KANIZSAI FUTÓ- ÉS SZABADIDŐSPORT KLUB
Gyere, fuss velünk!


Versenyajánló

Mura kupa


Időpont: 2016. január 9. (szombat)
Rajt: 10:00 óra
Rajt, cél helye: Murakeresztúr, Általános Iskola parkja, Kossuth út 16.
A verseny távjai: félmaraton, negyedmaraton, nyolcadmaraton, tizenhatodmaraton
Útvonal: Murakeresztúr dimbes-dombos környéke

Részletes versenykiírás itt!


Futottunk

I. Téli futóverseny - Lenti


Első alkalommal rendezte meg a helyi Iszkiri Futóklub ezt a versenyt, melyen a távok 21 km, 11 km, 5 km, 800 méter voltak.

Nagyon klassz rendezvény volt, jól éreztük magunkat, ráadásul néhány érmet is sikerült szereznünk: Borsos Laura 800 méteren győzött, míg Lubics Szilvi és Rudolf Tomi a félmaratonon lett első, Ignácz Reni pedig a harmadik.

Fényképeink itt!


Versenyajánló

Szilveszteri Hegyimaraton

Ha szilveszter, akkor Egerszegi Hegyimaraton...
Távok: 3,5km, 10km, 24 km, 41 km.
Versenykiírás itt!


Versenyajánló

I. Téli futóverseny - Lenti


Az Iszkiri futóklub egy fantasztikus hangulatú futóversenyt rendez 2015.12.27-én 10:00 órától a Lenti Rendezvénytéren.

Rajtidőpontok, távok:
10:00
800 méter gyermekeknek 14 éves korig, illetve családoknak (gyermek és szülők)

10:15
5 km, 11.3 km, 21.1 km (félmaraton)

Információk itt! és az esemény Facebook oldalán itt!


Együtt...

Karácsonyi futás


Szomorkás idő + vidám társaság = közös futás a közelgő ünnepek alkalmából.

Fényképek itt!


Fényképes - zenés évösszegző

Ez történt az idén

Fényképes, zenés videó készült a Kanizsai Futóklub 2015-ös évéről:

Kattints ide a videóhoz!


Búcsúzunk az évtől

Évzáró vacsora


December 18-án egy közös vacsorával búcsúztattuk a 2015-ös évet.
Ignácz Renáta, a klub elnöke köszöntötte a részvevőket, beszámolt az év fontos eseményeiről, majd egy kis film segítségével felidéztük az elmúlt évet.
A vacsorát követően ajándékot kaptak legifjabb tagjaink, illetve a versenyeinken segítséget nyújtó emberek.
Az estét - mely jóízű beszélgetéssel telt - hölgy tagjaink lábfelismerő versenye színesítette.
Fényképek itt!


Programajánló

Karácsonyi futás

A Kanizsai Futóklub idén is megszervezi szokásos Karácsonyi futását.
Táv 10.5 km, amit közösen teszünk meg mindenkinek megfelelő, beszélgetős tempóban.

Időpont: 2015. december 20. (vasárnap) 09:30.
Helyszín: Kiskanizsa, Szent Flórián tér (Ambrózia előtt)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


Túrafutás

Tanúhegyek


November utolsó szombatján a Tanúhegyeket hódítottuk meg.

Fényképek itt!


X. Kanizsai Futófesztivál

Fényképalbum II.


Újabb képek a X. Kanizsai Futófesztiválról az alábbi linken:

katt ide!

Köszönjük a képeket Kocsisné Perneczki Renátának!


X. Kanizsai Futófesztivál

Fényképalbum


Az alábbi linken elérhető a versenyen készült képek egy része: katt ide!

Köszönjük a képeket Vass Gabinak!


X. Kanizsai Futófesztivál

Közlemény

A Kanizsai Futóklub az alábbi közleményt adja ki az október 04-i futóversenyen bekövetkezett haláleset miatt:
Letöltés itt!


X. Kanizsai Futófesztivál

Eredmények

Az alábbi linkre kattintva elérhető a X. Kanizsai Futófesztivál részletes eredménylistája: katt ide!

Mindenkinek köszönjük a részvételt!


X. Kanizsai Futófesztivál

Tragikus verseny

Október 4-én zajlott a X. Kanizsai Futófesztivál, melyen minden eddiginél több futó állt rajthoz a különböző távokon.

Az 5 km-en Koósz Veronika és Vajda Levente, a 10 km-en dr. Rácz Erika és Vránics Álmos, a félmaratonon Németh Lilla és Németh Gábor győzött. (Részletes eredménylista, képek hamarosan.)

Sajnos a versenyen súlyos tragédia történt. Nem sokkal a 10 km-es célbaérkezése előtt összeesett egy 45 éves férfi futó, akinek a helyszínre siető versenyorvos és a mentőszolgálat sem tudta megmenteni az életét.

A Kanizsai Futóklub ez úton is mély együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának.

A tragédia miatt a szervezők a később rajtoló váltófutást törölték.


Eredmények

Zrínyi kupa


Szeptember 26-án a murakeresztúri Zrínyi kupán vettünk részt.

Eredmények: katt ide!

Fényképek: katt ide!


Gratulálunk!

Spártai hősök


Lubics Szilvia és Vajda Anita is sikerrel teljesítette a 246 km-es Spartathlont.

Szilvi hatodszor indult, a 3. helyet szerezte meg, Anita pedig első próbálkozásra ért be sikeresen Spártába.

Mindkettőjüknek gratulálunk!


Programajánló

Terep ultra élmények


Helyszínváltozás!
Az előadás a polgármesteri hivatalban lesz.


X. Kanizsai Futófesztivál

Kérdezz - felelek!


A X. Kanizsai Futófesztivál programjaként a váltófutás lezajlása után az eredményhirdetésig lévő időben (kb. 13:15 - 14:00) interaktív fórumot tartunk két kiválóságunk részvételével.

Lubics Szilvia többszörös magyar bajnok-, és válogatott hosszútávfutó, háromszoros Spartathlon győztes, valamint Rudolf Tamás magyar bajnok hosszútávfutó, válogatott terepfutó, sikeres Spartathlon és Ultra-Trail du Mont Blanc teljesítő lesznek a "vendégeink".

Ők fognak válaszolni minden futással kapcsolatos kérdésre, amire kíváncsiak vagytok.
Ötletek: felkészülés egy versenyre, az első edzésektől a komolyabb edzéstervekig, frissítési tanácsok, a futás és munka-, család kapcsolata, "nekem erre nincs időm" problémája, a terepfutás speciális kérdései-, felszerelései, a hosszútávfutás kihívásai, megfelelő cipő-, ruházat kiválsztása stb.

Kérdéseiteket elküldhetitek előre is erre az e-mail címre:
georgicus@citromail.hu , vagy feltehetitek majd a rendezvényen is.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Versenyajánló

Futóversenyek szőlőhegyek között


Szeptemberben 3 szőlőhegyi futást rendeznek a közelben.

Szeptember 12-én Kéthelyen 5-, és 10 km-es verseny lesz:
Kiírás itt!

Szeptember 20-án 2 esemény közül is választhatunk:

A "Pince Futás" 14 km-es verseny lesz Zalavárról Garaboncra, gyulyás partyval zárva.
Program itt!

Tekenyén pedig immár 7. alkalommal rendezik meg a "Tőkétől a pohárig" versenyt 7,7 km-es és 21,1 km-es távokkal. A futóverseny kísérőrendezvénye, a Tekenyei Szüreti Felvonulás és Fesztivál az eredményhirdetést követően veszi kezdetét.
Katt ide!


Versenyajánló

Zrínyi kupa

Időpont: 2015. szeptember 26. (szombat)
Rajt: 10:00 óra
Rajt, cél helye: Murakeresztúr, Iskola parkja, Kossuth út 16.
Útvonal: terepen, Murakeresztúr dimbes-dombos határában, erdőn-mezőn át vezet.
Versenytávok: 21,1 km, 10,5 km, 5 km, 2,5 km
Letölthető versenykiírás itt!


X. Kanizsai Futófesztivál

VERSENYKIÍRÁS


2015. október 4-én (vasárnap) rendezzük a X. Kanizsai Futófesztivált.

Kicsit változtattunk a megszokott távokon, hogy minél többen lehessünk.
Újdonságként lesz 5 kilométeres táv is, hogy azok is részesülhessenek a verseny élményében, akik nem futnak sokat, vagy csak nemrég kezdték el a futást.
Rutinosabbaknak a 10 km-es távot ajánljuk, akik pedig nagyobb kihívásra vágynak, félmaratonon indulhatnak.
Gyerekeknek, családoknak pedig irány a 3x2 km-es váltófutás!

Részletes versenykiírás itt!

Mindenkit szeretettel várunk!


Álmodtam egy világot magamnak...

...lefutni az UTMB-t

Sorozatunkban olyan kanizsai versenyzőket szólaltatunk meg, akik életük valamely nagy versenye előtt állnak, függetlenül attól, hogy az 10 km vagy maraton, kis verseny vagy világbajnokság.

A lényeg, hogy a versenyre való felkészülés, a verseny teljesítése, vagy az ott elérendő idő az adott futónak sokat jelentsen, az számára igazi kihívást jelentsen.

Rudolf Tomi az Ultra-Trail du Mont-Blanc előtt mesél érzéseiről: katt ide!


Szurkolunk!

Csika az UTMB-n indul


Augusztus 28-án (pénteken) 18 órakor rajtol el a franciaországi Chamonix-ben a világ egyik legnagyobb terepfutó versenye, az UTMB-t (Ultra-Trail du Mont-Blanc).
A 170 kilométeres pályán 10.000 méter szintet is le kell küzdeniük a futóknak.

Klubunkat Rudolf Tomi képviseli, aki így ír a versennyel kapcsolatban:
2010 óta futok, gyorsan az ultra távú versenyek irányába mentem el. Kedvenc versenyem nincs, szeretek új és ismeretlen tájakon, hegyek közt futni. Még nem indultam egyik távon sem itt, tavaly nézőként voltam Chamonixban. 2013-ban egyből az UTMB-re neveztem, de nem volt szerencsém a sorsolásnál, sőt még következő éven sem, hiába volt dupla szorzóm. Idén sorsolás nélkül jöhettem – így nagyon reménykedek a jó időjárásban, ha már 3 évet vártam erre az alkalomra. Nem nagyon szoktam jósolgatni sem időeredményt, sem helyezést. Túl hosszú verseny ez, így sok minden történhet – mindenestre a második éjszaka jó lenne ha minél kevesebb időt kint tölteni a hegyekben.

A verseny honlapja itt: katt ide!
Csika képei a verseny előtti napokról: katt ide!

Hajrá!


Programajánló

Egy éjszakás futó kaland


Július 31-én (pénteken) este Szent Oszkár éji fejlámpás futást rendezünk.
Táv: 14 km-es kör (mely végkimerülés esetén csökkenthető 11 km-esre - de nem ajánlott).
Tempó: visszafogott, nyugodt, beszélgetős, romantikus.
Találkozó, és egyben rajthely: Nagykanizsa, Herkules u. 73. (hogy a szervezőnek minél kényelmesebb legyen.)
Cél: ugyanott, vagy valahol útközben... :-)
Találkozás 20:30-tól, rajt: 20:45
Útvonal: Palin, ipari park, régi 7-es, cserfői bekötő út, cserfői erdő, Palin.
Talaj: 0-10 km aszfalt, 10-14 kavicsos, földes út (esős idő esetén kissé sáros).
Kötelező felszerelés: Fejlámpa + fényvisszaverő mellény, vagy hullazsák.
Frissítés: útközben: egyénileg; célban: igény esetén gyertyfényes teraszon az elvesztett folyadék, ásványi anyagok, kalóriák visszapótlása.
Elvárások a jelentkezőkkel szemben: jókedv, nyitottság, minimális futómúlt, rugalmas munkaidő, tettrekészség, jó csapatszellem.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Hírek

Egy név - két félmaraton


Grabant Peti nem tétlenkedett az elmúlt hétvégéken...

Július 11-én a Hortobágyon futott az E-on Délibáb Félmaratonon, míg egy héttel később a balatonfüredi "I love Balaton Éjszakai Futáson" teljesítette ugyanezt a távot.

Gratulálunk!


Beszámolók

Dráva Félmaraton

Július 11-én VIII. alkalommal rendezték meg Barcs és Heresznye között a Dráva Félmaratont, ahol két klubtársunk is részt vett.

Borsosné Móni írása itt!

Rudolf Tomi beszámolója itt!


Hírek

Hegyi menet


Június 26-án éjjel 11 órakor rajtolt el Cortina d'Ampezzo főteréről az egyik legnébszerűbb terepfutó verseny, a Lavaredo Ultra Trail.

Klubunkat Lubics Szilvi és Rudolf Tomi képviselte, és mindketten sikeresen célba is értek a 119 km-es versenyen, ahol közel 6000 méter szintemelkedést is le kellett győzniük a futóknak.

Csika 19 óra 31 perc alatt ért be, míg Szilvi 25:09-t futott.

Szilvi beszámolóját itt olvashatod!
Képek itt, és hamarosan várhatóak még újabbak is.


Hírek

Testvérek közt


Június utolsó hétvégéjén Ptujban, a 6. alkalommal megrendezett testvérvárosok futóversenyén képviseltük Nagykanizsát.

A váltóverseny formájában lebonyolított futáson mindenkinek 2x1 órát kellett teljesíteni a hangulatos belvárosi körpályán. A lányok harmadikok, a fiúk hatodikok lettek - bár az eredmény ezen az eseményen másodlagos volt.

Képek itt!


Programajánló

Szentivánéji futás


A Murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola „Szentivánéji” futóversenyt szervez 2015. június 24- én (szerdán) este.

Gyülekezés Murakeresztúron, az iskola előtt, este 21 órakor.
A táv kb. 10 km lesz (a beleznai hídig futunk, és vissza). Biciklis kísérőket is várunk. Lámpát mindenki hozzon magával!

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!


Beszámoló

Sopron trail

Rudolf Tomi írt beszámolót a soproni terepfutó versenyről:
katt ide!


Eredmények

Balatonman Füred


Köves Péter ismét vasember lett!

Peti a június 13-án megrendezett "Balatonman Füreden" 15 óra 34 perc alatt teljesítte az ironman távjait:

(3,8 km úszás: 1:35 – 180 km bringa: 7:58 – 42 km futás: 5:40).

Gratulálunk!


Eredmények

Sopron trail


Rudolf Tomi és Sznopek Józsi a "Sopron trail" 800 méter szinttel fűszerezett 26 kilométeres versenyszámában indult.

Csika abszolútban 3. lett (2:04), Sznupi pedig 10. (2:32).
A képeket elnézve küzdelmes verseny volt...

Gratulálunk a fiúknak!

Honlap eredményekkel, képekkel itt!


UB beszámoló - Béla

Volt még egy kis „cucc” a pincében…

"A futás sokak számára csak értelmetlen időtöltés, ami ráadásul nagyon fárasztó. De, ha megtalálod a futásban a fáradtságon túl a szépséget és az értelmet, akkor talán egy másik értelmetlen időtöltésben is meg fogod találni, ....az életben."

Béla ezekkel a gondolatokkal indult útnak a Balaton körül, ahol megannyi csodás pillanat várt rá. Ezeket osztja meg most velünk: katt ide!


UB beszámoló - KaCsa

Mi marad az UB után?

Vass Gabi írta le az UB-n átélt élményeit, melyet a Kanizsai Csajok csapatában szerzett.

Kérdés, hogy mi marad az Ultrabalaton után?

A válaszért kattints ide!


Ultrabalatonos beszámoló

Megnyertem a lottó ötöst!

Íme itt az első beszámoló az Ultrabalatonról.

Lubics Gyuri írt az élményeiről: Katt ide!


Megvolt a kör!

Ultrabalaton


Sikeresen körbefutottuk a Balatont!
Idén 9. alkalommal nyílt lehetőség az Ultrabalaton keretei között tenni egy 220 kilométeres kört a Balaton körül, és természetesen ki is használtuk ezt a lehetőséget... :-)

Lubics Szilvi (aki második lett a női mezőnyben), Sznopek Józsi, Szabó Béla, Lubics Gyuri egyéniben ért körbe sikerrel (Bekk Csabinak sajnos Keszthelynél ki kellett állnia), míg a Kanizsai Csajok, a Kanizsai Pasik és a Kanizsai UB Fanatic csapatai is nagyot domborítottak.


Lezajlott

Terepfutó VB


Május 30-án lezajlott a Terep VB, a magyar női csapat a 12., míg a férfi csapat a 16. helyet szerezte meg!
A 85 kilométeres, 5800 méter szintemelkedéssel "tarkított" pályán Rudolf Tamás 11:26:54-es eredményt ért el, amivel a 98. lett a világ legjobb terepfutói között.

Gratulálunk Csikának, és a teljes magyar csapatnak!

Képek itt, és itt!

A vb honlapja itt!


Szurkoljatok!

Ultrabalaton


Május utolsó szombatján lesz a legnygyobb hazai ultraverseny, a 220 km-es Ultrabalaton.
A kanizsai indulók így várják a versenyt:
katt ide!


Szurkoljunk!

Terepfutó Világbajnokság


2015.05.30-án kerül sor az IAU szervezésében a kétévente megrendezendő Terepfutó Világbajnokságra.

A rangos eseményen a magyar csapat tagja lesz Rudolf Tomi, aki néhány szóban bemutatja a pályát, és a várható esélyeket is latolgatja:
katt ide!

Sok sikert kívánunk, hajrá Csika!


Galéria

Nemzeti Bor Maraton


Május 25-én Nagykanizsára érkezett a Nemzeti Bor Maraton (https://nemzetibormaraton.hu/).

Természetesen bekapcsolódtunk a Magyarországon végigkígyózó non-stop váltófutásba.

A nap képeit itt találod!
Videoklip itt!


Programajánló

Nemzeti Bor Maraton


Programajánló

Május 23-án elrajtolt a Nemzeti Bormaraton, mely egy 11 napon át 0-24 órában zajló esemény. Összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 103 települését.
A mezőny 25-én érkezik Nagykanizsára (kb. 18 órától lehet bekísérni a csapatot Palinból az Erzsébet térre), ahonnan 18:42-kor indulnak tovább Letenye felé a futók.

Gyertek, csatlakozzatok ehhez a rendhagyó futáshoz!

Az esemény részletes kanizsai programja ide kattintva olvasható!


Szurkoljunk!

Keszthelyi Kilométerek


Ezen a hétvégén rendezik meg a „Keszthelyi Kilométerek”-et, ahol szokás szerint népes csapattal veszünk részt. Szombaton a gyerekfutamok zajlanak, az 500 méteres számban Borsos Laura vesz részt.

A vasárnapi félmaratonon indul Bandl Ninetta, Horváth Judit, Vránicsné Ildi, Vránics Virág, Molnár Zoli (Maci), Rudolf Tomi, Szegedi Laci, Sznopek Józsi,Valgut Zoli és Zsohár Zsolt.

Sok sikert, jó futást mindannyiuknak! Hajrá!


Együtt futottunk

Kihívás Napja


A Kihívás Napján kilométergyűjtésre vártuk a futókat a Mindenki Sportpályáján.
Mindenki annyi kört futott, és olyan tempóban, ahogy jól esett.

Sajnos nem csak a futás, hanem a rendezvény utolsó órájában az eső is jól esett, így maradt néhány kör a "tarsolyban"...Közösen így is összegyűjtöttünk 479 kilométert, azaz elfutottunk Olaszországba, Velencéig.

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

"Eredmények" itt!
Fényképalbum itt!


Kihívás Napja

Kilométergyűjtő futás


Időpont: 2015. május 20. (szerda)
Helye: Nagykanizsa, Mindenki Sportpályája (Kaán Károly u. 1)

A délelőtti órákban (09:00 – 12:00) az iskolások gyűjtik a kilométereket, akiknek minél több kört kell 15 perc alatt teljesíteniük.

Délutáni program: 16:00 – 19:00 óra
A kihívás lényege: mindenki annyi kört fut, gyalogol, amennyit szeretne. A lefutott körök számát a résztvevő bediktálja a szervezőknek, akik a nap végén összesítik a megtett kilométereket, ez adja meg a végeredményt, vagyis hogy együtt hány kilométert tettünk meg (egyéni helyezések nincsenek). Minden kör számít – a sebesség viszont nem! Mindenki indulhat kortól, nemtől függetlenül.
Nevezési díj: nincs.
Frissítés: müzliszelet, ásványvíz, narancs juice.

Várjuk mindazokat, akik rendszeresen futnak, és azokat is, akik csak barátkoznak ezzel a gondolattal.

Az előző években Firenzéig (803 km), Prágáig (725 km), Milánóig (741 km), Liechtensteinig (795,4 km) is eljutottunk már, fussunk most messzebbre! Együtt többre vagyunk képesek!

Mindenkit szeretettel vár a Kanizsai Futóklub!

Letölthető kiírás itt!


Hírek

Hétvégi félmaratonok


Május első hétvégéjén két félmaratonon vettünk részt: szombaton Tapolcán futottunk, vasárnap pedig a murakeresztúri tűzoltónap alkalmából rendezett terepversenyen.

Tapolcai félmaraton képei itt!
Murakeresztúri képek itt!


Geléria

Kanizsa - Karos képek II.

Újabb nagyszerű fotók a Kanizsa - Karosról.
Katt ide!

Köszönjük a képeket Fonódi Tamásnak!


Versenyajánló

Keresztúri terep félmaraton

Szent Flórián napi futóverseny Murakeresztúron

Időpont: 2015. május 3.(vasárnap)
Rajt: 10:00 óra

A verseny távja:
Egyéni versenyzőknek: 2km, 5km, 21km
2 fős váltóknak: 2- 2 km

Nevezni a helyszínen lehet, a verseny napján 9 h és 9:40 között. Nevezési díj nincs
Részletes kiíráshoz: kattints ide!


Beszámoló

CEP Fehérvár Félmaraton


Köves Peti a CEP Fehérvár Félmaratonon futott, élménybeszámolóját itt olvashatod!


Eredmények

Sárvár - 12 óra

Szombaton került megrendezésre Sárváron a hagyományos 12-, és 24 órás futás (utóbbi országos bajnokság).
A 12 órás számban 2 futó képviselte klubunkat:
Bekk Csaba 118,1 km-t teljesített, ezzel a 3. helyet szerzte meg (kategória 1. lett.) Gratulálunk!
Lubics Gyuri pedig 113,7 km-t ért el (7. hely, kategória 3.).

24 órán Palásthy István 159,8 km-t (kategória 2.), Járosi Tamás 122,7 km-t tett meg klubunkból.

Eredménylista itt:
Katt ide!


Eredmények

Íme a Kanizsa - Karos eredményei


Itt olvasható a részletes eredménylista!


Galéria

Íme a Kanizsa - Karos képei


Szombaton lezajlott a Kanizsa - Karos Félmaraton. Köszönjük, hogy sokan eljöttetek, egy lelkes kis szervezőgárda mindent megtett, hogy jól érezzétek magatokat.
A versenyen készült képek itt tekinthetőek meg!

Köszönjük a képeket Perneczki Renátának!
Eredménylista hamarosan.


Versenykiírás

X. Nagykanizsa - Zalakaros Félmaraton


A Kanizsai Futóklub ismét megrendezi a Kanizsa - Karos félmaratoni futóversenyét, így ismét futhatsz ezen a nagyszerű hangulatú versenyen, a gyönyörű zalai dombok között. A verseny Nagykanizsa Város Napjához kapcsolódóan kerül megrendezésre, immáron 10. alkalommal.

A rajt Nagykanizsán lesz, a cél Zalakaroson.

A 21,1 km-es táv teljesíthető egyéniben, illetve 3 fős váltóban is.

Időpont: 2015.április 25 (szombat), 10:00 óra

Szeretettel várunk!



Friss hírek a versennyel kapcsolatosan:

Busz.

A váltótagokat, és az egyéni futók cuccait szállító busz 09:30-kor fog elindulni - le ne késd!

Figyelmeztetés az autósoknak a Kanizsa - Karos Félmaratonnal kapcsolatban!

Nagyrécsén a váltópont után járda-, és közműépítés zajlik, így az autósok közelekdése ezen a szakaszon rendkívül nehézzé fog válni, de lezárásra is lehet számítani, így azt kérjük, hogy a kísérőautók NE forduljanak be Nagyrécsre, hanem haladjanak egyenesen tovább. A 8. km-től ismét együtt haladhatnak a futókkal. Csapiba érve kérjük az autósokat, hogy ne haladjanak egyenesen tovább a mezőnnyel (mert a futók 220 méter után visszafordulnak), hanem forduljanak jobbra a váltópont irányába.

Frissítés!

Úgy néz ki, hogy meleg lesz a Kanizsa - Karos Félmaraton napján, így fokozottan figyelj a frissítésre! Ne sajnáld rá az időt, igyál mind az öt állomáson!
A versenyen ihatsz vizet, kólát, izotóniás italt: High5 ZERO-t (ami egy elektrolitokban gazdag szénhidrátokban szegény sportital, magas magnéziumtartalommal, mely megóv a görcsöktől), valamint a célban jéghideg narancsjuice-t is.
A frissítőállomások helyét, kínálatát megtalálod a versenykiírásban

Elkészültek a Kanizsa - Karos Félmaraton rajtszámai.

Piros színűt fognak kapni az egyéni indulók; kékek az iskolai váltók, zöldek az egyéb váltók lesznek. A csapatnevek, és az egyéni előnevezők által kért feliratok, és a versenyorvos telefonszáma szintén a rajtszámon lesznek. Kérjük, hogy a rajtszámot a versenyen elöl viseld!

Fontos információ az előnevezőknek!

Az előnevezők már 04.24-én, pénteken 17:00 és 18:00 óra között átvehetik rajtszámukat a versenyközpontban, a Bolyai János Általános Iskolában.
Helyszíni nevezés - és az előnevezőknek rajtszámátvétel - a verseny napján, szombaton 07:00 és 09:00 (!) óra között lesz ugyanott.

Velünk tekernek!

Nagyszerű segítséget nyújtanak majd közelgő versenyünkön a kanizsai Teker Egyesület (https://www.facebook.com/kanizsakerekpar?fref=ts) kerékpárosai, akik a Kanizsa - Karos Félmaraton mezőnyét végig fogják kísérni az úton a rajttól a célig, és amiben tudnak, segítik a futókat.
Köszönjük nekik!

Vár a pálya!

Az előző évekhez képest kis változtatás eszközöltünk, hogy meglegyen a félmaratoni táv: amint 13 km-nél a meredek lejtőn leér az út Csapiba, nem fordulunk el rögtön jobbra, hanem egy bő 200 métert egyenesen kell futni, majd a fordító után vissza, tovább a megszokott úton. Ez a szakasz közvetlenül a 2. váltópont előtt van. Az útvonalon amúgy végig ki lesz táblázva a kilométerjelzés. (Részletes útvonaltérkép a versenykiírásban.)

Melegítsünk be együtt!

A 10 órás rajt előtt miénk lesz a Város Napja alkalmából ünnepi díszbe öltözött Erzsébet tér, a zene nekünk fog szólni a nagyszínpadról, sőt 09:40-től közös zenés bemelegítés lesz a színpad előtt, hogy a rajtra mindenki megfelelő testi, lelki hangulatba kerüljön. Gyertek el!


Szurkoljatok

24 órás VB és maraton


Április 11-12-én rendezik meg Torinóban a 24 órás világbajnokságot, ahol két klubtagunk, Lubics Szilvi és Vajda Anita is indul.
Szurkolói oldal: katt ide!
Onine eredmények: : katt ide!

Április 12-én pedig Köves Peti maratont készül futni az Isztrián.
Így készül:
"Célom lefutni egy maratont időcél nélkül, nem különben előtte napokban jól érezni magunkat: Tenger, bor, mámor, Istria - meg még jó idő is ahogy elnézem.."


Kanizsa - Karos Félmaraton

Íme az útvonal!

Elkészült a verseny útvonaltérképe a frissítő és váltópontokkal, szinttérképpel.

(Részletekhez kattints a térképre!)



Kanizsa - Karos Félmaraton

Íme a póló!


Elkészült a Kanizsa - Karos Félmaraton előnevezőinek járó pólók mintapéldánya. Egyelőre a fiúké, de a lányoké is hasonló lesz, csak más színben (fehér, pink, sárga).

Itt megnézheted: katt ide!


Kanizsa - Karos Félmaraton

Fürdőzz a verseny után a Gránit Gyógyfürdőben!


Gyere el, fuss egy jót a Kanizsa - Karoson, majd fürdőzzél, relaxáljál a Gránit Gyógyfürdőben Zalakaroson!

Mint az elmúlt években mindig, úgy idén is lesz fürdési lehetőség a méltán híres zalakarosi gyógyfürdőben a versenyen - akár egyéniben, akár váltóban - indulóknak, de most több szolgáltatást is igénybe lehet venni.

A rajtszámmal ugyanis ingyenesen be lehet menni a fedett fürdő részbe (ahol 1 termálvizes medence és 2 gyógyvizes ülőfürdő van), vagy kedvezményes belépőjegy váltásával, 1300 forintért igénybe lehet venni a fürdő összes medencéjét (a fentiek + bel-, és kültéri élménymedencék, pezsgőfürdő, szauna, csúszda, gyógycentrum).

Kár lenne kihagyni!

Pontos leírás a fürdőről: itt!


100 km - Kisbér

Rudolf Tamás országos bajnok!


Fantasztikus eredményt ért el klubtagunk, Rudolf Tamás, aki a Kisbéren megrendezett 100 kilométeres országos bajnokságon 7 óra 18 perces idővel az első lett!

Gratulálunk Csika!


Lezajlott

Klubdélután


Van, amikor nem futunk, csak a szánk jár - azaz összejöttünk, beszélgettünk.

Jó hangulatban zajlott le az első klubdélutánunk.

Fotóalbum:katt ide!

Folyt.köv.


Beszámoló

LeFaGySz Börzsöny 2015

Rudolf Tomi ismét egy teljesítménytúra-beszámolóval jelentkezett, ezúttal a börzsönyi lefagyásról:
katt ide!


Eredmények

Balaton szupermaraton


Sikeresen körbeértek futóink a 4 napos balatonkerülő versenyen.

Járosi Tomi 16 óra 30 perces eredményével a 20. (kategória 12.) lett, Köves Peti 19 óra 11 perccel a 69. (kat. 37), míg Szabó Béla kereken 20 óra alatatt tette meg a 194 kilométeres távot (95. kat. 51).

Gratulálunk nekik!

Fényképeink itt!


Eredmények

Zágráb - Čazma

A március 22-én megrendezett 61 km-es Zágráb-Čazma futóversenyen Vajda Anita 5. lett a hölgyek mezőnyében (5h48min), Sznopek Józsi pedig a 10. a férfiak között (5h12min).

Mindkettejüknek gratulálunk!
Eredménylista itt!


Programajánló

Klubdélután

Hagyományteremtő szándékkal indítjuk útjára klubdélutánunkat, ahol "végre" nem kell futni, csak egy kicsit másképp kilépni a hétköznapok sodrásából, leülni egy asztal köré, és kötetlenül, jóízűen beszélgetni.
Az este során "bemutatkozik" Klubunk új elnöke, Ignácz Renáta, aki beszámol majd a Kanizsa-Karos előkészületeiről; egyéb kötött program nincs, de reméljük hallhatunk majd beszámolókat az eddig lezajlott túrákról, közös futásokról, versenyekről, és megtudhatjuk ki-ki hol tart egy-egy versenyre való felkészülésben.

Időpont: 2015.03.27. (péntek) 18:00-20:00
Helyszín: Honvéd Kaszinó, különterem
Nevezési díj: nincs.
Nevezési csomag tartalma: értékes emberek, érdekes témák
Frissítés: önellátó, batyus jellegű. A klubnak is van egy kis harapnivalója, de lehet hozni egy kis üdítőt, pogit, sütit, bármit :-)

Egyéb tudnivaló: minden volt-, és jelenlegi klubtagot, valamint minden klubunk iránt érdeklődőt szeretettel várunk!

Mottó: "A futásnál csak egy dolog van, ami jobb: beszélni róla" (ismeretlen szerző)


Beszámoló

Kiss Péter emléktúra

Rudolf Tomi ezúttal a Mátrába kalauzol el minket élménybeszámolója által:
Katt ide!


Hírek

Szilvi a 3. legjobb ultrafutó a világon!

Lubics Szilvia 3. lett a Nemzetközi Ultrafutó szövetség 2014-es év ultrafutója választásán!


Az IAU honlapja szerint az Athén és Spárta közötti Spartathlonon tavaly pályacsúccsal győztes kanizsai klubtársunk a szavazatok 13,3 százalékát kapta.


A nőknél a 100 kilométeres világbajnok brit Ellie Greenwood lett a tavalyi év ultrafutója, míg a férfiaknál a szintén vb-győztes amerikai Max King.

Gratulálunk!


Beszámoló

Börzsöny éjszakai teljesítménytúra

"Egy éjszakai teljesítménytúra a Börzsönyben. Gondoltam jó lesz majd a nyári, hosszú terepversenyekhez, ahol majd éjszaka is kell a hegyekben haladni. Aki részt vett már rajt, mindenki azt mondta, hogy brutál kemény ... de hát kell a kihívás!"

Rudolf Tomi beszámolóját az éjszakai Börzsönyről itt olvashatod:
Katt ide!


Hírek

Pécs-Harkány


Szépen szerepeltek futóink a "Pécs-Harkány"-on.

Korcsmárosné Vig Rozália 2 óra 21 perc alatt ért célba, mellyel korcsoportjában 1 helyen végzett!
Kolonics Tamás 1h 36 alatt ért be, ezzel összetettben 15.-, korcsoportban 2. lett.
Bekk Csabi szintén nagyon jó időt futott, ő 1h 51perc alatt ért Harkányba.

Gratulálunk nekik!


Hírek

Bükki Hard

Március első szombatján a Bükkben versenyztek futóink: a Bükki Kilátások - "Hard" versenyszámában (65 km, 2500 m szint) indult Lubics Szilvi, Rudolf Tomi, Sznopek Józsi.

Mindhárman sikeresen teljesítették az embertpróbáló távot, ráadásul Szilvi győzött, mig Tomi bronzérmes lett!

Mindhármuknak gratulálunk!


Hírek

12 órás OB

Március 7-én Székesfehérváron bonyolították le a 12 órás országos bajnokságot, ahol a Kanizsai Futóklubot Járosi Tamás képviselte.

Tomi 111 kilométert tett meg, mellyel a 15. helyet szerezte meg.

Gratulálunk!

Eredmények:
katt ide!


Beszámoló

Szilveszteri hegyimaraton

"Valamikor réges-rég egy messzi-messzi galaxisban ... jajj nem, az egy másik történet volt. Szilveszter is elmúlt már vagy két hónapja, mégis úgy gondoltam, írok pár sort a versenyről. Jobb később, mint soha..."

Rudolf Tomi beszámolójához kattints ide!


Beszámoló

Kiss Péter Emléktúra - Mátra


Sznupi beszámolóját olvashatod a Mátrából, melyből kiderül, hogyan változtat át "néhány" kilométernyi táv előre-, és felfelé való megtétele egy futót zombivá... :-)
Ha kíváncsi vagy: katt ide!


Gyere, fuss velünk!

X. Nagykanizsa - Zalakaros Futóverseny


Örömmel tájékoztatunk, hogy a Kanizsai Futóklub ismét megrendezi a Kanizsa - Karos félmaratoni futóversenyét, így ismét futhatsz ezen a nagyszerű hangulatú versenyen, a gyönyörű zalai dombok között. A verseny Nagykanizsa Város Napjához kapcsolódóan kerül megrendezésre, immáron 10. alkalommal.

A rajt Nagykanizsán lesz, a cél Zalakaroson.

A 21,1 km-es táv teljesíthető egyéniben, illetve 3 fős váltóban is.

Időpont: 2015.április 25 (szombat), 10:00 óra

Részletes versenykiírás hamarosan! Szeretettel várunk!


Lefutottuk!

Yours truly II.


Összejöttünk, becsülettel lefutottuk.
Ki-ki a maga távját (10-50 km), a maga tempójában.
Jól esett (szerencsére az eső nem), egészségünkre!

Képek a mai napról: itt láthatóak!


Felhívás

Kilométereket gyűjtünk!

Az idén is folytatódik a kilométergyűjtés klubunkban. Ennek az adminisztrációs feladatait Varga László klubtársunk vállalta.
Kérése, hogy az adott hónap 15-ig mindenki küldje el a megtett kilométereit az alábbi e-mail címre:
kanizsai.km kukac gmail.com

Aktuális feladat: küldd el a januári km-eket, és ha még nem tetted meg, akkor a 2014-eseket is!

Ne feledd: minden kilométer számít!


Programajánló

Yours truly II


Február 22-én, vasárnap lesz a "Yours truly" futás idei második napja.
A Kanizsai Futóklub most is lehetőséget biztosít a közös futásra.

Rajt és cél a már megszokott helyszínen, Kiskanizsán a Szent Flórián téren lesz. Az útvonal szintén a megszokott: Nagykanizsa-Murakersztúr kör. (25 km:1 kör, 50 km: 2 kör.)
Az időpont viszont módosult a januárihoz képest 9 órára!

Mindenki annyi kilométert teljesít amenyit szeretne, olyan tempóban amilyen számára jólesik. A rajtnál frissítési, öltözési lehetőséget biztosítunk 9 és 14 óra között az önkormányzat épületében. Az első csoport 9 órakor indul, de bármikor csatlakozhatsz! A részvétel az eseményen ingyenes.

Fussunk együtt!

A Yours Truly honlapja: katt ide!


Közös futás

Vidám vasárnap


Gyönyörű, tavszias idő, jó társaság, 13 kilométer kellemes futás + egy rendhagyó, megható frissítőállomás Ramónával.
Gabinak köszönjük a szervezést, Molnár Zolinak a képeket, és mindenkinek, hogy eljött!
Találkozunk a következő közös futáson!


Beszámoló

Kaposvár dombjai félmaraton


Sznopek Józsi megjárta Kaposvár dombjait, sőt élményeiről beszámolót is írt: katt ide!


Programajánló

Vidám vasárnap


Február 15-én, vasárnap reggel 8:30-kor Kiskanizsán az Ambróziánál várunk mindenkit sok szeretettel egy laza 10 km-es közös futásra.

Célunk, hogy mindenki jól érezze magát, hogy a keveset, vagy nemrég óta futók is érezhessék, hogy van egy csapat akikkel el lehet menni futni, kocogni. Tempónk 6:30 körüli lesz, kényelmes, beszélgetős.

Útvonal: Sormás - Szepetnek kör (a régebbi "karácsonyi futás" útvonala.)

Nem csak klubtagoknak!

Gyere, fuss velünk!

További info: elérhető a facebookon!


Versenyajánló

Göcsej galopp

Március első napján vár a Göcsej egy kis futásra, teljesítménytúrára!
A távok 5-,16-,33-, és 55 km között választhatóak.

Részletek: katt ide!


Kilométergyűjtés

Ennyit futottunk!

Tavaly is folytatódott a kilométergyűjtés, és bár a statsztika nem teljes, kijelenthető, hogy a Futóklub tagsága 2014-ben az egyenlítő mentén képletesen körbefutotta a Földet. Aztán pedig félig vissza.

Vagyis most a Föld túloldalán állunk - azaz futunk... :-)

Ha kíváncsi vagy a részletes adatokra, akkor kattints ide!


Eredmények

Mura kupa


Január 17-én rendezték Murakeresztúron a Mura kupát. A részvevők a 2-, 5-, 10-, és 21 kilométeres távok közül választhattak.
A Kanizsai Futóklub tagjai is szépen szerepeltek: a félmaratonon Borsosné Nagy Mónika és Kolonics Tamás győzött, Rudolf Tamás 2. lett, Köves Péter az "ötödmaratonon", Jeszenői Csaba pedig a "nyolcadmaratonon" lett bronzérmes; de a lényeg ezúttal is a mozgás-, a futás öröme volt, így mindenki jól érzete magát.

Eredménylista: klikk ide!


Yours truly

Benne vagyunk a TV-ben

A Kanizsa TV is beszámolt az idei első Yours truly futásunkról:
Katt ide!


Jegyzetek a futásról

Hála


"Volt egyszer egy kislány, aki egy gyerekkori baleset révén épp hogy életben maradt, de már akkor is makacs volt, és ez azóta sem változott - de jó esetben az akaratát jó dolgok szolgálatába tudja rendelni." Így ez a kislány ma már maratoni futónak mondhatja magát. És bár befutóérmet nem kapott a teljesítményéért, ő közben sokkal többel gazdagodott.

Vass Gabi útját itt olvashatod:
Katt ide!


Yours truly

50-en túl


Január 25-én délelőtt a fagyos, szeles idő ellenére mintegy tucatnyi lelkes futó vett részt az idei első "Yours truly" futáson.

Borsosné Nagy Mónika először lépett túl egy misztikus határon, a maratonin.

Gondolatait itt olvashatod:
Katt ide!


Fussunk együtt!

Yours truly


A "Yours Truly" egy finn kezdeményezés, amely felhívás egy közös futásra január-, és február utolsó vasárnapján. A távot-, helyszínt mindenki maga választja ki, az eredményeket be lehet regisztrálni a Yours Truly honlapján, ahol megtalálhatók a pontos szabályok is: katt ide!
Az eredeti kiírás 50 kilométerre szólt, de amennyiben az 50 km túl sok lenne neked jelenleg, lehetőség van 25 km teljesítésére is.

A Kanizsai Futóklub idén is megrendezi mindkét Yours Truly-t, mint közösségi futást, először január 25-én vasárnap 8 órakor. Rajt és cél a már megszokott helyszínen, Kiskanizsán a Szent Flórián téren (Ambrózia étteremmel szemben). Útvonal szintén a megszokott: Nagykanizsa-Murakersztúr (25 km 1 kör, 50 km 2 kör).

Várunk minden mozogni vágyót! Nem szükséges teljes Yours/Half Truly távot futni, mindenki annyit teljesít amenyit szeretne, olyan tempóban amilyen számára jólesik. A rajtban (célban) frissítési lehetőséget biztosítunk 8 és 14 óra között. Az első csoport 8 órakor indul, de bármikor csatlakozhatsz! A részvétel az eseményen ingyenes.
Fussunk együtt!


Itt vannak az ünnepek!

Boldog, békés, áldott Karácsonyi ünnepeket és gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!


2014. december 21.

Irány a terep!!!!


Szóval jó idő, jó hangulat, jó társaság - Kanizsai Futóklub!


MURA KUPA FUTÓVERSENY Murakeresztúr

Időpont: 2015. január 17. (szombat)

A murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola és a Zrínyi kadétok egyesület szervezésében.

Időpont: 2015. január 17. (szombat)
Rajt: 10:00 óra
Rajt, cél helye: Murakeresztúr, Iskola parkja, Kossuth út 16.
Útvonal: terepen, Murakeresztúr dimbes-dombos határában, erdőn-mezőn át vezet.

Versenytávok:
félmaraton – 21,1 km / Ezen a távon csak 14 éven felüliek indulhatnak!/
negyedmaraton- 10,55 km
nyolcadmaraton- 5,275 km
tizenhatodmaraton – 2,6375 km

KATEGÓRIÁK:
alsótagozatos(10 éves korig) lányok
alsótagozatos (10 éves korig) fiúk
5-6. osztály (11-12 éves) lányok
7-8. osztály (13-14 éves lányok)
7-8. osztály (13-14 éves fiúk)
középiskolás lányok (15-18 év)
középiskolás fiúk (15-18 év)
felnőtt nők
felnőtt férfiak
senior nők (40 év felett)
senior férfiak (40 év felett)

Minden kategóriában futható a negyed-, nyolcad-,és tizenhatodmaraton; a felnőtt és senior kategóriákban a félmaraton is.

Nevezés:
Nevezni a helyszínen lehet, a verseny napján 9 h és 9:40 között, vagy
Előzetesen: a Zrínyi Miklós Általános Iskola honlapján Katt Ide található űrlap on-line kitöltésével és visszaküldésével.

Nevezési díj: akik megengedhetik maguknak- 1000 Ft/fő, egyébként és a tanulóknak ingyenes.

Szintidő: nincs.
Eredményhirdetés: a rajt-cél helyszínén a befutó után, kb. 12h 30 perckor

Díjazás: A győztesek érmet, a dobogósok oklevelet kapnak.

Öltözés: az iskola öltözőiben, a rajt helyszínén.
Egyéb:
A versenyen frissítő állomások lesznek, ásványvízzel.
A versenyzők számára a célbaérkezést követően hagymás zsíros kenyeret és teát biztosítunk.


Irány a terep!!!!

2014. december 21. 8:00 Homokkomárom templom


Rajt 8 óra: Homokkomáromi templom, ha minden igaz így a táv kevesebb mint 20 km. Azért indulnánk innen mert az elején azt az aszfaltot szívesen kihagynám. A kék túra útvonalán mennénk laza beszélgetős tempóban, persze aki száguldani szeretne ne fogja vissza magát.

Molnár Maci Zoli főszervező


KKM 2015

félmaraton, maraton, váltók Keszthely, 2015. május 23-24. Pünkösd

A 2015-ös évi versenyünk a meglepetések éve lesz, az biztos.

- "klimatizáltuk a pályát", délután 16.00 órakor rajtolunk

- szombat este nagy buli is lesz

- és csak szuperhősökkel fogunk dolgozni.

Legújabb híreinket mindig a Facebookon találod.

Katt Ide!


Programajánló a hétvégére:


SZILVESZTERI PROGRAM

XX. Decathlon Szilveszteri Hegyimaraton


A klub tagjai mindig szép számmal és ragyogó eredményekkel szerepeltek a szomszéd vár versenyén:
Katt Ide!



Beszámoló

Csika: Piros 85 Terepfutó verseny

Katt ide Rudolf Tamás precíz, izgalmas és szakmai beszámolójához!


Balaton Maraton és Félmaraton

Eredménylisták

2014. 11. 15. - 11. Intersport Balaton Maraton

62 Köves Péter 03:14:49
72 Vránicsné Deák Ildikó 04:03:16

2014. 11. 16. - 11. Intersport Balaton Félmaraton - vasárnap

285 Varga József 01:46:24
126 Zsiga Veronika 01:58:43
137 Góber Csabáné 01:59:44
643 Zsohár Zsolt 02:06:16
297 Horváth Judit 02:16:33
329 Bandl Ninetta 02:20:45


Bognár Csaba dr.

Szeptemberi versenyek külföldön:

Megszokott világcsúcs a 41. Berlin maratonon 2014. szeptember 28.-án, immár 2:03 alatt a leggyorsabb, de nem csoda, a pálya szinte végig lejt, árnyék, tökéletes hőmérséklet, energiagél frissítő mindenkinek, stb. 52 magyar ért célba, közöttük harmadik, legjobb "kanizsai" 3:08:11-es idővel.

Ausztriában pedig a Steyr 50 km ultralauf versenyen 2014. 09. 13.-án, 4:13:24 idővel, 30-as korosztály 2. helyezett.


Beszámoló

Ultra Maci 2014

Katt ide egy rövid, de annál nagyszerűbb beszámolóhoz, avagy Molnár Zoltán Maci belekóstolt!


Oldalajánló

http://lubicsszilvi.webnode.hu/

Lubics Szilvia blogja, de szerintem nincs olyan futó aki ne olvasná : Katt ide a beszámolókhoz


Eredmény

OVER Piros 85 Terepfutó verseny - 2014.11.01.

Lubics Szilvia a Piros 85-ön győzedelmeskedett, új női pályacsúccsal (9:33:57).
Rudolf Tamás a második helyen ért célba a fiúk közt (8:13:22).

Gratulálunk!


Verseny ajánló

11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton


A fő évzáró esemény a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton 2014. november 15-16. Siófok


7. szaggasd az aszfaltot!

Sipos Ferenc József emlékverseny 2014. október 26.

Helyszín: Bagod -Zalalövő-Bagod kerékpárút
Rendező: Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók Sport Egyesület
Versenyközpont: Fekete Isván Általános Iskola, 8992. Bagod, Kossuth L. 15.
Rajt: 2014 október 26-án 10.00 óra

Távok: ovis futam(500m) , 3 km , 10 km , 21 km (félmaraton)
gyerek korosztályok
óvoda 2008 vagy fiatalabb 500m
3km
I korcsoport: 2006-2007
II. korcsoport: 2004-2005
III. korcsoport: 2002-2003
IV. korcsoport: 2000-2001
Korosztályok:
női 19-34, 35-39, 40-
férfi 19-39, 40-49, 50-

Helyszíni nevezés: 8:15-9:15
Nevezési díj:
gyerekeknek ingyenes
18 év alattiaknak a versenytáv nevezési díjának 50%-a
felnőtt:
3km 1500 Ft
10km 2500 Ft
félmaraton 3500 Ft

Díjazás: kategóriánként és nemenként az első három helyezett érmet, minden résztvevő ajándékot kap.
Eredményhirdetés: 13.30 óra
Frissítés: ásványvíz, tea, keksz, gyümölcs stb.
Szálláslehetőség: Fekete István Általános Iskola Bagod (ingyenes)
Egyéb:
A verseny helyszínén tisztálkodási lehetőség van.
A nevezési díj fizetése a helyszínen.
Futás után gulyásparti
Parkolási lehetőség


Spartathlon

A Futóklub Spártai Hősei 2010-2014:

Lubics Szilvia 2010 (35:32:12); 2011 (29:07:39) I. helyezett; 2012 (29:45:56) III. helyezett; 2013 (28:03:04) I. helyezett; 2014 (26:53:40) I. helyezett

Rudolf Tamás 2012 (28:29:59); 2013 (34:17:24)

Sznopek József 2013 (35:19:56); 2014 (33:52:58)

Járosi Tamás 2014 (34:06:33)

Palásthy István 2014 (35:26:54)


Spartathlon 2014

Kanizsa Újság

Lubics Szivia

Sznopek József


KANIZSAI FUTÓFESZTIVÁL

Verseny eredmények

Köszönjük, hogy a mi versenyünket választottad, a kilencedik alkalommal megrendezett futófesztivál chipes időmérését a Viking Timing végezte.

ITT VANNAK AZ EREDMÉNYEK!

Jövőre várunk mindenkit a jubileumi 10. Kanizsai Futófesztiválra!


Versenykiírás

IX. Kanizsai Futófesztivál 2014. október 05.


Idén is megrendezzük az őszi futófesztiválunkat. A 9. alkalommal kiírásra kerülő versenyen mindenki megtalálja a magának való távot (egyéni: 10-, 21,1-, 50 km és váltó: 3x2 km, 2x25 km).

KIÍRÁS: Katt ide!

NEVEZÉS: Katt ide!


SPARTATHLON 2014

A célba érkezők névsora:


Lubics Szilvia ötszörös spártai hős, női győztes (abszolút 9. hely, 26:53:40, pályacsúcs) KANIZSAI FUTÓKLUB
Nagy Katalin spártai hős, női második (abszolút 16. hely, 28:55:03, minden idők kilencedik legjobb női ideje)
Vajda Zoltán kétszeres spártai hős (24. hely, 29:46:23)
Lőw András tizenhétszeres spártai hős, láncban 15 teljesítés (31. hely, 30:14:44)
Tóth Attila négyszeres spártai hős (38. hely, 30:59:12)
Szőnyi Ferenc háromszoros spártai hős (39. hely, 31:03:20)
Veress Béla spártai hős (93. hely, 33:39:20)
Kulcsár András kétszeres spártai hős (95. hely, 33:42:27)
Sznopek József kétszeres spártai hős (98. hely, 33:52:58) KANIZSAI FUTÓKLUB
Simonyi Balázs kétszeres spártai hős (99. hely, 33:54:58)
Járosi Tamás spártai hős (110. hely, 34:06:33) KANIZSAI FUTÓKLUB
Máténé Varju Edit spártai hős (női 13., abszolút 118. hely, 34:28:43)
Héjja Péter spártai hős (139. hely, 34:50:44)
Niedermann Péter spártai hős (155. hely, 35:08:24)
Csöre Ernő kétszeres spártai hős (158. hely, 35:15:24)
Noszik János kétszeres spártai hős (170. hely, 35:26:53)
Palásthy István spártai hős (171. hely, 35:26:54) KANIZSAI FUTÓKLUB
Sipos József kétszeres spártai hős (192. hely, 35:45:39)
Deák László Attila spártai hős (194. hely, 35:46:23)

Gratulálunk!


Oldal ajánló

SPARTATHLON 2014

Spartathlon szurkolói facebook oldal Katt Ide!


Irány Nagykanizsa környéke

Kanizsa Teljesítménytúrák

Kanizsa 30 2014.09.27

Nagykanizsa - Csónakázó-tó - Bagola - Szigecskei rét - Liszói szőlőhegy - Miklósfai parkerdő - Romlottvár - Nagykanizsa
Rajt:Cél: Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola (Platán sor 3.)
Indítás: 8:00-9:30 óra Nevezési díj: 800 Ft/fõ Táv (térképen): 30.4 km Szint (térképen): 450 m Szintidõ: 8.5 óra

Kanizsa 20 2014.09.27

Nagykanizsa - Csónakázó-tó - Bagola - Szigecskei-rét - Miklósfai parkerdő - Romlottvár - Nagykanizsa
Rajt:Cél: Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola (Platán sor 3.)
Indítás: 8:00-9:30 óra Nevezési díj: 700 Ft/fõ Táv (térképen): 20 km Szint (térképen): 300 m Szintidõ: 6 óra

Kanizsa 10 2014.09.27

Nagykanizsa - Csónakázó-tó - Bagola - Romlottvár - Nagykanizsa
Rajt:Cél: Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola (Platán sor 3.)
Indítás: 8:00-9:30 óra Nevezési díj: 600 Ft/fõ Táv (térképen): 12.5 km Szint (térképen): 200 m Szintidõ: 3.5 óra


Verseny ajánló

ZRÍNYI KUPA FUTÓVERSENY

Ezen a rendezvényen küldheted az energiát a spártai hős jelölteknek:

Időpont: 2014. szeptember 27. (szombat) Rajt: 10:00 óra
Rajt, cél helye: Murakeresztúr, Iskola parkja, Kossuth út 16.

Távok:

félmaraton – 21,1 km /csak 14 éven felüliek indulhatnak!/
negyedmaraton- 10,55 km
nyolcadmaraton- 5,275 km
tizenhatodmaraton – 2,6375 km


Szepetnek Jótékonysági Futás

2014. Szeptember 13.

Kedves Barátok Ismerősök Ismeretlenek..!!

2014. szeptember 13.-án 10:00 kezdéssel "Mozdulj Szepetnek" jótékonysági futást rendeznek Kiss-Szabó Ramóna gyógyulásáért....Sajnos csúnya betegséget kell neki és családjának leküzdeni.
Farkas Ingrid fővédnökségével és a Szepetnek nektek lesz támogatásával..

A lényege az, hogy egy óra alatt a lehető a legtöbb kilómétert fussa, gyalogolja le. összegyűjtött km-eket helyi vállalkozók, magánemberek 100 Ft/km-es áron megvehetik.. A nevezési díj jelképes, 14 év alatt 50, felette 100 Ft. A Szepetnek Nektek Lesz pályázat segítői frissítőkkel várja a futókat. Jelentkezni szeptember 13-án az IKSZT zárt biciklitárolója előtt felállított nevezési asztalnál lehet. Kérem ha mással nem is egy megosztással segítsetek minket hogy minél több emberhez eljusson és minél többen tudjunk neki segíteni.. Köszönettel egy aggódó családtag!


Friss Hír

Jótékonysági Ultramaraton Lajkó Csabával és barátaival


Képek:

zaol.hu - Katt ide!

Futóklub - Katt Ide!

Média:

KanizsaTv -Katt ide!

zaol.hu - Katt ide!

8800.hu - Katt ide!

Kanizsa Újság - Katt ide!


Versenyhírek

OptiVita Ultrafutó Kupa - 3.állomás Tata 2014.06.21.

Rudolf Tamás csapata a DÓZER 138,543 km teljesített, így a 12 órás váltóban 1. helyezettek lettek.
Járosi Tamás 10. lett egyéniben 103,698 kilométerrel.

A 6 órás versenyszámban Lubics Szilvia 74,515 km 2. helyezett lett a női mezőnyben.

GRATULÁLUNK!


Ultrabalaton

Beszámoló


Beszámoló Bekk Csabától, amit mindenki várt: Katt Ide!


Beszámoló

Terep 100 és Mátra 115

A Terep 100 Itt olvasható!


Csika nagy kalandja a Mátrában: Ide kattints!


Beszámoló

Keszthelyi Kilométerek

KKM első beszámoló: Katt ide!


Beszámoló

Ultrabalaton

A Kanizsai UB Fanatik csapat élménydús beszámolója a balcsi kerülésről: Olvasni kötelező!


Beszámoló

Ultrabalaton

Katt ide és megtudod, hogy látja egy kísérő a versenyt!


Beszámoló

Ultrabalaton

Molnár Maci Zoltán élményei a negyedik tókerülésről: Katt Ide


Verseny hírek

MÁTRA 115


Mátra 115 Táv: 124,04 km, Szintemelkedés: 6374 m

Rudolf Tamás 19:13
Sznopek József 20:00
Bódi Andrásról Mátra 88 18:18

Gratulálunk!


Ultrabalaton

Verseny hírek!

Bekk Csaba 27:21:26 idővel Ultrabalatonista lett! Gratulálunk!!!

A váltóink is beértek:
Kanizsai Futóklub Pasik (Fazekas András - Valgut Zoltán - Réz Norbert - Varga Balázs - Varga László - Molnár Zoltán) idejük 17:54:34 Gratulálunk!

Kanizsai UB fanatik (Dr Molnár Zoltán - Farkas Edit - Farkas Jocó - Takács Ildikó - Koller Judit) idejük 19:42:26 Gratulálunk!


Beszámoló

Várak a Keszthelyi hegységben

Horváth Vilmos teljesítménytúra beszámolója: Katt ide!


Beszámoló

Csillebérci 6 órás terepfutás

Egy nem mindennapi verseny eseményeit osztja meg velünk Csika: Ide Kattints!


Programajánló:


Beszámoló

Békéscsaba - Arad - Békéscsaba 17. Nemzetközi Szupermaraton

Szabó Béla Wojtek beszámolója: Itt olvasható!


Kihívás Napja

2014. május 21. szerda 16:30-19:30


Kilométergyűjtő akció a Kihívás Napjához kapcsolódóan!

Kanizsai Futóklub az előző évekhez hasonlóan az idén is lehetőséget biztosít a közös mozgásra a kihívás napjához kapcsolódóan.

Május 21-én (szerdán) délután 16:30 – 19:30 óra között a Mindenki Sportpályáján várunk mindenkit, hogy együtt fussunk minél több kört, hogy együtt gyűjtsünk minél több kilométert.
Firenzéig (803 km), Prágáig (725 km), Milánóig (741 km), Liechtensteinig (795,4 km) is eljutottunk már, fussunk most messzebbre!

Az idén meddig jutunk? Rajtad is múlik, gyere el, és fuss!
Most nem számít a gyorsaság, nincsenek helyezések, mindenki nyertes lesz!


Beszámoló

Az út maga a cél

Köves Péter tollából: Itt olvashatók a beszámolók!


Hétvégi események

Szuper teljesítmények - Fantasztikus győzelemek

Vajda Anita klubtársunk jól meglepte az amerikai mezőnyt és megnyerte a Keys 50 mérföldes futamát Floridában. A 80 kilométeres távot 7:44:14 óra alatt teljesítette! Gratulálunk!

Vogau - 12 Stunden Benefizlauf Austria
Női első helyezett, abszolút második lett Lubics Szilvia a 12 órás versenyen megközelítve a világcsúcsot, 141,91674 km tett meg. Gratulálunk!

II. TEREP FÉLMARATON ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Dr. Bognár Csaba 1:45:34 18. hely Gratulálunk!

Tanúhegyek 50 és Kaszó TT teljesítette: Rudolf Tamás, Sznopek József, Molnár Zoltán, Góber Csabáné, Horváth Vilmos.


Beharangozó

Ultrabalaton, West Keys 50 mérföld és Vogau 12 órás

8. Ultrabalaton 2014. május 31.

Egyéniben indul Rajtidőpont 8:00:

Bekk Csaba, Járosi Tamás, Szabó Béla!

Csapatban indul:

Szabadics Attila és Szabadicsné Madaras Katalin a Zalakarosi Futrinkák csapattal.

Kanizsai Futóklub Pasik negyedik alkalommal kerülik meg a balcsit. Csapattagok: Fazekas András - Valgut Zoltán - Réz Norbert - Varga Balázs - Varga László - Molnár Zoltán. Céljuk, hogy jól érezzék magukat, az idejük nagyban az időjárás függvénye, de 20 órán belül szeretnének körbeérni. Rajtidőpont: 8:55

Kanizsai UB Fanatik Rajtidőpont: 11:45 Tagok 5 fő: Dr Molnár Zoltán - Farkas Edit - Farkas Jocó - Takács Ildikó - Koller Judit.

KANI-BAL néven 7 fős csapatban indulnak az ULTRABALATON-on, 2 napos versenyben. Futók: dr. Schmidt Attila - dr. Fröhlich Klára - dr. Birkner Zoltán - Kovács Lívia - Zsohár Imre - Zsohár Andrea - Csiszár István.

2014. május 17-én Vajda Anita indul Floridában a West Keys 50 mérföldes (kb. 80 km) távján a trail szintideje 16 óra, Lubics Szilvia dr. pedig a jubileumi 10. 12 órás Vogaui versenyen fut Ausztriában.


Verseny hír

IV. EMU 6 napos és 48 órás nemzetközi ultrafutó fesztivál

Az ötödik napon 23. helyen küzd Járosi Tamás 6 napos Balatonfüredi versenyen. 434.72 km tett meg 116:07:53 óra alatt a 900 méteres aszfalt körpályán. Tavalyi eredménye 544.56065 km volt. Küld az energiát az utolsó napra!

17. helyre hozta fel magát Járosi Tamás klubtársunk 578.933 km teljesítve ezzel túlszárnyalva tavalyi eredményét! Gratulálunk!


Versenyhírek

Klubtagok az európai marathonokon:

Szabadicsné Madaras Katalin
2014. 05. 11. Prága Idő:4:31:36

Bognár Csaba dr.
2014. 05. 04. Salzburg 11. hely idő: 3:20:01

Csaba a marathon előtt a 10. Kisokos Dunavarsányi Futónapon 30 kilin edzett egyet 2014. 05. 01.-én 1. hely ért célba 2:22:00 idővel.

Gratulálunk!


Hétvégi eredmények

T100


Terep Százas, férfi 104.6 km 2014. május 10.

6. hely Rudolf Tamás 11:21:00
23. hely Sznopek József 12:52:42 PB 5X finisher
61. hely Szabó Béla 15:45:36


Képek

Kanizsa - Karos 2014

Mojzer Péter képei: Katt Ide!


Beszámoló

100 Miles of Istria


Vajda Anita beszámolója Istriáról: Katt ide!


2014. 04. 26.

IX. McDonald’s Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny

A verseny végleges eredményei letölthetők: Katt ide!


Versenyhírek

Országszerte klubos sikerek

A hétvégén zajlottak az események a versenyünkön kívül még 2 eseményen futottak klubtagjaink:

IX. McDONALD’S Nagykanizsa-Zalakaros futóversenyen a felnőtt férfiaknál Kovács Balázs 2. lett. Abszolút női és senior kategóriában első lett dr. Lubics Szilvia, felnőtt női kategóriában pedig Vajda Anita akik vasárnap a Csillebérci 6 órás terepfutáson páros számban 3. helyezettek lettek 57,80 km eredménnyel. Ugyanitt Rudolf Tamás az előkelő 4. lett 57,80 km a 6. helyet Sznopek József érte el 54,40 km eredménnyel. De nem csak dimbes - dombos versenyek voltak, hanem sík egy kilométeres körverseny is, ahol négy férfi tagunkért is izgulhattunk. A Sárvár 12 és 24 órás ultra és váltófutáson Palásthy István 198,032 km eredménnyel abszolút 11. kategória 3.; Szabó Béla OB abszolút 9. kategória 2. lett 172,151 km; Járosi Tamás OB abszolút 10. 165,579 km; Katz Rudolf OB kategória 1. helyezett 84,539 km.

Gratulálunk mindenkinek!!!


Információ

IX. McDONALD’S Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny

Köszönjük a részvételt és gratulálunk mindenkinek a teljesítéshez!

Eredmények várhatóan hétfőn lesznek, kis türelmet kérünk. Köszönjük.


Versenyajánló

Hétvégi futóverseny dömping

Sziasztok! Országszerte rengeteg rendezvény lesz a hétvégén pl.:

Szombat, 2014. Április 26.

IX. McDONALD’S Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny
Sárvár 12 és 24 órás ultra és váltófutás
stb...

Vasárnap, 2014. Április 27.

Ezerjó Félmaraton
Sri Chinmoy Marathon Pécs
stb...

Köszönjük, ha minket választottál v. választasz!
Sok sikert a hétvégi versenyekhez!!!


Rudolf Tamás

Beszámoló egy versenyről és egy TT-ról

Vértes Terep Maraton

Lepke 40 Teljesítménytúra


IX. McDONALD’S Kanizsa-Zalakaros futóverseny

Gyere versenyezz, utána pedig frissülj fel a Gránit gyógyfürdőben!

IX. McDONALD’S Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny

2014. április 26. 10:00

Rajt helye: Nagykanizsa, Erzsébet tér

Verseny távja: - egyéni versenyzőknek: 21,1 km
-3 fős váltóknak: 6,8 – 8,1 – 6,3 km

Útvonal: Nagykanizsa, Erzsébet tér – Petőfi Sándor utca – „Régi 7-es út” – Nagyrécse – Csapi – Galamboki tó – Zalakaros, Dísz tér

Nevezni a helyszínen is lehet: 07:30-tól 9:30-ig a Bolyai János Általános Iskolában – Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.

Nevezési díjak:
Egyéni versenyzőknek: 4500 Ft
Váltóknak (csapatonként): 8000 Ft
Iskolai váltók (csapatonként): 1500 Ft

Kanizsai futóklub tagoknak és Spuri kártyásoknak 1000 Ft kedvezményt biztosítunk a nevezési díjakból.

Kategóriák:
-Felnőtt (14-39 éves korig)
-Senior (40 éves kortól)
-Váltók (Női, Férfi, a Vegyes váltókat a Férfiaknál értékeljük)
-Iskolai váltók
Egyéniben csak a 14. életévüket betöltött versenyzők vehetnek részt.

Díjazás:
Minden célba érkező befutóérmet kap!
Minden kategória férfi és női dobogósai érmet kapnak.
Az iskolai váltók emléklapot kapnak.

A Gránit gyógyfürdőben a rajtszám átadásával ingyenes fürdési lehetőség lesz!

Támogatóink:
Nagykanizsa megyei Jogú Város Önkormányzata
Zalakaros Város Önkormányzat
Gránit gyógyfürdő Zrt. Zalakaros
McDonald’s Nagykanizsa, HIGH5
Prohuman
Kanizsa Íjász Egyesület
Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete
Teker Egyesület
Elektro-M-96 Kft.

Borászok:
Kozma Gyula
Mérei Zoltán
Somogyi Péter
Schvarcz István
Tóth Árpád


Klubtagok

Áprilisi események

Ide kattintva tájékozódhatsz klubtagjaink, és barátaink aktívitásáról


Keszthely programajánló

Hobbysport szakértő segítséggel


Teljesítménytúrázás futva

25. Thury György Emléktúra

25. Thury György Emléktúra 2014.04.05.
A meteorológia riogatása ellenére, igazi túrázásra alkalmas időben a
20 km-es távot Rudolf Rita
30 km-es távot Borsosné Nagy Mónika, Bekk Csaba, Rudolf Tamás, Sznopek József és Horváth Vilmos teljesítette a klubból. Köszönet a résztvevőknek, és a lebonyolításban segítőknek.


ELŐNEVEZÉS

IX. Nagykanizsa - Zalakaros Futóverseny

Az előnevezés lezárult, a helyszínen van már csak lehetőség rá.

AKTÍV NEVEZÉSEK:

EGYÉNI

VÁLTÓ


LUBICS SZILVIA

TELJESÍTÉS ÉS GYŐZELEM


Lubics Szilvia teljesítette a 282 kilométeres versenyt, a nők között elsőként. Szombaton reggel 5-kor indult és vasárnap este 21:30-kor ért be. Abszolút 8. helyen egyedüli nőként 40:17:47 idő alatt. A verseny keménységéről csak annyit 53-ból 18-an értek célba! A híradásokból tudjuk, hogy nagyon kemény küzdelem volt, tényleg ez volt eddigi legnagyobb futó kihívásod. GRATULÁLUNK NEKED, HŐS VAGY!!!

Szilvi beszámolója itt olvasható: Kattints ide!


Versenyhírek

Sok verseny volt a hétvégén

UltraMilano-Sanremo 282 km ultramartoni verseny:

Mindhárom magyar célba érkezett: Szőnyi Ferenc másodikként 33:16:00 idővel, Lubics Szilvia a nők között elsőként és egyedüli nőként (a mezőnyben még öt nő indult) abszolút 8. helyen 40:17:47 idő eredménnyel és Kulcsár András 41:13:10 12. helyen a 18 célba érkezőből szintidő, vagyis 42 órán belül!

100 km-es Országos Bajnokság Kisbér

Győztes Zabari János és Gyebnár Éva!

Klubtagunk Járosi Tamás 10. lett 9:43:15 idővel, Szabó Béla nem fejezte be.
A megyéből Lakatos Roland ZASZ - A-Tomsport 9:03:33 idővel megnyerte a nyílt kategóriát.

MULTINAVIGÁTOR.HU - INOV 8 / VÉRTES TEREP MARATON

Rudolf Tamás képviselt minket egy nagyszerű eredménnyel 4. helyen végzett 4:27:10 idővel Táv 52.2 km Szintemelkedés 1245 m





LUBICS SZILVIA

FRISS INFOK A VERSENYRŐL ÉS ÜZENETKÜLDÉS

KATT IDE!!!


NAGYKANIZSA

A NAGY VERSENY KIÍRÁSA:



RÉSZLETES VERSENY KIÍRÁS: Kattints ide!


Rudolf Tamás

Göcsej Galopp

Kattints a beszámolóhoz!


Dr. Bognár Csaba

Klubtag a nagyvilágban

Dubai Marathon 2014. január 24. Idő: 3:31:59 Helyezés: 264.

Cyprus Marathon 2014. március 9. Idő: 4:05:22 Helyezés: 57.

Itthon pedig terepen vitézkedik a Futapest 2014 sorozatban, ahol az abszolút pontverseny 55. helyén áll jelenleg.

További sikeres versenyeket és szép élményeket kívánunk!


Verseny hírek

7. SPURI BALATON SZUPERMARATON

KATT IDE AZ EREDMÉNYEKÉRT


Verseny hírek

100 km-es Országos Bajnokság


2014. március 29.

VIII. UNIX AUTÓ - KAESER KOMPRESSOREN
50 - 100 KM-ES NEMZETKÖZI ULTRAMARATHON
SIMON LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY

100 kilométeren rajthoz állnak Járosi Tamás, Szabó Béla klubtagok! Szurkoljunk nekik!


Rudolf Tamás

Beszámoló a Pilis LeFaGySz-ról

Rudolf Tamás, Sznopek József és Bódi András kalandjai KATT IDE!


LUBICS SZILVIA

SZURKOLJ VELÜNK A 282.213 km VERSENYEN

Élete legnagyobb kihívására készül
dr. Lubics Szilvia ultramaratonista: március 29-én a Milánó és San Remo közötti, 283 kilométeres távot teljesítené.

Lubics számára az eddigi leghosszabb táv a Spartathlon 246 kilométere volt.
Az ultramaratonista tavaly október óta az olasz viadalra készül: az országúti kerékpárosok 108. éve rendeznek versenyt ezen az útvonalon. Az 53 fős ultrafutó mezőny idén először vág neki az embert próbáló távnak, melyet 42 órás szintidőn belül egyfolytában futva kell teljesíteni. Lubics szerint a szintkülönbségek nehezíthetik a haladást.

Dr. Lubics Szilvia ultramaratonista:

„Az első száz kilométer megközelítően sík, amíg Milánótól elérünk az Appenninekig. Ott át kell menni a hegyen, ott egy ilyen 40-45 kilométeres emelkedő, folyamatos emelkedő van föl egész a csúcsig. Utána lejövünk a másik oldalon egy lejtőn, ami jóval meredekebb. Igazából ez a szakasz lesz a legnehezebb, lefelé, tehát 13 kilométer alatt kell azt a szintkülönbséget legyűrni, ami fölfelé 45 km volt közel. Tehát valószínű, hogy ott óvatosan kell menni, nem szabad nagyon szaladni. Utána lesz még egy 140 kilométernyi tengerparti szakasz.”

Ezzel még koránt sem lesz vége a megpróbáltatásoknak, a táv végéhez közeledve 250 kilométernél is vannak magas emelkedők, melyek megterhelhetik Lubics szervezetét. Az óriási erőpróba ellenére a kanizsai futó úgy érzi, szintidőn belül teljesítheti a távot, a hat fős női mezőnyben pedig igyekszik a lehető legjobb helyen célba érni.
Forrás: Kanizsatv

KATT IDE AZ ÜZENET KÜLDÉSÉHEZ


Verseny ajánló




Verseny hírek!

7. SPURI BALATON SZUPERMARATON


Információink szerint a teljes versenyen két klubtagunk indul, 4 nap - 195,4 kilométeren Köves Péter és Járosi Tamás. A Marton+ versenyszámban a 2. napon pedig Katz Rudolf 52,9 kilométeren.

Szurkoljunk nekik, Hajrá!


Yours Truly II.

2014. február 23.


Vasárnap kicsit mostoha volt az időjárás itt Nagykanizsán.
Talán ez (is) lehetett az oka, hogy a Yours Truly II.-n 10-en futottunk. Tettem fel néhány fotót a képek közé. Köszönet érte a fotósnak. Szintén köszönjük Sznupinak a frissítőpontot.


KESZTHELY


Rudolf Tamás beszámolója

Sáros (almás) Pite

Szombaton elmentem egy 30 kilométeres teljesítménytúrára a Mecsekbe. 930 méteres szintkülönbséggel a közepes nehézségűek közzé soroltam. Sajnos az utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy lesz időm rá, így egyedül vágtam neki a távnak.
A túrát a PITE (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület) szervezi, és almás pitét kapnak a teljesítők a célban. Ezt az ígéretüket meg is tartották a rendezők. Nagy sárt nem ígértek, de lehetett számítani rá.
Jól indult, már az első kilométeren benéztem egy jelzést, így 300 méter után már rossz irányban mentem. Kis korrekció és már a jó úton is voltam. Az előttem indulók már elég sárossá tették ezt a szakaszt.
Sajnos kiértünk az erdőből és kilométereken keresztül aszfalton haladtunk felfelé a kanyargós úton. A szintkülönbség nagy része így megvolt az első 10 km-en, egyetlen meredek emelkedő nélkül. Jött egy kis single track is, ez tetszett a legjobban. Az már kevésbé, hogy a jelzés több helyen sem volt egyértelmű, figyelni kellett rá nagyon. Ezen a szakaszon már nyílott a hóvirág. Rengeteg volt belőle. Nem túl sűrűn, de hatalmas területen.
A táv második fele jobbára dózerúton ment és inkább lefelé. Amerre nem jártak a teherautók ott csak pocsolyák voltak, amerre jártak ott bokáig süllyedtem a sárba. Volt ahol még lefelé is sétálni kellett, mert kocogni sem lehetett a sár miatt. A gyerekek is a legnagyobb sárba szoktak játszani, de mi még fizetünk is érte ...
Célba érve jött az almás pite, majd a hazatérés.
A pálya végig futható (lett volna, ha lett volna hozzá erőm) . A kijelölése nem a legjobb, ez miatt kezdő túrázóknak nem ajánlom. S legalább ugyanilyen szép helyek vannak a mi környékünkön is ...
Azért összességében jó volt egyszer részt venni rajt. Jó felkészülés volt a következő hétvégi TT-re, a LeFaGySz Plilisre ... az azért más kategória lesz ... 57 km, 2700 méter szintkülönbség. Reggel korán rajtolunk, de viszünk lámpát is ...
Az általam bejárt útvonal:
ITT!
Néhány kép a túráról egy túratárs beszámolójából:
ITT!


Eseményajánló

Yours Truly 2014. II.

Kedves Kocogók, Futók, Sétálók!

2014. február 23.-án vasárnap, mindenki húzza fel a futócipőjét és találkozzunk Kiskanizsán a szokott helyen az Ambrózia előtt reggel 9 órakor rajtolunk, hogy közösen fussunk a Yours Truly alkalmából.

A pálya ismert lehet mindenkinek, Kiskanizsa – Murakeresztúr vonalon az általad választott fordítópontig, majd vissza. Ha elszánt vagy, mindezt 2x is megteheted.
(1 kör, ha teljesen végigmész, 25 km)

Frissítőállomás ismét lesz, Sznopek Józsefnek hála.

Gyertek, és fussunk közösen ezen a napon!


Közgyűlés Hírei

2014. február 13.-án lezajlott közgyűlés egyhangúan kijelentette, hogy 2014-ben a Város napján, Április 26.-án lesz a IX. Nagykanizsa - Zalakaros Futóverseny és Október 05.-én a IX. Kanizsai Futófesztivál.

Az egyesületi tagdíj sem változik· felnőttek részére 4000 forint/év · a 18. életévüket be nem töltöttek esetén a tagdíj mértéke 1000 forint/év · a családi kedvezmény, amely maximum 8000 forint/év (függetlenül a Futóklubba belépő családtagok számától). Tájékozód bővebben a Legyél Te is klubtag! fül alatt.

A rendezvényekre, versenyekre mindenkit szeretettel várunk.


Verseny hír

4. Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton

2014. február 9. vasárnap rajtolt a kaposvári félmaraton melyen klubtagjaink is részt vettek:
Rudolf Tamás,
Sznopek József,
Köves Péter,
Járosi Tamás,
Horváth Judit és Zsohár Zsolt.

GRATULÁLUNK!


Hobbysport szakértő segítséggel


Programajánló


Nagykanizsai ultratábor - nem csak ultrafutóknak

HÍREK! INFORMÁCIÓK!

Sziasztok!

Nagykanizsai ultratábor - nem csak ultrafutóknak információk:

Kérdeztétek páran a pontos programot. Ez lenne:

Csütörtök este: a banda nagy részének érkezése.

Péntek: 3/4 9-kor gyülekező a szállás előtt (Nagykanizsa, Felsőerdő u. 93.) Indulás a rajthelyre Gelseszigetre. Onnan lefutjuk a tervezett 50-es kört. Pihi-ebéd, szabadprogram. A Palini Általános Iskola tornatermében Góber Györgyi vezetésével meg leszünk nyújtva és erősítünk is, péntek 18:00 órai kezdéssel.

Szombat: 10-kor rajt Zalakarosba. A rajt szombaton a nagykanizsai távolsági buszmegállónál levő Spar parkolóból lesz! A célban fürdőzés, pihi. Ott bedobunk valamit majd a büfében. Este a szálláson lesz főtt vacsi. Itt majd kellenek kísérőautók a visszamenethez, mert különben kénytelenek leszünk visszafutni.

Vasárnap: 8-kor rajt Kiskanizsáról (Szent Flórián térről) YT. Frissítőállomás lesz, József Sznopek-nak hála. Ezt 1db 25 km-es körön 2-szer érintjük. Ebéd a szálláson. A szállást 3 óra körül kell majd elhagyni.

Szép hetet, jó készülődést mindenkinek!

BEHARANGOZÓ


Eseményajánló

Yours Truly 2014. I.

Kedves Kocogók, Futók, Sétálók!

Ezen a héten vasárnap, azaz január 26-án, mindenki húzza fel a futócipőjét és találkozzunk Kiskanizsán a szokott helyen az Ambrózia előtt reggel 8 órakor rajtolunk, hogy közösen fussunk a Yours Truly alkalmából.

A pálya ismert lehet mindenkinek, Kiskanizsa – Murakeresztúr vonalon az általad választott fordítópontig, majd vissza. Ha elszánt vagy, mindezt 2x is megteheted. (1 kör, ha teljesen végigmész, 25 km)

Frissítőállomás lesz, Sznopek Józsefnek hála.

Gyertek, és fussunk közösen ezen a napon!


BUÉK 20 II. NAGYKANIZSA

Homokkomáromtól a kék túraútvonalon futottunk 20 km-t


III. Mura Kupa

Értékelő az év első versenyéről


Idén 2013. január 11.-én került megrendezésre a III. Mura – Kupa futóverseny. A 3-6-12 kilométeres távon felül, újdonságként 21 km-es távon is lehetett indulni.

Rekordszámú (74 fő) versenyző rajtolt el, még Szigethalomról is érkezett futó.
Felnőtt kategóriában a Kanizsai Futóklub tagjai „aranyesőt” rendeztek.

6 kilométeren Jeszenői Csaba volt a leggyorsabb.

Lubics Szilvia és Bekk Csaba az edzésükbe beiktatva (Kiskanizsáról indultak és oda is mentek vissza) 12 kilométeren nem találtak legyőzőre.

21 kilométeres távon, új tagunk Borsosné Nagy Mónika egyből aranyéremmel tette le a névjegyét. Rudolf Tamás (a második helyezettel közösen eltévedve és célba érve) a férfiak mezőnyében diadalmaskodott.

Rudolf Rita kategóriájában harmadik helyezést ért el.

Eredmények:
ITT ELÉRHETŐ


BUÉK 20 II. NAGYKANIZSA

2014. 01. 12. vasárnap Időpont 7:45

Homokkomáromtól a kék túraútvonalon futunk 20 km-t. Gyülekező: Nagykanizsa, Herkules u. 73. előtt 7:45-kor. Közösen megyünk autóval Homokkomáromba. A tempó abszolút könnyed futás lesz, beszélgetős, egymást bevárva.


MURAKERESZTÚR

A murakeresztúri Zrínyi Miklós Általános Iskola és a Zrínyi kadétok Egyesület szervezésében 2014. január 11-én megrendezik a III. Mura Kupa futóversenyt.

A futóverseny kiírása itt olvasható:

Időpont: 2014. január 11. (szombat)
Rajt: 10:00 óra
Rajt, cél helye: Murakeresztúr, Általános Iskola parkja, Kossuth út 16.
Versenytávok: 3km, 6 km, 12 km, 21,1 km (az utóbbi táv csak hómentes idő esetén)
Nevezés:
Nevezni lehet a helyszínen, a verseny napján 9h és 9:40 között, vagy
Előzetesen: a Zrínyi Miklós Általános Iskola honlapján (www.iskola.murakeresztur.hu) található űrlap on-line kitöltésével és visszaküldésével.
Nevezési díj nincs.
Szintidő: nincs.
Eredményhirdetés: a rajt-cél helyszínén a verseny végén
Kategóriák:
10 évesek, fiúk- lányok:
11-12 évesek, fiúk- lányok:
13- 14 évesek, fiúk- lányok:
15- 18 évesek, fiúk- lányok:
Felnőttek, férfiak-nők:
Seniorok, férfiak-nők:

Díjazás: A győztesek érmet, a dobogósok oklevelet kapnak.

Öltözés: az ÁMK öltözőiben, a rajt helyszínén.
Egyéb:
A rajt-cél helyszínén melegedő vár mindenkit!
A versenyzők számára a célbaérkezést követően hagymás zsíros kenyeret és meleg teát biztosítunk.


Kedves Futótársak!

Nagykanizsai ultratábor - nem csak ultrafutóknak


A 2013-as év sikerén felbuzdulva ismét megszervezzük és immáron 3 napra kibővítjük a nagykanizsai edzőtáborunkat.

Időpont: 2014. január 24 - 26. (péntektől vasárnapig)

Tervezett program:

Péntek: 50 km aszfaltos futás 580 m szintkülönbséggel
Délelőtt 10 órakkor rajtolunk Gelseszigetről, ahová majd autóval jutunk ki.

Szombat: 20 km Kanizsa-Karos

Vasárnap: 50 km Yours Truly A pálya a következő: Kiskanizsa - Murakeresztúr 2-szer oda-vissza. Így akinek szimpatikusabb, futhat egy 25 km-es kört is szimplán.

Pénteken edzés után miután megebédeltünk és szusszantunk kicsit, hogy a szombati Kanizsa-Karos jobban menjen, Kanizsa legszuperebb személyi edzője Kiss Gyula tart nekünk egy profi nyújtó edzést kis erősítéssel fél 6-os kezdéssel.

A szombati napon fakultatív wellness program a zalakarosi termálfürdőben.

Szállás: Mini Hotel Nagykanizsa (3000ft/fő/éj 2 fős szobákban, vagy 2 szobás apartmanokban)
Étkezés: A résztvevők száma szerint oldjuk majd meg.

A további információkat itt folyamatosan követhetitek. A részvételi szándékot mielőbb jelezzétek a szállás foglalás miatt Lubics Szilvia főszervezőnek (szilvi019.lubics@gmail.com).


Közgyűlés Hírei

2014 NAGYKANIZSA

2013. december 04.-én lezajlott közgyűlés egyhangúan kijelentette, hogy 2014-ben megrendezésre kerül: a Város napján, a IX. Nagykanizsa - Zalakaros Futóverseny és október hónapban a IX. Kanizsai Futófesztivál.

Megrendezésre kerül a két Yours Truly és májusban a Kihívás Napja. Az első YT a Nagykanizsai ultratábor - nem csak ultrafutóknak esemény keretében január 26.-án lesz.

A rendezvényekre, versenyekre mindenkit szeretettel várunk..




Keresés a honlapon


Üzenőfal


Név:

Üzenet (max. 100 karakter):



Honlapkészítés