12 órám Balatonalmádiban

Nemrég még azt tervezgettem, hogy a hazai 50-es versenyen indulok, de az utóbbi hetekben egyre inkább azt láttam, hogy a szervezés és a futás nem fog megférni egymással. Szóval döntöttem, elindulok a 12 órás OB-n. Bár a két verseny teljesen más, mindenképpen kárpótolni akartam magam a kanizsai kihívással egyenértékű versennyel. Hát sikerült is rendesen :-)

Közben megalakult a KaCsa váltó, ami nagyon lelkesített. A csajokkal csak úgy pörögtünk a fórumon (is), biztos voltam a sikerünkben.

A sajátomban már nem annyira. Túl sokszor jutott eszembe, hogy az idei év futás szempontjából már nagyon összejött, biztos lesz valami gond...

No ez az amire nem szabad gondolni, ezt persze én is tudtam.

Annak, hogy nem úgy sikerült, mint szerettem volna, több okát is látom. Először is, nem 2 héttel a verseny előtt kell eldönteni az indulást. A másik fő gondom az volt, hogy már reggel a verseny előtt a gyomrom nem volt rendben. Igaz 2 hasfogóval indultam el, de nem sokat jelentett, a második órától folyamatosan jártam WC-re, még jó, hogy volt a pálya mellett. Összesen 7-szer tettem ilyen "kitérőt" sajnos egyre jobban görcsölt a hasam is a 10. órától. (A verseny alatt még 2 hasfogót vettem be, nem sokat segített, úgy tűnik.)

Az első 4-5 órában 5:15-5:30-as kilikkel haladtam, a pulzusom 140 alatt volt. Ezt rendben láttam, ezért nem is lassítottam. Gyurival óráról-órára megbeszéltük, mire lesz szükségem. Az előzetesen eltervezett frissítésemet szigorúan betartottam. Óránként minimum fél liter iso-t ittam, amit a 3. órától Maltovitre cseréltem és 2,5 óránként egy Normolytot is megittam. A verseny alatt összesen 2 gélt ettem, mert úgy láttuk, miután azt megeszem rosszabbodik a hasam állapota. A szilárd kaja kevés sós keksz és egy bébiétel volt. Gyuri adta szépen amit kellett, a lányok bíztattak, de csak hallottam őket, fel sem fogtam ki van az asztalunknál, mindig csak Gyurit észleltem. Ő szuperül tette a dolgát. Egyszer vétett csak, amikor "meg merte kérdezni", hogy a soros frissítőimet milyen sorrendben adja. Ekkor közöltem Vele, talán kissé nyersen, hogy ne kérdezzen, adjon. Meg is beszélték a csajokkal, hogy a következő körben nem kérdeznek, csak lenyomnak egy virslit a torkomon - amúgy vega vagyok :-)

Az 5. óra végén kezdtem úgy érezni, hogy 7 órát nem tudok már futni, elkezdtem utálni mindent, ami a futással kapcsolatos. Szóval megborultam fejben. Az idén ez volt a legnagyobb fejreállásom. Ilyenkor segíteni szokott, ha zenét hallgatok, de itt ugye nem lehetett. Ez sem tett jót. Máskor, ha hallgatom a zenét, nagyon jól ki tudok lépni a testemből és megyek, még ha az nem is akarja, de ez most nem jött össze. Már az 5. órától be-be jött a képbe, hogy ki kellene szállni és mikor Gyuriék elé értem, nyafogtam egyfolytában. Közben meleg is volt, már körönként engedtem a kútból a fejemre a vizet. Úgy éreztem bele fogok pusztulni ebbe az egészbe.

Utána eszembe jutott, amikor tavaly Sárváron 11 óra után kiszálltam, mennyire utáltam érte később magam. Szóval eldöntöttem, ha sétálnom is kell, nem szállok ki.

Közben láttam, hogy Gurdon Évi megy szépen és utolér. Én döglődök, ő rendben van, hát nem volt egyszerű... Egy órán át kerülgettük egymást legalább. Az volt a gond, hogy amíg ő állt, tudtam, hogy kajál, mosakszik, amíg én álltam, az a WC-n telt. A hasam közben már annyira görcsölt, hogy sétálni is csak alig tudtam . Gyuri beadott egy Algopyrin- No-spa koktélt és 10 perc múlva rendben voltam. Tudtam, hogy Évit már nem hozom be, de legalább olyan kilit kell összehoznom, amivel elégedett leszek kicsit. Fogalmam sem volt hol állok, de 110 biztos meglesz, ha futok, úgy gondoltam. Szóval elkezdtem futni olyan köröket, amiket utoljára az 5. órában. Nagyon jó volt haladni, mindenki hajrázott, Gyuriék nem hittek a szemüknek, hogy "feltámadtam". Háromnegyed órám volt futni, úgyhogy siettem. Innentől már nem ettem-ittam semmit. Amikor letelt a 12 óra, kidőltem a fűbe. Verseny közben mennyit vágytam erre! Gyuri nemsokára jött, bebugyolált, itatott. Jó volt, hogy törődik velem. Sajnálom, hogy a bajnoki cím nem jött össze, de végül örültem a 117 km-nek , ami talán a körülményekhez képest nem rossz.

Most úgy gondolom elsősorban pihennem kell. A jobb Achillesem kegyetlenül fáj, alig tudok lábra állni. A verseny alatt nagyon bedagadt a lábam és a jobb cipőm sarka nagyon megtört. Futás közben ezt nem is éreztem, de a cipőm véresre dörzsölte a sarokcsontomat a jobb lábamon. Gondolom ezért fáj a csont és az Achilles is. Ezen kívül mindenhol izomlázam van, még a karomban is.

Persze már nem akarom elégetni a futócipőmet és még az is lehet, hogy a Bécs-Budapesten is elindulok az idén. Pedig szombaton arra gondoltam, hogy soha-de-soha....:-))))

Gratulálok a többi KaCsának, nagyszerű csapat voltak!!!!!

Lubics Szilvia