Rudolf Tamás beszámolója

A Lefagysz teljesítménytúrákat mindig február második felében rendezik meg az ország különböző helyszínein. Pontosabban 7 tájegység van, s ezek forognak körbe-körbe. Két táv közül lehet választani. A hosszabb 57-59 km körüli, 2700-2900 méter szintkülönbséggel, a rövidebb is 47-49 km, picit kevesebb szinttel.

Ezt a túrát 3 dolog teszi igazán nehézzé:
- időjárás: február második fele nem csak a napsütésről szól még
- szintkülönbség: elég jelentős ekkora távon, így sok a fel- és lefelé, gyakran meredek kaptatókon
- nincs szolgálatatás: az ellenőrzőpontokon nincs kint személyzet és frissítés, mindent magunkkal kell vinni már a rajtból
Pont a nehézsége és a jó szervezés miatt azonban mégis népszerű teljesítménytúra.
Tavalyelőtt véletlenül botlottunk bele a Mecsekben Sznupival. Nagy sár volt, kemény volt. Tavaly már szándékosan mentünk el a „Palóc”-ra. Nagy hó volt, még keményebb volt – több mint 11 órára volt szükség az 59 km megtételéhez, úgy hogy ahol tudtunk kocogtunk.
Ehhez képest idén majdnem porzott a talaj. Kis túlzással persze, mert a sár és fakitermelés együtt azért furcsa dolgokat tud produkálni, de szép, napsütéses idő volt alapjában.
Idén hárman vágtunk neki: Bódi András, Sznopek Józsi és én. Tervezetthez képest kis késéssel indultunk, de ez nem volt gond. Egyből mászással kezdtük, ráadásul jó meredekkel. Az előttünk rajtolt túrázók már jól lecsúszkálták a hegyoldalt, így sok helyen nehezen tudunk „felfelé csúszkálni”. Furcsa módon, a lefelé sem volt egyszerűbb, sőőt ... ha megálltunk a turistaút közepén akkor nekiálltunk lefelé csúszni. Épp csak a síléc hiányzott. Leérve ismerösőkkel is találkoztunk, Sznupi le is maradt hozzájuk.
Bandival kocogós tempóban haladtunk tovább, előzgettük a túrázókat. Futókkal nem nagyon találkoztunk. A stílusunk nem volt egyforma. Andris erősebb volt a meredek felfeléken, ott mindig lemaradtam. Nekem a könnyebb terep feküdt jobban, itt kocogva gyorsabb voltam. Sétálva meg lassabb Andrisnál, így ment a folyamatos előzgetés oda-vissza.
Elértünk a rövidebb táv elágazójához, ahol Andris mondja, hogy a zöld sávon megyünk egy nagy karikát. Élre álltam és mentünk a zöldön. Egy idő után már nem volt nyom előttünk, amit meg is jegyeztem. Beérve egy településre kibukott, hogy jelzést kellett volna váltanunk (egyértelmű volt a rendezőktől kapott térkép, mégis könnyen „benézhető”). Plusz 2 kilit jelentett ez a kiruccanás. A sors iróniája, hogy a mögöttünk jövő Sznupiék is ugyanígy elnézték az utat, és a mi nyomainkat követték ...
20 km megvolt 3 óra alatt. Nem mentünk nagy tempót, így gondoltam egy kis edzésre azért jó lesz ez a túra, megpróbáltam csak kevés szénhidrátot bevinni. Így is odaértünk 40 km-hez 6 óra alatt, miközben a szintkülönbség 2/3-át is letudtuk. A 9 órás beérkezés így reálisnak tűnt. Közben azért fáradtunk, Andris már meg sem próbált óvatosan a köveken átkelni a patakokon, csak ment előre mint a tank.

45 kilométernél jött a kalapácsos ember. Visszaütött, hogy nem ettem eleget, minden erőm elszállt. Még a séta is nehezen ment. Ettem gyorsan, de ezzel meg elrontottam a gyomromat. Nem volt túl vészes, de nem is volt kellemes a következő néhány kilométer. Jött a hírhedt Vadállókövek, csak a Terep100-al ellentétben most lefelé kellett jönni rajt. Akarom mondani ereszkedni. Több mint 12 percbe telt egy kilométer, miközben csak lefelé jöttünk …
Következett a Rám-szakadék. Hallottam már róla, de mint kiderült, még sosem jártam itt. Furcsa is volt, hogy erre a szakaszra alternatív útvonal is szerepelt a kiírásban. A szakadék előtt meg tábla, hogy csak felelősségre lehet bemenni és hogy életveszélyes. Patakmederben kellett felmenni, (rozsda)mentes korlátba kapaszkodva vagy épp lépcsőn mászva. Elsőre furcsa volt, de ezek nélkül járhatatlan lenne. Amúgy gyönyörű szép helyszín, már csak ezért megért ide elmenni. Sziklaoldalban lépegetve kapaszkodunk a korlátba. Futásról szó sem lehetett, de legalább a hátralévő szint gyorsan fogyott.
Kiérve a szakadékból jött a holtpont Andrisnál. Itt már ő kérte a korábban visszautasított sportszeletet. Nálam viszont helyreállt a rendszer. Kis fáradságot éreztem csak a lábaimban, de kondicionálisan mintha csak most indultunk volna.
Az utolsó 20 kilométeren nagyon lelassultunk, így a megtételéhez 3 óra 40 perc kellett. Így végül 9:44-es idővel értünk célba. Az első LeFaGySz túránk 10 órán belül, s ez jó.

A túrán készített track:
ITT

Egy túrázó társunk által készített képek:
ITT

Jövőre vár minket a Börzsöny ... állítólag az adja a második legnagyobb pofont hazánkban a Mátra után. Van még idő felkészülni rá …