Csáktornya, 2009.05.27.

Akkor tehát Csáktornya! Molnár Tamáson keresztül Polai Józsi keresett meg S.O.S., hogy nagyon szeretnék a csáktornyai szervezők, ha ismét részt vennénk a városi futóversenyükön. Mario Dobsa, a főszervező két éve is boldog volt, hogy általunk nemzetközivé vált a rendezvényük, ezt nem győzte elégszer hangsúlyozni. Barátságuk és szeretetük akkor is és most is őszinte volt, ennek többször is tanúbizonyságát adta. Először is nem kellett nevezési díjat fizetnünk, ami fejenként 20 kuna (800,- Ft) lett volna, illetve a jótékonysági célkitűzés miatt fakultatív. Mi úgy döntöttünk, hogy azzal járulunk hozzá a sikerhez, ha jelenlétünkkel ismét örömet szerzünk... (Bocs' a cinizmusért.) (Ja, ráadásul még pólót is kaptunk ajándékba!) Amúgy kellemes élmény Csáktornya, a valamikori Nagy-Zala fontos települése központjában sétálni. Mindenütt ismerős, a horvátokkal együtt vállalható emlékek és egy barátságos városkép fogad bennünket. Nekik nem fáj pl., ha 100 éves magyarvilágbeli képeslapokat tesznek ki a kirakatokba, s az sem zavarja őket, ha valaki nem horvátul szólal meg. (Ennek nemrégiben az Isztrián olasz vonatkozásban lehettem a tanúja.) A Vajdaságban bizonyára irigylik is ezt a helyzetet. (Mármint a magyarság.)

De vissza a versenyhez: A kerekesszékesek futama volt az első, amely a tervezetthez képest kis csúszással, 18:30-kor rajtolt. Ne a nemzetközi maratonokon 2 órán belül teljesítő profikra gondoljunk, hanem helyiekre, akik családtagjaik segítségével sportra alkalmatlan székeikkel zötykölődtek végig a helyenként macskakövekkel változatossá tett flaszteron - boldog mosollyal és nagy taps kíséretében.
Megható volt...

Rövid távok, kis mezőnyök, de ugyanaz a kellemes "futóversenyhangulat", amely nálunk is jellemző. Kilencünk közül Réka lányomnak jutott a legrövidebb táv. Ő általában sírva szokott célba érni, most nevetve, mosolyogva. Nekem már megérte elmenni.

A leghosszabb táv ránk, öregfiúkra (ketten, Varga Józsival) várt, ez is mindössze 4500 métert jelentett, plusz a mi versenyünk ideje alatt szomorodott el annyira az idő, hogy ha nem is lettünk túl vizesek, de azért ősziesnek tűnt a körítés. Ráadásul nem elég, hogy folyton sérülésekkel bajlódom, még az eredménylistáról is lemaradtam. (Pótlólag: 19:55-ös időm energetikailag nem nagyon vett igénybe, de ennyit engedett az Achillesem.)

Mi, eddig felsoroltak, valamint Szabó Dani és Bíró Bence szépen, a többiek eredményesen is szerepeltek. Polai Marika, Ivett lánya, Gadányi Bálint és Glavák Ádám is dobogóra állhattak, nem kis büszkeségünkre.

Közben meghívtak minket egy kis verseny utáni pizzázásra ("Barátságbizonyíték2"), és Mario kérte, hogy hívjuk őket Kanizsára, szívesen jönnek a rendezvényeinkre, ha kedvező az időpont. A "Három a magyar igazság" bölcsesség jegyében kedvesen átadtuk neki az időközben autóinkra helyezett mikuláscsomagokat is. (Összesen 120 kuna értékben.)
Ezek az aznapra rendelt autójellegű problémákból már tűréshatár felettiek lettek volna (meg pénzünk és fizetési kedvünk sem volt)- további részletekről Varga Józsi ad az érdeklődőknek felvilágosítást -, bár sztoikus nyugalommal tűrtük a megpróbáltatásokat.
Egyszóval kellemes túra volt, ismét jól éreztük magunkat, menjünk jövőre is, s hívjuk őket hozzánk.

(Ps.: Hogy a lúd jó kövér legyen, pénteken egy frankó bokaficam nyomatékosította az Ultrabalatontól való távolmaradásom. Szerencsére se törés, se szakadás, csak egy méretes hematóma. Legyetek jók, remélem Magyarkanizsára rendbe jövök. Mert ezek a közeli határtúloldali versenyek elsőrangúak!)

Jeszenői Csaba

Az eredménylistát itt találod!