Ízlett a bécsi szelet

2006. októberében álltam a Plus maraton rajtvonala mögött, és arra gondoltam, hogy mit keresek én itt, létezik-e, hogy le tudok futni egy maratont. Egyszerre voltam meghatva és beijedve. Végül sikerült - az emlék örök. És ahogy az lenni szokott, azóta keresem a hasonló érzésekkel járó kihívásokat. Ez most az április 18-án megrendezett Bécs maraton képében várt rám.

Megosztom Veletek az odáig vezető utamat, a versenyemet, de megpróbálok minél többet visszaadni abból, hogy is néz ki egy ilyen nagyszabású futóverseny a sógoroknál.

A tavaly ősszel jól sikerült, egyéni csúcsokat hozó félmaratoni és maratoni versenyeim után január elején kezdtem gondolkodni, hogy mik legyenek az idei évben a fő versenyeim. Eddig általában a Nike és a Plus/Spar maraton jelentette ezeket, de most tavaszra is szerettem volna valami célversenyt találni, mert így sokkal motiváltabb vagyok az edzéseket illetően. Végül a bécsi maraton mellett döntöttem, mert engem feldobnak a nagyobb körítésű versenyek, időben jókor rendezték, helyileg sincs messze, ráadásul még sosem futottam külföldön versenyen.

Felkészülés
Szilvi segítségével összeállítottam egy 13 hetes felkészülési tervet, mely nagyjából 3 fő ciklusra oszlott: 4 hét alapozás - km. gyűjtés, 5 hét dombozással-, 4 hét résztávokkal megspékelt hetek. Heti 6x futottam, benne gyors és lassabb 10 km-ek , és heti 1x hosszabb (25-35 km) futások. A mikrociklusok 3 hetesek voltak, egymásra épülve növekvőek. Az eltervezett edzéseket 1 kivétellel meg tudtam csinálni, sőt a tervezett kiliknél több is jött össze. Mindvégig motivált voltam, hisz nagyon vártam ezt a versenyt - nem vetett vissza a tél, ha hófúvásban kellet hosszút futnom, sárban kellett domboznom, vagy ha csak este tudtam futni. Volt, hogy sokáig fájt a talpam, vagy a combom, de szerencsére ezek miatt az edzéseket meg tudtam csinálni. Fő célkitűzésem az eddigi legjobbam (3:24) megjavítása volt (amit tavaly ősszel futottam) de éreztem, hogy akkor még maradt bennem egy kevés, így 3:20 is reálisnak tűnt, titkon pedig 3:12-t szerettem volna, mert ez pont 1 órával jobb eredmény, mint amit az első, 2006-os maratonon futottam… Bizakodó voltam, mert a tavalyi felkészülésemhez képest csaknem 2x annyi km-t gyűjtöttem (pedig akkor is úgy éreztem, hogy alaposan felkészültem), és sokkal többet domboztam és résztávoztam is. Próbáltam odafigyelni a testsúlyomra is, és 3-4 kg-t leadni, ami szintén sikerült. Mindezeket figyelembe véve, bizakodó voltam, már csak a verseny előtti közvetlen előkészületekre kellet koncentrálni.

Nevezés
Február elején neveztem (azaz neveztünk, mert Szilvi is csatlakozott hozzám) a verseny honlapján keresztül, bankkártyával kellett fizetni, és pár perc múlva meg is érkezett e-mailen a visszaigazolás és a rajtszámom. Érdekes, hogy ha személyesen nevez valaki, akkor plusz költséget kell fizetni, valamint postán is bonyolultabb. Jópofa dolognak tartom, hogy meg lehetet adni egy személyes profilt (adataid, az eddigi legjobb eredményeidet, célodat a versenyen), képet is fel lehet tölteni magadról, és ezeket bárki láthatja, ha a rajtlistán a nevedre kattint. A nevezési díj ekkor 54 EUR volt (később 69-, majd 90 EUR) +3 EUR chiphasználat.

A verseny előestéje
A rajtcsomagot, rajtszámot pénteken és szombaton lehetett volna felvenni, a verseny napján már nem, de tekintettel a légiközlekedésben éppen fennálló káoszra, ezt meghosszabbították, de még így is kb. 2000 futó nem tudott megérkezni a versenyre. Mi szombaton utaztunk Szilvivel, délután 4 körül értünk a Prater szomszédságában található vásárvárosba, ahol egy óriási csarnokban lehetett felvenni a csomagokat. Először a rajtszámot adták ki (sorbanállás nélkül, pedig több mint 6000 nevező volt csak a maratonra), majd a chipet, végül a rajtcsomagot. Ez átlagos volt: ásványvíz, szórólapok, szivacs, 1-2 termékminta. Kaptunk egy külön zsákot, amibe másnap kellette a cuccunkat belerakni, amit a rajthelyrõl a célba szállítottak. Erre előre elkészített vignettát ragasztottak a rajtszámunkkal. Pólót nem adtak, azt előre kellett volna pénzért rendelni. A csarnokban amúgy vásári hangulat volt, csomó futással kapcsolatos gyártó állította ki a termékeit, óriás kivetítőn lehetett látni a archív képeket, egy színpadon pedig szakértőkkel beszélgettek. Ráhangolódásra jó volt.

Ezt követően elautóztunk a szállásunkra (egy kis szobát béreltünk a célterülettől gyalogos távolságra), amit tekintettel a több ezer külföldi futóra aránylag nehezen sikerült foglalni. Bíztunk benne, hogy lesz majd erőnk a befutó után visszasétálni ide…

Kipakoltunk, majd elsétáltunk a célterületre, ami stílusosan a Heldenplatz (azaz Hősök tere) Bécsben. Itt már minden készen állt a másnapi befutásra. Az utolsó 200 méter előtt boltíves kapuk alatt ér be az ember a célegyenesbe, a célvonal felett óra, felette pedig a felirat: Győztünk! Görögül és németül. Több minden is utalt arra, hogy idén 2500 éves a maratoni futás mítosza. Ez megjelent a molinókon, sátrakon és az érmeken is. Jó érzés volt tudni, hogy másnap visszatérünk majd, csak akkor nagyobb lesz a zaj, a tömeg, a hangulat.

Én mondjuk úgy éreztem, hogy 2 km-t sem fogok majd tudni futni, de ez máskor is így volt, úgyhogy jó jelnek vettem. Egy kis olasz étteremben megtartottuk a “tészta partyt” (hivatalos szervezés is volt, ha minden igaz császármorzsával - de ezért külön kellett fizetni), úgyhogy megoldottuk magánban. Amit lehet, még este elkészítettünk másnapra, hogy ne reggel menjen vele az idő, mert korán kellett indulni, tekintettel a 9 órás rajtra.

A verseny reggele
Kelés 6-kor, tea, kakaós csiga reggelire, Mg, WC, minden a megszokott menetben zajlott, már-már rituálészerűen részemről. Kipakoltunk az autóba, mert a szobába már nem jöhettünk vissza, és 7.15-kor - a tervezettnek megfelelően :-) - elindultunk a metróhoz. Az idő tiszta volt, sütött a nap, csak hideg volt, 5-10 fok lehetett. A megállóban már egy tucat futóval találkoztunk, és bár kétszer kellett átszállni, nem kellett figyelni semmit, csak sodródni a futókkal. A metróban meglepetésként ért, hogy a hangosbemondó a kocsiban köszöntötte a futókat, jó eredményt, szép időt kívánt. Érezhető volt, hogy itt magukénak érzik a bécsiek a versenyt, és nem csak elviselik - ez többször is bebizonyosodott. Mindenesetre nagyon jól esett. 8 előtt már odaértünk a rajthelyre, ami Bécs modern városrészében, ENSZ Központál volt, a Dunától pár száz méterre. A rajthely hátsó részén várakoztak a teherautók, ahová rajtszám szerint lehetett leadni a cuccokat. Ezt próbáltuk minél később megtenni, mert hideg volt, elkelt a melegítő.

Végül fél órával a rajt előtt vetkőztünk futóruhába, majd (közbeiktatva még egy toi-toi -t) a rajthelyünkhöz igyekeztünk. Mivel a martonnal egy időben rajtoltak a maratoni váltók és a félmaraton mintegy 11000 fős mezőnye is, ez nem volt egyszerű. A nevezéskor megadott legjobb idő szerint kialakított boxokba kellett beállni, melyeket az út két oldalán szeparáltan alakítottak ki. Mi az egyik oldal legelső blokkjába kerültünk, így gyakorlatilag a 10. sor környékéről tudtunk rajtolni. Sőt még néhány sprint is belefért a rajtzóna előtt, és mivel ez a szakasz emelkedett egy kicsit, innen végignézni a futók ezreit - felemelő volt. A bemelegítő futásokra nemigen volt lehetőség, de az adrenalin azért így is megvolt.

A verseny
A rajt előtti közvetlen hangulat nem volt olyan jó, mint mondjuk a BSI maratonikon: németül köszöntötték a futókat, elhangzott az osztrák himnusz, majd a Final coutndown a Europe-tól, de azt gyorsan lehűtötte egy kis Mozart (?) zene. Az elit futókat mintegy fél perccel előbb startoltatták, aztán mi is meglódulhattunk.
Előző este kiszámoltam, hogy milyen eredményhez milyen tempót kell futni, az órámon (amit Anitától kaptam kölcsön- ez úton is köszönöm!) is leginkább ezt gondoltam figyelni. (Be lehetett állítani, hogy az adott km-t milyen tempóban futom, és a verseny egészén milyen a tempóm.) Arra akartam figyelni, hogy a pb. mindenképp meglegyen (ez 4:50-es kilométereket jelent), de ha jól megy, akkor, próbálok 4:33-s kilik körül futni, ami a titkos 4h12-t jelentené. Persze az elején gyorsabb tempó szükséges, mert eddig az utolsó 10 km-en mindig belassultam. Jól sikerült a rajt, rögtön átfutottunk a Duna fölött, így könnyű volt feltornászni a pulzust . -) Szerencsére nem kellett kerülgetni - amitől tartottam, mert nagyon sok nevező volt, de úgy látszik itt a többség oda áll a rajtnál, ahova kell… Az első 10-20 km nagyon, sőt meglepően jól ment, 4.20-as tempóval haladtam, és ezt nem éreztem túlzónak. Kezdett egy új cél megfogalmazódni bennem, a 4:30-as tempóval futható 3h10 perces eredmény… de még nagyon sok volt vissza.

Az útvonal végig szép volt, sokat futottunk ligetes környezetben, illetve Bécs belvárosában, gyakorlatilag egy nagy kört megtéve, majd ennek ismét egy szeletét. A félmaratonistákkal az utolsó 200 méterig együtt futottunk, így folyamatosan húzott maga után a mezőny. A hangulat nagyszerű volt, nagyon sok szakaszon több száz méter hosszan álltak az emberek és szurkoltak, tapsoltak, kiabáltak. Voltak szurkolói zónák, ahol meg talán még többen voltak, hatalmas erőt adtak. Több szakaszon szólt zene, volt ahol rockos, de volt komolyzene is (ami érdekesen vegyült a fülemben szóló saját számaimmal, de nem bántam). Feltűnő volt, hogy sehol sem láttam szitkozódó autóst (sőt autót sem nagyon), vagy értetlenkedő gyalogost, aki bosszankodik, hogy nem tud átmenni a túloldalra… A frissítés tökéletes volt, 5 km-enként víz, iso, banán, szivacs, (a végén kóla is), plusz 2-3 kilinként víz. Magam részéről ittam minden 5 km-en, később gyakrabban is, 15 kili után pedig banánt is ettem mindig. Féltem a kiírás alapján 10-20 km közötti emelkedőtől, de szerencsére ez a szinttérképen durvábbnak tűnt. Viszont egy váratlan problémával kezdett megküzdenem: már a rajt után nem sokkal éreztem, hogy pisilnem kell, amire próbáltam nem figyelni, bíztam benne, hogy nem lesz rosszabb, viszont pont ellenkezőleg történt: már a beleim is kezdtek görcsölni, ami nem volt vészes, de egyre azon gondolkoztam, hogy kibírom-e a célig, és ha igen, az mennyivel veti vissza a teljesítményem. Ráadásul így frissíteni sem tudok “lelkesen”. Másik lehetőség, hogy megállok egy út menti toi-toi-ban, amik kb. 2 km-enként voltak elhelyezve, de ez mindenképp időveszteség, plusz kiesek a ritmusból is. Bosszús voltam, mert 6 év “futókarrierem” alatt eddig csak 1x jártam így. Mindegy, a maraton a kihívásokról szól. Hosszas gyötrődés után úgy döntöttem, inkább megállok - csak szerencsém nem volt: foglalt volt "álmaim otthona". A következőnek kinézett pedig nem a versenyé volt, hanem egy építkezésé. De nem adtam föl, harmadikra sikerült. A dolgomat is elintézni, ráadásul alig bő egy perc alatt, ami szintén pb. lett :-) Nehéz volt újra felvenni e ritmust, aztán amikor sikerült, jött a verseny egyik legnehezebb szakasza: 25-32 km között jócskán szembe fújt a szél. Ez eléggé megfogott, próbáltam tartani egy 4:30-as tempót, mert ekkor már úgy gondoltam, hogy így is összejöhet a 3h10. De kezdtem egyre jobban fáradni. Ekkor szembetalálkoztunk Szilvivel, ami sok erőt adott. 32 km-nél számoltam: 4:43-as tempót tartva lehet meg a 3h10, ezt próbáltam tartani. Sokszor csak fogcsikorgatva, minden erőmet beleadva tudtam így haladni, többször éreztem, hogy nem bírom, de valami mindig segített: zene, taps, a sok végigküzdött edzés gondolata. Ami zavaró volt, hogy a GPS az órámon jól érzékelhetően bő 1%-al hosszabnak mutatta a km-eket, ennek megfelelően a tempót gyorsabbnak, így fejben kellett korrigálnom az óra által kiírt tempót, mert úgy gondoltam, hogy a szervezők távját veszem korrektnek. Végre eljött az utolsó 1,2 kilométer, és ekkor éreztem, hogy meglehet - csak sajnos az órámon nem láttam a másodperceket, csak azt, hogy 3:04.

Mindegy, gondoltam, ha 42-nél még 3:08 van rajta, akkor meglesz, az biztos. Az utolsó km. felejthetetlen volt, végig szurkolók, egy helyen dübörgő zene, egy magyar zászlót lengető ember, mentem, ahogy tudtam, de úgy éreztem, hogy nem vagyok kellően gyors. 42 km-nél ránéztem az órámra: 3:08, ez hihetetlen, de meglesz!

Átfutok a diadalívek alatt, még 100 méter, felnézek a cél fölötti órára: 3:10:20- azt hittem elájulok: ezek szerint kicsúsztam, nem jött össze, de hogy lehet ez? Lehet, hogy automatikusan megállt az órám, amikor kényszerszünetre álltam? Mindegy, nem álltam le, ahogy tudtam, befutottam.

Szilvi a célban várt, és ekkor világosodott meg minden: a cél fölötti óra a bruttó időt mutatja. Hát persze, én hülye, most futom a 10. maratonimat, és ez mégis teljesen kiment a fejemből Azt hiszem, volt egy kis oxigénhiányom a végén…

Végül is 3:09:46-on állt meg az órám- ezek szerint sikerült! Több, mint egy órát gyorsultam az első maratonimhoz képest, el sem hiszem… Nem volt hiábavaló a felkészülés. Szilvi pedig 3:06-ot futott - mondja, ez hihetetlen!

Célban
Nyakunkba akasztották az érmet, ami igazán szép.

Majd megkaptuk a befutócsomagot (kis affér után, mert kimentünk a befutóterületről, ahová nem akartak visszaengedni bennünket), amiben alma, banán, csoki, műzliszelet, iso ital volt. Visszakaptuk a cuccunkat, majd megfürödtünk: 2 hatalmas katonai sátor volt fölállítva e célra, amolyan közfürdői “hangulatot” árasztva, de a célnak tökéletesen megfelelt. Közben özönlöttek a célba a futók, akiket 2 oldalon lelátókról köszöntöttek.

Végül több, mint 5000 egyéni teljesítő volt, köztük az első maratoniját teljesítő Hans Gyuri is, akinek ezúton is gratulálok!
Az eredmények este már felkerültek a honlapra, ezek szerint Szilvi 11. lett a nők mezőnyében, nagyon büszke vagyok rá!

Összességében nagyszerű verseny volt a bécsi maraton, ajánlom mindenkinek, aki egy hangulatos, nagyszabású versenyen szeretné kipróbálni magát.

Végül pedig köszönöm a biztatást mindenkinek!

Lubics György

Néhány kis kép a versenyről:

Szilviről itt
L. Gyuriról itt
H. Gyuriról itt
A verseny honlapja itt