...lefutni az UTMB-t
UTMB. Egy 170 kilométeres terpverseny a Mont Blanc körül. 10.000 méter szintemelkedéssel. Már 2012-ben, az első Spartathlon teljesítésem után megfogalmozódott bennem ez a verseny, mint következő cél. Hiába jelentkeztem azonban rá, nem volt szerencsém a sorsolásnál (minden évben túljenetkezés van, és az indulókat sorsolással választják ki). Így hát visszatértem a Spartathlonra. Következő évben, már dupla esélyem volt a sorsolásnál, de így sem húztak ki. Ekkor egy ehhez hasonló, de kevésbé ismert versenyre mentem (UT4M). Idén pedig már sorsolás nélkül, biztos helyem volt az indulók közt.
3 évet vártam erre a versenyre, amely a terefutók non-plussz ultrája a világon (ami az aszfaltosoknál a Spartathlon, az a terepfutóknál az UTMB nagyjából, bár cseppet sem hasonlít egymásra a két rendezvény).
Idénre ez a fő versenyem, melynek a két főpróbája (Terep VB, Lavaredo) nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. De nagyon sokat tanultam belőlük.
Az utóbbi 10 hónapot végig tudtam edzeni különösebb sérülések nélkül. Nem túl sok versenyen indultam, inkább próbáltam minél több szintemelkedést összegyűjteni edzéseken. A formámmal nincs gond, jó erőben érzem magam.
Kérdés persze, hogy a versenyen mi fog ebből kijönni. Terv szerint óvatosabban fogok kezdeni, hogy kíméljem a lábaim, nehogy a verseny második felére teljesen kiüssem magam. Az időjáráselőrejelzés jó időt mond nekem, száraz meleg várható, eső nem lesz.
A versenyen lesz lehetőség a nyomon követésre a http://utmb.livetrail.net/ oldalon. 24 pontról lesznek majd friss információk. Itt érdemes nem csak az időre, hanem a helyezésre is figyelni. Ha felfelé jövők, akkor minden rendben van, viszont ha csúszok vissza akkor azt jelenti, hogy a körülöttem lévők gyorsabban haladnak mint én, ami nem jó jel ... de persze minden gödörből fel lehet állni. Az említett weboldal érdekessége, hogy kiszámolja a várható érkezést a következő ellenőrzőpontra – nem lesz ez pontos érték, de nagyságredileg jó. A keresőmezőbe a rajtszámomat (1093) vagy a nevemet kell beírni. A szinttérképen pontosan látható, hogy hol is tartok éppen.
A rajt pénteken este 6 órakor lesz, így hamarosan az éjszakában találjuk magunkat. Majd a napfelkeltével együtt kezdődik a verseny is, addig csak bemelegítés. Ha minden jól megy, akkor már nem sokat kellene kint töltenem a második éjszakából. Meglátjuk, hogy mi valósul meg majd ebből.
Köszönöm a bíztatást és kívánom, hogy egyszer jussatok el ti is ide, bármelyik távra!
Üdv,
Tamás
|
|