Beszámoló
|
100 km-es OB
Tavaly sikerült országos bajnoki címet szereznem 100 kilométeren, így adott volt, hogy amennyiben lehetőség van rá idén megvédjem. Ebben az évben március elejére írták ki a versenyt, ami számomra ideális volt – ekkor még nincsenek jelentősebb terepversenyek. Pontosan a korai időpont miatt nem készültem különösebben a versenyre az edzéseken (hiszen akár még hó is lehet).
Az utolsó 2-3 hétben többet futottam síkon hétközben, de az utolsó 4 hétvégén 3 hosszú, nagy szintemelkedésű túra meg egy 30 kilométeres terepvererseny volt. Ráadásul 2 héttel a verseny előtt beszedtem egy csipősérülést, így egy hétig csak gyógyfutás volt edzés helyett. Majdnem teljesen rendbejött a versenyre és szerencsére nem is akadályozott.
Egy jó időt szerettem volna futni. Nekem ez volt a mérce – hogy ez elég-e az OB címhez vagy sem, a többi futón múlik. Az utolsó hét edzésen mutatott formát tekintve felmerült egy 7 órán belüli teljesítés is (nemzetközi „A” szint), de ez csak hab lett volna a tortán. Nem ragaszkodtam ehhez, pulzus alapján mentem.
Erős mezőny gyűjt össze, így nagy csata volt várható a helyezésekért.
20 kört kellett megtenni egy 5 kilométeres pályán.
Az első két körben csak kerestem a tempót, nem nagyon találtáltam. Egy 5 fős csapatban futottunk, mindegyiküket jól ismertem. Belej-Fekete Bálint és Zabari Jani lassan leszakadt, Sipos Csabi pedig kilőtt mint a rakéta. Durván 4 perc alatti tempót futott. Nem álltam le vele versenyezni, mentem a saját tempómat. Urbán Zsolt tartotta velem a tempót, de nagyon úgy nézett ki, hogy ez igazából az én tempóm. Csabi szép lassan jókora előnyt gyűjtött, de amikor nekiállt lassulni egy kör alatt ledolgoztuk a hátrányunkat Zsolttal és megelőztük, nem is nagyon próbált velünk jönni. Ez 38 kilométernél történt.
A versenyre tervezett pulzustartomány (150-155) felső részében haladtam, de könnyen ment a futás 4 perc körüli ezrekkel. Egy körrel később 43 kilométernél Zsolt is hirtelen lemaradt, innentől egyedül haladtam elöl. Bálint egyre jobban maradt le, végül ki is szállt a versenyből.
|
|
Féltávnál 3:26-os idővel jártam, vagyis a jól menő futás ellenére is csak 4 perc előnyt sikerült összeszednem a 7 órás tervhez. Kevésnek éreztem, mert tudtam, hogy a neheze még hátravan. De nem is foglalkoztam vele különösebben, csináltam a dologm. Sajnos 60 kilométertől nagyon belassultam. Frissítés ugyanaz volt mint eddig, nem éheztem el, nem rontottam el a gyomrom, csak elfáradtam. Kondicionálisan is és a combjaimat is éreztem.Néha hol jobb lett kicsit, hol rosszabb. Habár jelentősen lassultam, az üldözőim még inkább. Mivel minden körben szembe futottunk egymással, jól láthatóan nőtt köztünk a különbség. Zabari Jani 70 km után kiszállít a versenyből, a harmadik helyről.
75 kilométernél épp még megvolt a 7 órás szintidő, de tudtam, hogy ez a jelen helyzetben már nem fog menni, így el is engadtem. Felvettem egy olyan utazótempót ami még kevéssé fájt, de így is távolodtam Zsolttól. Aztán 85 kilométer után ő is befejezte a verseny a második helyről. Így nem tudtam, mi a helyzet mögöttem, de mivel folyamatosan hagytam le a többi futót, engem pedig senki, így nem gondoltam, hogy gond lehet.
Az utolsó két körben már nagyon vártam, hogy vége legyen. Nem néztem már pulzust sem, csak mentem amit még tudtam. Az utolsó körben a jobb vádlim már minden lépésnél fájt, de ha eddig kibírta … Hosszabbak lettek a frissítések is. Végül 7:11:38-as idővel sikerült első helyen célba érkeznem. Számomra sötét lóként Halama Levente érkezett másodikként.
A 100 kilométeres Országos Bajnokság sorrendje a férfiaknál:
1. Rudolf Tamás 7:11:38
2. Halama Levente 7:40:57
3. Csécsei Zoltán: 7:45:47
Az általam futott track:
https://connect.garmin.com/modern/activity/1075695242
A távolságot én picit többnek mértem (101,1 km) de biztos az én órám volt a pontatlan. Így mindenestre 4:16-os átlagtempó jött ki.
Jól látszik, hogy szép egyenletesen belassultam. A gond nem is ezzel van, hanem a mértékével.
|
|
Úgy gondolom, hogy egy 5-6 perc talán bennem maradt ezen a versenyen, de a 7 órás teljesítés ma nem volt realitás.
Köszönet Olivérnek, hogy egy hét alatt rendberakott a sérülésből, a frissíétésért pedig Ritának, Reninek és Tibinek.
Hajrá,
csika
|
|
Szólj hozzá
4 hozzászólás csika [ 2016-03-13 19:52 ]
Köszönöm a gratulációkat! :-)
peter [ 2016-03-08 20:56 ]
hmm, micsoda BAJNOKI "belassulás"! Egyszer majdnen futottam 4:16-ban egyben 3 km-t..
Fantasztikus, gratulálok a címvédéshez Tomi!
vilmos78 [ 2016-03-08 13:07 ]
Gratulálok!
Roland Lakatos [ 2016-03-08 12:36 ]
Szép volt, gratulálok még egyszer!
|
| |
| |