma 2009. 03. 22.
Futóklubunk egyik ultrafutó büszkesége, Sznopek József az elmúlt hétvégén a 61 km-es Zágráb - Cazma országúti futóversenyen tette próbára magát. Versenybeszámolóját ezúton teszi a köz kincsévé, melyből sok érdekes kérdésre találunk választ, például:
Mit szívott a verseny előtt?
Miért is kell ultraversenyre menni?
Mit tett vele 3 kóbor kutya?
Min ment keresztül, míg a képen látható Cazma panorámáját megpillantotta?
Ha kíváncsi vagy:
Klikk ide!
|
|
Kanizsai Futók a nagyvilágban - 2009. március
|
A Siófok - Sárvár - Zágráb - Róma tengely
Igazán mozgalmasra sikeredett az elmúlt márciusi hétvége a Kanizsai Futóklub versenyzőinek. Futóink rendkívül változatos távon és versenyeken indultak, miközben 21-től 195 km-t teljesítettek. Futottak a fiúk Magyarországon a Balaton körül és Sárváron, Horvátországban, valamint Rómában, a világhírű maratonon is!
A részletekről itt olvashatsz:
Klikk ide!
|
|
Helyzetjelentés - 2009. március
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása a február végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub: 5802 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 7608 km.
Mindkét klub futói több kilométert teljesítettek az év második havában, mint januárban. A kanizsaiak azonban "csak" 538, míg az egerszegiek több mint 1600 km-el gyűjtöttek többet mint az első hónapban, így a különbség nőtt a két futóklub között.
Részletes adatok: itt!
Fuss, írj, szurkolj!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. március
|
Irány a termál! Pécs - Harkány futóverseny
Lezajlott a tavaszt jelző első jelentősebb verseny, az immár 25. alkalommal megrendezett Pécs-Harkány futás. A Kanizsai Futóklubot többen is képviselték, egyéniben teljesítette a távot a nők mezőnyében 8. helyezést elérő Lubics Szilvia (ideje 1:54:23), az előtte fél perccel beérő, és ezzel a férfiak 3/4-ét megelőző Sznopek József (1.53:57), valamint a távot szintén sikeresen teljesítő Vajda Anita (2.23:17).
Kolonics Tamás és Gadányi Bálint (álnéven) egy nagyszerű váltó tagjaként 4. helyezést ért el, Köves Péter pedig a céges váltóban állhatott fel harmadmagával a dobogóra. A "Tűzszekerek" nevű kanizsai trió (Porpáczy Éva, Deregi László, Willmanné Edit) szintén derekasan helyt állt az embert próbáló, de igen hangulatos viadalon.
A verseny eredeti beszámolóját itt olvashatjátok:
Klikk ide!
Eredménylista pedig elérhető itt:
Klikk ide!
Vagy itt:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. február
|
Második becsületbeli futás Kanizsán
Február 22-én ismét összegyűlt néhány elszánt futó Kiskanizsán, hogy lefussa a maga által kitűzött távot, ahogy azt a "Yours truly" futás megköveteli. A csapat kisebb volt, mint januárban, az időjárás viszont kegyesebb, szép téli időben, hangulatos hóesésben teltek a kilométerek. Mindenki remekül teljesített, sokan javítottak januári idejükön, de külön nagy dícséret illeti Porpáczy Évát, aki először teljesített 15 km-t! Az úton találkozhattunk vágtató őzekkel, csodálkozva bambuló kecskével, szóban aranyérmet osztó falusi bácsikával, úgyhogy a hangulat remek volt. Éppúgy, mint a mára lengedává lett bajcsai frissítőállomás kínálata, a "Sznopek villánál".
A nap képei megtekinthetőek itt:
Klikk ide!
Az eredméyek itt találhatóak:
Klikk ide!
Minden teljesítőnek gratulálunk!
|
|
Yours truly eredmények - 2009. február
|
Kanizsai sikerek
Lezárult Yours Truly futás első (január 25-i) napján született eredmények feldolgozása, amely alapján kijelenthető, hogy nagyszerűen szerepeltek a Kanizsai Futóklub tagjai az nemzetközi összehasonlításban is.
Az 50 km-es mezőnyben (melyen 95-en indultak) a legjobb női eredményt Lubics Szilvi érte el (4:40), a vele együtt célba érő Sznopek Józsi ideje a férfiak között a 13. helyre volt jó. Szabó béla ugyanezen a távon 27. lett.
A 25 km-t teljesítők népes, 114 fős mezőnyében Varga Zsolt és Vránics Laci egymást követték a 14-15. helyen, Valgut Zoli pedig a szintén előkelő 38. idővel zárt.
Az időeredmények természetesen nehezen hasonlííthatóak össze, hiszen Kanadától Finnországig, Németországtól az USA-ig számos országból érkeztek be a futók eredményei, akik nyilván egészen eltérő körülmények között tették meg a maguk távját, de ez adja meg ennek a versengésnek a különlegességét. A nemzetközi eredmények megtekinthetőek itt:
Klikk ide!
A kanizsai résztvevőknek ezúton is gratulálunk!
És ne feledjétek, 22-én ismét lehet futni! Lásd itt:
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. február
|
Immár 4. alkalommal került megrendezésre február 14-én (szombaton) a Batthyány Gimnáziumban a teremtájfutó verseny. Gyorsaság fejben, testben - ez a siker titka! Nagyszerű időtöltést, igazi kikapcsolódást jelent ez a verseny évek óta minden korosztály számára, óvodástól a senior kategóriáig.
Idén is sok gyermek és felnőtt töltötte a szombat délelőttjét ezzel a nem hétköznapi sporttal. A szabályokkal és a pályával való ismerkedést követően 4 futamra került sor: 2 szokványos, térképes futásra, majd 2 memóriafutamra, amikor is egy rögzített helyen lévő térkép segítségével, lehetőség szerint abból minél többet fejben tartva kellett végigmenni a pályán. Végezetül sor került még egy külön értékelt sprint futamra is. Az eredményhirdetés nemenként, kategóriánként történt, aztán pedig sok-sok ajándéktárgy talált gazdára sorsolás útján is. Reméljük jövőre is megrendezésre kerül ez az igazi kikapcsolódást nyújtó rendezvény!
Az összetett eredménylistához klikk ide!
A sprint futam eredményeihez klikk ide!
A képekhez klikk ide!
Általános tájékoztató a diáktájfutáshoz: klikk ide!
|
|
Versenyajánló - 2009. február
|
Ismét Yours trluy futás Nagykanizsán
Évente két alkalommal van arra lehetősége a futóknak szerte a világon, hogy ezen a rendhagyó versenyen részt vegyenek. Idén a versengés első napja január 25-én volt, és a Kanizsai Futóklub is lehetőséget teremtett, hogy együtt kocoghasson minden vállalkozószellemű sportoló.
Erről a napról bővebben olvashatsz itt:
Klikk ide!
A képeinket pedig itt tekintheted meg:
Klikk ide!
Február 22-én (vasárnap) lesz másodszor lehetősége mindenkinek beszállnia ebbe a világméretű futásba. A Kanizsai Futóklub ismét lehetőséget biztosít, hogy közös élmény legyen a versenyen való részvétel. Ezen a versenynapon is várunk minden érdeklődőt, hogy közösen teljesítsük a választott távot (50-, 25-, 10 km). És hogy mitől is különleges ez a verseny? Hol és hogy futhatsz velünk?
Klikk ide
|
|
Helyzetjelentés - 2009. február
|
A nagy km. gyűjtő verseny állása
A két futóklub közti verseny állása a január végi összesítést követően az alábbi:
Kanizsai Futóklub: 2632 km.
Egerszegi Aszfaltszaggatók: 2978 km.
Fuss, írj, szurkolj!
Hajrá Kanizsa!
A versenykíráshoz klikk ide!
|
|
Hírek - 2009. február
|
Sportos nap a centrumban
A Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontban (Interspar) 2009. január 31-én szombaton délután 13-18 óra között "sport és életmód nap" volt, amelynek keretében bemutatkoztak Nagykanizsa sportegyesületei. A sztárvendég szereplő Katus Attila fitnesz világbajnok, a Szombat Esti Láz nyertese volt.
A rendezvényen Klubunk is képviseltette magát. Az érdeklődők találkozhattak klubtársainkkal, akikkel elbeszélgethettek a futás szépségeiről, megtekinthették fényképeinket futóversenyeinkről, és néhány relikviát is megcsodálhattak. Külön öröm számunkra, hogy a rendezvény alkalmából új tag, név szerint Köves Péter csatlakozott hozzánk, akit ezúton is köszöntünk.
|
|
Ajánló - 2009. február
|
Zöld a gömb
Elkészült a Zöldgömb Sport Klub 2009-es versenyprogramja, mely teljes egészében megtekinthető a klub honlapján:
Klikk ide!
A legnépszerűbb ill. Kanizsához közel eső versenyek felkerültek saját versenynaptárunkba is:
Klikk ide!
Kellemes böngészést!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. január
|
Szilvi's truly
Milyen volt Szilvi valódi 50 kilométere? Miért rossz a hátszél? Lehet-e verseny közben forraltborozni? Van-e Sznopek Józsinak villája? Milyen is az ultrás mozgás?
Megannyi fontos kérdésre választ kaphatsz, ha elolvasod Szilvi élményeit a Yours Truly 50km futásáról.
Klikk ide!
|
|
Versenybeszámoló - 2009. január
|
Világméretű futás Nagykanizsán
Finn kezdeményezésre, hosszú évek óta rendezik már meg az úgynevezett "Yours truly"-t, ezt a nem épp szokványos futóversenyt. És hogy mitől is különleges ez a megmérettetés? Attól, hogy nem egy adott helyszínen, nem egy adott pillanatban zajlik, hanem bárhol a világon, bárki beszállhat a versenybe. A lényeg, hogy a versenyző becsületesen teljesítse a vállalt távját, majd az eredményét elküldje a fő szervezőnek Finnországba. Ez a verseny a becsületről, a jókedvről szól, hogy legyen, ami motiválja a hobbi-futókat a hideg, ködös téli napokon is. Idén először a Kanizsai Futóklub is lehetőséget biztosított arra, hogy közös élmény legyen a versenyen való részvétel.
A kanizsai "versenyről" bővebben olvashatsz itt:
Klikk ide!
A képeinket pedig itt tekintheted meg:
Klikk ide!
Az se bánkódjon aki lemaradt volna a mostani futásról , mert február 22-én lesz még egy lehetősége a versenyen való részvételre, itt Nagykanizsán is.
|
|
Linkajánló - 2009. január
|
Győztes beszámoló
Az alábbi linken nagyszerű beszámoló olvasható az egerszegi hegyi maratont megnyerő Lakatos Roland "tollából".
Roli az Aszfaltszaggatók versenyzője, aki az ősszel jelenlétével megtisztelte a Bé-Bu-s ünnepségünket is.
Győzelméhez ezúton is gratulál a Kanizsai Futóklub!
Klikk ide!
|
|
| |
| |