Lepke 40

Egyedül mentem el a Lepkére az idei évben a klubból. Még soha nem túráztam a Keszthelyi-hegységben, így már épp itt volt az ideje. A kiírásban szereplő 1140 méteres szintkülönbség átlagosnak mondható 40 kilométeren. A nevezés gyorsan ment, nem voltak nagyon sokan a túrán, közepesnek mondanám a résztvevők számát.
Kicsit nehezen indult az eleje, Vonyarvashegyen keresni kellett a turistajeleket. Kiérve a természetbe már jobb volt a jelölés. Felérve az első ellenőrzőpontra még akkor rakták ki a jelöléseket. Kicsit sorban is kellett állni a pecsétért. Egy futó kolléga is épp akkor jött ki a pontról, amikor én megérkeztem. Pecsételés megvolt, majd az előbb említett sporttársat is hamarosan lehagytam. Haladtam a saját tempómban, élvezetes futás volt. Itt is mint minden erdőben manapság több helyen ment a fakitermelés. S jött az első elkavarásom. Nem nagyon találtam jelzést, de a következő pont egy kilátó volt, amit meg is láttam a távolban. El is értem, minden jelzés nélkül. Ki is derült, hogy lólépésben haladtam, mert ez nem a következő, hanem ez már az azt követő ellenőrzőpont, a Pap-hegy. Én balról mentem fel rá, az útvonal viszont jobbról menne. Pecsétet kaptam, majd a hivatalos úton gyorsan vissza az előző pontra. Plusz 1,5 kilométer 130 szinttel először le majd fel. Ez is teljesen élvezetes volt, szűk ösvényen kellett itt haladni. Visszaérve a Pap-hegyre a pecsét már megvolt, most megkaptam a jól megérdemelt csokit is.
Ezt követően egy kicsit hullámosabb szakasz következett, itt már senkivel sem találkoztam. Majd síkabb rész jött és visszacsatlakoztak a rövidebb távon indulók is. Többen is ismerősek voltak már a túra elejéről. Kicsit változatosabb lett így a környezet. Szép helyeken vitt az út, élveztem minden percét a futásnak. Az ellenőrzőpontokon kezdtek egyre furcsábban nézni rám, hogy hogyan tartok én már itt – kevés futó indul ezen a rendezvényen.
Visszaértünk Vonyarcvashegyre, s mivel lakott terület ismét elvesztettem a jelzést. Pedig sokat kerestem. Végül túrázók igazítottak útba,de ők sem a kijelölt úton közelítették meg a pontot – pedig ők visszatérők voltak, nem az volt nekik az első alkalom. Egy dombon lévő templomhoz kellett felmenni, szemből jött két futó. Szokás szerint köszöntem nekik, erre egyikük „Szevasz csika”-t válaszolt. Minő meglepetés! A pecsét mellé megkaptam a téves útbaigazítást is. Már csak 1 km a cél. Mondom, hogy nem nekem, mert van még egy pontom. Gyorsan vissza is szívtak mindent a pontőrök. Az utolsó ponthoz épp az az út vitt amin tévesen jöttem le, így egy darabig ismerős volt már a terep. Azért az ismeretlen szakaszon kellett megint keresni a turistajelzéseket a lakott területen, de kiérve terepre már nem volt ilyen gond. Ezt a pontot csak a hosszú távon indulók érintették, de szerencsére már kint voltak a pontőrök két fiatal leányzó személyében. Most már irány a cél, de merre is? Jelölések megint nem voltak, próbáltam térképészkedni is de eredménytelenül – kicsit rossz iránya is elmentem. Az utolsó néhány kilométer így már nagyon nem esett jól, keveset tudtam futni, jobbára inkább a turistajeleket kerestem. Aztán végül is döntöttem, lementem egyenesen a faluba és az órám segítségével visszamentem a rajthelyre.
A 3 elkavarással együtt sem volt még 38 kilométer sem ez a túra, így a kiírásban rendesen túloztak a hosszáról. Szép helyeken halad az útvonal, ráadásul jól is futható, nincsenek benne meredek kaptatók. A turistajelzések viszont több helyen nagyon ritkák, hiányosak. Így inkább azoknak javaslom itt a részvételt aki ért kicsit a térképhez vagy csoportban indul.
Én azt hiszem jövőre visszatérek ide.

Track:
Itt elérhető

Üdv,
csika