Negyedik félmaratonom története

2 óra 26 perc, majd 2 óra 15 perc, aztán 2 óra 2 perc, majd 1 óra 57 perc. Félek, hogy ezt már nem tudom fokozni. Nagyon örülök a Balaton Félmaratonos eredményemnek. Októberben elég sokat futottam, de most muszáj volt abbahagyni kicsit, pont a félmaraton előtt. Ezért féltem, hogy nem sikerül, és az volt az eszemben, hogy mindig elfelejtem, milyen rossz volt az előző félmaraton 18 km-nél. Akkor miért indulok mégis el újra? A Nike-val ellentétben egyáltalán nem izgultam a verseny előtt, mondván, hogy olyan lesz, amilyen lesz.

A busz az Erzsébet térről indult, nem tudtuk pontosan Bálinttal, hogy hol fog még megállni, ezért lementünk a térre, aztán szerencsétlenségünkre pont előttünk állt meg. Nem baj legalább bemelegítettünk, mert a verseny előtt nem sok idő volt már rá. Mikor megérkeztünk gyorsan vettünk egy piros orrot, majd szaladtunk öltözni, aztán egy gyors fénykép Monspart Saroltával. Kérdezte, hogy mit tervezek és adott néhány tanácsot. Örülök, hogy újra beszélhettem vele. Aztán kezdtem érezni, hogy megint fáj a kisujjam, ami miatt nem futottam rendesen novemberben, ezért az is megfordult a fejemben, hogy ha nagyon fáj, kiállok, vagy hogy érdemes-e egyáltalán elindulni. Gyorsan felvettem a vastag téli zoknim, és kitömtem a cipőm sok zsepivel aztán futás!

Az eredmény VALGUT ZOLI miatt lett ilyen, aki velem teljesítette a távot. Nélküle nem sikerült volna két órán belül. Örültem, hogy találtam valakit, aki lefutná velem. Két egyforma kört kellett futni, nekünk kb. 40 másodperccel volt lassabb a második körünk, ami nagyon jó, mert eddig az enyém mindig több perc szokott lenni, akár 10 is. Viszont az érzésem olyan volt, mintha az első köröm negyed-, a második pedig egy és háromnegyed órás lett volna, mivel a féltávhoz érve elfáradtam. Az első körben pedig csak suhantunk végig, nagyon lendületes és jó volt, nem is kellett innom közben. A frissítőpontok furcsa helyen voltak, mert az első túl korán jött a második pedig túl későn.:)

Zoli folyamatosan mondta, hogy hol járunk, hogyan futok, mennyi van vissza, hogy vegyem a levegőt és, hogy milyen jó időre fogunk beérni. Nagyon jó, hogy ott volt. A Balatont nem igazán figyeltem, mert ilyenkor kikapcsol az agyam és csak az utat, nézem magam előtt, a zenére sem nagyon figyelek, általában nem tudom mi volt az előző szám amit hallgattam, de tudom, hogy nagyon rossz lenne zene nélkül.:) A parton a füves rész pedig azért volt jó, mert annyira rossz volt, hogy utána öröm volt újra a betonon lendületesen futni.:)

Ahogy az lenni szokott 16 km-től jött a szenvedős rész, de mégis gyorsan jöttek egymás után a kilométerek. Zoli mondta 17-nél, hogy már csak 10 kör a pályán, amit bárki le tud futni. A 18. és 19. km a legszörnyűbb mindig . Szeretnék egyszer könnyedén futni félmaratont, remélem annak is eljön az ideje valamikor. Farkas Editéket legelőször 7 km-nél láttam, a fordítónál, akkor még messze voltunk egymástól, de a célba már együtt futottunk be velük. A befutás ismét félmaratoni érzés volt, igazi félmaratoni mosollyal, csak az a baj, hogy olyan rövid az az utolsó 100 méter ahol már csak azt kell élvezni, hogy igen, megcsináltam megint.:)

A mosoly után öklendezni próbáltam a célban, ez is része a félmaratonnak, de Zoli nem hagyott. Tovább mentünk a csomagunkért (Bálint le is nyúlta a csokit amit kaptunk.), majd leültünk, jól kimerültem, de mégsem volt kedvem ülni. Ilyenkor nem bírok egy helyben maradni, ha jó kedvem van. Majd azon gondolkoztam, hogy, hogy tudtam 57-et futni, és kíváncsi vagyok, hogy ha edzettem volna rendesen, akkor milyet futottam volna. A ruhatár felé újra észrevettem Saroltát, újságoltam neki, hogy sikerült két órán belül. Gratulált. Az első félmaratonom után azt mondtam, hogy muszáj fél órával jobbat futnom valamikor. Addig nem állhatok le. Ez 29 perccel lett jobb az elsőnél, úgy érzem, van még bennem 1 perc, amit ha nem is mostanában de valamikor nagyon jó lenne megfutni. Szóval, ahogy az lenni szokott, a befutás után negyed órával megint elfelejtettem, hogy szenvedés a vége, és a "milyen volt" kérdésre megint az volt a válasz, hogy nagyon jóó. Talán azért is, mert sok-sok kedves futóklubos vett körül és imádom azt a csapatot, aki velem együtt örült a végén! Majd átöltöztem, lesétáltunk a partra, figyeltük a Balatont, megnéztük milyen hideg a víz, forralt bort vettünk, majd teát ittunk, megettük a szendvicseinket, megnéztük az eredményeket, majd pihentünk a buszban. Egy remek nap volt!

Fekete Laura